Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Ezt Vona milyen értelemben...

Ezt Vona milyen értelemben értette?

Figyelt kérdés

"Kizárásos alapon maradt – több kontinensen elterjedve -, amely igyekszik őrizni a tradíciót: ez pedig az iszlám világ. És természetesen nem öngyilkos merénylők és véres háborúk mellett török lándzsát, de egyúttal kijelentem, ma az emberiség tradicionális – a transzcendenst a hétköznapival együtt megélő – kultúrájának utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt. (Mondom ezt mint római katolikus vallású ember.) Sikere vagy kudarca nem az iszlám és Amerika/Izrael viszonylatában, hanem az emberiség szempontjából lényeges számomra. Amennyiben az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél. Akkor tényleg véget ér a történelem. És nem lesz happy end…"


Mit ért a globalizmus sötétsége alatt? Világkormányt? Hagyományok eltűnését? Vagy mit? Egyáltalán létezik olyan, hogy a hagyományok konstans módon a történelemben állandóak? Van olyan nép, amelynél az utóbbi ezer év alatt nem változtak a hagyományok, szokások?

Vagy miből gondolja, hogy a globalizmus maga a megtestesült gonosz? Ilyen elven, akkor az is a megtestesült gonosz volt, hogy a törzsi társadalmak átalakultak nemzetté. Gondolom, akkor is lehettek helyi Vonák, akik megmondták, hogy a nemzet az maga a gonosz. A törzsi társadalom az egyedül üdvözítő és a törzsi hagyományok elárulói hitvány emberek. Egyáltalán egy folyamatot, hogy lehet megítélni a kezdet kezdetén? Vagy miből gondolják, hogy az nem a fejlődés része, ahogy az is, ahogy egykor lemásztunk a fáról? Tényleg nem akarok sem ellene, sem pedig mellette érvelni, de erre nagyon kiváncsi vagyok. Vagy csak azért beszél így Vona és a hozzá hasonló emberek (mindenféle rosszindulat nélkül), mert a világ egy paradigmaváltás előtt áll és az emberi faj már csak ilyen, hogy fél az ismeretlentől és a jól megszokott, konzerválódott értékek mentén foglal állást. Ahogy tették annó egyes törzsi vezetők is a nemzeti forma ellenében.

Ahogy most látjuk a globalizációban a jó mellett a rosszat is, nem lehet, hogy elődeink ugyanígy voltak a nemzeti társadalommal is? Hogy ugyanolyan hagyománytipró, régi értékeket megtagadó? Afrikában törzsi társadalom van és többek között ezért olyan elmaradottak. Sok helyi konfliktus törzsi eredetű, amit súlyosbít a nyugat által gyártott autómata fegyverek használata. Innen nyugatról és a fejlettebb világból a törzsi tásadalmon egyszerűen csodálkozunk, primitívnek tartjuk, nevetünk rajta. Pedig a nemzeti társadalom elődje volt és őseink is éltek benne. Vajon a jövőben nem ilyen szánalmas lesz a mai értékek és társadalomforma csökönyös védelme? Ki mondja meg, hogy ez rossz, vagy amaz jó? Milyen értékek szerint bíráljuk? Ha nem is ismerjük, akkor hogy alkothat róla véleményt az ember?

Ezzel kapcsolatban som összeesküvést hallani, de akkor józan ésszel gondolkodva, az nem összeeskövés, hogy egykoron a családokból klánok lettek, a klánokból törzsek, a törzsekből nemzetek? Vagy már ott is az őskor hajnalán, munkálkodott az illuminati? Ha eddig ez egy fejlődési szakasz volt, akkor miért gondoljuk, hogy ez a jövőben nem fog továbbfejlődni? Miért annyira elképzelhetetlen ez? Azért, mert a kereszténység minden ilyen dolgot az ördög művének tekint? Ki mondja meg, hogy a kereszténységnek igaza van? Előtte pogány vallások voltak, ők erről megint másképp gondolkodtak. Miért gondolja a ma embere és a mai monoteista vallások zöme, hogy az az egyedüli üdvözítő út? Miért gondolják konstansnak a világot, amikor ezer évek alatt népek tűntek el, vallások koptak ki a köztudatból, nyelvek haltak el???


Ti hogy gondoljátok? Csak őszintén, de kultúráltan. Kösz. Azért mélyebb gondolatokat is várok.


2011. jún. 4. 13:40
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
50%

Vona gondolkodási bonyolultsága, összettettsége és kifinomult önmarcangoló logikája kifejezhető a fekete-fehér, jó fiú-rossz fiú eszmerendszerrel és emberi halandók számára alig értlmezhtő struktúrával.

De azért szépen kifejtetted...:)

2011. jún. 4. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
41%
A bokor aljában sz@rként lapuló, lesből lepontozók véleményére kíváncsi lennék. Ugyanis ismét csak a piros mancs nyomogatására tellett nekik, de hozzászólni nem tudtak. (Egyébként tudom, hogy nincsenek érveik ;)
2011. jún. 4. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:

Pedig egyszerű.

A zsidók tartják hatalmukban a nemzetközi pénzpiacot (köztük magyarországét) nem az iszlám. Tehát ezek ellen kell harcolni.

Az iszlám pedig sokkal jobb mint a szolgalélekre nevelő zsidókeresztény vallás.

PÉldául nem szolga vallás hanem a harcra az érdekeid érvényesítésére nevel.

Előtérbe helyezi a tudományokat a humanista elnyomó dogmatikák helyett, amiket már gyerekkortól belesulykolnak a keresztények fejébe és ez megakadályozza hogy racionálisan gondolkozzanak és döntsenek bizonyos népet érintő sorskérdésekben.

Előtérbe helyezi a családot a feminizmussal szemben (nő nem válhat el nem szerezhet vagyont az által hogy kizsákmányol egy férfit.)

2011. jún. 4. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:

"A zsidók tartják hatalmukban a nemzetközi pénzpiacot (köztük magyarországét) nem az iszlám. Tehát ezek ellen kell harcolni."


Miért kell?


"Az iszlám pedig sokkal jobb mint a szolgalélekre nevelő zsidókeresztény vallás."


Az iszlám vallás egy diktatúra. Képzeld én ateista vagyok, meg se vagyok keresztelve, mégis boldogan tudok élni. Hogy miért? Vallásszabadság. Olyasmi ez, ami a hőn szeretett muszlimoknál nincs, egy rossz szó prófétájukra, és máris megköveznek a sarkon. Akkor már inkább választom a három év börtönt holokauszttagadásért.


"PÉldául nem szolga vallás hanem a harcra az érdekeid érvényesítésére nevel."


Ami harcra nevel az szerintem nem lehet jó. Érdekeim érvényesítése? Egy diktatúrában? Komolyan beszélsz?


"Előtérbe helyezi a tudományokat a humanista elnyomó dogmatikák helyett, amiket már gyerekkortól"


Szerintem te kevered a dolgokat nagyon.


"(nő nem válhat el nem szerezhet vagyont az által hogy kizsákmányol egy férfit.)"


Fordítva persze teljesen rendben van ez, ugye? De miért?

2011. jún. 4. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:

"Az iszlám pedig sokkal jobb mint a szolgalélekre nevelő zsidókeresztény vallás. "


aha, tudod mit jelent melyik szóból ered az iszlám név? aszlama - engedelmesség, alávetés, behódolás...



"PÉldául nem szolga vallás hanem a harcra az érdekeid érvényesítésére nevel. "


jah, és ezt a harcot nyögi mindenki, aki kénytelen mellettük élni, legyen az zsidó, keresztény, hindu, buddhista, nem hívő, vagy akár csak másfajta muszlim. Valóban irigyelni való hozzáállás.



"Előtérbe helyezi a tudományokat"


Mi van?? A tudományokat?? Poénnak gyenge, viccnek kissé erős...



"Előtérbe helyezi a családot a feminizmussal szemben (nő nem válhat el nem szerezhet vagyont az által hogy kizsákmányol egy férfit.)"


hát ember, téged valami nagy trauma érhetett korábbi szerelmi életedben, lehet hogy szakember tudna segíteni...

2011. jún. 4. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:

66% 62%


Hiába hőbörögtök, az arabok felismerik a zsidó ellenséget aki befurakszik a népek közé és kizsákmányolja azokat,

az iszlámban születik elég gyerek, nincs demográfiai válság

és nem lesznek hajléktalanok a férfiak a feminista törvények miatt.

A harc pedig igen is fontos, mert te hiába vagy pacifista ha mások nem azok, akkor téged kizsákmányolnak vagy leigáznak. Erre már rájöhettél volna.

A természet két alapvető törvénye:

- Harc a létért felemelkedésért.

- Természetes szelekció a gyengéknek pusztulniuk kell, hogy az erősek tovább élhessenek.


Ezt a két alapvető törvényt a kereszténység tagadja.

Az iszlám (de mondhatnék buddhizmust hindut stb) vallásban ezek nincsnek tiltva. Tehát azok előremutató vallások a kerszténység pedig elnoymó, ÖNSANYARGATÁSRA építő vallás. Ezt a "kiválasztottak" ki is használják rendesen.

Ja és hogy az iszlám diktatórikus? Régen a kereszténység is az volt, emlékezzünk csak a boszorkányperekre, meg a keresztes hadjáratokra.

2011. jún. 4. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:

ja, ugyanazt mondjuk ebben, az iszlám jelenlegi állapotában középkori szinten van. Tolerancia, másokkal való együttélés, tudomány, oktatás, általában életviszonyok, és úgy általában minden szempontból.

Csak szerinted ez klassz, szerintem meg nagyon gáz.

2011. jún. 4. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
Te muszlim vagy, kedves 57%-os? Ha igen, akkor mit keresel itt a fertőben?
2011. jún. 4. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:

" Régen a kereszténység is az volt"


Találd meg ebben a két legfontosabb szót! Segítek, az első és az utolsó az.

2011. jún. 4. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:

22:35


Szerintem meg a "tolerancia" a gáz. Az hogy el kell tűrnünk, hogy mind felülről kizsákmányoljanak idegen népek, mind pedig alulról élősködjenek rajtunk és ezt nekünk el kell fogadni és szeretni kell mert ez a helyes.


Ez gáz. És ezért ilyen sz@r minden. Mert egy olyan közösségben élünk, ahol pont az értékes aktív emberek vannak hátrányosan megkülönböztetve az élősködők javára. És ez ellen nem szabad lázadnunk, mert egyrészt jó keresztények vagyunk, másrészt jó demokraták is (vallás ateistáknak).

2011. jún. 4. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!