Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Szeretném megismerni Istent,...

Szeretném megismerni Istent, mit javasoltok hova járhatnék?

Figyelt kérdés
Szervusztok. A hova járhatnék kérdés alatt azt értem, hogy melyik egyházban, gyülekezetben volna érdemes eljárni, azon felül, hogy a Bibliát olvasom. Rengeteg egyház van, és annyira megosztóak a vélemények. Mely egyházak, amiket javasolnátok, és melyek, amiket inkább kerüljem el?
2018. jún. 23. 18:18
1 2 3 4
 21/36 anonim ***** válasza:
0%

Kedves Kérdező


Bocsáss meg, mert azt gondoltam, a válaszomból rájöttél, hogy a Biblia Istenét, Jehovát képviselem.

Jehovának Ábel óta vannak Tanúi, ám a legnagyobb Tanú maga Jézus volt, aki tanúskodott az Atyja mellett, és elvégezte azt a feladatot, amit vállalt.


Atyáink Istenét, Jézus által ismerhetjük meg, mert Ő a tetteivel bemutatta, az Atyját. Ahogy beszélt, amit cselekedett, abban Jehováról kapunk képet, milyen Isten is a Teremtő.

Fizikailag nem láthatjuk, ám a tulajdonságaiban, a gondolkodásaiban, érzéseiben, Jézus által kapunk képet.


Jehova Tanúi azt a feladatot végzik, amit Jézus hátrahagyott, vagy is világméretű prédikáló és tanítványképző munkát végeznek, minden nemzetben, több mint 239 országban. ahogy az első tanítványai is tették.

Ha érdekel, továbbiakban sokkal bővebb információt kaphatsz a jw.org honlapról, ahol 800 nyelven van, Biblia, filmek, irodalmak. Vagy meglátogathatsz gyülekezetet is, nincs pénzgyűjtés, tized.

A honlapon a gyülekezet fül alatt, információt kaphatsz, hol van a hozzád legközelebb eső gyülekezet, és mikor tartanak gyülekezetet.

2018. jún. 24. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/36 anonim ***** válasza:
93%

"Jézusnak ez a kijelentése, nem azt jelenti, hogy nem függ az Atyjától"

A magyar nyelvben, hogy élete van önmagában, pontosan azt jelenti hogy senkitől sem függ.

Ráadásul kijelenti hogy pontosan ugyanúgy, ahogy az Atyának is.


"több mint 239 országban"

Oké, ez azért már figyelemre méltó. 195 létező országból még senkinek sem sikerült minimum 239-ben képviseltetnie magát :D

2018. jún. 24. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/36 anonim ***** válasza:
100%

Időpont ma 08:33

Az ilyeneknek földrajzot, történelmet, biológiát, fizikát, matematikát nem tanítanak. Nekik a Biblia ezeket lefedi. Nem baj, hogy lóf#szt nem tudnak a világról, de legalább a hülyeségeiket ne terjesztenék. :"D

2018. jún. 24. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/36 anonim ***** válasza:
33%

Ha a Bibliát olvasod akkor:

Olyan egyházba, esetleg GYÜLEKEZETBE járj ami az alapvető Biblia tanitásait tanitja... Fontos hogy a Biblia alaptanitásait tartalmazza.


(Hitgyülekezete is jó, Református vagy evangélikus vagy alapvető Katolikus)


Vannak olyan keresztényen kivüli szekták amit ugy hivnak hogy: Jehova tanui

Na ők elferditik Jézus Krisztus alapszemélyét hogy pontosan ki ő. Angyalként tisztelik és nem Istenként.

2018. jún. 24. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/36 anonim ***** válasza:
0%

Időpont ma 11:08

Nem mindegy, hogy miként tisztelik? Mindegyik meselényként ábrázolja és képzeli el. Basszus... XXI. század, mi? xD Szép, hogy nem vagyunk még Star Wars szinten, hisz még mindig vannak olyanok, akik kétezer éves erkölcsök szerint akarnak élni egy fekete-fehér társadalomban.

2018. jún. 24. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/36 anonim ***** válasza:
100%

"Nem mindegy, hogy miként tisztelik? "

Hát azért nem teljesen.

Ha már a Star Wars-t említetted, tegyük fel példaként, hogy valaki teszem azt sith harcosként emlegeti Luke Skywalkert. Na most lehet hogy téged nem érdekel a Star Wars, de akiket igen, azok jogosan teszik szóvá hogy hülyeséget beszél az illető, hiszen egy jediről beszélünk.

A Biblia esetében is tény, hogy Jézusról, mint a megtestesült Istenről ír. És lehet ebben nem hinni, lehet mesének gondolni, de ettől még tény marad hogy a Biblia, mint könyv létezik, ír Jézusról, és Istennek írja. Tehát ha valaki elkezd róla angyalként vagy hétfejű sárkányként beszélni, teljesen jogos ezt szóvá tenni.

2018. jún. 24. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/36 anonim ***** válasza:
6%

Szerintem Jehova Tanúihoz. Ők az egyetlen keresztény vallás, amelyik nem háromságot imád, hanem egyetlen Istent (az Atyát, akit Jehovának vagy Jahvénak hívnak). Emellett hisznek abban, hogy Jézus a Krisztus, Istennek a fia. A szent szellemről pedig hiszik, hogy Isten tevékeny ereje.

Nyilván, ha olvasod a Bibliát, van némi ismereted arról, hogy mit tanít a Biblia Istenről és Jézusról, tehát össze tudod mérni azzal az egyes tanításokat, egyházakat.

2018. jún. 24. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/36 anonim ***** válasza:
100%

"Ők az egyetlen keresztény vallás, amelyik nem háromságot imád"


Ez a kettő valahogy kizárja egymást. Magyarul nem keresztény vallás, bár vallás sem, mert ők hangoztatják mindig, hogy Isten nem hozott létre vallásokat. Legyen akkor szekta, ha az nekik jobban tetszik.

Egyébként az álkeresztény unitáriusok is tagadják Krisztust. Bár ők már a jehovások tévképzetein is messze túl mennek, mert Jézus feltámadásában sem hisznek.

2018. jún. 24. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/36 anonim ***** válasza:
0%

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy Isten hosszú ideig nem választott magának Földi képviseletet.


A valamikori népét, engedte, hogy isz.e. 607-ben fogságba hurcolják, és az utolsó választott király, Sedékiás is ott halt meg.

Dániel próféciája alapján, ettől az időtől fogva, Jézus megjelenéséig, nem volt választott papság, sem király.


Siló, azt jelenti, akié a jog. Egyedül Jézus az aki ezt a jogot megkaphatta.Ő egyszerre király, és Főpap is Jehova új szövetségében.

Dániel, leírja, hogy 69. évhét telik el, i.sz.e- 607-től a messiási király beiktatásáig, és ezalatt, a "pogányok ideje" tart.

Ennél fogva, a Földön magát Isten papságának, vagy népének kinevezett emberek, maguk mondták annak magukat, nem Isten.

Nem véletlen nevezi a Történelem is sötét középkornak.

Mert abból is Látszik hogy nem lehettek választott "egyház" amit műveltek Isten nevében.

Így a Biblia mind Kronológiailag, mind a tettek megnyilvánulásából, határozottan rávilágít, hogy miért nem lehetnek némelyek, választott igaz egyház, akkor sem, ha évszázados fennállásra hivatkoznak.

2018. jún. 24. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/36 anonim ***** válasza:
100%

" i.sz.e- 607-től a messiási király beiktatásáig, és ezalatt, a "pogányok ideje" tart.

Ennél fogva, a Földön magát Isten papságának, vagy népének kinevezett emberek, maguk mondták annak magukat, nem Isten.

Nem véletlen nevezi a Történelem is sötét középkornak."


Nem teljesen értem ezt a hablatyot, de az egy biztos, hogy a történelem ókornak nevezi, nem középkornak.

Egyébként a középkort sem illeti a történelem sötét jelzővel, max a buta emberek. Már csak azért sem, mert a történelem nem véleményez, hanem a múltat kutatja.

2018. jún. 24. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!