Hárs, a bükk, a nyír, a juhar, a tölgy levele ehető. Miért nem ették a népek amikor éheztek?

Mert ugyan ehetö, de nincs benne jóformán semmi tápanyag, erösen rostos, a cellulózt az ember emésztörendszere nem tudja bontani, ezért még ahhoz a kevéshez sem fér hozzá, ami van benne.

Magyarul egyszerüen nem lehetne belöle annyit enni, hogy valami haszna is legyen.

Éhínség esetén nem csak az a fontos, hogy tápláló legyen. Már az is valami, ha van az ember gyomrában valami. Nagyapámék a hadifogságban csalánlevest főztek konzervdobozban. Nehéz elviselni az állandóan korgó gyomrot.

A falevelek hiába ehetőek, de biztos volt valami oka, hogy sehol nem ették őket. Amellett, hogy nehezen emészthetőek és nincs tápanyagtartalmuk, még biztosan rossz ízűek is, vagy gyomorfájást okoznak a csersav miatt, vagy valami. Pedig az éhező emberek ettek mohát, szalmát, kukoricacsutkát megőrölve, fűrészport, mindenféle gyomnövények levelét, szárát. És ezek se nem finomak, se nem táplálóak. Faleveleket mégse. Azokat inkább dohánypótléknak használták az illúzió kedvéért, némi kis dohánytörmelékkel keverve. Móra Ferenc írja, hogy a szegények arról vitatkoztak, hogy a meggyfa levele jobb-e pipába, vagy az eperfáé. "Látom, a kend dohánya is fán termett."