Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Lehetséges, hogy az evangélist...

Lehetséges, hogy az evangélisták félreértelmezték Jézus szavait, és egyes ószövetségi történeteket, sőt többször kiszínezték a történeteket?

Figyelt kérdés

Kezdjük ott, hogy a Jelenések könyvében János arról ír, hogy a teremtéstörténetben a kígyó maga volt a sátán, míg valójában erről szó sincs (az ószövetségben), hisz ha tényleg így volt, akkor miért vette volna el a kígyó lábait Isten büntetésképpen? A teremtéstörténet inkább csak amolyan tanulságos mese: Miért "csúszó-mászó állat a kígyó?"


A másik nagy tévedésük Názáret városa. Az Evangéliumok szerint Jézus gyermekéveit itt töltötte. Azonban Flavius Josephus, aki a zsidó háború folyamán parancsnok volt Galileában, és művében felsorol minden falut, jelentősebb helységet, de Názáretet nem említ sehol. Korai római-görög forrásokból szintén hiányzik a Názáret helységnév említése, és az első zsidó feljegyzés amiben Názáret, mint helységnév szerepel: a VII. évszázadból származik. Valószínűleg a Nazarénus elnevezésből "kreálták", amely az első évszázad eleje körül zsidó származású hívekből alakult korai keresztény szekta elnevezése volt. A ‘názereni' jelzőt használták, mint olyan zsidóra aki hitét elhagyta és keresztény lett.


„Én és az Atya egyek vagyunk” - mondta Jézus. Na, aztán ebből mindenki arra gondol, amire akar. Nos, Jézus tényleg egyenlő az atyával? Szentháromság? De máskor pedig így beszél: „Köztem és az Atyám között olyan szoros kapcsolat van, hogy senki sem szakíthatja el tőlem a juhaimat, ahogyan senki sem szakíthatja el őket az Atyámtól.”

A kereszten pedig e szavakat használta: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?" Magához szólt? Magához esdekelt?

Amikor azt mondom, hogy én és a szerelmem egyek vagyunk, akkor ezt nem kell szó szerint értelmezni, csupán azt jelenti, hogy nagyon erős a szeretet és az összhang közöttünk, mintha mindenki csupán a fele lenne egy egésznek, és néhányan megtalálnák a másik felüket. Egy egyszerű metafora. Ha a "Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom." mondatot nem szó szerint kell értelmezni, akkor az "egyek vagyunk" kifejezést miért értelmezzük szó szerint?


...


Mi van, ha az egész vallás tévedésekre és fikciókra alapul?



2013. okt. 5. 13:49
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:

Valószínűleg sok tévedés van benne....


De abban, hogy ne avatkozz negatívan a másik életébe, hanem éljünk úgy, mintha testvérek lennénk, nincs mit félreérteni.

Most, hogy a megtorlás véres az más kérdés. Ki az aki elvesszen? Egy mindenki miatt vagy mindenki egy miatt?

2013. okt. 5. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

A tökéletes válasz, hogy senki senki miatt.

De a világ a mindenki mindenki miatt felé halad...

2013. okt. 5. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
45%

Kígyó esete:

Figyeld meg, hogy Júdás ki volt! Szerintem ember, mégis Jézus így nyilatkozik róla:

Jn 6,70 Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettőt? és egy közületek ördög.

Keresd meg a neten Mózes apokalipszisét, nagyon olvasmányos, ott a bűneset részletesebben le van írva. A kígyó és a sátán esete szinte ugyan az volt, mint Júdás és a sátán esete. Szinte ugyan az a momentum, mint a harmadik felvezetésedben a Jézus egyenlő Atyával. De erről majd részletesebben akkor.


Názáret városa.

Nem a nazarénus szóból ered, hanem a héber vesszőből. Jelentése ág, hajtás

Zak 6 12. És szólj néki, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura, mondván: Ímé, egy férfiú, a neve Csemete, mert csemete támad belőle, és megépíti az Úrnak templomát!

Erről a próféciáról van itt is szó:

Máté 2:23 És oda jutván, lakozék Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak, hogy názáretinek fog neveztetni.


A harmadik gondolatod nagyon helyes. Így van, de ezt Jézus sem tagadta:

Jn 17,21 Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.

Jn 17,22 És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk:

Látható, hogy milyen egységről is van szó.

2013. okt. 5. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 pelgrim ***** válasza:

Igen, nem csak lehetséges hanem biztosan megtörtént. Egyik ilyen félreértés következménye a bálványimádás, amit a keresztények művelnek. Imádják Jézust, ahelyett, hogy hogy tanítását komolyan véve példáját követnék. Ez nem az ő szándéka volt. Ez a félreértés Jézus kijelentéseire vonatkozik, arra mikor olyan dolgokat mondott mint „Én vagyok az út, az igazság és az élet, ...”, „Én vagyok a kapu, ...” vagy „Én vagyok a jó pásztor, ...” Ezekkel a kijelentésekkel Jézus nem a saját személyére célzott, hanem minden ember isteni kilétére, az Isten egyszülött Fiára/Leányára, a Krisztusra, az ÉN VAGYOK -ra minden emberben. Saját személyéről beszélve Jézus az „Ember fia” kifejezést használta.


Egy másik félreértés az, hogy Jézus megváltott bennünket a bűneinktől, hogy szenvedésével és halálával az Atyát kiengesztelje. Nagyon kificamodott magyarázat az, hogy Isten az egyszülött fiát küldte véres áldozatul, hogy ő maga kiengesztelődjön. Jézus, aki feladatának tekintette az emberek (ön-)tudatát javítani, felemelni, valóban értünk halt meg, de nem a bűneink végett, hanem azért, hogy tanítását feltámadásával erősítse, alátámassza. Tehát nem a gyötrelmes halála, hanem a feltámadása volt a megváltó cselekmény. És igen, Jézus megváltotta azokat, akik tanítását komolyan veszik, de nem a bűnüktől hanem a tudat szánalmas állapotából. Talán eltudjuk képzelni a tanítványok lelkiállapotát, mikor először találkoztak a Mesterrel, akit néhány nappal korábban a kereszten láttak meghalni?! Tudatuk akkor a magasba szökkent egy ember lehetőségeinek láttára, aki isteni kilétére ébredve a végsőkig kifejezésre hozta a Krisztust.


Az ószövetségi elbeszélések nagy része tanmese vagy hitrege, nem valós történet. Ilyen például az első emberpár bűnbeesése. Ez az elbeszélés a fejlődésnek azt a szakaszát ábrázolja, mikor az ember személyes öntudathoz jutott: az 'én' és a 'te', az 'én' és a 'másik', az 'én' és a 'többiek'. Mikor látni kezdte az összefüggést tettei és azok következményei között. Némely cselekedetek következményei jótékonyan hatottak rá, más tettek következményeit el kellet szenvednie; tudatában megszületett a jó és a rossz fogalma, 'evett a jó és a rossz termésének gyümölcséből'. Egy fajta engedetlenségről Istennel szemben tehát szó se lehet, az eredeti vagy eredendő bűn nem létezik.


Helytelen az elképzelés is, hogy Isten egy valaki, egy személy lenne, aki mindent megtervezett és megteremtett. Isten nem egy hatalmas személy, annál minden tekintetben nagyobb, több, stb. Isten nem teremtett semmit, Isten mindenné fejlődött, mi Isten fejleményei vagyunk nem teremtményei.


Mindemellett mégse merném állítani, hogy a keresztény vallás tévedésekre fikciókra alapul, szerintem csak a tények ábrázolásával van a baj, miáltal annyira eltorzult, elfajult.

2013. okt. 6. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 titak ***** válasza:
Tévedésről, félreértelmezésről szó sincs. Az egész egy rosszul összeállított "tanmese" amit 2-300 évvel később a hit erősítésére alkotott az akkori elit.
2013. okt. 6. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 pelgrim ***** válasza:

# 5 titak

Vajon miféle hitet kellet volna megerősíteni egy ilyen rosszul összeállított tanmesével, 2-300 évvel később ? Történt valami különös 2-300 évvel azelőtt amiben hinni kellet volna ? Kell hogy legyen valami alapja nem ?

2013. okt. 6. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 Szeressük egymást ***** válasza:

Názáret létezésére 1961 óta van régészeti bizonyíték. 1961-ben került elő az izraeli Caesareában

egy olyan felirat töredéke, amely az ókori

Izrael 24 papi rendjét sorolta fel. Kései, a

3-4. században született forrásról van szó,

akkor készülhetett, amikor a papi

rendeket zömmel Galileában telepítették

le. A második jeruzsálemi templom i.sz.

70-ben történt lerombolása után sokakban

élt a remény, hogy felépül a harmadik

szentély, az viszont nem működhetett

papság nélkül. Ezért volt szükséges a

zsidók számára, hogy rögzítsék a papok

letelepedési helyeit. Szerencsére ezeket

kőbe vésték és érdekes módon a

középkori zsinagógákban megzenésítették

és énekelték a papi családi sorrendeket. A

Caesareában előkerült töredékből kiderül,

hogy a 17. papi család Názáretben

telepedett le. Ez azért fontos, mert Jézus

gyermekkorát Názáretben töltötte, viszont

ez olyan pici falu volt, hogy a Biblián

kívül semmilyen korabeli forrás nem

említi. 1961 óta tudjuk, hogy Názáret

valóban létezett, mert ez a felirat

bizonyítja.

2013. okt. 7. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 titak ***** válasza:

#6. pelgrim

Ami történt megtörtént. De az amit a kereszténység összeállított saját múltja igazolására csak tanmesének vehető. A gnosztikusokat kiirtották a keresztények. Miért?

2013. okt. 7. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 Girgoy ***** válasza:

Csak a kérdező végső kérdésre reagálnék:


Kedves Kérdező! Az alapvető tévedés az, hogy a keresztény hit forrása a Biblia. Ez pont fordítva igaz! A hit a Biblia forrása!


Más szavakkal: a valódi keresztény hívő nem az Írás különféle egyéni értelmezéseinek káoszából próbálja kideríteni, mi lehet az igazság és esik gyakran tévedésbe. Az igazi hívó elsősorban Magát Istent ismeri közvetlenül (ilyen hívők voltak mielőtt a BIblia is megszületett, hiszen a Biblia csak ÚLAG írta le az Ő Istennel való kapcsolatukat, illetve a Bibliát is az alapján állították össze, hoyg mely könyvek fejezik ki a legtisztábban azt az elsődleges Hitet, amelyen alapszik az Istenismeret!) A Biblia inkább abban segít, hogy az ember akkor is visszataláljon az elsődleges hithez, ha esetlen elcsatangol. Amikor már a Bibliát értelmezzük tévesen, az azt jelenti, hoyg nincs bennünk meg az elsődleges jó kapcsolat Istennel. Tehát először ezt kell helyreállítani és akkor nem fogunk tévelyegni és kétségeskedni. Az egész Bibliát megcáfolhatod, a hit akkor is változatlanul megmarad!

2013. okt. 7. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 Girgoy ***** válasza:
mármint "UTÓLAG..."
2013. okt. 7. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!