Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Az európai kultúrkör tagjai...

Az európai kultúrkör tagjai hova fognak menekülni?

Figyelt kérdés

Az hogy az iszlám terjed, nem vitás. Nem csak jobboldali blogok hazudozzák az iszlám terjedését, hanem komoly szociológiai, és demográfiai kutatások folynak ezen a téren, és a prognózisok szerint körülbelül 2030 lesz a fordulópont, mikor is a muzulmánok száma túllépi a keresztényekét. A mostani 23 % (Föld népességén belül) eléri a 33%-ot. Ez persze úgy értendő hogy eközben a Föld népessége a jelenlegi ütemet alapul véve, eléri a 9 milliárdot.

Tehát közel 3 milliárd muzulmán fog élni, területileg az Arab-félszigeten,Észak és Közép Afrikában,és jelentős részük a Dél-Kelet-Európai területen. A prognózisokat figyelembe véve az európai népesség száma stagnálni fog, azonban a fentiek értelmében a százalékos arány rohamosan csökkenni fog. Az őslakos többnyire világos színkomplexiójú europid népek (skandinávok,szlávok,balti népek,brit szigetek lakói,germán népek, újlatinok) akik túlnyomó többségében a római-görög-keresztény kultúrkörhöz tartoznak, a demográfiai adatok alapján jócskán alulmaradnak majd.

Mint láthattuk már a történelemben nem egyszer, olyan nincs hogy kultúrák közvetlen egymás mellett tökéletes összhangban működjenek hosszú távon, ráadásul ez hatványozottan érvényes azokra a kultúrákra amiknek történelmük egy részében egymással való rivalizálás is volt. Az iszlám és a keresztény Európa pont ilyenek, mondhatni a 7. századtól a két rivalizáló félként tekinthetjük őket.

Két eset szokott előfordulni:

-Vagy párhuzamosan egymás mellett léteznek, de tudatosan fenntartott szegregációban, jól elkülönőlnek területileg, társadalmi és gazdasági rétegeket alkotnak.

Európai történelemben ilyen volt a katolikus írek, és anglikán angolok esete. A mai napig nem igazán kedvelik egymást, és vannak elvarratlan szálaik, de már jobban élnek egymás mellett (csak 500 évnyi gyűlölködés és esetenkénti vérontás kellett ehhez, mondhatni gyors volt...)

-A másik eset, ez a gyakoribb: Az egyik kultúra kiszorítja, magába olvasztja a másikat. Ilyen esetre látunk példát a a Római birodalmon belül, ahol a leigázott népeket latinizálták, vagy a valamikor többségi magyar területeken, ahol elszlávosodtak az ott élők, de talán legszebb példa az Európán kívüli Ausztrália, ahol az angolok lényegében felszámolták az őslakos kultúrát, és már csak maradványok fedezhetőek fel.


Szóval a történelem megannyi példát mutat elénk jövőkép gyanánt. Kérdés hogy hova fognak menekülni az asszimiláció elől menekülő európaiak?

Kulturális különbségek, jól látható genetikai különbségek, és esetenként vallási különbségek is jól mutatják hogy van alapja az európai népnek tartania identitásának elvesztésétől, hosszú távon pedig teljes átalakulásától.


Ezek a tömegek merre fognak menni? Afrika kizárva. A közel kelet szintén. Egyre északabbra menekülnének? Vagy talán ha már eléggé forró lesz a helyzet, az oroszok se lesznek már olyan rosszak, és inkább fognak tömegek vándorolni Észak-Kelet-Európába és az Urálba, mint hogy maradjanak az iszlamizálódó Európában?

esetleg aki tudja menekíteni időben az életét, családját,értékeit, az Amerikába, vagy Ausztráliába utazik?Az európai kultúra az öreg kontinensről áttelepül a legfiatalabbakra?



2017. ápr. 26. 22:40
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:

elmenekulsz Ausztraliaba? nagyon okos gondolat,baratom a vilag osszes EUROPAI

orszagaban csokken az EUROPAI ember szama...nezz ra a demografiai adatokra...nincs hova futni hosszu tavon..race war van haver,most kezdodik.csak meg nem lathato modon vivjuk.

2017. ápr. 27. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:

"13-as Nézzük a számokat:"


Az én Wikipédiám mást mond, de kérdésed lényegét tekintve igazából mindegy.


Oroszország: 7%


[link]


EU: 2% (valóban, itt az EU-ra gondoltam)


[link]

2017. ápr. 27. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 A kérdező kommentje:

Oké , fogadjuk el a te számadataidat utolsó, én amúgy is 2010-es számokat néztem. Bár a te lapod átirányít az "islam in Europe" lapra, ahonnan én vettem a sajátjaimat.


21-es: Hát mert annak baromi sok értelme lenne hogy visszaháborúzzuk magunkat a középkor szintjére, mint ahogy azt a WW2-ben csinálta Európa, és aztán csodálkozunk hogy a háborút lezáró szuperhatalmak gazdaságilag leépített bábállamokat hoznak létre az újonnan formálódó határaikon belül. (lásd, Szovjet blokk)

Az egyén saját boldogsága értelemszerűen az egyén elsődleges érdeke. Itt rendes korlátozások bevezetése lenne az egyetlen módszer, utólag már csak "rossz" és "kisebbik rossz" közül lehet választani.

2017. ápr. 27. 16:51
 24/27 anonim ***** válasza:
latom koma nem erted meg mindig...a kormanyok abban erdekeltek hogy a leheto legtobb bevandorlo jusson Europaba...capiche? csak magunkra szamithatunk.senki nem fogja megallitani a bevandorlast,mark my words...
2017. ápr. 27. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 A kérdező kommentje:

Melyik kormányok?

Sok ilyet olvasni konteós oldalakon, érdekelne hogy konkrétan melyik kormányoknak áll ez érdekében? Milyen érdek főződik ide? Fegyverkezés? Gazdasági kiszolgáltatottság, és felvevőpiaccá alakítás?

Kérlek fejtsd ki, ha már állítasz valamit.


De ha elkezdesz az ürge bőrbe varrt ufózsidókról és katakonbákban élő illuminátus reptoidokról szónokolni, akkor inkább hagyd.

2017. ápr. 27. 17:19
 26/27 anonim ***** válasza:
az nem az en bajom ha szuklatokoru vagy,elsonek nezz utana Barbara Lerner Spectre ki is,meg hogy mi a velemenye a multikultirol,meg hogy kik vannak a multikulti mogott,nem,nem a Goldstein bacsi a masodik emeleten kaliberu arcok...
2017. ápr. 27. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:

Rendben kérdező, fussunk neki még egyszer. Hátha sikerül. Talán most már előszörre. Előbb annyit mondok, a magyar nyelv szép és míves. Képes az alany nélküli egyértelmű fogalmazásra. Továbbá képes tárgyat érzékeltetni úgy, hogy nem említi konkrétan. Na és persze ettől nehéz is a magyar nyelv. Mondják külföldi ismerőseim.


Kezdjük ott, hogy te az iránt érdeklődtél, hová menekülnek az európai kultúrkör tagjai. Feltehetően egy országnévre volnál kíváncsi, hát nem azt kapsz. Azaz: a középkor hajnalán ezek a tudósok létrehoztak egy olyan környezetet (Történetesen az akkori vérző Spanyolhonban), ahol jó volt élni. Nem, mint országban, hanem mint környezetben. Már sok esetben itt is így van. Ebben az országban, határozottan rosszul érezném magam, ha nem lenne olyan környezetem, ahol nincs alpáriság, gyűlölet és alacsony színvonal. Néha ki kell lépnem ebből a világból, de edzett vagyok. Ez az a kultúrkör, amely nem országot kíván, hiszen bármelyikben lehetséges, ha van hozzá néhány egymást értő ember. És arra utaltam, sokan igyekeznek ezt visszaszorítani, mert nem értik, és ez zavarja őket. Tehát megismétlem: a „hol” nem adható meg egy fizikai hely meghatározásával. A „hol” egy környezet, amelybe bármikor visszavonulhat az ember, ha túlságosan zavarja az ostobák gőgje (nem vitás, fogalmazhattam volna finomabban, ez elegánsabb, de erről már leszoktattatok, csak saját köreimben élek vele).


Ismét: a többes szám harmadik személy alany nélkül (van azért, csak rejtett), egy állapotot fejez ki. Például: Ordibálnak. – lényegtelen kik, mert nem az a bajom, hogy Pisti, Jancsi vagy Juliska, vagy együtt, hanem az a bajom, amit tesznek. Tehát: ordibálnak, alany nélkül. És ez zavar, nem pedig a személy. Az eredetiből: „…e kiváló arab tudósok nyomán nem azt mondtam, hogy likvidálnak…” azt jelenti, hasonlóan, ahogy e kiváló tudósok sem akarták likvidálni az őket támadókat, én az ő elveiket követve szintén annyit mondok: vissza fogják szorítani az üres fejjel hőzöngőket. A „nyomán” itt azt jelenti, őket követve, hasonlóan gondolkodva. Utána következett a kérdésem. És rá a válaszom: azok az európai gondolkodók, akikről te olyan lenézően kérdezted, hová mennek, nos azok növelik az oktatás hatékonyságát, mert a kultúra csak ettől szélesedhet, semmi mástól. Nem érthetted ki, elfogadom, de arra utaltam, kiket fognak ők tanítani. Azokat, akik akarnak tanulni, mert tudom, hogy tanítani nem lehet erőszakkal. Neked a likvidálással akad gondod. Miért is? Mert bár tárgyat te sem használtál (lám, lám…), azért kiérthető: a tárgy számodra az ember, akit lehet elpusztítani. Ebben az összefüggésben azonban, amiről beszélgetünk, a tárgy a kultúra. Amit nem hagyunk elpusztítani. Hogyan is pusztítod te? Nyilvánvalóan nem bárddal, nem pisztollyal és nem is bunkósbottal. Hanem a hamis nézetek (majdnem azt írtam, igék, de félreértenéd – pedig a biblia is így idéz) terjesztésével. Kérdésed után meglehetősen hosszú értelmezést fűztél. Lehet, hogy meggyőződésből, ezt nem vitatom el tőled. De tele tárgyi tévedéssel, tele hamis következtetéssel, és sajnálom, nem áll módomban ezekre rámutatni. Azért nem, mert vég nélküli polémiába bonyolódnánk, és ehhez nekem nincs kedvem.


Az atomfizikát hagyjuk. Azonban a folytatás helytelen. A teljesen mindegy milyen Németországban atomkutatás szóba se jöhetett volna, ha nem egy kulturálisan magasan fejlett népről lenne szó. Ugyanis a kutatás csúcsa csak akkor létezik, ha van ennél jóval szélesebb kutatói derékhad, az pedig magas szintű oktatási rendszert feltételez, magas szintű és igényes gazdaságot, és széles tömegeket hasonló igényességgel és műveltséggel. Ahol lesajnálják a tudományt, mert nem értik, ott nincs is igazán (tudomány – nehogy baj legyen). És a művelt tömegek, valamint egy őrült diktátor, aki ezt a tömeget a halálba és romlásba viszi, igen jól megfér egymással.


A jövevényszavakról szóló értekezés szerepét nem látom világosan, de majd megmondod, ha akarod.


Utolsó bekezdésedhez. Sajnálatos, hogy ismét félreértetted. A „hely” általában egy fizikai helyet jelöl, ahol emberek, tárgyak megtalálhatók. De ezen túl, jelenti azt az általános és nem konkrét helyet is, ahol jól, vagy rosszul érzed magad, egyszóval, ahol valamilyen állapotban vagy. Nekem adott esetben lehet egy jó hely egy kocsma, ha barátaim társaságában vagyok és nem zavarnak, egy színház, egy mozi, netán egy fotel egy jó könyvvel a kezemben. Tehát „a hely” ahol jól érzem magam. Nem egy konkrét térrész. És nem barátom, nem a kultúra valamely részét kell kivetni. Az idézett mondat azt jelenti: a népek nem jók és nem rosszak, azonban egyes tagjai lehetnek jók és rosszak, mesélhetnek szépeket és művelhetnek gonoszságot. A népek egyes tagjai pedig ebből a sok mindenből – mert értelmesek – képesek kiválasztani a szépet és jót, amit eltanulnak egymástól, saját maguk örömére, ugyanakkor felismerik mi káros, haszontalan, vagy egyenesen veszélyes (és a tudatlanság e körbe tartozik), és azt bizony kivetik, nem veszik át egymástól. Hogy én? Én is ugyanezt teszem, de eszembe se jut, hogy amit én jónak tartok, azt elvárnám, hogy te is jónak tartsd. Nem, ezt a döntést meghagyom neked. Viszont azt még megjegyezném: lehet, hogy a te ismeretségi köreidben nem szokás, az enyémben igen, hogy amit nagynak és szépnek tartunk, azt kritizáljuk igazán, mert fontos nekünk, hogy úgy is maradjon. Amit semmire se becsülünk, minek bírálnánk? Nem fontos. Majd, ha árt, megtesszük. Mint most is.


Mindent összevetve kérdező, a helyzet az, hogy te aggódhatsz, iszlámért, másért, a magyarságért, meg mit tudom én. Én nem aggódom. Ha úgy érzem, baj lesz (nem van), teszek ellene. Az emberért, a magyarságomért, a kultúráért. A magyar kultúráért és a többi népek kultúrájáért, mert számomra mind veszteség, ha eltűnik belőle valami.


Különben mégis mi a fenéért vesztegettem volna az időmet? Gondolod, a semmiért tettem? Örülj kérdező! Ha nem tűnt volna fel, elmondom: ha értéktelennek és reménytelennek tekintettelek volna, egy szót se írok. Úgy látszik, mégis találtam okot rá.

2017. ápr. 28. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!