Elvesztettem a hitem Isten szeretetét illetően és megkértem, hogy ezentúl hagyjon békén. Más is tett már így?

Ismertek? Tudjátok ki vagyok és mit tettem, vagy nem tettem? Dehogy. Akkor miért gondoljátok, hogy pár sablon vagy ítélkezés válasz?

Mondom újra: nem volt sok vágyam. Sőt, inkább csak egy. Nem akarok nagy utat, nem akarok gazdagságot, sőt ma már egészséget sem. Egyetlen dolgot akartam csak, de meguntam, hogy hiába várok rá, nekem nem adja meg. Másnak igen és más a hozzá illő társsal hegyeket mozgató hitet ér el! Az enyém nem ilyen és egy csepp szeretet sem kapok! Vagy tudjátok milyen élni szeretet nélkül sok évtizedig??? Szerintem nem! Én már a szüleimnek sem kellettem, akivel most vagyok, aki állítólag a társam, annál pedig még a jó szót is ki kell érdekelnem! Könyörögtem, hogy ne így legyen vagy legalább engedje a válást de ahányszor belevágnék olyan helyzetbe kerülök, ami meggátolja! Van bárkinek fogalma arról, hogy milyen totális magányban élni? Mert ha nem, akkor inkább hallgasson és ne rúgjon belém még egyet, hanem örüljön ha őt Isten szereti!

Kedves vagy 4-es, tényleg. De nem hagytam el, csak megkértem, hogy hagyjon békén. Ha neki nem vagyok fontos, ha hagyja, hogy több évtizedig szinte minden nap sírjak a fájdalomtól, ha csak arra vagyok jó, hogy másnak jó legyen általam, akkor hagyjuk egymást. Lehet, hogy bűnös vagyok a szemében és lehet, hogy tényleg van predesztináció, és már az elején tudta, hogy a sok kegyetlenségre és szeretetlenségre így fogok reagálni, akkor viszont komolyan hagyjuk egymást. Akkor így is, meg úgy is a pokolban fogok szenvedni, legalább a földi életem legyen már nyugodtabb.

Válás: nem lehet, minden eszközzel megakadályozza. Nincs olyan, hogy szabad akarat, egyszerűen tilos és kész. Kuss a nevem. Mert nekem biztos jó úgy, hogy nap mint nap elmondja a másik, hogy mennyire idióta, degenerált vagyok és egy normális hívő nem így néz ki. És mondom, ez nem hetek óta, hanem évtizedek óta tart!!!

Már ott tartok, hogy nem is merek mással beszélni, mert minek?

Voltál már úgy, hogy a kutyát nem érdekelte, hogy milyen napod volt, vagy épp mit érzel? Az enyém nap mint nap ilyen. Könyörögtem változásért, de Istennek én nem számítok, de elválni na azt nem enged!!!

Akkor viszont kitessékelem az életemből, legalább nem kell azon agyalnom állandóan, hogy épp mit követek el már megint, ami épp nem tetszik neki. Biztos rossz lesz a pokolban, de én már nem bírom ezt tovább.

Kikért halt meg? Kedvencekért? Mint Péter például? Vagy János, akiket nagyon szeretett? Engem miért nem szeretett annyira, hogy legalább egy anyát kapjak?????