Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Keresztény házaspárok! Most,...

Keresztény házaspárok! Most, hogy t*djátok milyen házasságban élni, jobb ez az élet mintha egyedül élnétek?

Figyelt kérdés

Nem arra gondolok, hogy tök egyedül egy erdőben, hanem, hogy házastárs nélkül.


Csak mert a Biblia azt írja, hogy jobb az embernek egyedül mint házasságban, de ha "nem bír magával" (vagyis szexelni akar, akkor házasodjon meg, mert ez nem bűnt.


Elsősorban olyan keresztények válaszát várom akik gyakorolják a vallásukat, mélyebben hiszen Istenben.

(Nem olyanokét akik csak elhiszik, hogy van Isten, hanem akik rendszeresen járnak templomba, olvassák a Bibliát és próbálnak a szerint élni.)


2019. jan. 24. 17:33
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:

*= U betű

Csak a rendszer úgy nem engedte kiírni a kérdést!

2019. jan. 24. 17:34
 2/12 anonim ***** válasza:
46%

A biblia ilyen nem ír!

Ez egyébként emberfüggő. A többségnek jobb, mert az ember társas lény. És szüksége van gyengédségre. Ugyanakkor vannak, akiknek nyűg, főleg ha összefutottak egy erőszakos buta emberrel.

Ez is, mint annyi más, nem bírálható el általánosságban. Elvileg sokkal jobb, de csak akkor, ha azzá teszed. Aki pedig azt képzeli, hogy a házasság csak a szexről szól, az hatalmasat téved. Egyébként ezt például a biblia is mondja.

2019. jan. 24. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
79%
Az embernek alapvetően két hivatása van, pap(=Isten szolgálata) vagy házasság. Az "egyedül" az előbbire vonatkozik. Mondjuk utóbbi is Isten szolgálata, csak másképp.
2019. jan. 24. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
36%
Sehol nem ír olyat,hogy jobb egyedül. Nem nagyon mehet a szövegértés...
2019. jan. 24. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
16%
Javaslom valamelyik nagy egyházhoz való csatlakozást, mert ekkora hülyeséget legalább egyik sem állít.
2019. jan. 24. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
77%

Annyira égő, amikor a Bibliát nem ismerő emberek bizonygatnak valamit belőle, jelen esetben azt, hogy ilyet nem ír és még sértegetik a kérdezőt, hogy nem tud szöveget értelmezni. Ez az ostobaság egyik fajtája és akkor nekik mutatom:


A nem házasoknak és az özvegyeknek pedig ezt mondom: jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is. Ha azonban nem tudják magukat megtartóztatni, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni.

1Korinthus 7:8‭-‬9 RÚF

[link]

2019. jan. 24. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%
És még le is pontoznak az ilyenek. :)))) Már nem égő, hanem szánalmas. Lehet, hogy inkább hallgatni kellett volna nektek?
2019. jan. 25. 06:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
80%

Isten azt mondta, hogy nem jó az embernek egyedül, ezért kioperálta Ádám egyik oldalbordáját, és megalkotta belőle Évát. Pál apostol nem azt mondta, hogy jó az embernek egyedül, hanem azt, hogy a jelenvaló szükség miatt jobb az embernek, ha házasság nélkül marad, de mindazok, akik nem tudják magukat megtartóztatni, azok házasodjanak meg. Azt is mondta, hogy mindenki a saját 'khariszmáját' kapja Istentől, az egyik így, a másik úgy. Enélkül a 'kharisz' nélkül egyetlen egészséges ember sem tudja magát megtartóztatni úgy, hogy a személyisége ne torzulna el, a legtöbb esetben még ezen az áron sem, mert miután eltorzult, mégiscsak utat tör magának a szexuális élete, de ekkor már aberrált formában. Nem kell messzire menni, ha látni akarsz olyanokat, akik kegyelmi ajándék nélkül próbálták meg.


Megjegyzem, hogy pontosan nem tudom, mit értett Pál jelenvaló szükség alatt, de feltehetően az üldözésekre gondolt, amelyek érték a keresztényeket. Ebben a helyzetben jobb, ha az ember nem terheli magát azzal, hogy a családját kelljen védelmeznie egy embertelen szörnyeteggel szemben. De akinek van családja, az már nem dönthet arról, hogy védelmezi-e őket, gondoskodik-e róluk. Aki a döntés előtt áll, az még mérlegelheti ezt is. Egy ilyen történelmi helyzetben a cölibátusi ajándék is általánosabb, mint egy hétköznapi békehelyzetben, amikor Istennek az a parancsolata aktuális, hogy " szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet".


Amúgy házas emberként mondom, hogy egyetlen szinglivel sem cserélném le a házasságomat, de másik házasságra sem.

2019. jan. 25. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 eric_one ***** válasza:
57%

8-as válaszoló elmondta jól a lényeget!


Kedves kérdező, nem helyes kiragadni egy mondatot az írásból, majd azt szószerint valahogy értelmezni. Vizsgáld meg a szövegkörnyezetében, hogy ki mikor miért mondta, hogy hangzott el. Pál apostol ezen levelében van ahol felhívja a figyelmet, hogy ez csak a személyes véleménye és tanácsa stb.


Az is le van írva a bibliában hogy "nincs Isten* de a teljes szöveg így van: "Az mondja a bolond az ő szívében, hogy nincs Isten"

Egy szó, egy mondat félre fordítása, emberek milliói életébe került, pl a rabszolgatartás szentesítésekor... Isten adjon bölcsességet minden nyitott szívű ember számára!

2019. jan. 25. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Nem foglalok állást.


Csak azért kommentelek, hogy megkérdezzem, hogy mi a sz.rt csillagoztál ki a TUDJÁTOK szóban??

2019. jan. 25. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!