1683es bécsi csatában harcoltak magyarok a törökök ellen?

"És ettől hazafi lesz Thököly?"

Szerinted azért nem hazafi mert a törökökkel kötött szövetséget? És akik a Habsburgokkal kötöttek szövetséget hazafiak? Abban a helyzetben a törökökkel való szövetség volt a jobb megoldás.

Nem, abban a csatában mi a törökök oldalán harcoltunk.

(Ennyit arról a mítoszról, hogy mi védtük a keresztény európát..)

Akkor egy kis anyag a hú de nagy hazafi Thökölyről:

'I. Lipót német-római császár (1657-1705) és magyar király (1655-1705) uralkodása idején a Habsburg Birodalom arra kényszerült, hogy két olyan államalakulat ellen háborúzzon, amelyek külön-külön is nagyobb erőforrásokkal rendelkeztek az övénél. Nyugaton a francia királyság, délen az Oszmán Birodalom fenyegette. I. Lipót egyrészt tartományai gyakran alábecsült erőforrásainak, másrészt jól megválasztott szövetségeseinek és tehetséges tábornokainak köszönhetően végül mindkét fronton győzelmet tudott aratni. Csakhogy a nyugaton rákényszerített háború miatt a magyarországi rendeknek sokáig úgy tűnhetett, hogy nem hajlandó megfelelően védelmezni érdekeiket. Ezért beindult egy önmagát gerjesztő folyamat: mind a magyar nemesség egy része, mind a bécsi kormányzat egyre szélsőségesebb és erőszakosabb akciókkal reagált a másik fél lépéseire, s egyes magyar főurak a Portához fordultak támogatásért.

Az 1663-64-es oszmánok ellen viselt háborút a bécsi kormányzat Zrínyi Miklós sikerei és a szentgotthárdi győzelem dacára is az előnytelen, húsz évre szóló vasvári békével zárta le, mert aggódott a franciabarát Rajnai Szövetség Magyarországra küldött, s a magyar ellenzékkel kapcsolatba kerülő seregei miatt. Az elsietett békekötés miatt a magyar főnemesek Wesselényi nádor vezetésével összeesküvést szőttek, s követet küldtek Isztambulba. Ezzel a meggondolatlan lépéssel durván megsértették a Habsburg Monarchiával kialakított kapcsolatrendszer szabályait. A válasz ugyanilyen durva volt: három főurat kivégeztek, egyes területeket katonailag megszálltak, majd olyan abszolutisztikus és ellenreformációs intézkedésekhez folyamodtak, amelyek igen feszült politikai helyzethez és szinte vallásháborús állapotokhoz vezettek. Erre széles körű ellenállási mozgalom bontakozott ki az országban, amelynek Thököly Imre (1657-1705) került az élére, aki még a Wesselényi-összeesküvés idején vált a Habsburg-dinasztia ellenségévé. 1677-ben Erdélyben csatlakozott a bujdosók seregéhez, ahonnan több hadjáratot indított a királyi Magyarország ellen. 1680-ban a kurucoknak is nevezett bujdosók fővezérükké választották. Mire 1681-re a bécsi kormányzat felhagyott az abszolutisztikus és ellenreformációs törekvésekkel, s visszaállította a korábbi, rendi intézményeket, biztosítva a vallásszabadságot, addigra Thököly már annyira megerősödött, hogy egészen új útra lépett.

"Egy saját maga vezette magyarországi török vazallusállam létrehozása érdekében azzal az ajánlattal fordult a Portához, hogy magyar uralkodóvá való török kinevezése fejében két éven belül oszmán fennhatóság alá hatja a Magyar Királyságot... 1681 végén tehát egy magyar nagyúr szorult helyzetében önként kész volt arra, ami elől Bethlen Gábor mindvégig állhatatosan meghátrált. 1682. szeptember közepén Fülek vára alatt Uzun Ibrahim budai pasa évi 40 000 birodalmi tallérnyi adó fizetése fejében erdélyi mintára új török vazallusállamot hozott léte: Thököly észak-magyarországi fejedelemségét" (Pálffy Géza: Romlás és megújulás. 1606-1703. Bp. 2009, Kossuth Kiadó, 4-45. o.)

A Thököly-probléma időről-időre heves vitákat kavar a történészek körében. Thököly Imre ugyanis a magyar történelem legendás személyisége, szobra ott áll a millenniumi emlékművön, Felső-Magyarország és Erdély fejedelme, Zrínyi Ilona férje, II. Rákóczi Ferenc nevelőapja volt. Ugyanakkor azonban tagadhatatlan tény, hogy amikor a Habsburg Birodalom végre képessé vált arra, hogy kiszorítsa az Oszmán Birodalmat Magyarországról, akkor hazánk Thököly jóvoltából már nem három, hanem négy részből állt, és a magyarok jelentős hányada az ő vezetésével a leendő felszabadítók ellen fogott fegyvert. Thököly szánalmas vazallusként évekig harcolt az oszmánok oldalán, török és tatár hadseregeket zúdítva Erdélyre és Magyarországra, mintha mindenáron meg akarta volna akadályozni, hogy hazánk visszatérjen az európai fejlődés útjára.

A történelmi köztudatban mély gyökereket eresztő, "kurucos" történelemszemlélet, majd az erre ráépülő "osztályharcos" vulgármarxizmus széles körökben elterjesztette azt a meggyőződést, hogy a XVII. századi magyarok "két pogány közt egy hazáért" harcoltak, vagyis alig volt némi különbség az oszmán és a Habsburg-uralom között. Pedig elég egyetlen pillantást vetni egyrészt az oszmán uralmat nem ismerő, Habsburg irányítás alatt álló Szlovénia, másrészt az 1699 után is oszmán uralom alatt maradt balkáni államok történelmi fejlődésére, hogy nyilvánvalóvá váljon ennek az álláspontnak a tarthatatlansága. Nem Thököly és nem a tatárokkal szövetséges, fékevesztetten garázdálkodó kurucok voltak az 1680-as évek igazi magyar hősei, hanem az a néhány főúr és két-háromezer katona, akik akkor is kitartottak a Habsburg-szövetség mellett, amikor úgy tűnt, Bécsre pusztulás vár. De hogyan kerülhetett sor arra, hogy az oszmánok elleni harc évszázadai után a magyar katonaság egy része Bécs ellen vonuljon oszmán hadijelvények alatt? Ahogy Varga J. János megfogalmazta:"Másfélszáz évig érlelődő, az oszmán hatalom számára kedvező történelmi pillanat megszületéséről van itt szó, tudniillik a mobilizált felső-magyarországi vármegyék és egy leáldozóban levő országegyesítő koncepció folytatására felesküdött,a hatalomhoz ragaszkodó, jobb sorsra érdemes személyiség találkozásáról" (Válaszúton. Thököly Imre és Magyarország 1682-1684-ben. Bp. 2007, História - MTA Történettudományi Intézete. 178. o.)

Thököly választását több kortársa is elítélte. Forgách Ádám így figyelmeztetett: "Ha pedig némelyek a törökkel álmodoznak, ám lássák, de a békák bizony gólyakirályt választanak maguknak" (Uo., 32.o.) A felszabadító háborúk során hamarosan mérhetetlen szenvedés zúdult a megosztott országra, s Varga J. Jánosnak igaza van, amikor megállapítja, hogy ennek "előidézéséért nemcsak az Oszmán Birodalmat, hanem az arra támaszkodó Thökölyt is felelősség terheli". (Uo., 226. o.) Ugyanis "akár hitt Thököly az oszmánok >>természetfeletti<< erejében , akár alig titkolt ambícióit követte, 1684 elején... nem újabb hibát, hanem bűnt követett el: végleg a rossz oldalon maradt, fenntartotta az ország katonai és politikai megosztottságát, a >>nemzeti<< megbékélés ellen hatott, és elősegítette a >>Magyarország a kereszténység ellensége<<-kép megszilárdulását jó néhány európai országban" (Uo., 13. o.)

Ahogy ez várható volt, az oszmánok maguk is elfordultak szövetségesüktől, 1685-ben elfogták Thökölyt, s felkínálták a bécsi kormánynak a béke fejében. Mivel erre Bécsben nem tartottak igényt, Thököly újra harcolhatott az oszmánok oldalán. Dicstelenebbnél dicstelenebb akciókban vett részt: 1690-ben török, tatár és havasalföldi csapatokkal támadt a felszabadított Erdélyre, hogy újra török vazallusállammá tegye, 1691-ben ott volt a szalánkeméni, 1697-ben pedig a zentai csatában - újra az oszmánok oldalán. Savoyai Jenő zentai győzelme után, "mikor leszállt az est... a holtak mezejéről, a véres tetemek halmai közül előbújt egy férfi, ki eddig a halottak alá eltemetve ott rejtőzött, s aztán csúszva sietett elérni a Tisza partját, elveté fegyvereit, páncélingét, cifra bogláros öltönyét s meztelen vetve magát bele a hullámba, átúszott a túlsó partra. Ez a dalia, ki meztelen menekült ki a zentai ütközet halottmezejéről, volt - Thököly Imre... Bizonyára mindazok között, akik ott hevertek a mezőn, megdermedve, egy sem volt igazán meghalva, mint ő" (Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban. II. kötet. Bp. 1969, Akadémiai Kiadó, 193. o.)

II. Rákóczi Ferenc, aki Thökölyvel ellentétben teljesen önzetlenül kelt a magyar szabadságjogok védelmére, gyűlölte Thökölyt, mostohaapját. Így írt róla Vallomások című művében: "Akár véletlenül, akár a te rendelésedből történt ez az eset, Uram, az elkövetkező időkben valóban megtanultuk, hogy anyám, a te szolgálód, férje személyében fogadott kígyót az ágyába..."(Vallomások - Emlékiratok. Bp. 1979, Szépirodalmi Könyvkiadó, 16. o.) Egészen bizonyos , hogy a megfelelő személy képmása került fel az Ezredéves emlékműre, Mária Terézia 1919 után eltávolított szobrának helyére?'

In: Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit, 111-114. o.

# 13

Ez a cikk eléggé egyoldalú és aki írta gőze nincs az akkori helyzetről. Ez írja:

"Thököly szánalmas vazallusként évekig harcolt az oszmánok oldalán, török és tatár hadseregeket zúdítva Erdélyre és Magyarországra, mintha mindenáron meg akarta volna akadályozni, hogy hazánk visszatérjen az európai fejlődés útjára."

Vagyis Hahner Péter szerint ha Magyarország Habsburg gyarmat lesz akkor visszatér az európai fejlődés útjára. Na ez a szánalmas. Magyarország a kiegyezésig ami közel 2 évszázadot jelent, szinte semmit nem fejlődött a Habsburg birodalomban.

Thököly független magyar államot akart és tudta hogy a Habsburgok alatt rosszabb az esélyeik erre. Először török vazallus államot hozott létre majd idővel függetlenedni akart.

'ha Magyarország Habsburg gyarmat lesz'

Tény, hogy a Habsburg-uralom alatt lévő területeket nem egyformán kezelték, de gyarmatnak minősíteni nagyon leegyszerűsítő.

A cikkről annyit: a szerző több kiadványt is felhasznált hozzá, szóval Varga, Jókai, maga Rákóczi vagy Pálffy is vádolható ilyen alapon egyoldalúsággal.

"42%osnak mi a baja a ennyire a Habsburgokkal, hogy rosszabbak mint a törökök? Beteg?"

Egyértelműen rosszabbak voltak a Habsburgok a törököknél. Jobban elnyomták a magyarokat. Például üldözték a protestáns magyarokat, mert a Habsburgok katolikusok, a törökök viszont vallásszabadságot adtak. Az megvan hogy a Habsburgok ellen két országos magyar szabadságharc is volt de a törökök ellen egy sem?

"Mondjuk most is vannak nyugat Európa ellen fordulók, akik elárulják az európai eszméket, és ázsiai diktátorokhoz dörgölöznek, lásd Orbán Viktor..."

Ha ilyen primitív a látásmódod, ne foglalkozz a témával.

"Tény, hogy a Habsburg-uralom alatt lévő területeket nem egyformán kezelték, de gyarmatnak minősíteni nagyon leegyszerűsítő."

Pontosan hogy Magyarország Habsburg gyarmat volt. 1700-tól az 1800-as évek végéig ami majdnem két évszázad, szinte semmit nem is fejlődött. Balkáni szinten tengődött, mert a Habsburgok csak élelmiszer termelését engedték feudális viszonyok fenntartásával.

"A cikkről annyit: a szerző több kiadványt is felhasznált hozzá, szóval Varga, Jókai, maga Rákóczi vagy Pálffy is vádolható ilyen alapon egyoldalúsággal."

Akkor ők is egyoldalúan látják és fogalmuk sincs az akkori viszonyokról vagy tisztában vannak vele de hazudnak.

#18

Sejtettem, hogy ez lesz: rajtad kívül mindenki hülye, te viszont mindenkinél jobban tudod. Pedig nekem nagyon úgy tűnik, a hiba a te készülékedben van.