Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Mi változott meg? (cigány,...

Mi változott meg? (cigány, magyar)

Figyelt kérdés
Amikor általánosba jártam, az osztályban kb 3-4 cigány kisgyerek is járt. Soha nem néztük ki őket, együtt játszottunk, barátkoztunk velük. Azt sem tudtuk mi az a cigány. Számunkra ugyanolyan gyerekek voltak mint mi magyarok. A szülők sem lázongtak hogy ha cigány volt a gyereke osztálytársa. A cigány gyerekek nem alkottak klikkeket, sőt leginkább magyar barátaik voltak, akikkel iskola után is találkoztak. Suli után találkoztunk, és együtt játszottunk velük. Azóta eltelt elég sok év, és a világ teljesen megváltozott. A cigány gyerekeket is máshogy nevelik, (ha ugyan nevelik) de a magyar gyerekeket is. Beléjük némelyek bele nevelik a gyerekbe a cigánygyűlöletet. Mi változott, és miért? (akikkel együtt jártam suliba, ők egytől egyig féltek attól ha egyest vagy rossz jegyet kapnak, hogy otthon mit szólnak a szülei. Volt aki ha rossz jegyet kapott, megmondta hogy aznap nem jön le játszani, mert tanulnia kell, hogy kijavítsa a jegyét. Mi is segítettünk neki a tanulásban, kikérdeztük stb) Mi változott meg az emberekben? (A cigányokban és a magyarokban egyaránt)
2012. máj. 30. 07:56
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
A 90-es évek elején véget ért az az álom, hogy mindenkinek biztosít munkát az állam. Első körben többnyire a cigányok veszítették el az állásukat - nem boncolgatnám, hogy miért, biztos nem véletlenül, de nem a bőrszín miatt... Persze azt sem lehetett hagyni, hogy éhenhaljanak, így az állam erősen támogatta őket. Első pénzforrásuk a gyerek lett, mifelénk már akkor is 3-5-7 gyerek volt a cigánycsaládokban. Ők ugye nem, vagy nagyon nehezen kaptak munkát, ezt nehezményezték. Aki meg dolgozott, és alig tudott 1-2 gyereket is eltartani, az meg azt nehezményezte, hogy mekkora támogatásokat kapnak. És ez mind a mai napig így megy, egyre nagyobb ellenségeskedést szítva.
2012. máj. 30. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
Meghonosodott a kapitalizmus.
2012. máj. 30. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:

1. Akkor kommunizmus most kapitalizmus a szabályok változtak!

2. Most őket védik, akkor meg a néphez tartoztak.

3. Akkor nem öltek meg naponta egy magyart.

4. Akikkel te anno játszótál azok, most öreg néniket lopnak meg ráadásul büntetlenül.

2012. máj. 30. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim válasza:
61%
Én jelenleg általános iskolába járok. Nem tudom, hogy régen hogy volt ez a helyzet, csak annyit tudok mondani amit a jelenlegi helyzetben látok. Amit most látok az az, hogy a cigány gyerekek folyamatosan piszkálják a magyar gyerekeket. Fenyegetik, rettegésben félelemben tartják. Múltkor mikor mentem le a lépcsőn a suliban egy 2.-os cigány gyerek fojtogatta a magyar osztálytársát. Erre én elrántottam a cigánygyereket erre ő rohant az igazgatóhoz, aki igazgatói megrovást akart NEKEM beírni...
2012. máj. 30. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:

Érdekes meglátás, amiben nyilván van igazság is, hiszen minden változik. Cigányok is egyre többen vannak, ez is része a dolognak. Én pont azt látom, hogy a magyar gyerekek egy része elcigányosodik, átveszi azt az életmódot, mindez alig pár év alatt ment végbe. Amikor elkezdtek megjelenni a zenelejátszásra alkalmas mobilok, akkor előkerültek a cigányok, akik buszon, villamoson, utcán nyekeregtették és zavartak másokat. Ugyancsak cigány szokás volt az, hogy beülünk valahova, és a táskáinkat mind odarakjuk a szabad ülésekre, nehogy valaki oda tudjon ülni. Ugyancsak a cigányok hangoskodtak, randalíroztak, rongáltak. Ma már a magyar fiatalság egy része is eltanulta ezt a cigány módit, mindenfelé üvöltetik a mobilokat a fehér cigányok, rongálnak, balhéznak. Ahhoz képest, hogy a cigányokat akarták integrálni, ez eléggé fordítva sikerült.

Ennek megvan a logikus oka. A magyarok mindig féltek a cigányoktól, mert a magyar egy csendes, beforduló nép, míg a cigányok erőszakosak, hangosak, és nem félnek a konfliktusoktól, és nem fordítják el a fejüket, ha a másikkal baj történik. (tisztelet a bla bla)

Ezt a gyerekek is látták, és átvették ezt az erőszakos stílust, és tökéletesen sikerült, hiszen nekik sem szól senki, hogy viselkedni kellene. Így cigányosodik el a magyar fiatalság.

2012. máj. 30. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:

A cigányok egy része mindig is sunyi volt, államformától függetlenül. Épp most olvastam egy 1912-es újságcikket, amiben azt latolgatják, hogy el kéne venni az összes gyereküket átnevelőbe, mert túl sokat lopnak, és erőszakoskodnak.

Előttem jól írták, a felzárkóztatással van a baj. Jön a sok pénz a semmiért. Nem felzárkóztak, hanem elkülönültek. Aztán az iskolában is erőszakoskodnak, több nemierőszakos bűncselekmény is előfordult akár.

El kell törölni a megkülönböztetést, kemény bíróság kell, amerikai stílusú, sheriff tekintélyű rendőrökkel. Túl sok rossz torlódott fel, kéne csinálni egy nagytakarítást.


Én a 90-es években voltam kisgyerek, akkor még nekem is volt cigány barátom. Akkoriban nem verték meg a tetvesek a tanárt, ha az rá mert szólni a diákra. Aztán eldurvultak az idők. Felelős itt az összes párt, a szadesz, a liberális mocsok.


Gyanítom tudatosan hozták létre ezt a destruktív helyzetet, nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de szándékosságot érzek. Az, hogy ebben a rendszerben semmi logika nincs, az 100.

2012. máj. 30. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
[link] Ez is milyen már.
2012. máj. 30. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 A kérdező kommentje:
Kurucinfót hagyjuk, lényegtelen, az uszítást, lázítást mesteri módon művelő "hírforrás".
2012. máj. 30. 18:42
 19/25 anonim ***** válasza:

"Kurucinfót hagyjuk, lényegtelen, az uszítást, lázítást mesteri módon művelő "hírforrás"."


Az lehet, hogy lázító, de néhány valóban megtörtént hírt miért csak ott lehet olvasni? Máshol nem számít egy ember halála?

2012. máj. 30. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 A kérdező kommentje:
Így van. Lázító, és a néhány megtörtént esetet is "szépen" tálalják.
2012. máj. 30. 19:39
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!