Eszerint a 10 korabeli amerikai újság szerint (1915-1938) 6. millió zsidó van veszélyben Európában mert, hogy ki akarják őket irtani még jóval Hitler és holokauszt előtt ez, hogy lehetséges?

"Szerda:Könyörgés Amerikának mentse meg a 6.milliót Oroszországban.Oroszország 6.millió zsidó szemben a megsemmisüléssel mészárlás útján"

Még mindig kérdezem, hogy ezen mi a meglepő? Olyanról hallottál, hogy kommunizmus? Sztálinizmus?

"Vannak újságok 1902-ből és még korábbról is."

Tessék antiszemitizmus történelme:

"Az ókorban

Az antiszemitizmus már az ókorban megjelent Babilóniában, Egyiptomban, és a Római Birodalomban. Ennek egyik lehetséges oka, hogy a zsidók magukat „választott népnek” tartva elkülönültek környezetüktől, másrészt a politeista és ateista jellegű, „felvilágosult”, divatos filozófiai áramlatokat követők a hellenizmus korában lenézték az izraelitákat egyistenhitük és vallási elkülönülésük miatt. A Római Birodalomban létezett irodalmi antiszemitizmus vádjaira (egyiptomiak vagy leprások leszármazottjai, szamarat és disznót imádnak, minden hetedik napon lustálkodnak, nem étkeznek, nem áldoznak, nem imádkoznak idegenekkel együtt)[3] válaszolt Iosephus Flavius a „Contra Apionem” (Apión ellen) című ismert vitairata és adott hiteles bizonyítékot az ókori antiszemitizmusról és ő adja az első írásos formáját az antiszemita ún. „vérvádnak” is.

Az egyiptomi ellenérzések nevezetes megnyilvánulása volt a perzsa uralom végén az elephantinéi zsidó templom elpusztítása. Az itteni kolónia létrejötte valószínűleg összefüggésben áll Jeruzsálem i. e. 586-os elfoglalásával, mely után a zsidók tömegesen menekültek Egyiptomba. Egy részükből katonai határőrtelepet alakítottak ki a XXVI. dinasztia királyai, s ezek leszármazottai tovább szolgáltak a perzsa uralom alatt is. A zsidók templomot is építettek maguknak, de a hosszú ideig idegen, többistenhitű környezetben élő közösség vallási nézetei erősen eltértek a tiszta monoteizmusra törekvő jeruzsálemi kultusztól. Őseik istene, Yahu, mellett egyéb isteneket is tiszteltek, Bethelt, Asimot, Anatot és Heremet. Az egyiptomiak két okból is gyűlölték őket, egyrészt mert a perzsa hatóságokat szolgálták (Egyiptom ekkor perzsa megszállás alatt állt), másrészt Elephantiné szigetén állott Khnum kosisten főszentélye, s nyilván felháborító volt számukra a bárányok megölése a pészah ünnepen. Valóban különös helyzet alakult ki, hogy a kis sziget egyik templomában istenként tisztelt állatot a szomszéd településen tömegesen fogyasztották.

Mivel hozzávetőleg a mai Izrael akkori területe (Júdea délen, Galilea északon) római uralom alatt állt, a nacionalista és szeparatista, általában fanatikus zsidó szervezetek és szekták (lásd például: zélóták) melegágyává vált. A vallási villongásokat a politikai tényezők jelentősen fölerősítették, ami végül a jeruzsálemi nagytemplom elpusztításához vezetett Kr. u. 70-ben. Ennek ellenére vallási alapú, hivatalos szervek által kezdeményezett, pogromszerű zsidóüldözés ritkán valósult meg a Római Birodalomban, sőt, a rómaiak a görög-zsidó villongásokat is igyekeztek normális mederbe terelni.

A zsidóság és kereszténység viszonyában nagy jelentőségű fordulat állt be a 4. és 5. század folyamán. I. Constantinus római császár türelmi rendelete után valamennyi vallási közösséggel egyenjogú felekezet lett a kereszténység, majd I. Theodosius ediktuma után kötelező államvallássá vált. Ez a folyamat oda vezetett, hogy a kereszténység elméleti teológiájában, és vallási gyakorlatában is elhatárolódott a saját vallási gyökerét jelentő zsidóságtól. A judaizmushoz való viszonyának alaptételévé vált, hogy a nemzsidók szemében a zsidóság nemcsak mint államalkotó nemzet, hanem mint „Isten népe” is elveszítette létjogosultságát.

A középkorban

A középkori világkép központi elemének, a kereszténységnek egyik alapja a zsidó vallás volt. Ugyanakkor az új és a régi vallás közötti szellemi-logikai kapcsolatok jelentős ellentmondásokat rejtettek magukban. A kereszténység szent könyve, a Biblia ószövetségi részében a zsidók mint Isten kiválasztott népe szerepeltek, és a kereszténység központi alakja, Jézus, születése tekintetében maga is zsidó volt. Ugyanakkor az Újszövetség világosan dokumentálta, hogy az „ortodox” zsidók, vallási vezetőik többségének irányítása mellett, üldözték és megölték a korai keresztényeket – magát Jézust, a keresztény tanok szerinti Messiást is – és ellenségei voltak az új vallásnak (Szent István vértanú, Szent Pál története).

Mindez hivatkozási alapot adott ama középkori és a zsidókat hátrányos színben feltüntető nézetnek, miszerint az „ortodox” hit mellett makacsul kitartó, Jézust álprófétának hívő és így elítélését az izraelita vallás tanai szerint helyénvalónak tartó zsidók voltaképp egy politikai, s mi több, szakrális színezetű gyilkosságban – az Isten Fia megölésében – vállalják megátalkodott módon az utólagos bűnrészességet. Ennek erőteljesebb, egyértelműen antiszemitizmusnak nevezhető formája volt az a középkori nézet, miszerint a zsidók kollektívan (esetleg, utódaikban is) bűnösök Jézus Krisztus megfeszítéséért. E nézet ráadásul a Biblia tartalmával is alátámasztható: Jézus elítélésekor a zsidó főpapok Máté evangéliuma (27. bekezdés 25. sor) szerint ugyanis azt kiáltják a „kezeit mosó” Pilátusnak: „Vére rajtunk és fiainkon”.

A zsidókat a középkori keresztény társadalom ezért kiközösítette magából, elkülönített városnegyedekbe (gettókba) kényszerítette őket, és kora középkori szórványos előzményektől eltekintve zsidók tömeges meggyilkolása először az első keresztes háború alatt történt (főként a Rajna-vidéken), melynek következtében Nyugat-Európa zsidósága Közép- és Kelet-Európába vándorolt. A 18–19. században megjelenő emancipációpárti megközelítés szerint a zsidóság hosszú üldöztetésnek volt kitéve a középkorban, bár vallásgyakorlásuk nem ütközött olyan nehézségekbe, mint a fizikai megsemmisítésnek kitett eretnekeké, illetve a középkori jogállapotok eltértek a kor modern, liberális államának felfogásától. Főleg a megerősödő városi polgárság lépett fel zsidóellenesen időnként, akik igyekeztek megszabadulni a konkurenciától (ennek magyar példája a soproni zsidók 1490-es bebörtönzése vagy 1526 utáni kiutasítása), ugyanakkor a katolikus egyház, az államhatalom és helyi birtokosok is több esetben a zsidó lakosság védelmére keltek, bár ezt elsősorban érdekből (a zsidóság adózási potenciálja miatt) és nem a toleranciától vezérelve tették.

A kora újkorban

Luther Márton, a protestáns reformáció szellemi atyja, aki a „Hogy Jézus Krisztus is zsidónak született" című művének megírása után azt akarta, hogy a zsidók térjenek át a keresztény hitre, térítési próbálkozásának sikertelenségét belátva a zsidók elűzését kezdte követelni és nem tartotta lehetségesnek a zsidó-keresztény békés együttélést. Elkeseredésében 1543-ban megírta „A zsidókról és hazugságaikról" című könyvét, ami nagy hatással volt a korabeli közvélekedésre.

A kora újkorban két szempontból merült fel ellenszenv a zsidósággal szemben. Egyfelől az inkvizíció üldözései elől főleg Spanyolországból elmenekülő, illetve Magyarországról 1526-ban áttelepített zsidók megtalálták a helyüket az Oszmán Birodalom pénzügyi és gazdasági rendszerében és a fegyverkészítésből is kivették részüket, valamint az oszmán hatóságok által biztosított vallásszabadság miatt nem egy esetben szembeszálltak a keresztény seregekkel. (Európában elterjedt a híre, hogy a magyarországi zsidók együtt védték Budát 1686-ban a törökökkel. Sok európai városban, például Padovában pogromok törtek ki, mintegy bosszúként a zsidók ellen. Az oszmán hódítókkal való fegyveres együttműködésben bűnös 270 zsidót Budáról Nikolsburgba telepítették.)

Az ellenszenv másik oka az új típusú újkori zsidó pénzemberek megjelenése volt. Míg a középkorban között a zsidók kölcsöneiket nem minden esetben kérhették vissza (ez volt Magyarországon a levélölés), továbbá vagyonukat is elveszíthették, addig a 17–18. században megjelentek ez első európai jelentőségű zsidó bankárok és hadivállalkozók. Így a zsidókat az örökös tartományok területéről kitiltó I. Lipót német-római császár a háborúiban már zsidó bankárokra, hitelezőkre és hadi beszálítókra is támaszkodott (Wertheimer Sámson és Samuel Oppenheimer), majd a 18. században – elsősorban német nyelvterületen – egyes zsidók kormányzati és udvari tisztségeket is kaphattak (Hofjude). Ez egyes esetekben kiváltotta a köznemesség és a pénzügyekkel foglalkozó polgárság ellenkezését, az ekkor megjelenő kritikák később a zsidóság és a kapitalizmus azonosításához vezettek. A zsidóság felemelkedési lehetőségeit és a társadalom ezzel kapcsolatos válaszait jól példázza Joseph Süß Oppenheimer tragédiával végződő életpályája.

A vallási alapú antiszemitizmus kisebb mértékben bár, de a mai napig fennmaradt, s nevezhetjük – megkülönböztetésül – antijudaizmusnak. A polgári forradalmak és a nemzeti ébredés korában (19. század első fele), kivált Kelet-Közép-Európa térségében, megjelent a kulturális alapú antiszemitizmus, amely a zsidó kulturális hatást kívánta száműzni a nemzeti kultúrákból.

Az újkorban (a francia forradalomtól az első világháborúig)

Az antiszemitizmus kifejezést 1860-ban használta először Moritz Steinschneider zsidó tudós, mikor Ernest Renan francia történész és filológus „antiszemita előítéleteiről” beszélt. A kifejezés 1865-ben már szerepelt a porosz nagylexikonban. 1873-ban használta először Wilhelm Marr újságíró (1819–1904) az antiszemitizmus kifejezést a zsidógyűlölet helyett, mikor áltudományos módon próbálta alátámasztani a zsidók iránti ellenségességét. A 19. század második felétől az antiszemitizmus – Houston Chamberlain filozófiájában először – faji (biológiai-genetikai) jelleget öltött: „A XIX. évszázad alapjai” (Die Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts 1899).

Az antiszemitizmusnak a periférikus, feudális és rendi jellegzetességeket tovább őrző társadalmakban való jelentkezése elsősorban ezen társadalmaknak a polgárosodásban történt megkésettségére vezethető vissza. A zsidóság itt kisajátította azokat a pozíciókat – a pénzügyletek, kereskedelem, szabad foglalkozású értelmiségi pályák területén –, amelyeket Nyugaton a polgárság sajátított ki magának. Azontúl az etnikailag kevert társadalmakban a zsidóság megfelelt az „ideális kisebbség” szerepének, valamint a forradalmaktól rettegő polgárság körében szinonimmá vált a szocialista forradalom, a szocialista, illetve kommunista pártok fogalmával, hiszen azok vezetésében valóban felülprezentált volt a zsidóság.

Francia- és Németországban az 1870-es években, Magyarországon 1883-ban alakult antiszemita párt, bár a fenti politikai erők országgyűlési jelenléte és az antiszemita sajtó ténykedése ellenére a zsidóság jogi egyenlősége, a polgári állam liberális jellege az első világháború végéig változatlan maradt. Az Osztrák-Magyar Monarchiától keletre azonban a zsidóellenesség jóval erőszakosabb volt, ide kell sorolnunk az oroszországi pogromokat vagy a teljes jogegyenlőség kései bevezetését. Legutoljára Romániában került sor a zsidóság emancipálására (1923), az antant nyomására.

A két világháború között

Az antiszemitizmus a két világháború között főleg a vesztes központi hatalmak területén erősödött fel, ennek egyik okának a zsidóság csekélyebb harctéri veszteségét jelölték meg, míg a tőrdöfés-elmélet (Dolchstoß) szerint a zsidóság döfte hátba a frontokon helytálló csapatokat a defetista sajtón és a szocialista mozgalmakon keresztül. Maga a zsidóellenesség a háborút megnyerő Franciaországban vagy Olaszországban sem volt ismeretlen. Mindennek az oka az első világháború utáni forradalmak vezetésében lévő zsidók felülreprezentáltsága lehetett, de zsidóellenesség az antikapitalizmussal és a 19. századra visszamenő modernitás-kritikákkal is összefüggött.

Az első világháború utáni ideológiai változások közé sorolható, hogy az antiszemiták egyre inkább elvetették a zsidóság asszimilációjának lehetőségét – melynek lényegét vagy a keresztény hitre térésben, vagy az állam iránti lojalitásban jelöltek meg (emancipációs alku) –, ezért eltávolításuk más módját keresték. Az antiszemitizmust a huszadik század első felében berendezkedő totális diktatúrák (mind a nemzetiszocialista, mind a kommunista) és autoriter berendezkedésű kelet-közép-európai rendszerek nyíltan vagy burkoltabban hivatalos politikájuk elemévé tették, ami felerősítette a társadalom meglévő antiszemita hajlandóságát.

„Svájcba a múlt század húszas éveitől kezdődően milliárddolláros nagyságrendben menekítette ki a pénzét számos európai országból az ott élő zsidóság.”"

Remélem kielégít a válasz.

# 6/11

Kérdi mi, kis bibkójani. Azért egy kis nácikokozás nem maradhatott el. Mindenki nácikok akinek kétségei vannak mi?