Hogyan tudnak az emberek megszabadulni olyan "kacatoktól", amik fontosak számukra, de rontják a lakás összképét?

Nekem az segített, hogy olvastam egyszer egy regényt, amiben meghalt a nagymama és tele volt a lakása kacattal. Az egyik unokája még tizenéves volt, de ő állt a legközelebb a nagyanyjához, minden kacatjának ismerte a jelentőségét, így nagy fájdalommal élte meg, hogy a nagymama saját gyerekei mintegy "vakon", érzéketlenül hajigáltak ki mindent.

Akkor átgondoltam a saját kacatjaimat és egy csomótól megváltam úgy, hogy inkább én dobjam ki őket, mintsem majd valaki, akinek semmit nem jelentenek. ;)

Az én "saját kacatjaim" részei és fontos emlékei a saját életemnek, a múltamnak és a jelenemnek. Ráadásul értékesek is.

Egy éppen esedékes minimalista divathóbort miatt nem fogok mindent kidobálni csak azért, hogy egyesek szemében trendi legyek a fészbúkon.

"Rájöttem hogy a sok apró kacattal van a probléma"

Egy ilyen minimalista lakás megfelel pl. egy ízléssel nem rendelkező, de milliókat kereső focistának, akinél egy lakberendező ilyen trendin berendezte.

Így a hazavitt csajok már a látványtól beájulnak az ágyikójába. Másnap reggel meg jön a takarítónő -aki rendszeresen rendet rak- kidobja a szennyest meg a magukat ottfelejtett csajokat.

De el tudnád képzelni ugyanezt a "gyönyörű minimalista" lakást egy átlagos magyar család hétköznapjaiban is??

A lecsó- vagy a pörköltszag átjárja a lakást, beivódik a bútorokba és amíg te kint főzöl a konyhában, a három gyerek nutellás kézzel összefogdossa a fehér bútorokat, szétdobálja a legókat és szép színes filctollakkal összefirkálja a falakat. stb...stb...

Lehet, hogy nem csak "a sok apró kacattal van a probléma" ??

Én értelmiségi, "gyűjtögető" típusú családban nőttem fel, a lakásunk állandóan tele volt. A falakon ódon festmények, ősöreg fa bútorok a családtörténet minden korszakából - komoly stíluskarambolt okozva, ha megpróbáltuk kiegészíteni a kollekciót egy-két praktikus bútordarabbal. Féltve őrzött szőnyegek, csipketerítők, könyvek és folyóiratok minden négyzetméteren, minden ablak tele növényekkel. Mindig csodáltam azokat a lakásokat, ahol az volt az érzésem, hogy itt nem is élnek emberek. Üres könyvespolc 3-4 "díszkönyvvel", bútorzat alig, dekoráció pár ikeás sablonkép.

Az biztos, hogy nekem nagyon át kellett gondolnom a tárgyakhoz való viszonyomat és komolyan dolgoztam rajta, hogy egy-egy dolog őrzésre való elraktározása előtt tudjak magammal őszinte lenni: tényleg szükség lesz erre? Ha csak "lehet" vagy nem nagyobb valószínűséggel 50%-nál, akkor inkább meghirdettem akár ingyen, akár pénzért vihetőnek. Voltak dolgok, amiktől úgy váltam meg, hogy azért egy fényképet lőttem róluk emlékül. Ugyanígy vásárláskor is nagyon oda kell figyelnem és képes vagyok eltölteni hosszú perceket egy döntés előtt azzal, hogy tényleg megbizonyosodjak róla, hogy fontos és hasznos tárgyat veszek. Sajnos brutálisan tárgyközpontú a fogyasztói társadalom, nehéz kijönni ebből. Szoktam nézegetni a youtube-on Tiny house videókat, nagyon tanulságosak. (#4 voltam)