Miért nem toleráns a keresztény, katolikus egyház más vallásokkal szemben? Miért nyom el más vallásokat, s közben magát az egyetlen igaz útnak hirdeti?

Felvetés: „Olyan mindegy, ki milyen vallást követ!”

Ez alapjában épp olyan beszéd, mintha valaki azt mondaná: olyan mindegy, hogy ki milyen egyszeregyet követ!

Aki a kétszerkettőt tíznek mondja, vagy akár kilencszáznak, annak éppúgy igaza van, mint aki a kétszerkettőt négynek tartja.

A vallás nem mámor és nem játék, hanem igazság, az igazság pedig nem lehet önmagával ellentétes. Csak az a vallás igaz tehát, amely csupán azt és mindazt tartalmazza, amit Isten kijelentett s parancsol. Amelyik vallás ettől bármiben eltér, az téves vallás, akár mert nem mindent fogad el, amit Isten kijelentett, vagy parancsol, akár mert olyant is tanít isteni kijelentés gyanánt, amit Isten nem jelentett ki. Nem igaz tehát, hogy mindegy, ki milyen vallást követ!

Felvetés: „Minden vallás azt mondja, hogy neki van igaza; hogyan igazodom el benne, melyiknek van igaza?”

Megengedjük, hogy az egyes embernek sokszor nagy utánjárásába kerül, míg a hamis és téves vallások s az igaz vallás közt megtalálja a lényeges különbséget. A neveltetés, a környezet, a kritika nélkül felszedett előítéletek sokszor nagyon nehézzé teszik az eligazodást. Azonban tárgyilag lehetetlen, hogy Isten az igaz vallást ennyire felismerhetetlenné tette volna s nem adott volna neki olyan ismertető jegyeket, amelyeknek alapján mint ilyent fel lehet ismerni s a tévedésektől meg lehet különböztetni.

S csakugyan: aki komolyan utánajár, aki elfogultság nélkül tanulmányozza a katolikus vallást s a többi vallásokat, szinte csalhatatlan biztossággal rájön az egy igaz Egyház felismerésére. Hogy melyek ezek az ismertető jegyek, arról alább lesz szó.

Felvetés: „Egy Istent imádunk; mindegy, ki milyen templomba jár.

Abból, hogy egy Istent imádunk, még valóban nem következik, hogy mindegy is, hogyan imádjuk őt s mit tekintünk az ő kijelentésének és parancsának. A zsidók s a mohamedánok is egy Istent imádnak, de azért talán mégsem mindegy, hogy zsidó, mohamedán vagy keresztény vagyok-e. S hasonlókép nem mindegy, hogy mint keresztény a teljeshitelű s isteni akaraton alapuló katolikus vallás keretében szolgálom és imádom-e az Istent vagy olyan keretek közt, amelyek az Isten rendelkezéseivel több vagy kevesebb dologban ellenkeznek.

Felvetés: „E szerint mindenki téved és csak a katolikus jár az igaz úton?”

Bizony így van! Mert nem lehet egyszerre igaz a katolicizmus is, protestantizmus is, a keleti szakadárság is, a zsidó vallás is és talán még a fétisimádás is. Amint nem lehet egyszerre s egy alapon a kétszerkettő négy is, öt is, hat is, meg tizenkilenc is.

Felvetés: „Hát akkor mindenki elkárhozik és csak a katolikusok üdvözülnek?”

Ez megint nem következik a fentiekből. Mert más kérdés az, hogy valamely vallás magában igaz és egyedül helyes-e, és más: hogy nem lehetnek-e egyes emberek, akik bár tárgyilag tévednek, mégis a saját hibájukon kívül tévednek s így tévedésük nem esik erkölcsi beszámítás alá. Aki nem hanyagságból, megvetésből, csökönyösségből ragaszkodik a téves valláshoz, hanem jóhiszemű tévedés áldozata, az ezzel még nem követ el bűnt s e miatt még nem kell elkárhoznia.

Felvetés: „Szóval hát maradjon mindenki abban a hitben, amelybe született.”

Ez megint nem áll és nem folyik a fentiekből. Ellenkezőleg: mindenkinek legszentebb kötelessége, hogy legjobb tudása szerint keresse az igazságot, az Isten kijelentéseit s akaratát, tehát az igaz vallást s ha megtalálta, kövesse is azt, minden akadályon keresztül. De ha a maga hibáján kívül marad meg a tévedésben, nem vétkezik. Viszont, ha felismerte az igazságot s nem követi azt: súlyosan vétkezik s e miatt el is kárhozhatik.

Felvetés: „Nem jellemes ember, aki hűtlenné lesz ősei hitéhez.”

Attól függ: igaz-e ez a hit vagy nem. Ha nem igaz, akkor bizony nemhogy nem jellemtelenség elhagyni a tévedést s az igaz hitet fogadni el, hanem egyenesen jellemesség, mert Isten s önmagunk iránti szent kötelességünk teljesítése. Az Isten iránti kötelesség s a saját lelkünk örök üdvössége dolgában valóban nem az őseink az irányadók, hanem egyesegyedül az Úr szava és akarata. Ha mindenki csak az ősei szerint igazodnék, akkor az egész világnak régente meg kellett volna maradnia a pogányságban vagy zsidóságban s akkor miért küldte ki Jézus Krisztus az apostolokat az egész világ megtérítésére? S miért jött ő maga a földre?

Felvetés: „De én abban a temetőben akarok pihenni, amelyben a szüleim fekszenek.”

A gyermeki kegyelet szép dolog, de annak is vannak határai. Az Isten akarata s a lelkünk örök üdvössége százszor fontosabb dolog, mint az, hogy hova temetkezem a halálom után. Egyébként is csak a test, a hulla az, ami a temetőbe kerül s mi nem a temetőben keressük az örök nyugalmunkat s nem ott akarunk találkozni - holtan! - a szüleinkkel, hanem az örök életben és feltámadásban. Ennek pedig a felismert igaz hit bátor követése az első feltétele.

Felvetés: „Ha a szüleim elkárhoztak, én sem akarok a mennyországba kerülni.”

Ez teljességgel helytelen beszéd. Azt persze nem tudhatod, hogy elhalt szüleid vagy más hozzátartozóid üdvözültek-e odatúl. De ha valamivel, éppen azzal segíthetsz még rajtuk, hogy Istent híven szolgálod s abban a vallásban tiszteled, amelyet mint igaz vallást az Isten maga jelölt meg életutadul. Imádkozzál, hogy szüleid is üdvözüljenek vagy üdvözültek legyenek; mert Isten az ő haláluk pillanatában előrelátta a te imádságodat s talán éppen e miatt az imádság miatt adta meg nekik is a végső pillanatban a megtérés és bűnbocsánat kegyelmét. A pokolban viszont nincs boldog viszontlátás, még azok közt sem, akik e földön szerették egymást, mert ott mindenki csak gyűlölni tud már; azért csak a mennyország lehet az a hely, ahol szeretteiddel találkoznod kívánatos.

Felvetés: „Lehetséges tehát, hogy valaki téves hitet követ s mégis üdvözül, sőt vértanú és szent is lehet?”

Válasz: Igenis, lehetséges. Még a nemkeresztények között is fel kell tennünk, hogy sokan kegyelmet nyernek, ha lélek szerint keresték az igazság útját s csak jóhiszemű tévedés alapján maradtak meg valamely nemkeresztény vallás kötelékében. A kegyelem hatása szélesebb körre terjed ki, mint az Egyházé. Az Egyház Krisztus rendelése folytán az isteni kegyelem megszerzésének s öregbítésének rendes őre, annak különleges és bőséges eszközeit bírja; de ez nem jelenti, hogy a kegyelem patakja az Egyházon kívül egyáltalán nem csörgedez. Ez a két tétel tehát éppen nem zárja ki egymást: hogy a katolikus Egyház Krisztus igaz Egyháza, s mégis: rendkívüli módon az Egyházon kívül állók is üdvözülhetnek, az Egyház által, amelyhez lélek szerint öntudatlanul is hozzátartoztak.

Felvetés: „Akkor hát mindegy, ki milyen felekezethez tartozik?”

Válasz: Téves következtetés! Éppen nem mindegy! Ha valaki felismeri az igaz Egyházat s nem követi azt, az súlyosan vétkezik a Szentlélek ellen és ha ezt a bűnét meg nem bánja s jóvá nem teszi, egyáltalán nem üdvözülhet. Mert az Egyházhoz való tartozás Jézusnak legszigorúbb parancsa, az üdvösség elérésének tárgyi feltétele. "Aki az Egyházra nem hallgat, - mondja Jézus (Mt. 18, 17) - legyen neked mint pogány és vámos." Ez annyit tesz: aki az Egyház papjainak prédikálása ellenére nem hisz, az - úgymond Jézus - elkárhozik (Mk. 16, 16). Az Egyházhoz nemtartozás csak akkor mentes a bűntől, ha legyőzhetetlen s jóhiszemű tévedés eredménye, vagyis: ha valaki nem tudja s nem is sejti, hogy a katolikus Egyházhoz kellene csatlakoznia. Ezt jelenti az őskeresztény szó: "egyedül üdvözítő Egyház".

Felvetés: „Az "egyedül üdvözítő Egyház" gondolata szélső türelmetlenség.”

Válasz: A fentiek szerint semmiképpen sem az. Megmondtuk, miért. Ha ez az elv a türelmetlenség jele volna, akkor Jézus maga követte volna el az első s legnagyobb fokú türelmetlenséget, amikor kijelentette, hogy aki az ő tanítványainak törvényes tanítását be nem fogadja, s abban nem hisz, az "elkárhozik". Íme, az egyedül üdvözítő Egyház első megformulázása magának Jézus Krisztusnak ajkán! Szélső türelmetlenség-e, ha mi, magyarok, azt mondjuk: egy a hazánk? Ha a haza csak egy lehet, miért ne lenne még inkább egy az Úr Jézus országa, az Egyház?

Felvetés: „Miért oly türelmetlen a katolikus Egyház a másvallásúakkal szemben, hogy nem ismeri el őket törvényes vallásnak?”

Válasz: Mert azon az elvi alapon áll, hogy Jézus csak egy törvényes és egységes Egyházat rendelt s így minden olyan "egyház" vagy felekezet, amely ezzel az egy, törvényes Egyházzal szemben áll s attól magát elkülönözi, téves és törvénytelen. Ez azonban nem türelmetlenség, csak következetesség és a krisztusi rendelkezésnek tiszteletben tartása.

Felvetés: „A türelem mégis keresztény erény.”

Válasz: Úgy van s azért a katolikus Egyház türelmes is. Csakhogy kétféle "türelmesség" van: dogmatikai, vagy elvi, amely a türelem kedvéért magát az isteni kinyilatkoztatást is prédául dobja, és polgári vagy gyakorlati, amikor iparkodunk békében és szeretetben élni téves hitben élő felebarátainkkal, a nélkül, hogy tévedésüket helyeselnők vagy azt az igazsággal egyenjogúnak ismernők el. A katolikus Egyház nem ismer dogmatikai türelmességet, mert azt Krisztus elleni árulásnak tekintené, de igenis ismeri és gyakorolja a polgári türelmességet, mégpedig sokkal nagyobb fokban, mint mások.

Felvetés: „A katolikus Egyház éppoly hibás, mint a protestáns felekezetek abban, hogy a vallási gyűlölködés hullámai oly magasra csaptak!”

Válasz: Vajon azonos elbírálást érdemel-e a törvényes államhatalom, amely a nemzeti élet egységét s rendjét fegyveres erővel is megvédelmezi, és a zendülő, aki törvénytelen eszközökkel támad a törvényes rend ellen? A csendőr, az ügyész és a bíró "békebontó"-e, mert a polgári rend és törvény ellen vétőkkel szemben erélyes intézkedéseket tesz? A katolikus Egyház csak a Krisztustól rendelt szent kötelességét teljesítette, amikor nem engedte, hogy a hitszakadás és eretnekség büntetlenül rombolja az Egyház egységes szervezetét s rabolja el a hívek százezreit az édes Anyaegyház kebeléről. Az elszakadt felekezetek ezt valóban nem mondhatják el magukról. Túlzások, hibák, visszaélések a harc hevében katolikus részen is történhettek, de az egész kegyetlen és százados összecsapásért gyökereiben mégiscsak egyedül az a fél felelős, amelyik a békét s egységet önhatalmúlag megbontotta s a Krisztus rendelte egyházi szervezet felrobbantására tett erőszakos kísérletet.

Felvetés: „Ha ez igaz volna, akkor minden protestánst gonosztevőnek kellene tekinteni, amiért ma is ragaszkodik Luther és Kálvin tanaihoz?”

Válasz: Ha valaki mindezek tudatában ragaszkodik az egyházi zendüléshez, bizony nem menthető fel a bűn és bűnpártolás súlyos vádja alól. Azonban a legtöbb mai protestáns ezt nem tudja s talán nem is könnyen érti meg, mert gyermekkorától fogva úgy nevelték s elhitették vele, hogy Luther és Kálvin egyházforradalma nemcsak törvényes volt, hanem egyenesen isteni rendelés volt. Hiszen a protestantizmus legfőbb ereje az, hogy a maga eszméit ügyes és szakadatlan propagandával állandóan újra beleneveli és beleszuggerálja a híveibe s csak kevés protestáns veszi észre, hogy az egész gondolatkör, amelyben nevelik, téves. Amelyik azonban észreveszi ezt, az többnyire közeledik is a katolikus Egyházhoz s egyes országokban, mint Angliában vagy Amerikában, évente tízezrével térnek vissza, köztük lelkészek is, a katolikus Egyházba. A vallási egyenetlenséget mai napig egyfelől a tájékozatlanság, másfelől a szenvedély tartja fenn, nem pedig a nyugodt szemlélődés, komoly észokok vagy helytálló bizonyítékok.

Felvetés: „A protestáns vallások sokkal türelmesebbek, mint a katolikus vallás.”

Válasz: Bizonyos fokig igen, amennyiben elvileg azt hangoztatják, hogy minden vallásban egyenlőkép lehet üdvözülni. A valóságban azonban legalább a felekezeti vezéreik többször nem ennek megfelelőleg cselekszenek, hanem ellenkezőleg, egész igyekezetük odairányul, hogy a katolikus vallás gyarapodását akadályozzák. Ha nekik csakugyan mindegy, ki milyen vallásban akar üdvözülni: miért akkor az a vak és feneketlen gyűlölködés a pápa, a katolikus Egyház istentisztelete és szentségei ellen? Miért az az elkeseredett harc, hogy a vegyesházasságokban valamiképpen ne a katolikus álláspont győzzön? Miért az a szakadatlan vádaskodás, félremagyarázás és történelemferdítés, amely az ő hittani tankönyveiket s felekezeti nyomtatványaikat jellemzi? Miért foglalkoznak prédikációikban s felekezeti lapjaikban annyiszor s oly kevés megértéssel velünk s iparkodnak a mi hittételeinket és szertartási életünket félremagyarázni, gyűlöletesnek és ostobának feltüntetni?

A gyakorlati türelmesség dolgában bizony a katolikus Egyház jár legelöl. Nincs pl. ma olyan katolikus többségű ország, amelyben a protestánsok teljes vallásszabadságot ne élveznének.

Viszont a protestáns többségű Svájcban, Hollandiában, Angliában, Dániában, Norvégiában, Svédországban, Amerikában a katolikusok számos tekintetben erősen hátra vannak szorítva, jogaik megnyirbálva. Amerikában pl. katolikust sohasem választanak elnökké; Svájcból a katolikus Egyház egyes szerzetesrendjei ki vannak tiltva (jezsuiták), az északi országokban vezető állásban nem maradhat meg, aki katolikus hitre tér (Lars Eskeland esete), Észak-Amerikában még 60-80 évvel ezelőtt sok helyen tilos volt a misézés, Angliában a királykoronázási esküben még kevéssel ezelőtt a katolikus vallást mint bálványimádást nyíltan sértegették, katolikus körmeneteket sem Hollandiában, sem Angliában, sem az Egyesült Államok számos részén nem engedélyeznek (ezért nem volt pl. az amszterdami, csikágói és londoni Eucharisztikus Világkongresszuson nyilvános körmenet, csak magánparkokban). Nálunk is bizony elég sokszor hallani, hogy egyes városokban a nemkatolikus többség szinte egyetlen katolikust sem enged vezető városi álláshoz, míg a katolikus városok tele vannak nemkatolikus tisztviselőkkel, képviselőkkel, tanárokkal. Türelmesség jele volt-e pl., hogy a debreceni vezetők nem engedték be városukba a Szent Jobbot, minden magyar kegyelete tárgyát? Holott Debrecennek egyharmada katolikus? A kétféle türelmesség közt a különbség ez: mi elvileg szilárdabbak s szigorúbbak vagyunk, de a gyakorlatban folyton engedünk; míg mások elvileg türelmesek, de a gyakorlatban türelmetlenek. Tisztelet természetesen a kivételeknek!

Felvetés: „A hitvitákat mindenütt a durva hang és rút szitkozódás jellemezte.”

Válasz: Sajnos, igen, de csak azóta, amióta ezt a hangot odatúl divatba hozták. A katolikus középkorban a személyeskedés és sértegetés mint vallási vitaeszköz teljesen ismeretlen volt, még heves irodalmi viták esetében is. Luther volt az, aki a vallási kérdések terén ezt a vadul szenvedelmes és hallatlanul nyers hangot először meghonosította. Luther oly szélsőségesen durva és szeméremsértő hangon írt a pápaságról s az Egyházról, hogy annak ma az utánanyomatása is teljességgel lehetetlen lenne - valósággal ügyész után kiáltana. Sajnos, utóbb a katolikus vitázók sem maradtak adósak a kölcsönnel, de ők e téren mindig mérsékeltebbek maradtak, még a nálunk sokat rágalmazott s alaptalanul befeketített Sámbár Mátyás is.

Felvetés: „Akárhogyan volt a múltban, most már legyen elég a felekezeti harcból!”

Válasz: Ezt mondjuk mi is és hozzátesszük: bár így is lenne a valóságban! Azonban tessék megnézni a felekezeti hittankönyveket. Míg a katolikus hittankönyvek a lelkiismereti kérdések hosszú sorát magyarázzák és minden soruk arra törekszik, hogy a felnövekvő katolikus nemzedéket istenfélő, szerény, tisztaéletű kereszténnyé nevelje, addig számos nemkatolikus felekezetű hittankönyv a katolikus tanok kigúnyolásával, elferdítésével, kicsinyes felekezeti kötekedéssel foglalkozik. A közéletben s a társadalmi érintkezésben is közismert, hogy melyik oldalon van a nagyobb felekezeti harciasság. Emlegetni a felekezeti békét nem elég. Gyakorolni is kell!

Felvetés: „A nemkatolikus felekezeti gyűlések állandóan hangoztatják a felekezeti békét.”

Válasz: Úgy van, hangoztatják, de igen sokszor - csak hangoztatják. Közvetlenül utána pedig belekötnek a katolikus Egyházba. Beleavatkoznak a katolikus Egyház belső ügyeibe, pl. a házasságjogi kérdésekbe, hánytorgatják a reverzálist stb. Ilyen körülmények között persze a felekezeti béke ünnepélyes hangoztatása nem teszi éppen az őszinteség benyomását.

Felvetés: „A katolikus Egyháznak mint erősebbnek és hatalmasabbnak, engedékenynek kellene lennie.”

Válasz: Amikor száz éve a görögök jókora része visszatért az Egyház egységébe, az Egyház meghagyta nekik nemcsak keleti szertartásaik teljes jogú használatát, hanem még meg is tiltotta, hogy a keleti egyesültek a saját szertartásaikat elhagyják; azonkívül megengedte nekik a papok nősülését is. Ha a protestánsok őszinte közeledési szándékot mutatnak, Róma bizonnyal mindent meg fog tenni, hogy közeledésüket megkönnyítse. Egyelőre azonban az egyéni áttérésekről nem szólva, a protestáns felekezeti vezérek és lelkészek részén minden inkább mutatkozik, mint közeledési szándék.

Felvetés: „Leghelyesebb a középen való találkozás lenne, az 50 százalékos kiegyezés.”

Válasz: Ez anyagi természetű vitáknál csakugyan sokszor a legcélszerűbb megoldás, de teljességgel lehetetlen ott, ahol hitelvekről s főleg krisztusi rendelkezésekről van szó. A krisztusi igazságot lealkudni még a látszólagos béke kedvéért sem szabad; hiszen abban a pillanatban az egész kereszténység összedőlne. Mert akkor az nem krisztusi igazságokat, nem isteni rendelkezéseket tartalmazna többé, hanem emberi megalkuvások és önkényességek halmazát. Itt tehát csak egyről lehet szó: katolikus részről végtelen türelemmel és szeretettel kell magyaráznunk s megértetnünk a krisztusi elveket s a krisztusi rendelkezések jogosultságát; protestáns részről pedig megértő lélekkel, a 16. század heveskedéseinek s ma már értelmetlen veszekedésének teljes revíziójával kellene vizsgálni és keresni a teljes krisztusi igazságot.

Felvetés: „A katolikus Egyház kiátkozza azokat, akik nem hallgatnak rá; hol van itt a szeretet?”

Válasz: A "kiátkozás" nem helyes szó; a katolikus Egyház nem kiátkozza, hanem kiközösíti azokat, akik tudatosan nem hallgatnak rá; vagyis kirekeszti őket tagjai köréből. Ezt azonban minden állam s minden erkölcsi testület megteszi, amely ad valamit az elveire s a becsületére, sőt megteszik bizonyos esetekben a protestáns felekezetek is. Természetes, hogy aki az Egyház alapelveivel szembehelyezkedik, aki pl. forradalmat szít ellene, az nem maradhat az Egyház tagja s arról ünnepélyesen ki is kell nyilatkoztatni, hogy nem az Egyház tagja, nehogy bárki is annak tartsa. Sőt ha valaki nagyon botrányosan viselkedik az Egyházzal szemben, azt az Egyház a "nagyobb" kiközösítéssel is sújthatja, vagyis megtilthatja a híveknek, hogy vele szükség esetén kívül érintkezzenek. Ez csak természetes! Igaz, az Egyház ebben a kiközösítésben az "átok alatt legyen" szót használja ("anathema sit"), de az "átok" itt nem rossz kívánságot vagy gyűlölködést jelent, hanem egyszerűen megbélyegzést s ez a kifejezés magától Szent Páltól ered és benne van a Szentírásban (1 Kor. 16, 22).

Vagy egy Egyházat alapított Jézus és akkor egyetlenegy más "egyház" sem törvényes, vagy nem alapított s akkor mindenkinek jogában áll annyiféle szektát alapítani, amennyi neki tetszik. Ha szabad volt Luthernek és Kálvinnak, miért ne volna szabad Münzer Tamás münsteri szabólegénynek, Blavatskynénak vagy Besant amerikai asszonyságnak? Éppen a szekták képződése bizonyítja, hogy az önhatalmú vallásalapítás, akár reform címén, akár másképp, nem egyeztethető össze a jézusi egységtörvénnyel. Hiszen ma már 300-500 szekta is van a világon s ezek mind csak egyedül önmagukat tekintik a krisztusi tan egyetlen tökéletes magyarázójának. Mi több: még az ú. n. történelmi egyházakban is voltaképpen az az elv, hogy mindenki maga állapítja meg a maga hitvallását. Ez annyit jelent, hogy annyi a vallás, ahány a fej. Erről mondta Harms, a német protestáns lelkész, hogy ha keresi azokat a tantételeket, amelyekben valamennyi mai protestáns hittudós megegyezik, olyan kevés marad, hogy azt a hüvelykujja egyetlen körmére is ráírhatná.

Az egyházi tekintély félrelökésével szükségképp megbomlik az egység s beáll a fejetlenség, a bábeli zűrzavar.

Mondják persze, hogy "az igazság kérdését nem lehet tekintélyi szóval elintézni", meg hogy "nem a pápa szava a fontos, hanem a lelkiismereté, "Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg" (I Tessz. 5, 21)." Úgy van: mindent meg kell vizsgálnunk; hogy vajon megfelelnek-e Krisztus Urunk rendelkezéseinek, nem utolsó helyen annak is, amely a legfőbb kormányzói hatalmat létesítette az Egyházban, Vagyis: akármilyen szíre-szóra, akármilyen öncsinálta egyházjavítóra s hitújítóra nem szabad hallgatnunk, hanem meg kell vizsgálnunk, vajon egyezik-e az igazságnak s a hitnek azzal a szabályával, amelyet Krisztus és az apostolok jelöltek meg nekünk. Ezért mondja Szent Pál is más helyen: "Ha mi, vagy egy angyal az égből hirdetne is nektek más evangéliumot, mint azt, amit nektek hirdettünk, átkozott legyen!" (Gal, 1, 8). Szó sincs róla tehát, hogy Krisztus országában minden műkedvelő vagy akár egyetemi tanár is a maga ötletei vagy egyéni kedvteléseiből állapíthasson meg esetleg az egyházi tekintéllyel szembenálló hittételeket. Nem a pápa szava a fontos, hanem a lelkiismereté? Igen, de ha a krisztusi elvekhez igazodó lelkiismeret éppen azt parancsolja, hogy a pápa szavához igazodjunk, akkor a pápa szava egyúttal a lelkiismeretnek is szava.

Ez a kijelentés igaz más vallásokra is, a legtöbb vallás képviselője azt állítja, hogy csak az ő vallásuk az igaz út és a legkevésbé sem toleráns más vallásokkal.

Én is csak azt tudom mondani, hogy elsősorban hívő légy.

Én katolikus vallású vagyok, de elsősorban kereszténynek, azaz Krisztus követőnek vallanám magam, mert sok mindenben nem értek egyet a vallásom tanaival.

Az meg egyértelmű, hogy miért nyom el másokat. Ez a legrégebbi keresztény egyház és hát a 2000 év alatt elég nagy hatalomra tett szert, amit nem szívesen osztana meg másokkal. Ennyi. Sajnos itt a földön minden a pénzről szól.Bocsi kedves katolikus hívőtársaim, de így látom a vallásunkat. Miért van az, hogy a gyermekkeresztelésen kívül mindenért fizetnünk kell az egyházunkban?

Eljárok ugyan szentmisére,mert szükségem van rá, de nem érzem a hívek közötti összetartozást, szeretetet. Hideg, személytelen az egész. A papnak meg úgy érzem nincs semmire ideje, gyakran még a miséről is elkésik.

Tudom, ha ez a véleményem talán vallást kellene váltanom, ám ez nem olyan egyszerű az évek során belém nevelt hitvallással. "Hiszek az egy szent katolikus és apostoli anyaszentegyházban, vallom az egy keresztséget..."

Úgy érzem bűnt követnék el ha elhagynám a vallásomat.

Látom, te is a novus ordo Egyház miatt bizonytalanodtál el, testvéreim. Sajnos sok minden tévkép él benne az Egyházól, és elfogadsz az Egyházzal ellentétes világtól egy rakás egyházellenes toposzt, a vélt és valós történelmi bűnökről. Inkább olvass ilyeneket:

* [link]

* [link]

* [link]

Mert ezzel kepes piacot szerezni. Kepmutato egyhaz. Amugy a Bibliara egy tatarozas raferne mar. Az 1000-evvel ezelotti vilagkep mar nem hasonlit a maira. A fold is atalakult a tudasunk szerint. Tanyerbol-bol Geoid lett.

Kivancsi vagyok, hogy mikor lesz mar valaki az egyhazbol, aki kiall, es agyonvagja ezt az 1000 eves hazugsagot.