Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ki áll az Isten felett? Ti...

Ki áll az Isten felett? Ti elhiszitek, hogy ő felette nem áll senki? Többi lent

Figyelt kérdés

A Biblia szerint, az Istennek is vannak bizonyos törvényei, amit neki mindenképp be kell tartania. Például ott van egy részlet a Mózes könyvében: Most azért nehogy kinyújtsa kezét, és szakítson az élet fájáról is, és egyen róla, s időtlen időkig éljen..

Szóval ha szakítottak volna az élet fájáról is, akkor örökké éltek volna, eszerint. Mintha az Istennek olyan törvényei lennének, amit ő magának is be kéne tartania, ha olyan helyzetbe került volna. Ebből én azt következtettem le, hogy ha Istennek is be kell tartania a saját törvényét, akkor talán ő felette is áll valaki, aki nem engedné meg Istennek, hogy ne tartson be dolgokat. Tudom hogy azt írja a Biblia, hogy rajtam kívül más Isten nincs. De aki Isten felett áll, az nyilván nem egy Isten, hanem egy még hatalmasabb valaki, akit nem Istennek neveznek, hanem például - csak a példa kedvéért, mondjuk Fő Mindenható. Persze ezt ő nem köthette az orrunkra, és talán közünk sincs hozzá. Vagyis konkrétan nincs is hozzá közünk, de csak az elmélet kedvéért.



2019. máj. 16. 21:07
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:

Ha Isten felett állna valaki, akkor az a valaki lenne Isten, és aki alatta van, az csak teremtmény. Isten felett nem állhat senki, mert az paradoxon


"A Biblia szerint, az Istennek is vannak bizonyos törvényei, amit neki mindenképp be kell tartania. Például ott van egy részlet a Mózes könyvében: Most azért nehogy kinyújtsa kezét, és szakítson az élet fájáról is, és egyen róla, s időtlen időkig éljen.."

Isten szövetségekben gondolkodik, ahhoz tartja magát. Ő nem ember, hogy megszegje a szövetséget, amit kimond, ahhoz tartja magát. Ezért is bízom meg benne és az Ő Igéjében maximálisan


"Már olvastam olyat is, hogy Istent van, aki nem személynek gondolja, hanem valami kozmikus intelligencia."

Ellentmondás. Az intelligencia az személy

2019. máj. 17. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
100%

Mivel nem vagyok vallásos,így a fő kérdést meghagyom az illetékeseknek. De arra a súlyos téveszmédre azért kikanyarodnék,hogy Isten azért ne lenne az,ami,mert neki is "be kell" tartania a saját törvényeit. Gondolkozz egy kicsit,ha a törvényhozó minden ponton áthágja a saját törvényeit,azzal milyen példát mutat? Anyukaként a gyerekneveléssel tudnám szemléltetni,egy szülő nem attól igazán szülő,hogy megteheti azt,amit a gyerek nem. Anyám pl füstölt,mint a gyárkémény 30 évig,nyilván érdekelt,de azóta ő is belátta már,hogy a cigi ugyanolyan kártékony egy felnőttnek,mint egy gyereknek,szóval sz*r duma ez a "felnőtteknek lehet" és inkább ő is letette. Mi is igyekszünk majd letenni a rossz szokásainkról,hogy a gyerek ne legyen összezavarodva,hogy "ha az energiaital annyira káros,akkor anyu miért iszik minden nap(?)".

Nah,tényleg nem a vallási témába akartam most belemenni,de ne hidd azt,hogy egy isten akkor jó,ha gátlástalanul keresztüllép a törvényein,mert ha esetleg létezik,akkor így nagyon meg leszel fingatva te is.

2019. máj. 17. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 imakommandós ***** válasza:
48%

"Most azért nehogy kinyújtsa kezét, és szakítson az élet fájáról is, és egyen róla, s időtlen időkig éljen.."


Csak azt nem látod, hpgy ez miért lett volna baj.

Ha nem tudtak volna meghalni akkor nem lehetett volna megváltani öket. Nem lett volna esélye senkinek se a kegyelemre, a bünbocsánatra. Nem a saját törvényét akarta betartani Isten, hanem könyörülni akart az embereken.

2019. máj. 17. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:

Horrorfilmekben is kedvelt téma, hogy vándorokat egy érdekes ember beenged a házába és azt mondja, hogy mindenhova bemehetsz, de ebbe a szobába tilos belépned. És mi adódik, abból a szobából érdekes hangok szűrődnek ki és főhősünk mégis benyit azon a titokzatos ajtón.

Szerintem az almás sztorit így kellene felfognunk, ez inkább fikció. A katolikus misén sem nagyon hangoztatják a Teremtéstörténetet mert eléggé bele lehet kötni.

2019. máj. 17. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:

Nem hiszem el. Isten mindenhatósága ugyanis cáfolatot nyert, nem képes mindenre.


Ebből következik, hogy lehet valaki, aki felette áll, aki viszont képes a szó szoros értelmében mindenre.

2019. máj. 17. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 A kérdező kommentje:
Azt hiszem félre értettetek én ezt nem azért feltételezem, hogy támadjam az Istent, bár az is benne van egy kicsit. Hanem csak egyszerűen feltételezhető elméletileg legalábbis, hogy áll felette is valaki. De igaz, elismerem hogy ez legtöbbeteknek felfoghatatlan feltételezés, de mindegy. Azt legalább elismeritek, hogy sokat hibázott? Nem akarok vitába szállni, és tiszteletben tartom mindenki véleményét és érzéseit, de mindegy majd úgyis kiírok még hasonló kérdéseket, mármint Istennel kapcsolatban.
2019. máj. 17. 13:55
 17/27 anonim ***** válasza:

A kérdésnek alapvetően nincs sok értelme. Egy hívő szerint ugyanis (legyen az muzulmán vagy keresztény) egyetlen Isten van, ő a leghatalmasabb, ergo nem áll felette senki. Az ateista szerint pedig ez az egész csak egy mese, vagyis Isten nem létezik, ebből következően nem lehet főnöke sem.

Amúgy persze hinni mindenki azt hisz amit akar, de kifejezetten a keresztény hit szempontjából Isten felett nem áll senki, ez nem kérdés.

2019. máj. 17. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
87%

Szia!


Igen jól látod Isten betartja a törvényeit, rendelkezéseit, elveit, szavát, de nem azért mert felette álna valaki hanem mert tökéletes, teljes nincs benne hamisság, fogyatkozás, nem függ senkitől, az ő uralma Igazságon és jogosságon alapszik ha nem így tenne akkor csorbulna a tökéletessége de ez mellett meg van benne a számunkra megmenekuléssel bíró tulajdonságai is a szeretet a kegyelem és az irgalmasság.


Ha az emberpár szakított volna élet fájáról akkor olyanok lettek volna mint Lucifer és a vele együtt elbukott angyalok egyszerre örökké letezők és gonoszok ezért mivel Isten igazságos ugyanolyan Igazságszolgáltatásban kellett volna az embert részesítenie mint a rossz oldalt fogja a jövőben.


Ezért Isten azt a megoldást választotta hogy az embert kihelyezi a paradicsomon kívül megengedi átmeneti megoldásként a halált és a szenvedéssel teli életet ugyanakkor elkésziti az ebből való szabadulást vagyis Jézus el fog jönni az asszony magvaként és fokozatosan lépésről lépésre megszabadul az ember és a világmindenség visszaáll az eredeti állapotába új ég és új föld, a gonosz és a gonosszá vált emberek pedig megkapják az igazságos és jogszerű igazságszolgáltatást az Istentől.

2019. máj. 18. 06:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 A kérdező kommentje:
Hogy lehetne tökéletes egy olyan Isten aki ártatlan embereket, gyerekeket és állatokat kínoz, és vagy sorsukra hagyja!?
2019. máj. 18. 17:20
 20/27 anonim ***** válasza:

Vannak olyan akik emberinek próbálják beállítani Istent, emberi szemszögből megközelítve humánusnak mondani, ha az igazi Isten nem az elvárásaidnak megfelelően tesz ahogy az emberek elvárnák tőle akkor sok esetben vádolják Istent kegyetlenséggel holott Isten nem kegyetlen hanem nagyon is kegyelmes, pusztán arról van szó nem értik meg Istent, nem értik meg a világmindenség állapotát, problémáját és Isten tervét a helyreállítással kapcsolatban.

Istent egy emberi módon humánus viselkedésmóddal akarják felruházni

és ha a bűn következményével találkoznak-szembesülnek akkor elő akarnák venni Istent a zsebűkből és mint egy természetfeletti hatalomgyakorló eszközként használni.


Na akkor Isten itt ez meg ez a probléma akkor ezt old meg és szüntesd meg.Természetesen ezt nem tudják megtenni ezért frusztráltak lesznek, kiábrándulnak Istenből,vádolják Istent.

Miért nem teszi azt amit én akarok???

2019. máj. 19. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!