Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Hogy bizonyítod be, hogy...

Hogy bizonyítod be, hogy valami/valaki nem létezik?

Figyelt kérdés
2018. márc. 11. 02:28
1 2 3 4 5 6 7
 41/62 A kérdező kommentje:

(Szándékosan Újszövetségi példát hoztam, és nem az Ószövetség blődlijei közül valamelyiket).


Ja, ezzel kapcsolatban. Az ószövetség történelmi eseményeiből egyre többet bizonyít a régészet, egyre több tárgyi bizonyíték kerül elő.

2018. márc. 13. 01:02
 42/62 Darkmoon80 ***** válasza:
89%

Kedves Kérdező!


"A példában én nem egyszer, hanem háromszor voltam Szolnokon, teljesen más és más körülmények között, nagy időközökkel. "


Ebből az látszik csupán, hogy rossz példát hoztál.

A négy evangélista nem 4 különböző feltámadás történetet mesél el, hanem UGYANAZT.


Módosítsd a példádat ennek megfelelően (én megtettettem ezt a korrekciót az általam vázolt helyzettel, egy hétvégi munkahelyi kiszállás 4 különböző verzióban történő elmondása).

Javaslom, ha erre kerül a sor, inkább vigyél egy nagy csokor virágot a nejednek és kérj bocsánatot, a kínos magyarázkodás helyett.



"Visszatérve az evangéliumokra," ... Fű, fa, virág ... "Én így látom."


Belekevered a történetbe a mennybemenetelt, a titkos utazást a "Végzet Hegyéhez", éppen csak Szauron hiányzik!

De bárhogy is mmagyarázod Jeruzsálem ettől még nem lesz Galileában, azaz az evangélisták beszámolói ellentmondanak egymásnak.


"És azt is figyelembe kell venni, hogy az evangéliumok évtizedekkel Jézus halála után íródtak és senki nem emlékezett pontosan, mikor és hol mi történt. "


Figyelembe lehet és kell is venni. Viszont ez feketén-fehéren annyit jelent, hogy a Bibliában leírtak nem fedik minden esetben a valóságot, és az evangélisták írásai csupán ködös anekdoták a hősi múltról, és így az "evangéliumokban" leírtak igazságtartalma erősen megkérdőjelezhető, hiszen mindenki úgy színezte ki a történetet, ahogy akarta.


("25 De van sok egyéb is, amiket Jézus cselekedett vala, amelyek, ha egyenként megiratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be a könyveket, amelyeket írnának. Ámen.") Ján 21.

Hát bizony, de ez már magukra az evangéliumokban leírtakra is igaz.


"senki nem emlékezett pontosan, mikor és hol mi történt."


Az, hogy nem azt írtad, "igazad van, valóban van ellentmondás a Bibliában", hanem ilyen nyakatekert módon próbálod elmosni ezt az egyszerű tényt, sajnos komoly igazolást ad egy másik kérdésnek itt a Gyakorin:


"

Ha valakinek a vallása azt mondja hogy 2+2=5 akkor azt vakul elhiszi?

És akkor is azt mondanák hogy ebben nincs semmi ellentmondás és hogy ez lehetséges meg nem úgy kell értelmezni te vagy a buta meg te vagy a hülye ha ezt nem érted!

"

https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..


Hát, láthatóan igen!



Visszatérve még egy pillanatra oda: "És azt is figyelembe kell venni, hogy az evangéliumok évtizedekkel Jézus halála után íródtak és senki nem emlékezett pontosan, mikor és hol mi történt. "


Mégiscsak rákérdeznék! Jézus cselekedetei, a feltámadása szerinted olyan esemény, aminek a körülményeit ilyen egyszerű elfeledni?

Akár évtizedek távolából is torzíthatja az emlékezet az eseményeket annyira, hogy egyesek úgy emlékezzenek a feltámadt Jézus Jeruzsálemben este megjelenik átsétálva a bezárt ajtón, mások meg úgy, hogy több napig vándorolnak Jeruzsálemtől Galileáig, hogy találkozzanak vele?

2018. márc. 13. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/62 A kérdező kommentje:

Kedves Darkmoon80!


Megnéztem a linket, kérlek ne süllyedjünk arra a szinte!


"Ebből az látszik csupán, hogy rossz példát hoztál."

Nem hoztam rossz példát, mert csak azt akartam szemléltetni, hogy bizonyos idő távlatából a régebben történt események a részletek hiánya miatt összemosódnak, annyira, hogy még a tények is megváltoznak.

Szemtanúk is vannak jók, és rosszak.

Egy valóban megtörtént eset:


Pesterzsébeten, mikor ott laktunk, az 51-es busz egy adott szakaszon 2x2 sávos osztott pályás úton közlekedett.

A megállóban leszállt egy 12 év körüli kislány. A busz mögött max 40-el jött egy taxi. Én tökéletes pozícióban voltam, az út szemközti oldalán, és már 2 mp-el a baleset előtt tudtam, meg fog történni, mivel a résztvevők nem látták egymást.

A kislány a busz előtt, mielőtt kilépett annak takarásából, megállt, és elnézett jobbra, jön-e autó. Nem jött, mert mindkét sávon balról jöttek, az egyirányú közlekedés miatt. Ezért újra futni kezdett, neki a taxinak. Megfejelte a szélvédőt, és akkora ütést kapott, hogy visszarepült a járdára. Szemmel láthatólag agyrázkódást kapott.


A járdán, a busz takarásában állt egy nagydarab krapek, aki miután a kislány a lába elé esett, úgy kezdett ordítani, hogy hogy áthallatszott. Szidta a taxisokat, és szerinte egyértelműen a taxis volt a hibás.


Csak azt akarom ezzel mondani, hogy vannak szemtanúk, akik egy megrázó eseményt követően azt híresztelik tanúként, amit látni véltek. Ez a problémája a rendőrségnek is, hogy minél gyorsabban kell hiteles szemtanút találni pl. egy baleset során.

Másik konkrét példa: Az iskolánkba menet a ballagás napján a suli előtt két lányt elütött egy autó. Kissé távolabbról láttam az esetet, szinte semmi sem történt, az egyik lány elesett, de azonnal felállt, és mentek tovább.

A tanárok hallották a fékcsikorgást, és a puffanást, és reflexből telefonáltak mentőért, biztos ami biztos. De később mindkét lány ott volt a ballagáson.

Kora délután találkoztam egy haverommal, akinek az anyja az önkormányzatnál dolgozott, és tőle a srác már azt hallotta, mindkét leány meghalt. Pedig alig néhány óra telt el!

Akkor 20-30 év alatt mennyit változhat egy történet?

Ezért az evangelisták történeteiből is csak annyit kell elhinni, amennyi bizonyítható más forrásokból. (más bibliai történetekből)

De pontosan azért kell figyelembe venni más forrásokat is, mert ha csak a négy evangélium beszámolóját hasonlítjuk össze, akkor azt látjuk, hogy a Jézus feltámadása utáni események igen kaotikusan vannak leírva. Ebben egyetértek veled.

Azonban te megelégszel a káosszal, mert azt keresed, én viszont igyekszem rendet tenni a káoszban, amennyire tudok.


"Figyelembe lehet és kell is venni. Viszont ez feketén-fehéren annyit jelent, hogy a Bibliában leírtak nem fedik minden esetben a valóságot, és az evangélisták írásai csupán ködös anekdoták a hősi múltról, és így az "evangéliumokban" leírtak igazságtartalma erősen megkérdőjelezhető, hiszen mindenki úgy színezte ki a történetet, ahogy akarta."


Ezért van szükség a valláskritikára. Gondolj bele, mennyi, és milyen durva hazugságot terjesztettek Isten nevében a papság vezetői a középkorban, ha már maguk a papok is fellázadtak ellene. Pl. a reformáció idején. Ugyanis a vallás, ha az állam befolyása alatt van, csak az elnyomás egyik jól működő eszköze.


"Mégiscsak rákérdeznék! Jézus cselekedetei, a feltámadása szerinted olyan esemény, aminek a körülményeit ilyen egyszerű elfeledni?

Akár évtizedek távolából is torzíthatja az emlékezet az eseményeket annyira, hogy egyesek úgy emlékezzenek a feltámadt Jézus Jeruzsálemben este megjelenik átsétálva a bezárt ajtón, mások meg úgy, hogy több napig vándorolnak Jeruzsálemtől Galileáig, hogy találkozzanak vele?"


Nem feledtük el, most is Jézus feltámadásáról beszélünk, tehát amit akkor csinált, (a tanításai, a csodák, a kereszthalál a feltámadás) kihat a XXI. század emberének gondolkodására, (így vagy úgy) de még a jelenlegi társadalomra, és a világpolitikára is.


Ezt én sem tudom még biztosan, csak lehetőségként említem, hogy nem ugyanazokkal a tanítványokkal beszélt Jeruzsálemben. Azonban a Galileai Tó és Jeruzsálem alig 100 km-re van, és majdnem légvonalban lehet közlekedni. Tehát aki nem gyalog ment, annak nem kellett egy nap sem, hogy visszaérjen Jeruzsálembe, de gyalog is, aki sietett, másnap már ott lehetett. Izrael meglepően kis ország.


Emléxel a Gadarénusok esetére? (tudod, a szikláról a tengerbe ugráló disznók esete)

Ott, miután csodát tett, úgy megijedtek Jézustól, be sem engedték a városba. Erre bevágta a durcit, és visszament Galileába, ahol már alig várták, hogy végre visszajöjjön, mert annyira szerették, és tisztelték.


Még a kortársai is megosztottak voltak vele kapcsolatban, akkor mit várunk korunk emberétől?

Vagy mondjam Jairust?

Megkérte Jézust gyógyítsa meg a leányát. De mire odaért, a gyermek meghalt. Viszont Jézus azt mondta, nem halt meg, erre kinevették, mert az ő nagy eszük jobban tudja.

Nagyon nehéz ám elfogadni egy csodatételt, mivel az ellentmond minden addigi ismeretünknek, tapasztalatunknak.


És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttük, és monda nekik: Békesség nektek! (Luk 24:36)

Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék, hogy valami lelket látnak. (Luk 24:37)

És monda nekik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások? (Luk 24:38)


Látod az idézetben az emberi reflexet?

Ha valami csodát látunk, akkor megijedünk, mert nincs rá magyarázat, és azonnal ösztönösen okoskodni kezdünk, hogy vajon ez hogyan történhetett, és kitalálunk különböző elméleteket, ami viszont Jézust nem tölti el felhőtlen boldogsággal.

2018. márc. 13. 10:56
 44/62 anonim ***** válasza:
90%

Kérdező!

Ezzel csak azt bizonyítottad, hogy akármi is történhetett.

Akkor viszont a Biblia nem bizonyíték.

2018. márc. 13. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/62 A kérdező kommentje:

Ez (hogy is mondjam,) tudományos alapon így van.


Gondolj bele, hogy a koronatanú (maga Jézus) nem elérhető, mert a Mennyben van. Tehát azzal bizonyítom az igazamat, hogy nem tudom bizonyítani. Ez tudományos módszer? Ugye nem.


Ezért van a hit, ami a nemlátott dolgokról való meggyőződés, illetve a reménylett dolgok valósága.

Nekem van egy nem alaptalan belső meggyőződésem, hogy amiről a Biblia tudósít, az igaz. És életem végéig remélem, hogy az amiben hiszek, az igaz.


Ugyanis a hit, bármire irányuljon is, tudományosan elismert bizonyítékok nélkül működik. Ha valaki tudományosan, közvetlen bizonyítékok alapján be tudná bizonyítani Isten létezését, vagy a feltámadást, a kereszténység alapjai rendülnének meg, ugyanis a hit alapja nem Isten léte, vagy a feltámadás ténye, hanem az ebbe vetett hit.

Az van a Bibliában leírva, hogy az üdvözülés (a megmenekülés a világvége és a gyehenna elől) nem cselekedetekből, hanem hitből van. (kívánságra pontosan utánanézek, hogy ez szó szerint hol, és hogyan van leírva)

2018. márc. 13. 12:06
 46/62 A kérdező kommentje:
Ja, és ha valaki minden kétséget kizáróan be tudná bizonyítani Isten létezését, és ezt közhírré tenné, valószínűleg az lenne az utolsó nap az emberiség történetében. Mert a hit miatt van a kegyelem korszaka, ha felváltaná a bizonyosság, akkor azonnal vége lenne a hit, vagyis a kegyelem korszakának.
2018. márc. 13. 12:13
 47/62 anonim ***** válasza:
2018. márc. 13. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/62 A kérdező kommentje:
Másszóval, miattunk idióta keresztények miatt nem jött még el a világvége. Mert ha mi nem lennénk, a Föld úgy járna Mint Szodoma és Gomora. De amikor az Isten szemében jó emberek eltűnnek a földről, (miként Lót és családja Szodomából) akik itt maradtak pont úgy fognak járni, mint a két város, és lakói.
2018. márc. 13. 12:23
 49/62 A kérdező kommentje:

Kedves 47!


Akkor ezt úgy gondolom, túl tárgyaltuk.

2018. márc. 13. 12:25
 50/62 Mansour ***** válasza:
100%

"Másszóval, miattunk idióta keresztények miatt nem jött még el a világvége."

Hú, azért ez elég merész kijelentés! És nem biztos, hogy igazán keresztényi.

2018. márc. 13. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!