Ti szoktátok szavalni/mondani a himnuszt?

Felállok, de amúgysem éneklek.Szerinted van ennek jelentősége?Tudod, hogy nincs oszt kész évente 1-2xkibírod, gondolom nem vagy naponta ünnepségen.

Az meg a másik, hogy én egyébként is sokat használom az istenes káromkodásokat mégse hiszek benne.

Ünnepeken énekelni szoktuk. Már aki.

Mivel nem egy lelkesítő indulószerű himnuszról van szó ezért kevesen éneklik, én ilyenkor mindig szoktam énekelni félig magamban, bár engem se lelkesít h szinte senki sem énekli.

Ateista vagyok de semmi bajom azzal hogy Istent említik a himnuszban, a szüleim keresztények, velük is szoktam imádkozni, de ez nekem olyan mint egy népszokás, nem valami feltételezett természetfeletti dolog miatt teszem.

De van olyan rokonom akinek ez kardinálisabb kérdés, nagyon régen vmi szektában volt de már rég kijött, nem tudom mennyire van benne most az ezoterikus dolgokban, de ő pl következetesen nem teszi össze a kezét kaja előtti imánál se.

Csak saját magamra vonatkozóan tudok válasszal szolgálni. Én nem vagyok ateista, de egyik vallás híve sem. Mégis szerintem a nemzeti himnusznak nem arról kellene szólnia néhány ember számára, mint amit te leírsz. Most azért, mert "Áld meg Isten a magyart", még nem kifogás (szerintem arra), hogy valaki ne énekelje, vagy ne álljon fel. Még egy iszlám vallásútól aki Magyarországon lakik, meg is érteném, de az hogy erre mondjuk Magyarországon egy ateista is hivatkozzon, csak béna kifogásnak tekintem. Ez nem Istenről vagy bármely más vallás istenéről szól, hanem a magyar nemzetről, vagy épp amelyik országról beszélünk. Olyan, mintha valaki a saját hazáját köpné szembe szerintem, azzal, hogy ha nem is énekléssel, de felállással nem tiszteleg.

Nem is értem melyik embernek jut ilyen eszébe. Nekem pl egyszer sem, pedig diák lévén elég sokszor hallom. Itt a haza a kulcsszó, nem a vallás. Szerintem nevetséges, elnézést ezért minden ateistától, de én így gondolom.

Én csak akkor szoktam felkapni a vizet, amikor (egyházi suli lévén), nemzeti ünnepekkor, megemlékezéskor azt mondják az iskolánkban, hogy énekeljük el a himnuszt. Erre belekezdenek az egyházi himnuszba. Ott tényleg azt hiszem, hogy lesül a pofámról a bőr. És aztán nem a Szózattal zárnak, hanem a Himnusszal. Én mondjuk ezt tartom megengedhetetlennek, de úgy látszik kinek mi.

Amikor egy eseményen meghallom a Himnuszt, nem első sorban a vallásos tartalmára gondolok, hanem arra az erőre, amit akkor érzek, amikor mindenki feláll és együtt énekel. Az az a pillanat, amikor mindenki egy kicsit együtt van. Nem tudnám elképzelni, hogy ne álljak fel és ne énekeljek a tömeggel, mert szerintem csodás érzés, ha ülnék és csak nézném, úgy érezném valami jóból maradtam ki. Hatalmas ereje van.

Az egyik legcsodásabb élményem a Himnusszal kapcsolatban, amikor Cseszneken előadták az István a Királyt. Többször is volt ott, de egyik alkalommal rendhagyó módon Nagy Feró állt ki egy szál magában, hangszer kíséret nélkül elkezdeni a himnuszt. mire mindenki felállt és bekapcsolódott a tömeg. Úgy tűnt, mintha az az egyetlen ember mozgatta volna meg a tömeget, de valójában a dalnak van az a szuggesztív hatása, amitől mindenki feláll és énekel. Olyan érzés volt, mintha mindenki eggyé válna.

Tudom, hogy van olyan, hogy birka szellem, de ez nem az.

Én nem szeretem az ájtatoskodást, de ha valaki elvből a fenekén marad, csodás dologból marad ki. Nem kötelez szemléletváltásra az, ha kipróbálja valaki egy évben egyszer, hogy milyen eggyé válni a tömeggel.

A magyar himnusz már nem egyenlő egy XVI. századi prédikátor által elmormolt imával. Más szerepe lett.

A lírai alanyként megjelenő prédikátor egyébként anno nyilván nem is állva énekelte, meg nem is szavalta, hanem térdelve mormogta.

Szép a Himnusz, csak van egy kis probléma vele keresztény szempontból. Az a rész nem stimmel, hogy „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”.

Úgy lenne helyes, hogy megbűnhődte már Jézus a múltat s jövendőt.