Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Ti milyen politikai pártot,...

Ti milyen politikai pártot, ideológiát támogattok, követtek? Miért?

Figyelt kérdés

Én sosem politizáltam, politizálok.

Az utóbbi időben mégis elkezdett érdekelni a dolog elméleti és gyakorlati oldala, szóval utánaolvasgattam - és nem értek semmit.


Mindegyik ideológia pozitív, jóra törekszik, legfeljebb más eszközzel, mégis bármelyiket mondja ki az ember, az mai füllel káromkodásnak hangzik. Miért?


Bármi mellett is foglaljon állást egy mai párt, a döntései, lépései tökéletesen függetlenek attól az ideológiától, amit vallanak. Miért?


A legtöbb ember választ egy pártot, ideológiát magának, amit támogat. Ti mi alapján választottatok? Hiszen mindegyik pozitív, de mindegyik idealista, és egyik sem reálisabb a valóságban, mint a másik. Miért ezt választottátok? Tudtok mellette érvelni?



2013. márc. 23. 11:47
1 2
 1/13 Pro Patria ***** válasza:
69%

Jobboldali vagyok, azaz hazaszerető, féltem a nemzetemet, védem a saját kultúrámat az idegen behatásoktól, és őrzöm az identitásomat.

Mélyen igazságszerető vagyok, ha valahol sérelmét tapasztalom, mindig dühít, akármiben is essen meg. Ennek pedig saját belső értékrendem jelenti számomra az irányvonalat. Patriotizmusomat nem más nemzetek ellen élem ki, de nem hagyom a magyarok érdekeivel szemben sem másokét érvényesülni. Nem fogadom el a magyar nemzet széttagoltságát, de csak etnikai alapú területrendezést követelek.


Konzervatív nézeteket vallok, fontosnak tartom a hagyományok ápolását, elismeréssel tekintek például a budai várnegyed felújítására, vagy a palotaőrség újbóli felállítására, a dunai közlekedés felélesztésére való törekvésekre. Ugyanakkor a konzervativizmust annak klasszikus értelmében tartom magamra nézve igaznak, azaz nem vagyok rögeszmés fejlődésellenes, de annak csak lassú, a hagyományokra épülő, és azokat tovább örökítő, természetes folyamát támogatom. Egy példával bemutatva: Tóth László egyenruha szakértő úgy nyilatkozott az új házőrség uniformisával, mert szembemegy annak eredeti magas gallérával és fekete színével, a használt zöld pedig sehol nem jelent meg a magyar viseleti színekben. Én úgy gondolom, hogy ez az egyenruha teljesen rendben van, a szabása követi nagyvonalakban a jellegzetes magyar katonai mintákat, a színe pedig lehet, hogy nem fekete, de hát ez a fejlődés. Nem visszavezetni akarták a múltat, hanem a múltra építve elérni a jövőt. Hiszen nem így teremtődött minden hagyomány? Az 1914-es honvédruhának mi köze volt az előtte lévő, kék monarchia-beli ruházathoz? És annak - azon kívül, hogy mindkettőnek piros zsinórozása volt - mi köze volt a '48-as barna honvédruhához? Hova tovább: a barna egyenruhának korábban _semmilyen_ más korban és haderőben nem volt tradíciója, egyszerűen azért lett ilyen 1848-ban az új Magyar Honvédség szabványosított egyenruhája, mert a budai vár raktáraiban a tüzéreknél alkalmazott, barna posztóból volt nagymennyiségben felhalmozva. És olyan hagyományt gyökereztetett meg, hogy a Kiegyezéskor a '48-as párt ragaszkodott a barna egyenruha bevezetésére, amiről persze szó sem lehetett, annak politikai tartalma miatt. Ha túlzottan vaskalaposok lennénk, még mindig kaftánban, sőt, állatbőrökben járhatnánk. Ugyanezt tartom az élet más területeire nézve is . Hagyománytisztelet és fejlődés. Ez a konzervativizmus letisztított jelentése.


Konzervatív vagyok társadalmi értelemben is: számomra a családalapítás egy férfi és egy nő kapcsolatával kezdődik, a gyermek születéséhez pedig létbiztonság kell előbb (így például házasság). Úgy gondolom, az ember életének társa csak egy személy lehet, hiszen élete is csak egy van. Az örök hűséget pedig nem csak egy protokolláris szófordulatnak érzem az esküvőben.

Elítélem a drogos, félmeztelen tizenéves lányos, emos társadalmat, a mai állapotokat.


A polgári demokrácia feltétlen híve vagyok. Annak a társadalmi rendnek, ahol nincsenek születésbeli előnyök (arisztokrácia), és hátrányok (jobbágyság), hanem mindenki egyenlő, széles szabadságjogokkal felruházott, és lehetősége van az önmegvalósításra. Annak, amit már Vörösmarty, Deák és Széchenyi is leírt. Természetesen a valóságban nem elérhető, mindig lesznek szegények és gazdagok, kiszolgáltatott, éhbérért dolgozók és semmittevő milliomosok, de az ideához a mai ország van a legközelebb.

Ugyanakkor nem gondolom átkozottnak a középkori Magyar Királyságot, felfogom, hogy a világ változik, és a mai viszonyok akkor nem működtek volna, annak a kornak arra volt szüksége. Azokban az időkben, mikor a jobbágyság nem tudott írni-olvasni, nem ismerte a világ különböző történéseit, és nem is hagyta el saját faluját egész élete alatt, a szabad választások és a közvetlen demokrácia - túl a gyakorlati kivitelezhetetlenségén - nem, csak az erős központi hatalom működhetett. És van annyi ismeretem arról a korról, hogy értsem, nem a kommunista terminológia által használt "mezítlábasok bús nyomorának kora" volt. Ugyanakkor a királyságot mára meghaladottnak gondolom, ekképp visszaállítását - szintén konzervatív hagyománytiszteletből - csak mint jelképes tartalmú, alkotmányos monarchiaként tudom elfogadni. Tehát itt is a hagyományokra alapozott, természetes társadalmi fejlődést, haladást követem.


Még ami elmondható rólam, mint jellemző vonás, hogy mindig és mindenkor a jogok és kötelezettségek társadalmának elvét tartom, így helyesnek ítélem meg a közmunkaprogramot, és a hallgatói szerződést is, aminek okát már több helyen részletesen kifejtettem. Úgy gondolom, ha a jogok csorbulnak a kötelezettségek javára, az diktatúra, ha a jogok nőnek túl a kötelezettségek rovására, az liberális káosz.


Értékrendemet ma legjobban a Fidesz-KDNP fedi le, de ez nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértenék vele, vagy azt, hogy más pártok gondolataival ne tudnék azonosulni. Egyetlen párthoz sem ragaszkodok görcsösen, csak egyvalaminek vagyok elkötelezett, az országnak. A pártok csak eszközök, amiben az ország jobbátételének lehetősége van.


Igaz az a megállapításod, hogy minden párt és oldal ugyanazért a célél küzd, csak más-más úton, de csak nyugaton. Itt, Kelet-Közép-Európában sajnos vannak populista, szociális érzékenységet külcsínre felmutató szólamok mögé bújt, antipatrióta, a múlt század eszmeiségét tovább őrző pártok és szerveződések is (a Kádár-rendszer árnyéka, amit nem tudunk átlépni), mások közöttük egyszerűen karrieristák, opportunisták.


Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy persze, vannak gazdasági szemléletmódban is jelentős eltérések, mint hogy a külföldi befektetőket támogassuk-e (ismét), mint ahogy nemrég Bajnai nyilatkozatában hallottam, vagy a hazai termelőket és vállalkozókat velük szemben. Vagy a vízkészlet védelme, amit az ellenzéki alkotmánytervezetből ki akarnak venni a mostanival szemben, de igazán inkább a gyakorlati kérdéseken túli, világszemléleti dolgokban van tényleges eltérés jobb- és baloldal között. Ilyen szimbolikussá tett, de valójában gyakorlati kérdés például az abortusz ügye, ahol arról van szó, hogy támogassuk-e az így is 30 éve fogyatkozó lélekszámú magyarság következő generációjának megritkítását a "szabadság" nevében (mindenki szabad, de más életéről akkor sem rendelkezhet, ha őtőle születik), vagy a drogfogyasztás legalizálása, amely tulajdonképpen azt vitatjuk, hogy megint csak az egyén szabadságjogai miatt rendeljük-e alább a közösség érdekét, azaz az ezzel várhatóan leromló közbiztonságot segítsük-e elő a liberalizmus nevében, illetve a kisebbségek védelme a többségi társadalom kárára, vagy a valláskérdés, illetve a történelmi személyiségek megítélése, és a kultúra kiválogatása.

2013. márc. 23. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%

Hasonló cipőben járunk, mert én is igazából csak nemrégiben kezdtem el behatóbban foglalkozni a politikával. előtte sosem érdekelt, de most már csak szórakozásból is követem a világ eseményeit :)

Hogy a saját beállítottságomat röviden összefoglaljam: liberális vagyok, enyhén baloldali, de inkább középső, mélységesen antirasszista, és ellenzem a nacionalizmust is, ha az bármilyen emberi lény ellen irányul, legyen román, szerb, szlovák, magyar, zsidó vagy cigány.


Magyarnak vallom magam, és boldog vagyok, hogy pont ide születtem, mert szerintem ez a legtökéletesebb ország arra, hogy felnevelkedj. Se nem túl gazdag, se nem túl szegény, van szebb hely, ahova elmehetsz innen, de szerintem ez a legotthonosabb. Mindemellett az egységes, nemzeti(ségi) konfliktusoktól mentes Európa és az Európai Unió lelkes híve vagyok, mert a céljai már kezdettől fogva megfogtak.


Onnan tudom, hogy az én nézetem helyes, és nem a szélsőséges, nacionalista eszmék, hogy nem kell kikiáltanom senkit főellenségnek vagy gonosznak, hogy az elképzeléseim működjenek. A racionalizmus elszánt híve vagyok, és hiszem, hogy mindenre van ésszerű magyarázat. Az összeesküvés elméleteknek sem adok sok hitelt, kivéve, ha nagyon egyértelmű az igazuk.


Azt vallom, hogy egy jó állam feladata az lenne, hogy segítsen a rászorulókon, és támogassa őket a felemelkedésben, hogyha önhibájukon kívül nem tudják ellátni kötelességeiket (munka, adófizetés, lakbér-, és rezsifizetés, stb.), mindezt rasszra, nemre, korra, vallásra, véleményre való tekintet nélkül. Viszont ha egy polgár, aki ellátja kötelességét, nem kér az állam segítségéből, akkor hagyja békén és ne szóljon bele a mindennapi életébe. Én például személy szerint ellenzem pl. a válást, de szerintem mindenkinek joga van hozzá, mindenkinek a saját erkölcsére és lelkiismeretére bízom, és szerintem a kormánynak semmiféle beleszólása nem szabadna, hogy legyen az ilyen - véleményem szerint - magán jellegű problémákba.


Fontos, hogy ismerjük a történelmet, és tartsuk tiszteletbe annak kulturális és egyéb hagyatékait, de ne használjuk a múlt eseményeit arra, hogy a jelenben konfliktusokat szítsunk. A jogállamiság híve is vagyok, és annak, hogy minden ember egyenlőnek született, és egyenlő is marad, csináljon bármit.


Az egységes Európa híve pedig azért vagyok, mert az végre megoldást kínálna az olyan kérdésekre, mint az országhatárok és a nemzetiségi határok különbözősége. Sokkal egyszerűbb lenne, ha nem lennének határok, és pl. a magyarok oda mehetnének a kontinensen, ahova akarnak, függetlenül attól, hogy egybe esik-e a Trianon előtti vagy utáni Magyarországgal.


Sajnos olyan párt jelenleg nincsen Magyarországon, akire szívesen szavaznék. Talán majd öt év múlva...


Te pedig, kedves kérdező, készülj fel arra, hogy ha ilyen témákról beszélsz másokkal, akkor sok nézetet próbálnak majd ráderőszakolni. Ne add meg magad! Állj hozzá mindenhez kritikusan, és vizsgáld meg minden oldalról, mielőtt döntesz az ideológiád mellett. Ha valami túl egyszerű, és túl nyilvánvaló, akkor valószínűleg egy nagyon lebutított eszme, ami csak demagógiának jó. És ha valakinek nagyon győzködnie kell, hogy az ő nézete az igazi, akkor valószínűleg nem az. Majd meg fogod találni, ami neked tetszik, és amiben hinni tudsz. De soha ne legyél elfogult, mert a politika szele mindig változhat, és ami az egyik pillanatban még helyes volt, az a következőben már nem biztos, hogy az lesz.


Én nem mondom, hogy fogadd el az én nézeteimet, csak leírtam, mert szerintem ez a legbarátságosabb, és a legnagyobb mozgásteret hagyó nézet - lévén, hogy liberális, tehát szabadelvű. Ezen belül is számtalan különböző ágazat van, biztos találsz majd kedvedre valót :)


Remélem, segítettem, és bocsi, ha hosszú voltam! ;)

2013. márc. 24. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:

köszönöm a válaszokat eddig!


Kedves második - pont az emberek veszekedés nélküli, egyszerű érvelése érdekelt most. A politikai pártok manipulatívak a számomra. Csak a követőik minden sallangtól mentes indoklása, ami most izgat. :)

2013. márc. 25. 17:32
 4/13 Pro Patria ***** válasza:
26%

Kedves 2. válaszoló!

Anélkül, hogy vitába akarnék szállni veled, vagy az elveiddel, engedd meg, hogy reagáljak néhány dologra:


"Onnan tudom, hogy az én nézetem helyes, és nem a szélsőséges, nacionalista eszmék, hogy nem kell kikiáltanom senkit főellenségnek vagy gonosznak, hogy az elképzeléseim működjenek."

- De. A rasszisták, nacionalisták és soviniszták, mint a nemzetközi, békésen együtt fejlődő Európa kerékkötői.


"Azt vallom, hogy egy jó állam feladata az lenne, hogy segítsen a rászorulókon, és támogassa őket a felemelkedésben, hogyha önhibájukon kívül nem tudják ellátni kötelességeiket (munka, adófizetés, lakbér-, és rezsifizetés, stb.), mindezt rasszra, nemre, korra, vallásra, véleményre való tekintet nélkül. Viszont ha egy polgár, aki ellátja kötelességét, nem kér az állam segítségéből, akkor hagyja békén és ne szóljon bele a mindennapi életébe."

- Ebben tisztázni kellene, pontosan mit is értesz alatta. Én ugyanis azt vallom, hogy az államnak terelgetnie is kell a polgárait, mert ha a "mindent szabad" elvét követnénk, akkor a társadalmunk - ahogyan írtam - emósokból, terhes tizenévesekből és füvező diákokból állna. Muszáj meghatározni egy társadalmi normát, és ilyen szempontból "nevelni" az ország lakóit.


"Én például személy szerint ellenzem pl. a válást, de szerintem mindenkinek joga van hozzá, mindenkinek a saját erkölcsére és lelkiismeretére bízom, és szerintem a kormánynak semmiféle beleszólása nem szabadna, hogy legyen az ilyen - véleményem szerint - magán jellegű problémákba."

- Ezt magam is így gondolom - erkölcsileg nem értek egyet vele, de nem ítélem el -, és jogilag is pontosan így van ma is.


"Fontos, hogy ismerjük a történelmet, és tartsuk tiszteletbe annak kulturális és egyéb hagyatékait, de ne használjuk a múlt eseményeit arra, hogy a jelenben konfliktusokat szítsunk."

- Egyetértek abban, hogy a történelemnek nem szabad gátként hatnia a jó diplomáciai és kulturális kapcsolatokra (így például nem kell leköpnünk az osztrákokat vagy a törököket), de abban nem, hogy "a múltat végképp eltörölni", azaz felejtsük el az elvarratlan szálakat is. Például a trianoni sérelmek ma sincsenek orvosolva (sőt!), és ez nem olyan dolog, ami felett szemet lehet hunyni.

Alapelvem a történelemmel kapcsolatban: ha nem ismerjük a múltunkat, nem értjük a jelenünket, és így nem tudjuk irányítani a jövőnket sem.


"A jogállamiság híve is vagyok, és annak, hogy minden ember egyenlőnek született, és egyenlő is marad, csináljon bármit."

- Ezzel sem tudok egyetérteni: számomra minden ember egyenlő, de a későbbi életútja, viselkedése, tettei minősítik.

Egy putris, mocskos, trágár senkiházi tolvaj (mondjuk Bándy Kata gyilkosa, vagy a Blaha Lujza téren késelő 12 éves Maugli, esetleg Cozma gyilkosai, Sztojka és Raffael) halála számomra nem olyan megrázó, mint egy nyelveket beszélő, kiművelt, igényes öltözködésű személyé, akár épp az említett lányé, vagy az élsportolóé.


"Az egységes Európa híve pedig azért vagyok, mert az végre megoldást kínálna az olyan kérdésekre, mint az országhatárok és a nemzetiségi határok különbözősége."

- Ez viszont - gondolom, te is sejted - utópisztikus gondolat. Európa sosem lesz olyan, mint Amerika, itt száz nyelv létezik, száz kultúra, és ezt nem lehet egységbe kovácsolni.

Amerikában friss, történelmi sérelmek és saját, büszkeséget jelentő származás nélküli, jellemzően angolszász nyelvű államok alakultak, amiket ráadásul a Brit Birodalommal szembeni függetlenségi törekvés még egybe is kovácsolt.

Európában az 1000 éves múltú, és eltérő nyelvű nemzetek esetében ez kivitelezhetetlen.

Csak itt, a Kárpát-medencében négy, egymástól radikálisan eltérő nyelv létezik egymás mellett, a germán tőből fakadó német, a szláv nyelvek közé tartozó szlovák, a finn-ugor magyar, és a neolatin/vlach román. Még csak nem is rokonai egymásnak.

Melyikük adja fel sajátját a másik javára? Egy biztos: amíg én élek, addig a magyar identitás nem fog elveszni. És remélem, nem csak rajtam múlik.


Ráadásul a hatalmas birodalmak, túl a belső feszültségeken, gyakorlati nehézségek miatt sem létezhetnek. Belebukott ebbe Róma is, de Nagy Sándor, és az oszmánok is. Ezeknek is provinciákra, tartományokra, vilajetekre kellett felosztaniuk saját birodalmukat, ahogyan a szovjeteknek is SZSZK-kra, mert egyszerűen közigazgatásilag nem lehet egy központi irányítással kormányozni egy bizonyos határon túlterjeszkedő birodalmat.


"Sokkal egyszerűbb lenne, ha nem lennének határok, és pl. a magyarok oda mehetnének a kontinensen, ahova akarnak, függetlenül attól, hogy egybe esik-e a Trianon előtti vagy utáni Magyarországgal."

- Ez most is így van, a probléma nem ebben van, hanem abban, hogy saját szülőföldjükön gátolják az anyanyelvükön való oktatást, bárki megverheti őket (a bíróság Szerbiában rendszeresen eltussolja, sőt, Szlovákiában Malina Hedvig esetén még ő kapott büntetést "hamis vád" miatt, amiért Brüsszelig kellett menni), állampolgárságuktól megfosztják, anyanyelvük használatért pénzzel büntetik, és még hosszasan sorolni lehetne...


De többségében egyetértek veled. Ahogyan abban is, melyet én is megerősítek a Kérdezőnek, hogy ne hallgasson politikai agitátorokra:

Először jelöld ki saját magad értékrendjét, az erkölcsödet, majd döntsd el, melyik párt cselekedetei (nem programfüzete, az sosem fedi a valóságot) képviseli legjobban a te világszemléletedet.

2013. márc. 28. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:

A második válaszoló vagyok.

Köszönöm a véleménykifejtést, és szeretném világosabban kifejteni az általad kérdőre vont állításaimat (továbbra is minden vita nélkül - örülök, hogy vannak még, akik tudnak kulturáltan beszélgetni :D).

1. Azt, hogy "nincsenek ellenségeim" nem úgy értettem, hogy senkit nem gondolok politikai ellenFELEMNEK, hanem csak arra akartam rámutatni, hogy nézeteim igazolásához nem kell minden bűnt és sérelmet egy csoport nyakába varrni (mint ahogyan a nemzetiszocialisták tették a zsidókkal, vagy a kommunisták a kapitalistákkal, kulákokkal, papokkal, burzsoákkal). A nézetem igazolható anélkül, hogy valakiket ki kéne kiáltani "főgonosznak".

2. A nem beleszólást a mindennapi életbe természetesen nem úgy értem, hogy "mindent szabad", mert az káoszhoz vezetne. Természetesen az államnak szerintem legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy biztosítsa a szabad, és TISZTESSÉGES versenyt, meg hogy betartassa a törvényeket. Én elsősorban arra gondoltam, hogy ha egy dolgozó, adófizető magyar polgár nem akar foglalkozni a politikával, akkor nem kell neki, és nem fognak vele meglepetések történni.

3. Amit a történelemről mondtál, azzal többségében egyetértek, bár azért Trianonnal kapcsolatban röviden kifejteném a véleményem.

Azzal senki nem vitatkozhat, hogy ez egy igazságtalan diktátum volt. És szerintem elsősorban nem a területi veszteségek miatt (hiszen az OMM részeként jogilag mi is részt vettünk a háború kirobbantásában, tehát valamilyen szinten, sajnos, tényleg bűnösök voltunk), hanem a nemzet szétszakítása miatt. (Hozzá kell viszont tenni, hogy a mi diplomáciánk is szörnyen béna volt: egy etnikai térképet vittünk, miközben a Kárpát-medence teljes egységéért kampányoltunk, hogy csak egy dolgot említsek.) Ma viszont a nemzet tulajdonképpen közös határok, a schengeni határok között egyesül, és így a határon túli magyarok bármikor hazajöhetnének, de szabadon vehetnek földet, alapíthatnak céget külföldön is, és elvben semmi nem különbözik attól, mintha "itthon" lennének, hiszen az európai jogrend szinte teljesen egységes.

4. VISZONT, ez sajnos nem így működik. Miért? A rasszizmus miatt, amit természetesen épp úgy elítélek (talán jobban is), ha magyar ellen irányul, mintha a magyarok irányítják mások ellen. Ez a legnagyobb európai társadalmi probléma jelen pillanatban, és a következő generációt szerintem úgy kéne nevelni, hogy ezt a gátat lerombolják.

5. Én nem egy olyan Európát szeretnék, ahol nincsenek nemzetek. Hanem egy olyat, ahol bárhol járok, azt mondhatnám, hogy ez a MIÉNK, magyaroké, és szlovákoké, románoké, németeké, franciáké, angoloké és svédeké is. Nem akarom, hogy eltöröljék a kultúrákat, csak hogy működjenek együtt. Mindenkinek legyen saját önkormányzata, és legyen egység a sokféleségben.

Babitscsal értek egyet:

"Röpülj, lelkem, röpüld tul hazámat!

Hogy röpültem egykor! Tornyok szálltak,

Montblanc süllyedt, narancsfák kináltak,

láttam népet, mordat és vidámat:

igy találtam nagyobbik hazámat.

Rómát fius tisztelettel jártam,

mintha őseim várossa volna

és Avignon nevetett, mint Tolna,

vigan fürdött egyazon sugárban

és egy lélek font be néptől-népig

messze földrészt eleven hálóba:

egy lélek, egy ország végtülvégig

magát-tépő hazám: Európa."

2013. ápr. 8. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 MolotovPunk ***** válasza:

Bal oldali vagyok,de nem tartozom egyik párthoz sem.

Számomra egyértelmű,hogy inkább a Munkás Osztályt támogatom és az elnyomottakat.

Mivel én is Magyar melós vagyok.

2013. ápr. 16. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 Pro Patria ***** válasza:

Kedves 71%-os válaszoló, bocsánat, hogy csak most reagálok:


Az 1)-es pontban tartom magamat ahhoz, hogy te is ugyanúgy megfogalmazol egy "kerékkötőt", ahogyan az a 4)-es pontban világosan meg is mutatkozik. Szerinted Európa boldogabb jövőjének gátja az, hogy az emberek többsége rasszista. A kommunisták ugyanígy fogalmazták meg a burzsoát, vagy az imperialistákat, a nácik a zsidókat. Ez önmagában még nem minősíti a te elgondolásaidat, de az a kijelentésed, hogy "onnan tudod, hogy te nem úgy állsz hozzá", nem állja meg a helyét.


A 2)-es ponttal kapcsolatban: én azt gondolom, hogy az államnak egyszerre kell az anya szerepét betöltenie, azaz hogy gondoskodjon rólunk, a befizetett adónk fejében iskolát adjon nekünk vissza, orvosi ellátást biztosítson, utakat, közvilágítást valósítson meg (ne felejtsük, az állam mi magunk vagyunk, miértünk létezik, mi "dobjuk be a közösbe" a pénzünket, majd ebből lesznek számunkra a közösségi ellátások), illetve az apa szerepét, azaz rendet tartson közöttünk, meghatározza a követendő társadalmi normákat, felelős polgárokat neveljen fel.


Azt, miszerint "Én elsősorban arra gondoltam, hogy ha egy dolgozó, adófizető magyar polgár nem akar foglalkozni a politikával, akkor nem kell neki, és nem fognak vele meglepetések történni.", nem tudom értelmezni. Tudtommal senkit nem rúgtak ki, ha nem nézi meg a napi híradást, vagy nem megy el szavazni. A kádári években létezett a kötelező szavazás jelensége.


A 3)-as pontra: "Ma viszont a nemzet tulajdonképpen közös határok, a schengeni határok között egyesül, és így a határon túli magyarok bármikor hazajöhetnének, de szabadon vehetnek földet, alapíthatnak céget külföldön is, és elvben semmi nem különbözik attól, mintha "itthon" lennének"

- Nem érted, amiről beszélek. Ők otthon vannak. Nem milliónyi magyar fogja elhagyni évszázados szülőföldjét az igazságtalan határok miatt, hanem annak kell igazodnia a valós etnikai viszonyokhoz.

Az európai megbékélés egyik alapja - meggyőződésem - éppen ez lenne.


A 4)-es pontot, háborús felelősség, nemzetiségi viszonyok (mekkora volt a tulajdonképpeni arányuk, akarták-e egyébként egyáltalán, ami történt - hangot adtak-e a véleményüknek, és ha igen, mi volt az -, milyen volt a dualizmuskor Magyarország kisebbségi politikája a mai szomszédos államokéval összehasonlítva), valamint határmeghúzások jogossága tekintetében itt kitárgyaltam, ha érdekel erről a véleményem, a 2012-07-12 04:26-es hozzászólásomban:

http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__magyar-politika__317..


Illetve egy másik hasonló kérdésnél, bővebben is, egy több válaszig elnyúló vitában (a 2. oldaltól linkelem, és az 5-ösig tart):

http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__magyar-politika__411..


Szerintem sok meglepő, új elemmel bővítenéd vele a Trianonról szóló ismereteidet.


---------


Kedves MolotovPunk!


"Számomra egyértelmű,hogy inkább a Munkás Osztályt támogatom és az elnyomottakat."

- Amit megfogalmaztál, ugyanaz, ami a keresztényi értékrendet, életszemléletet képezi.

2013. ápr. 27. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 Pro Patria ***** válasza:
44%
MolotovPunk-nak címezett soromat kiegészítem még, megelőzendő a választ: igen, volt inkvizíció, volt boszorkányüldözés, kereszteshadjárat. De a kereszténység nem ez. Hiszen sok világmegváltó eszme volt, amely nem azt valósította meg, amit ígért. Így a baloldali munkásmozgalmak is.
2013. ápr. 27. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
Hiszek a nemzeti konzervativizmusban, bizonyos szintű mérsékelt euroszkepticizmusban, mérsékelt populista, antikommunista, antifasiszta, kereszténydemokrata és nacionalista vagyok. A magyarországi pártok közül egyértelműen a Fidesz-KDNP híve vagyok. Külön-külön is elfogadom mindkét pártot, a Fideszt is, a KDNP-t is, de együtt is. Emellett hiszek abban, hogy a világunk a jó értelemben fog megváltozni és ez a változás innen, Közép-Európából fog elindulni. Lengyelország már mellettünk áll, Csehország is, már csak a szocdem szlovák kormányt kellene valahogy "képünkre formálni" persze demokratikus értelemben. Ezenkívül én római katolikus vagyok, járok templomba (átlagosan havonta egyszer, de valamikor ritkábban, valamikor sűrűbben). Pont emiatt hiszek a kereszténydemokráciában és a valódi kereszténydemokráciában, nem abban, amit Angela Merkel és Jean-Claude Juncker képvisel. Sajnos napjainkban őket már akár liberálisnak is mondhatjuk. A liberalizmusról pedig annyit: a Fidesz, de főleg a Fidelitas valamilyen szinten liberális, de a konzervativizmus és nacionalizmus ezt lenyomja, jó értelemben. A Fidesz pedig nem azt a modern társadalmi liberalizmust képviseli, amit a nyugat-európai országokban és az amerikai Demokratáknál, hanem azt a liberalizmust, amit még a 19. században Kossuth Lajos és Deák Ferenc képviseltek, amit klasszikus liberalizmusnak hívnak és még csak gazdaságilag volt liberális, társadalmilag nem. Pont ezért támogatom a 21. század embertelenedő, erkölcstelenedő világában a kötelező hittan és erkölcstan oktatást. Hiszek abban is, hogy a tudománynak fejlődnie kell, de emellett a kereszténységnek is és nem úgy kell fejlődni, hogy a kereszténység alkalmazkodik a tudományhoz. A kereszténységnek meg kell maradnia konzervatívnak, olyan konzervatívnak, mint volt. Nem szabad, hogy a katolikus egyház liberalizálódjon, ezért nem értek egyet Ferenc pápával sem, ellenben XVI. Benedekkel, aki a konzervativizmust képviselte, nagyon helyesen. Ezenkívül, jelenleg nincs olyan ellenzéki párt, legalább is a parlamentben olyan ellenzéki párt, amely az értelmet képviselné. A baloldali pártokat nem részletezném, hisz az MSZP Rákosi Mátyás pártjának utódja és ezzel mindent elmondtam, az Együtt és a DK az MSZP-ből szakadtak ki, a PM elvileg félig-meddig helyes elveket képviselt, ám összeállt a baloldaliakkal, így elítélem őket, az MLP és az LMP pedig SZDSZ 2.0, illetve SZDSZ 3.0, így ezek a pártok sem elfogadhatók, főleg mióta Szél Bernadett hatalomhoz jutott az LMP-ben. A Jobbik elvileg félig-meddig helyes elveket képviselt (habár, mint mondtam antifasiszta vagyok), a radikalizmusára szükség lett volna a 2000-es évek baloldali Magyarországának, ám a Fidesznél és a Fidesz képviselte egészséges, antifasiszta jobboldaliságnál ők sosem tudtak és soha nem is fognak jobbak lenni, főleg mióta egy párton belüli diktatúrává váltak. A Jobbik még a túlzott arab/iszlám/törökbarátsága miatt is elítélendő. Parlamenten kívüli pártokról nem tudok nyilatkozni. A külpolitikáról: a török Erdogan politikáját elítélem, de Putyinnal egyetértek, a kommunista Szovjetunióhoz képest a jelenlegi jobboldali nacionalista Oroszország számomra elfogadható és hiszek benne, hogy Oroszország van annyira demokratikus, mint az Egyesült Államok. Hiszek abban, hogy elindult valami és hiszek benne hogy ez egy nagyon jó változás lesz, ennek a változásnak én is részese akarok lenni, mert én csak egy csepp vagyok a tengerben, de a tenger cseppekből áll össze! Nos, én ezért vagyok fideszes.
2016. júl. 28. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 MolotovPunk ***** válasza:

/Putyinnal egyetértek, a kommunista Szovjetunióhoz képest a jelenlegi jobboldali nacionalista Oroszország számomra elfogadható és hiszek benne, hogy Oroszország van annyira demokratikus, mint az Egyesült Államok./


Atyaég...Még hogy Oroszország van annyira demokratikus,mint USA?

Akkor miért nem mész ki Putyinékhoz élni éhbérért?

2016. júl. 29. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!