Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ateisták ti jártok misére?

Ateisták ti jártok misére?

Figyelt kérdés

Én ateista vagyok, de régen katolikus voltam és szoktam misére járni, mert kikapcsol a hétköznapokból és megnyugtató, olyan, mintha egy kis időre beülnék egy időgépbe és visszautaznék a középkorba. Tetszik a templom berendezése, az üvegablakok, a bibliai jeleneteket és szenteket ábrázoló festmények.


Egyszer Németországban is voltam egy régi templomban misén, ahol csontvázak és démonok is voltak felfestve, az is érdekes volt, emlékeztetett a Diablo 2 és 3 játékokra.


Tehát attól függetlenül, hogy nem vagyok vallásos, nekem kulturális intézményként tetszenek a templomok/misék.


Ti hogy vagytok ezzel, szoktatok templomba járni időnként?



2017. szept. 21. 12:50
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
85%

Isten őrizz!!! XD

Nem szoktam járni csak úgy, csak esküvők alkalmával, illetve egyszer elsőáldozó unokaöccs miatt jártam templomban.

Nekem nem jön be a hangulata. Lehet, nem minden templomi szertartás ilyen, nem akarok általánosítani, de nekem sikerült szinte az összes eddigi alkalomnál kifogni a kornyikálós öreg néniket. :S

Meg nekem az egész környezet hervasztólag hat, tök mindegy, hogy esküvő, vagy első áldozás, mindig "halottat temetünk" hangulatot éreztem.

2017. szept. 21. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 A kérdező kommentje:

Ha eltalálják a hangulatot, akkor nagyon jó:


https://www.youtube.com/watch?v=9RtesPX7xzo

2017. szept. 21. 13:07
 3/21 anonim ***** válasza:
62%

megértelek és jónak tartom, amit teszel - a szakrális idő és tér kiemel a profán tér-időből, és sokat ad - a nem hívőnek is. Ajánlom Mircea Eliade A szent és a profán művét

[link]

2017. szept. 21. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
56%

A városban, ahol élek, van egy gyönyörű katedrális, ahol neves zenekarok és híres karmesterek szoktak előadást tartani.

Ha van is előtte mise, egye fene, bemegyek, hogy jó helyre tudjak ülni.

Aki később jön, csak hátul kap helyet.

És abban igazad van, hogy rengeteg egyéb művészeti élménnyel is találkozik az ember, de ehhez már nem szükséges a misét végigunni.

Meg vagyok ugyan keresztelve, de először csak kíváncsiságból mentem el egy misére, és a kóruson meg az orgonán kívül semmi más nem érdekelt.

Amit a vallásokról tudni szeretnék, azt inkább könyvek olvasásával keresem meg.

2017. szept. 21. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
68%

"Én ateista vagyok, de régen katolikus voltam és szoktam misére járni, mert kikapcsol a hétköznapokból és megnyugtató, olyan, mintha egy kis időre beülnék egy időgépbe és visszautaznék a középkorba."

Pedig az a szentmise, amire most beülsz, csak 1965 óta ilyen... :)) Ha régebbit szeretnél, akkor menj el trienti misére, de az nincs mindenhol. De az sem középkori, "csak" a XVI. századtól van.

Középkori liturgiát ma már nem mutatnak be, ez főleg azért is lenne nehézkes, mert a középkorban nem volt ennyire egységes, mint ma. Persze a fő részek azért megmaradtak.

Tehát, ha középkort keresel (hitelesen), akkor ne itt keresd, persze az épület ettől még tetszhet.. :))

2017. szept. 21. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
15%

Ahhoz, hogy a templom szépségét vagy az orgona játékát megcsodálhassam, nem kell mise.

Nekem leginkább az iszonyú gyermetegsége nem tetszik a misének. Gyakran olyan dolgokat mondanak rajta, amit még egy 6 éves gyerek sem vesz be, ha nem nevelik kifejezetten erre.


Amúgy van egy gyanúm, mennyire vagy te ateista...

2017. szept. 21. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 A kérdező kommentje:

"Amúgy van egy gyanúm, mennyire vagy te ateista..."


Mi az, hogy "mennyire vagy te ateista"? Az ateizmus egy bináris dolog, ha hiszel Istenben akkor nem vagy az, ha nem hiszel akkor igen.

2017. szept. 21. 14:03
 8/21 anonim ***** válasza:
9%

Nem tudom, te mennyire hiszel benne... de az látszik az írásodból, hogy vágysz rá. Akkor pedig lélekben hívő vagy, csak esetleg most isten nélkül élsz.


De el tudom képzelni, hogy te hívő vagy, aki így szeretne téríteni. Sok 100 emberből, ha bemegy a templomba, 2-3 csak megtér... ha meg nem megy be, nem tér meg.

2017. szept. 21. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
19%
Hála Istennek nem.:)
2017. szept. 21. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
33%

Muszáj itt a hívőknek lepontozni a válaszokat?

Ez lenne a szeretet vallása???

2017. szept. 21. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!