Kezdőoldal » Otthon » Albérlet » Kiadnád a lakást ilyen esetben?

Kiadnád a lakást ilyen esetben?

Figyelt kérdés
Lakás céljára szerettem volna kiadni eredetileg. Aztán jött egy fickó hogy ő airbnb-zni akarna benne, de mondtuk hogy akkor drágább, mivel pénzt fog vele keresni. Erre mondta, hogy nem jó az úgy neki nem éri meg. Kb. két hét múlva jelentkezett, hogy mégiscsak kivenné több pénzért. Már ez nem volt szimpatikus, hogy már itt trükközni akart. De férjem meggyőzött, hogy adjuk ki neki. Aztán jöttek az igények, hogy neki ilyen meg olyan kanapé meg egyéb bútor kell, ami van azt vigyem el. Hozzáteszem hogy nekem elszállítani onnan plusz költség és probléma, mivel eleve nincs hova tennem. És akkor még toljak bele egy csomó pénzt. Tehát ott tartunk most, hogy én adnám a lakást, meg én fektetnék bele pénzt, mert mindent velem akar megvetetni. Ma reggel nyitásra mentünk az ikeába, hogy az igényeinek megfelelő bútort megvegyük, ott voltunk egy órát, és nem tudta megmondani hogy mit akar. Később, mikor már természetesen rég eljöttünk, telefonált, hogy akkor ez kéne meg az kéne. De amúgy meg sürget, hogy gyorsan, mert neki minél előbb kéne a lakás, persze a bútorokkal. Na itt elfogyott a türelmem, és mondtam a férjemnek, hogy nem adom ki nekik. Holnap írnánk alá a szerződést.
2019. dec. 8. 15:04
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
85%

Legyen már eszed. Ha nem jön be neki és egy hónap múlva felmondja a bérletet, ott marad rajtad a csomó drága bútor amire semmi szükséged. Akkor mit csinálsz?

Ha kell neki a lakás vegye ki ahogy van, legfeljebb adj neki egy kis kedvezményt a bérleti díjból, aztán vegyen bele bútort ő a saját “vállalkozásához”, a saját pénzéből olyat amilyet szeretne. Aztán ha vége a bérletnek, viheti a bútorai ahova akarja. Jo eséllyel a szeméttelepre egyébként, mert a naponta cserélődő vendégek pár hónap alatt úgyis tönkreteszik. Nehogy már te finanszírozd az ő vállalkozását, meg a te bútoraidat lakják le az ő vendégei. A saját pénzével szórakozzon ne a tiéddel. Ott a lakás, kiveheti ahogy van, aztán berendezheti magának igény szerint, a saját pénzén.

2019. dec. 8. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 A kérdező kommentje:
Eltűnni nem tudna egy hónap múlva, mert egy éves szerződést írnánk. De egyébként szóról szóra ugyanezt magyaráztam el a férjemnek, amit leírtál. De nem akarja érteni, emiatt veszekszünk állandóan.
2019. dec. 8. 15:19
 3/30 anonim ***** válasza:
100%
Nem mennék bele ebbe az egészbe. Ha a bérlőnek már az elején ilyen igényei vannak, akkor az csak később rosszabb lesz. Az airbnb egy jó dolog, de hozzátartozik, hogy egymást váltják az emberek és ennek azért vannak negatív hatásai is. Például nekem ismerősöm azért hagyta abba, mert a testüket áruló lányok is kivették a lakást egy-egy hétvégére. A saját lakását lehet nem adja ilyenre oda az ember, de a ti bérlőtöket ez nem fogja érdekelni, hisz nem az övé. Ugyanez igaz, ha például valaki gyerekkel vagy kutyával jönne esetleg fiatalok vennék ki, akik bulit akarnának ott tartani.
2019. dec. 8. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
92%

Örülök hogy egyetértünk.

Az egy éves papírral kapcsolatban viszont remélem te sem gondolod komolyan amit írsz. Szerinted ha le akar lépni, majd pont az a papír fogja visszatartani ugye? Nem akarok prosztó lenni, de kb. kitörölheted majd a papírral a kitörölnivalódat. Ha lesz kedved, időd és energiád, majd pereskedhetsz vele a pénzen évekig, amit ha meg is nyersz, behajtani ugysem tudod majd.

2019. dec. 8. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 A kérdező kommentje:

3-as, igen igazad van. Ezt is mondtam a férjemnek, hogy állandóan csak követelőzne. A bulizástól is félek, de az mondjuk ki van kötve a szerződésben, hogy amennyiben nem tartják be a házirendet, azonnali felmondással élhetek.


4-es, közjegyző előtt írt volna alá kiürítési nyilatkozatot, az per nélkül végrehajtható ha bármi történne.

2019. dec. 8. 15:35
 6/30 anonim ***** válasza:
100%
Eszetekbe ne jusson, ez totálisan agyament ötlet! Levegőt nem kapok, hogy hogy fordul meg egyáltalán valakinek a fejében! Ha ő szállodát akar nyitni, fektesse be a saját lakását, ne a más farkával verje a csalánt! A következmények matt (lakók felháborodása, lakás tönkretétele)úgyis a tietek a felelősség, nem ruházod rá másra azzal, hogy kiadod neki! A lakás a te tulajdonod, a károkozásért téged terhel a felelősség. Ha pedig a lakást tönkretéve meglép, bottal ütheted a nyomát! Ráadásul agresszív személlyel eleve nem szerződünk! Teljesen elmenne az eszed, ha ezt aláírnád! Fel se vedd neki a telefont, mert telebeszéli a fejedet, és képtelen leszel arra, hogy ellenállj neki!
2019. dec. 8. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
100%

Ne legyél/legyetek hülyék, ezt már végigolvasni is fájdalmas volt...

Tehát kivenné a lakást, kicsit többet is fizetne, de lediktálja, h miket vegyél meg bele, hogy ő aztán tovább tudja adni jó haszonnal :D

Hát ha ebbe belemennétek, akkor miért nem ti ABNB-ztek benne? Akkor már csak egy karnyújtás lenne, h nektek hajtsa a hasznot.


Ez ökörslg ebbe ne menjetek bele. (Az ő szemszögéből meg ideális balekok lennétek amúgy)

2019. dec. 8. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 anonim ***** válasza:
100%
Igen , de előbb utaljatok a férjeddel nekem 70 ezret , majd megadom eskü . Privátba írom a számlaadataim .
2019. dec. 8. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 A kérdező kommentje:
Igen én is baleknak érezném magam, nem fogok belemenni. azért nem csináljuk mi, mert rengeteg munka van vele. Sokszor éjfélkor érkeznek a vendégek, hajnalban indulnak. Plusz ugye folyton le van lakva a lakás, állandóan javítani kell valamit, felújítani. Eddig lakás céljára volt kiadva, az előző bérlő 3 évig lakott benne, 3 évig nem mentem oda konkrétan, mert utalta a pénzt, szóval egyáltalán nem volt vele probléma. És ezért lakás céljára szerettem volna kiadni eredetileg. Csak a férjem be van pánikolva, mert pár hónapja üresen áll, de mondtam neki, hogy december van, majd tavasszal biztos kiveszi valaki. Nagyon jó helyen van, a belváros közepén, minden karnyújtásnyira. (Budapest)
2019. dec. 8. 16:14
 10/30 anonim ***** válasza:
66%
Vigyétek lejjebb a bérleti díjat, kevesebbért elmegy, jobb, mintha üresen áll. Mekkora és mennyiért adnátok? De az is nagy felelőtlenség, hogy 3 évig rá se néztek, havonta kell személyesen ellenőrizni! Borzasztó naivak vagytok!
2019. dec. 8. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!