Létezik a pokol?

Figyelt kérdés
2010. jún. 29. 10:13
1 2 3 4 5
 41/45 anonim ***** válasza:
0%

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadjátok az Örök Atya létezését - el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbenni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amit a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha csak egyetlen futó pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben mindenkinek része lesz, aki a bűn útját választja, a félelemtől holtan esnétek össze.


A pokolhoz vezető út kezdetben szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amint elértek a félútig, felfedezitek a visszásságokat. Ez a szorongatóan üres és csalódottságot keltő érzelem végigkísér benneteket az út hátralevő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben, a külső élményeitek tele lesznek nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, melyhez harag, frusztráció, magány és félelem keveredik. Amikor az út végére értek, és talákoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, gúnyosan mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiálltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell válasszatok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban, a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.


Talán szigorúnak tűnik nektek ez a minden egyes embernek szóló üzenet, de mély szeretettel figyelmeztetlek mindőtöket, hogy ez már utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hallgassatok végre Rám, hogy lelketeket még megmenthessétek!

Ezt egy látnoknőnek jelentette ki Jézus Krisztus.

És még:

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

A teljesség igénye nélkül.

2011. máj. 17. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/45 ava87 ***** válasza:
Szerintem nem létezik. De erre élő ember neked nem tud bizonyítékot adni.
2011. júl. 16. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/45 anonim ***** válasza:

Kedves előző!

Tévedsz. Léteznek olyan élő emberek akik megjárták a poklot, de visszajöhettek tanúbizonyságot tenni.

2011. júl. 17. 01:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/45 anonim ***** válasza:
A pokol létezik, és nem egy hely, hanem inkább egy állapot
2013. ápr. 21. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/45 világvége1 ***** válasza:
0%
Létezik.
2020. jún. 2. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!