Adhatok-e én áldást katolikusként a családtagjaimra ilyen módon?

Köszönöm! #2

És ennek mi az alapja? Mármint hogy olyan módon nem áldhat meg egy keresztény valakit, illetve konkrétabban a családtagjait, ha így van? Illetve honnan lehet ezt konkrétan tudni? Vagy hogyan lehet "belőni" ilyen értelemben, hogy milyen formán lehet és miképpen nem egy laikus számára?

#5

Értem. És örömmel (vagy anélkül) elfogadom, ha így van, csak honnan lehet tudni azt, hogy így van? Értem, hogy vannak olyan áldások, stb. de ez egy konkrét áldás, a formáját és szavait tekintve, amiról még én mondjuk soha nem hallottam, hogy pl. kedves hívek; ezt ne csináljátok utánam, mert akkor "balhé lesz". Míg pl. az úgymond otthoni misézés, a gyerekek játszadozásától eltekintve, előttem is tudvalevő, hogy tiltott dolog. És persze önmagában ez, hogy én még nem hallottam valamiről, sem jelent semmit a dolog valóságosságára vonatkoztatva. De hol vagyon ez pl. leírva? A katekizmusban, vagy valamiféle szertartás könyvben? Vagy amikor az ember katolikus keresztény lesz, akkor onnantól ezt úgy tudja? Vagy az emberek sokszor ostromolják az atyákat ilyen kérdésekkel és ezért ez szinte mintegy ilyen általános tudást képez a katolikus emberek fenében, hogy mondjuk keresztet vetni azt szabad, sőt kell is, de ha már a "levegőbe rajzolod" azt a keresztet és azt mondod valakinek, hogy áldja meg az Isten, aki Atya, Fiú és Szentlélek, akkor azt mégsem kéne?

"3. AZ EGYES ÁLDÁSOK KISZOLGÁLTATÓJA

3.1. A laikus krisztushívők

A II. Vatikáni Zsinatnak az volt a kívánsága, hogy „kevés olyan áldás legyen, ami a püspököknek és az ordináriusoknak van fenntartva, sőt bizonyos áldásokat a laikusok is megadhassanak” (SC 79). A zsinati alapelv később az új liturgikus könyvekbe, a hatályos Törvénykönyvbe és az 1992-ben kiadott Katolikus Egyház Katekizmusába is bekerült. A Törvénykönyv 1168. kánonja a szentelmények – és így az áldások kiszolgáltatójának is – a kellő hatalommal felruházott klerikust tekinti, de a helyi ordinárius megítélése szerint bizonyos szentelményeket kellő tulajdonsággal rendelkező laikusok is kiszolgáltathatnak. A Kódex után kiadott Katekizmus kimondottan az áldásokkal kapcsolatosan fogalmazza meg az általános alapelvet, hogy a „keresztségből fakadóan minden megkeresztelt arra hivatott, hogy áldás legyen és áldást adjon”. Így bizonyos áldásokat a laikusok is megadhatnak – teszi hozzá a Katekizmus (KEK 1669). Ez az új felfogás a régi Törvénykönyv elgondolásával ellentétes. Az 1917-es CIC 1146. kánonja a szentelmények egyedüli legitim kiszolgáltatójának a klerikusokat tekintette. Sőt az áldásokat a legtöbb szerző pápai áldásra (benedictio papales),püspöki áldásra (benedictio episcopales)és papi áldásra (benedictio sacerdotales)osztotta. Csak utána teszik hozzá, hogy diakónusok és lektorok is megadhatnak bizonyos áldásokat, jóllehet maga az 1917-es Törvénykönyv mindkettőjüket említi.20 Hozzátehetjük még, hogy a régi Rituale Romanum számára sem volt ismeretlen a laikusok által adható áldás, az úgynevezett benedictio laicalis(pl. mikor a szülők megáldották gyermekeiket), de ezt nem tekintették szentelménynek a papi vagy az egyházi áldással, a benedictio ecclesias- ticával szemben.21Nyilván ma is létezik a laikusok által adható „áldásnak” ez az egyházi hatóság engedélye nélkül is adható formája.22 Ma azonban a laikusok az egyházi hatóság felhatalmazásával, az Egyház nevében is adhatnak bizonyos áldásokat. Ennek leginkább a paphiányos területeken van jelentősége (230. k. 3. §), hiszen ott sokszor laikusokat bíznak meg a lelkipásztorok kisegítésével. Ilyen esetben az egyes szentségek vagy szentelmények kiszolgáltatásához hozzátartozó áldást is megadhatják. Ekkor azonban változhat az áldás formája ahhoz képest, ahogy hasonló körülmények között a felszentelt szolgák adnák az áldást (pl. ha laikus vezeti az imaórák liturgiáját, vagy az Eucharisztia szentmisén kívüli kiszolgáltatását végzik, nem mondhatja: „áldjon meg benneteket a mindenható Isten”, hanem ezt mondja: „áldjon meg minket a mindenható Isten”).23 Az elmúlt években a Szentszék többször kifejtette, hogy ilyen különleges felhatalmazással csak ott ruházzák fel az arra alkalmas laikusokat, ahol a paphiány azt valóban indokolttá teszi. A figyelmeztetés oka elsősorban az elmúlt évek helytelen felfogásából és gyakorlatából adódott. A laikusok gyakran igazi küldetésüket, a laikusi küldetést félreértve gyakorolták ezt a kisegítői megbízásukat.24Továbbá, ha különleges felhatalmazással rendelkező laikus mellett jelen van bármilyen klerikus (püspök, pap, diakónus), akkor neki kell áldást adnia, kivéve, ha az illető klerikus kánoni büntetés vagy a szent rend gyakorlásának akadálya alatt van."

Forrás:

UJHÁZI LÓRÁND

Az áldások helye és szerepe az Egyház életében és jogában