A lator előbb jutott be a Paradicsomba mint Jézus?

Talán az lehet a megoldás, hogy a "paradicsom"nak mondott hely nem az általános felfogás szerinti 'mennyországot' jelenti, ahova a tudatos lélek a halál után kerül jutalomból, és ott éldegél, hiszen ilyesmiről nincs is szó az Írásokban. Hanem az Isten kertje volna ez (ez a perzsa eredetű szó jelentése), ahol a test halála után minden ember szelleme öntudatlan állapotban pihen a feltámadásig.

Ha megnézzük, a lator kérése az volt Jézushoz, hogy emlékezzen meg őróla, amikor eljön az ő országában, vagyis Krisztus második eljövetelekor, a Milleneum kezdetén. Nem azt kérte, hogy a mennyben lógázhassa a lábát a felhőkön. És Jézus is ilyen értelemben válaszolt neki, azt mondva, hogy még ezen a napon vége lesz a földi életüknek, és azt majd közvetlenül a feltámadás fogja követni, hiszen a közbeeső időről nincs tudatos emlékünk, nem regisztráljuk az eltelt napokat, hanem úgy fog tűnni, hogy a következő pillanatban már fel is ébredünk, és így vagy úgy (első vagy második feltámadás) a Krisztus színe előtt állunk.

"Jézus azt mondta a tőle jobb oldalon keresztre feszített latornak hogy még aznap vele lesz a paradicsomba." [n]

Igen, tehát egészen biztos, hogy így is történt. Ebben nem volt semmi jelkép.

"A bökkenő az hogy Jézus péntek és szombat a sírjában feküdt holtan, tehát nem lehetett a Paradicsomba." [n]

A teste igen, de a Biblia azt tanítja, hogy az ember szelleme a halálakor különválik a testétől. (Ezt Krisztusra külön is kijelenti: "Apcs 2:31 Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott.")

Péter apostol levelében azt a nagyon érdekes dolgot olvashatjuk, amit az evangéliumok ilyen konkrétan nem jegyeztek le:

"1Pét 3:18 Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint;

1Pét 3:19 Amelyben elmenvén, a tömlöcben lévő lelkeknek is prédikált,

1Pét 3:20 Amelyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor, amelyben kevés, azaz nyolc lélek tartatott meg víz által;"

A 18. vers vége és a 19. eleje a lényeg: (eredetiben nem lélek, hanem szellem szerepel) "... szellem szerint, AMELYBEN elmenvén, a tömlöcben [fogságban/őrizetben] lévő szellemeknek is prédikált." És kik voltak ezek a szellemek, akiknek a halála után prédikált [eredeti: győzelmet hirdetett]? "Amelyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban" - vagyis Jézus a halála után az özönvízben vagy azelőtt meghalt emberek szellemének kihirdette a győzelmét a bűn és a Sátán királysága fölött! Hogyan lehetséges ez? Csakis úgy, ha elment az ő fogvatartásuk helyére (a pokolba/alvilágba/mélységbe). De hogy mehetett le, ha a teste a sírban volt? Természetesen a szellemében. A Biblia tehát teljesen egyértelműen azt állítja, hogy Jézus szelleme a halála után leszállt a mélységbe/alvilágba.

Pálnál is azt olvassuk az Efézusi levélben:

"Ef 4:8 Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek.

Ef 4:9 (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire?

Ef 4:10 Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)"

Jézus maga is megmondta már előre, hogy így lesz:

"Máté 12:40 Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában."

A "föld gyomrában" kifejezésben a "kardia" szót használja az evangélium, ami a szívet, a központot jelenti. Ezért nyilvánvaló, hogy Jézus nem azt értette ezalatt, hogy a föld alatt lesz (mivel egyébként nem is volt a föld alatt, hiszen egy kősziklába vájt sírboltba helyezték el), hanem hogy szó szerint a föld gyomrában, a legbelső középpontjában.

Közvetve a Róma 10:7 is megerősíti, hogy Krisztus a mélységbe (Abüsszosz) leszállt. Nyilvánvaló, hogy egy kősziklába vájt mélyedés semmi esetre nem azonosítható az Abüsszosszal.

Egyébként arra könnyebb válaszolni, hogy miért volt erre szükség: azért, hogy neked meg nekem ne kelljen oda lemenni. :)

Na de, visszatérve a kérdéshez: sajnos azt nem tudom neked megmondani, hogy hol volt a Paradicsom (Édenkert) akkor, amikor Jézust keresztre feszítették. Van egy olyan elmélet, amely szerint a paradicsom az özönvízkor el lett távolítva a Földről (vagy más verzióban a Föld mélyébe került). Erről szerintem nem tudunk megbizonyosodni. Viszont Pál 2. korintusi levelében (12. rész) van egy érdekes történet, ahol arról ír, hogy ismer egy embert, aki elragadtatott a harmadik égig (a Mennybe), és elragadtatott a Paradicsomba - ez pedig úgy van összekapcsolva, hogy erősen valószínűsíti, hogy a Paradicsom most a Mennyben van. A "vándorló Paradicsom"-elmélet szószólói szerint az Efézus 4:8 és a 2Kor 12:1-4, valamint az evangéliumi utalások együttesen azt bizonyítják, hogy a Paradicsom az özönvíztől Jézusig a Föld mélyében volt elhelyezve, de Jézus a feltámadásakor "felvitte" (az Ef. 4:8-ban írt "foglyokkal" együtt) a Mennybe.

Hogy így van-e, azt én nem tudom megmondani, de az biztos, hogy a Paradicsomnak "vándorolnia" kellett az eredeti helyéről, mert mind a földrajzi ismereteink, mind a Biblia alapján ma elég biztosan tudhatjuk, hogy nem a Föld felszínén található, a Teremtés könyve szerint viszont még egyértelműen egy földi hely volt.

A kérdésed szempontjából viszont a legfontosabb az, hogy mind Jézus, mind a "lator" nem testben, hanem szellemben voltak még aznap (a keresztrefeszítés napján) a Paradicsomban. A fő-fő kérdés pedig a sorrendiségre kérdez rá; arra a választ nem tudom biztosan, mert nem tudjuk, hogy Jézus hova ment "először"; viszont amennyiben a halála után nyomban a Paradicsomba "ment", akkor előbb odakerült a latornál, mert az evangéliumi leírások szerint a keresztrefeszítettek közül Jézus halt meg először.

A lényeg az, hogy a feltámadás alatt a test romolhatatlanná válását kell érteni (1Kor 15:54), mivelhogy a szelleme mindenkinek él attól a pillanattól kezdve, hogy újjászületik Jézus Krisztusban! Nem átvitt értelemben mondta ugyanis Jézus: "Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké." (János 8:51) valamint "Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre." (János 5:24)

Nem örök élete LESZ, hanem VAN. Az élet forrása a szellem, és akinek szelleme él, annak semmit nem árt a testi halál. (vö. Róma 8:10-11)

"ha örökké való, akkor halhatatlan, tehát az Isteni tudata nem húnyt ki a földi halála utáni napokon, a föltámadás előtt sem. Akkor mint Isten szemlélhette a saját emberi énjének a halálát." (...) "Számomra felfoghatatlan misztérium."

Ezt a "misztériumot" sokkal könnyebb feldolgozni a Jézus földi és emberi mivoltáról szóló bibliai tanítások helyes értelmezésével. A Biblia azt tanítja, hogy Jézus, az Isten Fia, aki a Mennyben öröktől fogva osztozott az Atya dicsőségében és vele egyenlő volt, viszont akkor, amikor a Földre jött, "kiüresítette" magát az isteni természetéből, levetkőzte azt, és "szolgai formát" vett föl.

Na igazán csak ez az igazi misztérium! :)

"Fil 2:5 Annak okáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,

Fil 2:6 Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,

Fil 2:7 Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;

Fil 2:8 És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.

Fil 2:9 Annak okáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza neki oly nevet, amely minden név fölött való;

Fil 2:10 Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.

Fil 2:11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére."

Ahhoz, hogy az Isten Fia emberként eljöjjön és Megváltóként meghalhasson, szükség volt arra, hogy letegye az isteni formáját, és egy alacsonyabb, halandó, emberi (szolgai) formában jöjjön el. Így volt csak lehetséges az, hogy Jézus "megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt." - mert ha Istenként jött volna el, akkor egyáltalán nem lett volna kísérthető.

Az isteni formáját pedig akkor kapta vissza, amikor felment a Mennybe az Atyához, és Isten [újra] felmagasztalta, megdicsőítette. (vö. pl. Apcs 3:13)

A lényegre válaszoltam, még egy érdekes dolgot hadd tegyek hozzá. Azt írod:

"Akkor mint Isten szemlélhette a saját emberi énjének a halálát."

Még ennél is sokkal többről van szó! Jézus ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy nem passzívan "kivárta" és elszenvedte a halálát, hanem *ő maga döntötte el*, hogy mikor hal meg! Nézzük végig, mit ír erről a Biblia!

Ezt mondta ugyanis a zsidóknak (akik nagyon meg is botránkoztak ennek hallatán, és démonikus tanításnak vélték):

"Ján 10:17 Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.

Ján 10:18 Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól."

Jézus itt nem azt mondja, hogy hagyja magát elfogni, megkínozni és megölni, hanem azt, hogy senki nem veszi el tőle az életét, hanem ő maga teszi le!

Az evangéliumi leírásokból is az tűnik ki, hogy valami nagyon rendkívüli dolog történt Jézus halálakor:

"Márk 15:37 Jézus pedig nagy fennszóval kiáltván kibocsátá lelkét.

Márk 15:38 És a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada.

Márk 15:39 Látván pedig a százados, aki vele átellenben áll vala, hogy ekként kiáltva bocsátá ki lelkét, monda: Bizony, ez az ember Isten Fia vala!"

A "kibocsátja lelkét" eredetiben "ekpneó", ami azt jelenti, hogy "kifúj", "kilehel". Ez bizony cselekvés!

Márk a százados hirtelen felismerését és annak elismerését, hogy ez bizony Isten Fia volt (a pogány! százados mondta, a többi evangéliumból az is kiderül, hogy ugyanazok őrizték, akik előtte még csúfolták és sorsot vetettek a köntösére), közvetlenül Jézus halálának módjával köti össze: hogy EKKÉNT kiáltva bocsátotta ki lelkét = Isten Fia volt!

"Luk 23:46 És kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala.

Luk 23:47 Látván pedig a százados, ami történt, dicsőíté az Istent, mondván: Bizony ez ember igaz vala.

Luk 23:48 És az egész sokaság, mely e dolognak látására ment oda, látván azokat, amik történtek, mellét verve megtére."

Lukács a 46. versben ugyanúgy az "ekpneó" szót használja. Figyelemreméltó az is, hogy itt is azt mondja: "TESZEM LE az én lelkemet". Ugyanazzal a szóval, ahogy a János 10:17 szerint (tithémi - paratithémi) előrejelezte!

Lukács, ugyanúgy, mint Márk, a rendkívüli reakciókat azzal köti össze, AHOGY Jézus meghalt/kibocsátotta szellemét.

"Ján 19:28 Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom.

Ján 19:29 Vala pedig ott egy ecettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel, és izsópra tévén [azt], oda vivék az ő szájához.

Ján 19:30 Mikor azért elvette Jézus az ecetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá lelkét."

János itt nem tér ki a Jézus halálát követő rendkívüli eseményekre, viszont hangsúlyozza azt, hogy Jézus mennyire tudatosan járt el mindenben ott, abban a borzasztó állapotban is, hogy minden pontosan úgy történjen, ahogy meg van írva! És pontosan akkor, amikor minden beteljesedett, akkor kibocsátotta a szellemét. (Itt a paradidómi = átad, átenged szó szerepel az eredetiben.)

(A Márk 15:44-ből pedig azt is megtudjuk, hogy Jézus "idejekorán" halt meg, annyira, hogy Pilátus el sem hitte Józsefnek, hogy máris meghalt.)

"Máté 27:50 Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltván, kiadá lelkét.

Máté 27:51 És íme a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének;

Máté 27:52 És a sírok megnyílának, és sok elhunyt szentnek teste föltámada.

Máté 27:53 És kijövén a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.

Máté 27:54 A százados pedig és akik ő vele őrizték vala Jézust, látván a földindulást és amik történtek vala, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia vala ez!"

Máténál szintén azt olvassuk, hogy a Jézust őrző katonák a halálának körülményei miatt rémülten felkiáltottak, hogy ez Isten Fia volt! Ebből a leírásból nem derül ki, hogy a felsorolt jelek közül mi gyakorolta rájuk a legnagyobb hatást, de:

1) a templom kárpitjának meghasadását nem láthatták,

2) az elhunyt szentek testeinek feltámadását sem, mert azok csak Jézus feltámadását követően jelentek meg az embereknek,

3) a földrengés szerepet játszhatott, de ezt Máté is külön kiemeli; továbbá érdekes, hogy láthatóan az még nem győzte meg őket, hogy "hat órától kilenc óráig" (déltől 3-ig, azaz fényes nappal) sötétségbe borult minden. Tehát az "amik történtek vala" részbe belefér az is, ahogy Jézus kiadta lelkét. (Itt is érdekes az eredeti kifejezés: aphiémi, aminek elsődleges jelentése: dob, hajít. Jézus kidobta magából a szellemét!)

Tedd máshová a vesszőt, ami megjegyzem a görög iratokban sehol nincs, mivel akkor még nem ismerték a vessző fogalmát:

Mondom néked ma, velem leszel a paradicsomba.

Ugye, hogy nem is olyan bonyolult...mindjárt mást jelent...

Be ne dőlj ennek a jt magyarázatnak: bizony mondom neked ma....ugyanis az Újszövetségben rengetegszer szerepel a bizony mondom néked kezdetű fordulat, és soha egyetlen helyen sem tartozik hozzá a következő mondatrész, nem a hiányzó vessző miatt, hanem logikailag. szerinted melyik helyes:

Bizony mondom nektek nem, nagyobb a szolga az ő Uránál (ez lenne a jt modell, ha elfogadjuk a "bizony mondom neked ma," verziót)

vagy az hogy: bizony mondom nektek, nem nagyobb a szolga az ő Uránál.

Ugye ugye. Azt csak zárójelben jegyezem meg hogy annak még értelme sincs hogy "bizony mondom neked ma...." miért, tegnap mást mondtam volna? Vagy holnap mást mondok?

A tanúk nagyon szeretik a logikát emlegetni, ha a tanításaikról van szó, kár, hogy nem sok van nekik belőle.

Mert ha most azzal érvelünk, hogy az eredetiben nem volt központozás, ami igaz, akkor az ő érvük is megdől, amikor a János evangéliumból így idéznek: És isten vala az Ige. Kicsi i-vel, mondják (ergo Jézus nem lehet Isten). Nos, az eredetiben nem csak központozás nincs, de kis betűk sem.

Kérdező: 80% már elég jól kifejtette.