Másra is volt ilyen negatív hatással a templom gyerekkorában?

Nekem nem voltak ilyen gondjaim. Nem éreztem magam soha bűnösnek. Csak az utóbbi időben, ahogy egyre intelligensebb lettem és egyre tehetetlenebb, hidegebb stb....

Egyszerűen beleundorodtam mindenbe.

Hívő vagyok, de nem tartom helyesnek, ha ráerőltetik a gyerekre a vallást. Nagyon vissza tud ütni... Rám sosem erőltették, inkább csak megmutatták, hogy mi is ez, beszéltek róla, aztán valahogy én magam kezdtem hinni, nem kényszerből. 6 éves koromig nem voltam templomban. Iskolás koromban megkérdezték, akarok-e hittanra járni. Akarok-e áldozni? Akarok-e bérmálkozni? Én akartam. Imádkozni is csak megtanítottak, aztán önszántamból imádkoztam minden este, de sosem kérték számon. Hálás vagyok, amiért így neveltek, mert lehetőségem volt magamtól megtapasztalni a hitet, és állítom, sokkal erősebb a hitem, mint mondjuk akár a tiéd.

Talán ennek köszönhetem azt is, hogy az egésznek nem a negatív oldalát ismertem meg először. Először Isten szeretetét éreztem, ami máig is meghatározza az életemet, elvileg erről kellene szólnia az egész vallásnak... Elismerem, hogy az egyház oldaláról nem mindig így jön le. Tény, hogy sok hibája van. De a hitnek elsősorban arról kellene szólnia, ami a lelkedben lezajlik, az "én vétkem, én vétkem" csak másodlagos... Kívánom, hogy megtapasztald a igazi isteni hitet és szeretetet, mert mindjárt más színben látnád a dolgokat...

Véleményem szerint a szüleid hibát követtek el,miszerint nem magyarázták el a dolgok, szavak, imák értelmét, jelentőségét, így a te kis kútfejedből érthetően rossz következtetéseket vontál le és megrémültél, ami kihatott az életedre is. Sajnos sok ilyen van.A hittan tanár sem állhatott a helyzet magaslatán, mikor ezt az igét próbálta megtanítani, hogy Isten van az első helyen.Meg kellett volna magyaráznia, miért is és hogyan kell ezt megélni.

Nálunk volt egy olyan eset, mikor a papunk elbeszélgetett egy anyukával, mert fültanúja volt, hogy a hisztiző gyereket azzal próbálta csendre utasítani, hogy felmutatott a keresztre és azt mondta a gyereknek, hogy ha nem maradsz csöndben, úgy fogsz járni,m int az a bácsi.

Na, gondolom az a gyerek sem fog többet templomba járni a hülye muterja miatt.

Kolléganőm mesélte, hogy ebben az új iskolarendszerben az évnyitót már templomban tartották.

A 6 éves kisgyerekek meg csak néztek egymásra, amikor a pap a halottak feltámadásáról beszélt. Zombi apokalipszis. :)

Kevés alkalommal voltam templomban, de nekem se tetszett a mea culpázás. Szenvelgés az egész.

Kedves 3#-as!

Te csak azt hiszed, hogy ez nem kényszerítés. Sima pszichológia. A jó kisfiú meg akar felelni szerető szüleinek, ezért mindent elfogad tőlük, mert nem tudja mi az és mert megbízik bennük. Miért nem a tudományok bizonyított tényeit, az evolúció, csillagàszat...alapjait mutatták meg? Mert csak hittek, de a világról semmit nem tudtak, Téged pedig betereltek a templomba, ahelyett, hogy értelmezésre tanítottak volna. Tipikus történet...

Kedves 6-os!

A rosszindulatú hozzászólásodhoz lenne pár megjegyzésem.

Először is: olyan dolgokat állítasz rólam, amit semmi nem támaszt alá. Tényként jelentesz ki dolgokat, pedig nem ismersz.

A gyerekkori könyveim még ma is a polcomon sorakoznak. Milyen témákban? Történelem, földrajz, fizika, kémia, matematika, művészet ÉS vallás. Ergo a műveltség minden területéről voltak ismereteim már gyerekkoromban.

Amit a szüleimről állítottál, azt kikérem magamnak az ő nevükben is! Mindketten diplomás, művelt emberek, akik nekem is minden lehetőséget megadtak, hogy azzá váljak, aki lenni szeretnék.

Az értelmezésről - azt hiszem, ezen a téren neked is van még mit tanulnod, hiszen magam írtam le, hogy 6 éves koromig a lábam se tettem be a templomba! Azaz nem tereltek be, mint ahogy azt te állítod.

És még valami. Én elfogadom a tudomány tényeit. Hívő létemre nem érzek ellentmondást Isten léte és mondjuk a Higgs-részecskék létezése között. Ti miért nem tudtok minket elfogadni? Miért nem fogadjátok el - nem kell elhinni - hogy mi tapasztalunk, átélünk valamit, ami talán nem írható le képlettel, de létezik. Én nem fogok a saját meggyőződésem ellen beszélni, csakhogy úton-útfélen ezt várják el tőlem... És ez néha dühítő tud lenni.

3-mas voltam...

Igen.Az elején ilyen.Elmész misére rendszeresen,mondod a többi emberrel együtt az imádságokat.Aztán hazamész,anélkül,hogy megértetted volna.

Ismerős.Saját gyerekkor.De ahogy idősödsz-legalábbis én így voltam vele-,úgy egyre több dolgot megértesz az egészből.Nem csak úgy mondod a szöveget,hanem mögé tudod rakni az ismereteidet,stb.

Igazából ez a "A másik mérföldkő az volt, amikor hittanon konkrétan kimondták, hogy jobban kell szeretni Istent, mint a szüleimet."

Nos,valamilyen szinten Istenhez kell ragaszkodni minden erőddel.Ez igazából annyit tesz,-nekem,teszem hozzá-hogy Istent is szülődként szeresd,mint ahogy a szüleidet,és ezzel az irántuk tanúsított gyermeki bizalommal fordulj Isten felé is.Ő adta őket neked,hogy az ő szeretetével szeressenek Téged.A gyermekdedségre sok példa van a szentek között,de a közvetlen közeledben is találhatsz ilyen embereket,ha körülnézel,és nyitvatartod a szemed.Mert: "Bizony mondom nektek,aki nem lesz ilyenné,mint ez a gyermek,az nem megy be az Isten országágba."

Régen egyébként nekem is nyűg volt misére menni,emlékszem,hogy minden vasárnap egy elég jó hisztit levágtam miatta.Mert más fontosabb volt.

Na ennek a mostani önmagam az ellentéte,mert minden nap megyek misére.Nem azért,mert imponálni szeretnék valakinek,hanem mert ürességet érzek belül,ha nem vagyok ott.