Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Miért gyengébb a kereszténység...

Miért gyengébb a kereszténység hatása a politikára nyugaton, mint nálunk?

Figyelt kérdés

Míg nálunk 1950 és 1970 között üldözték a keresztényeket, nyugaton ebben az időben még gyakorlatilag államvallás volt és ezen csak a 70 -es évek második felében kezdtek el lazítani. Az is érdekes, hogy Oroszország ma keresztény országnak számít Európán belül, holott ott az üldözés már az 1920 -as években is ment.


Lehetséges, hogy jót tesz az üldözés a kereszténységnek? Rómában is üldözték őket..



2021. okt. 19. 20:31
1 2 3 4 5 6 7
 61/62 kürasszír ***** válasza:
60%

# 56


Szokás szerint csúsztatsz és kamuzol. ráadásul éppen az általad linkelt cikk cáfol meg téged!!!!


EZT ÍROD: „Belinkeltem neked egy forrást. Mikor nem találtátok a harmadik mondatot, abban is segítettem. Abban feketén-fehéren leírják, hogy az egyház ellenzi. Mivel annak ellenére ellenzik, hogy tudják, így több embernek lesz AIDS fertőzött, ezért egy kisiskolás logikája is elég annak megértéséhez, hogy az AIDS szerintük rossz, de a gumióvszer még annál is rosszabb.”


EZ DURVA HAZUGSÁG! Ugyanis soha, semmikor nem mondott olyat katolikus egyházi vezető, hogy a gumióvszer rosszabb, mint az AIDS.


XVI. Benedek pápa annak idején ezt mondta az afrikai AIDS-helyzet kapcsán: „"a tragedy that cannot be overcome by money alone, that cannot be overcome through the distribution of condoms, which even aggravates the problems".


„egy tragédia, melyet nem lehet pusztán pénzzel leküzdeni, amelyen nem lehet túljutni óvszerosztással, ami még súlyosbítja a problémákat”.

Lehet vitatni a pápa álláspontját, de olyat sem ő, sem más katolikus egyházi vezető nem állított soha, hogy a gumióvszer rosszabb lenne, mint az AIDS.


Különben az afrikai AIDS állapotokért nehéz a katolikus egyházat felelőssé tenni, ugyanis Afrika lakosságának csak 19,2 %-a katolikus, ezek is néhány országban koncentrálódnak, valamint az AIDS-helyzet éppenséggel nem a katolikus afrikai országokban a legrosszabb a kontinensen.


ÉPPEN AZ ÁLTALAD LINKLET CIKK CÁFOLJA SZÉNNÉ AZT AZ ÁLLÍTÁSODAT, HOGY A KATOLIKUS EGYHÁZ SZERINT A GUMIÓVSZER ROSSZABB, MINT AZ AIDS! :D :D :D :D

TE LINKELTED:

[link]


XVI. Benedek pápa mondta: „Pope Benedict XVI pointed out that when a male prostitute uses a condom "with the intention of reducing the risk of infection, can be a first step in a movement towards a different way, a more human way, of living sexuality."


Vagyis XVI. Benedek pápa szerint, ha egy férfi prostituált gumióvszert használ az AIDS fertőzés kockázatának csökkentése érdekében, az az első lépés lehet, más úton egy humánusabban megélt szexualitás felé.


Erről még: „There may be a basis in the case of some individuals, as perhaps when a male prostitute uses a condom, where this can be a first step in the direction of a moralization, a first assumption of responsibility, on the way toward recovering an awareness that not everything is allowed and that one cannot do whatever one wants. But it is not really the way to deal with the evil of HIV infection. That can really lie only in a humanization of sexuality.[26] This explanation was interpreted by many as a change of tack by the Vatican[27] which necessitated a clarification from the Vatican that "the pope does not morally justify the disordered exercise of sexuality, but maintains that the use of the condom to diminish the danger of infection may be "a first assumption of responsibility", as opposed to not using the condom and exposing the other person to a fatal risk.[28] Due to confusion over a translation, it was later clarified that Benedict's comments did not just refer to men, but women and transexuals as well.[29]”


Ferenc pápa szerint: „After a trip to Africa, in which he spoke little on AIDS but visited with HIV positive children, Pope Francis dismissed the question of whether or not condoms should be used to fight transmission.[31] An annoyed Francis said the church's views on condom usage was a small issue compared to a lack of clean water and malnutrition.[31]”

Ferenc szerint az egyház nézetei a gumióvszer használatáról lényegtelen kérdések a tiszta víz és az éhezés problémájához képest.


VAGYIS ÉPPEN AZ ÁLTALAD LINKELT CIKK CÁFOL TOTÁLISAN TÉGED! MÉG XVI. BENEDEK PÁPA IS MEGENGEDHETŐNEK TARTOTTA AZ ÓVSZERHASZNÁLATOT BIZONYOS ESETEKBEN, FERENC PÁPA PEDIG SOKADLAGOS FONTOSSÁGÚNAK NEVEZTE A KÉRDÉST. EZEKBŐL EGYÉRTELMŰ, HOGY NEM IGAZ, AMIT ÁLLÍTOTTÁL, A KATOLIKUS EGYHÁZ NEM TARTJA ROSSZABBNAK AZ ÓVSZER HASZNÁLATOT AZ AIDS-NÉL. :D :D:D

AZAZ MEGINT HAZUDTÁL. :D:D:D:D


FIGYELNI KÉNE, MIT LINKELSZ BE, MERT RÉM VICCES, HA A SAJÁT FORRÁDAID CÁFOLNAK TÉGED. :D:D:D

2021. nov. 1. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/62 anonim ***** válasza:

@kürasszír


Nem szívesen válaszolok neked, mert sportot űztök a lepontozásomból, te és egy másik felhasználó. Nem érdekel ha lepontoztok, de csak akkor látom értelmét annak, hogy válaszoljak, ha nem azért kell írnom, hogy szórakozhass a lepontozásomon, hanem tényleg érdekel mit gondolok.


Az abortuszhoz való jogot én magam is egyetemes jognak tartom, az egyénnek a saját teste feletti önrendelkezését látom ebben teljesülni. Az abortuszhoz való hozzáférés korlátozása sosem javította a helyzetet, hanem rontott a körülményeken. Ugyanis aki rá van szorulva, mindenképpen el fogja végezni az abortuszt. Ha nincs rá legális módja, akkor kuruzslók, internetes oldalak, kétes praktikák segítségével, ami már ismert módon halálhoz, súlyos egészségügyi károsodáshoz vagy meddőséghez is vezethet.


"az Amnesty nézetei az abortusz terén extrém szélsőségesek és erkölcsi nihilisták"

Szerinted szélsőségesek, szerintem nem feltétlenül. A te szemedben ez azt jelenti, hogy mostantól az emberek tömegesen fognak abortuszra menni 8 hónaposan? Mivel szerintem a gyakorlati oldaláról korlátozottak az ismereteid, egyezzünk meg abban, hogy nem értünk egyet.


"Akárcsak az ENSZ WHO-é, amelyet ugye újabban több nyugati, amerikai és európai kormány, valamit a nemzetközi sajtó megvádolt, hogy összejátszott a Kínai Népköztársaság kormányával a koronavírus kínai kitörés körülményeinek eltussolásában."

Ez Origó vagy Pesti srácok szintű volt. Amíg a vád bizonyítást nem nyer, addig ez csak alaptalan vádaskodás. Ha be is bizonyosodna, biztos vagyok benne, hogy a koronavírus-kitörés eltusolására kirendelt ügyosztálynak nincs köze az abortusz-bizottsághoz.


"az Egyesült Államokban a szociális és karitatív szervezetek többsége egyházi fenntartású, azaz a szociális háló nagyrészét éppen a keresztény egyházak biztosítják."

Ezzel semmit nem bizonyítottál. A támogató szervezetek nagy része azért egyházi fenntartású, mert ők kapnak adómentességet. Az adományozók eldönthetik, hogy egyházi vagy szekuláris szervezeten keresztül akarják támogatni a rászorulókat. Utóbbi esetében a befizetett összeget az állam megsápolja, nyilvánvaló miért irányítják a pénzüket az előbbihez. Másodrészt az említett támogatások nevetségesen kis segítséget jelentenek.


"Ez annyira komolytalan és képtelenség, hogy reagálni sem érdemes rá. Forrásod természetesen erre sincsen, mint úgy általában semmire"

Rákerestem, mert nem emlékeztem hol olvastam róla, most csak ezt találtam, de szerintem ez még több információt is ad a rengeteg mocsokságra, mint amit remélhetnél: [link]


"eddig szinte semmit sem tudtál forrásokkal alátámasztani a mondandódból. Mert amilyen forrást megadtál, az pont azt az állítást nem tartalmazta, amelyiket alá kívántad támasztani vele"

Hát ebben nem értünk egyet. De ha csupa nagy betűvel írod, hogy hazudok, akkor lehet mégis neked lesz igazad.


"soha, semmikor nem mondott olyat katolikus egyházi vezető, hogy a gumióvszer rosszabb, mint az AIDS."

Nem állítottam, hogy mondtak volna ilyet, mert akkor be lehetne idézni. Viszont az egyház ellenzi, és ahogy írtam is korábban, teszik ezt annak ellenére, hogy a helyszínen dolgozó embereik tudatában vannak a helyzetnek. Elemi logikával meg lehet érteni mi következik ebből.


"XVI. Benedek pápa ... ezt mondta az afrikai AIDS-helyzet kapcsán: „"a tragedy that cannot be overcome by money alone, that cannot be overcome through the distribution of condoms, which even aggravates the problems"."

Ha a katolikus vallású embereknek engedélyeznék az óvszer használatát, kevesebb lenne a kockázatos együttlétek száma, ezért csökkenne a fertőzések száma. A katolikus egyház ebben nem akar együttműködni. Ennyi.


"There may be a basis in the case of some individuals, as perhaps when a male prostitute uses a condom, where this can be a first step in the direction of a moralization..."

Férfi szexmunkások? Ez csak elkenés. Azért látszik, hogy a Vatikán már belefogott a taktikázásba, igyekeznek nyitni, de csak óvatosan.


"An annoyed Francis said the church's views on condom usage was a small issue compared to a lack of clean water and malnutrition"

Ha nem a pápa mondta volna, megbotránkozna mindenki ezen. Olvasd végig ezt, csak 11 rövid pont, szó van benne a gumióvszerről is: [link]

There are roughly 23.8 million infected persons in all of Africa. 91% of the world's HIV-positive children live in Africa. More than one million adults and children die every year from HIV/AIDS in Africa alone.

Évente 1 millió felnőtt és gyerek halálát nem szabadna relativizálni.


"A SAJÁT FORRÁDAID CÁFOLNAK TÉGED"

Nem cáfoltak. Csak nem tudod értelmezni amit olvastál.


Az eredeti kérdésre újra reagálva: a kereszténység hatása azért romlik elsősorban, mert az egyház megítélése drasztikusan romlott az őt körülvevő botrányok hatására. A pedofíl botrányok, a pedofíl papok egyházi vezetés által bújtogatása és védelme, az áldozatok meg nem segítése, sőt perbefogása, mind ebbe az irányba sodorta őket. Minderre brutális mennyiségben állnak rendelkezésre sok ország nyomozati anyagai, amely vizsgálatok egy részét maga az egyház végezte el utólagosan.


Végezetül tippelje meg valaki, hol gyakoribb a tinédzserkori terhesség, az USA vallásosabb vagy a kevésbé vallásos államaiban? Itt a válasz, a képen olvasható az adatok forrása is: [link]

2021. nov. 2. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!