Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Szerintetek Jézus valóban...

Szerintetek Jézus valóban létezett?

Figyelt kérdés

Mert én egy fikarcnyi bizonyítékot nem találok erre vonatkozóan. De szerintem mások sem.

Úgy tudom egyedül az igaz és bizonyított, hogy az akkori Júdea valóban Római fennhatóság alatt állt és a helytartó valóban Pontius Pilátus volt. Ezen kívül semmi.



#kereszténység #Jézus #pontius pilátus
2016. márc. 27. 23:29
1 2 3 4
 21/40 A kérdező kommentje:

"A kereszténység első kb 250-300 évében baromira ne mvolt kifizetőd kereszténynek lenni, már az apostolok kortársait is (őket is nyilván) üldözték, és brutálisabbnál brutálisabb módon végezték ki, az apostolokat is, 1 kivétellel mind kivégezték, a lefejezés talán még a legkíméletesebb módszer


gondolod, hogy ha ez csak egy full kamu dolog lenne Jézus soha nem létezett, nem mondott semmit, hamisítvány az egész néhány kapzsi fickó kitalálta ezt,"


Én arra gondolok, hogy a kereszténység a szegények, a rabszolgák köreiben alakulhatott ki és Jézus egy kitalált személy volt, ahogy az apostolok is. Ez valószinűleg úgy alakulhatott ki ahogy más népek körében az eredetmondák, stb.

Maga a kereszténység hogy üldözve lett volna, az sem biztos, de ennek még nem néztem utána kellő alaposággal. Az tény, hogy Róma az általa leigázott népek körében a szabad vallásgyakorlást meghagyta. Elképzelhető, hogy a kereszténységgel kivételt tett, mert az érdekeire veszélyesnek találta azt.

Azonban, ha Jézus, az apostolok éltek volna, akkor konkrét leírásoknak, beszámolóknak kellett volna születniük róluk, de ilyeneket nem találunk. Az is tény, hogy a biblia, ha ezt tekintené valaki ilyesfélének, jóval Krisztus vélelmezett halála után keletkezett.

2016. márc. 28. 17:32
 22/40 anonim ***** válasza:
63%

odáig olvastam el ,hogy "a kereszténység üldözött lett volna az sem biztos" XD


egyrészt az apostolok egy részének még a hullája is megvan (oké-oké elismerem, nem 100% hogy egy hulla aminek a vizsgálata bizonyította, hogy zsidó származású az állítólagos apostolok idejéből, ott van a teteme ahogy azt írásos bizonyítékok említik ,úgy végezték ki ahogy azt írásos bizonyítékok említik, a vizsgálatok alátámasztják ,hogy olyan korú volt ahogy az apostolok elvileg, az minden kétséget kitáróan az adott apostol, végül is firkálmányoknak emg ilyen kamu hamisított hulláknak nem hiszünk)


azt állítani ,hogy nem volt keresztényüldözés tényleg kb olyan mint azt állítani ,hogy kereszténység sem volt, sőt Római birodalom sem, ez csak a nagy robotzsidó-illuminátusgyíkemberufo összeesküvés része


az a baj ,hogy egy értelmes vitához el kell jutni oda, hogy bizonyos alapvető kérdésekben egyet értsünk, pl ,hogy a tudomány aktuális állása, olyan kérdésekkel kapcsolatban legalább is, mint pl volt e róma az ókorban


de mivel a kérdező az alapvető történelmi ismeretek egy részével nem rendelkezik a másik mivel az álláspontját cáfolni látszik "hamisítvány" ezért egyre inkáb úgy érzem nem érdemes vitatkozni


olyan élmény kicsit mint neonácikkal vitatkozni, bármire rámondhatják ,hogy "az csak zsidó hazugság" és innentől fogva mondhatok bármit za csak része a "zsidó hazugságnak"

2016. márc. 28. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/40 anonim ***** válasza:
Kérdező te nagyon elfogult vagy!
2016. márc. 29. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/40 A kérdező kommentje:

22-es:


A probléma, hogy az érdemi vitához sajnos te minősülsz éretlennek.

Egyrészt, történelmi hiányosságaimra hivatkozol, holott Ti mint az ellenoldal képviselői, még egy fűszűlnyi bizonyítékot nem mutattatok fel, amely azt igazolná, hogy történelemről, nem pedig legendáról van vita.

A kereszténység valamilyen szintű üldözése nem kétséges, azonban, hogy a keresztényeket a vadállatok közé hajigálták volna az arénában, hát ilyen nem volt. Az is kétség felett áll, hogy a Rómaiak a vallásgyakorlás, de még a nyelvhasználat tekintetében is türelmet gyakoroltak. A kereszténység ugyanakkor erőteljesen expandálódott, főképpen a 200-as és a 400-as évek között.


Az meg egyenesen nevetésre ingerel, hogy az apostolok holtteste, minden kétséget kizáróan megvan, legalábbis szerinted.

Bocsáss meg nekem, így nem lehet ..

2016. márc. 29. 07:05
 25/40 A kérdező kommentje:

"Kérdező te nagyon elfogult vagy!"


Ugyan miért is? Csak mert nem hiszek egy dogmának, amelynek egyetlen szava sem bizonyított?

2016. márc. 29. 07:21
 26/40 anonim ***** válasza:
36%

Az a baj veled kérdező, hogy olyan vagy mint egy ismerősöm.

Utáltam vele vitázni mert az érvelés ráeső részét letudta azzal hogy ,,Ez hülyeség!"

2016. márc. 29. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/40 anonim ***** válasza:

#20 "írd már le légyszi akkor szerinted hogy keletkezett az egész? egyszer csak jött a katolikus egyház mindenkit ledominált a francba kamu történetekkel? "


Hát pl. egy lehetséges (és amúgy valamilyen szinten biztos, hogy így is történt) változat, hogy az akkori zsidóságon belül volt egy valamelyest reformista ágazat, amiből aztán szépen lassan egy különálló vallás lett az évek során. Ennek a reform irányzatnak több szószólója, tanítója volt, különböző tanításokkal, különböző történetekkel az ő tanításaikról. Aztán utólag, amikor ebből elkezdett kialakulni egy különálló vallás, akkor elindult egy kanonizálás, aminek folyamán ezeket a különböző tanítókat, az ő tanításaikat és a nekik tulajdonított történéseket elkezdték egy ember tetteivé összegyúrni, így született meg a ma ismert Jézus és az ő története.

2016. márc. 29. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/40 anonim ***** válasza:
XDXDXD még hogy nem találtak ki soha nem létezett történelmi személyiségeket csak a magyarországi szovjet propaganda kitermelt 3 ilyet
2016. márc. 29. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/40 anonim ***** válasza:

# 25

NEM!


Azért mert te CSAK azt próbálod bizonygatni hogy Jézus nem létezett mert "nincs" rá elég bizonyíték!De mikor megkérdezik tőlled hogy más nagy történelmi eseményekre hol van akkor az a nagy bizonyték akkor egyből hárítasz hogy bizony azok igazak és van rájuk elég bizonyíték!


Itt nem az a kérdés hogy létezett e vagy nem, hanem az hogy megtörténtek e azok a csodák amiket írnak róla... Mert abba nincs semmi csoda hogy létezett egy olyan személy akit úgy hívtak hogy Jézus...

A történelem egy olyan dolgok

hogy csak azok tudják hogy ott és akkor mi történt akik ott voltak, mert a megtörténtetek szeretik ferdíteni,túlozni,hozzáadni,stb ebben a történészek is egyetértenek!

2016. márc. 29. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/40 A kérdező kommentje:

"Azért mert te CSAK azt próbálod bizonygatni hogy Jézus nem létezett mert "nincs" rá elég bizonyíték!"


Ezt nem kell bizonygatni. Azt kell bizonygatni, hogy létezett. Tudod, ez így szokás. És nem, Jézus létezésére nem elég bizonyíték nincs, hanem semennyi.


Azon is eltöprengenék a helyetekben, hogy vajon miért nincs erről a 'valaha élt' emberről korabeli ábrázolás, semmiféle egykorú leírás? Miért, hogy egy ilyen fontos személyt a saját közössége nem kivánt szobor, kép, festmény formájában ábrázolni? A később csatlakozó híveknek ne lett volna igényük legalább képen látni a vallásalapítót? Kötve hiszem.


Az is kétséges, hogy keresztre feszítették volna, hiszen ezt a büntetést olyan 'bűnökért', amelyeket Jézus állítólag elkövetett, nem is szabhatták ki. Az tovább gyarapítja a kérdőjelek számát, hogy Pilátus, bár a hatalma bőven meglett volna hozzá, miért nem engedte szabadon, ha máskor nem, a korbácsolás után?

Ha a tömegek annyira szerették Jézust, akkor miért Barabást a gyilkost engedték szabadon helyette?

Ha meg nem szerették, akkor hogy talált oly sok követőre, hogy vallássá terebélyesedjenek tanai?


De a legfurcsább mégis csak az egykorú ábrázolások hiánya, ráadásul kérdéses, hogy több száz éven keresztül nem jutott senkinek eszébe, hogy lefesse. Úgy tudom a legkorábbi Jázus ábrázolás 400 körülre datálható.

A korabeli hívek közül senki nem írt a körülményekről, az elitéltetésről, a keresztre feszítésről. Sem a zsidó papság, sem Pilátus irományai, levelezései között nem találni még egy árva sort sem róla, holott nyilvánvaló, hogy minden eseményt jelenteni kellett Róma felé, hát még egy lázítót.

De semmi nyom.

2016. márc. 29. 20:41
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!