Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A miskolci Veres Pálnak miért...

A miskolci Veres Pálnak miért volt jó hitegetnie a városlakókat?

Figyelt kérdés

Igyekszem rövidre zárni.

Ugyebár itt van lassan 1 éve, talán a napokban lesz pont 1 éve, hogy megválaszották polgármesternek és emlékszem, hogy kampányolni meg ígérgetni tudott ő is mint a többi, viszont a nagy ígéretekből nem lett semmi, legalábbis eddig.

Viszont a negatívumok amiket észre vettem vele kapcsolatban, azok a következők:

-Megemelt bérlet és buszjegy árak ami nem gondolom, hogy a miskolciaknak hiányzott volna, de ők tudják.

-Továbbá a város, az egész város ahogy kinéz, az szerintem ocsmány. Múltkor pl. sétáltam a bíróság környékén és elég lelombozó volt ott végig menni és elmondanám, hogy csak akkor lett utána "tisztaság", miután rá 1,2 napra esett az eső..

-A közlekedésben okozott káosz se volt kellemes, amit az eredményezett, hogy egyszerre több részt, útszakaszt lezártak, ráadásul a belvárosban ezzel nem kevés fennakadást, torlódást és bosszúságot okozva az autósoknak.

-A másik, hogy az önkormányzati lakások lakbére is, legalább 40%-al meglett emelve, amire koronavírus vagy "járvány" idején nem gondolom, hogy szükség lett volna.

-És sajnos afelett sem szabad elsiklani, hogy szerintem a közbiztonság is romló tendenciát mutat... Jó az egy olyan dolog Miskolcon ami sajnos mindig jellemző volt, független attól hogy ki volt itt, de összességében nem pozitív az összkép.

Végezetül:

Nem tisztem senkit se megbántani, aki kedveli, de ezalatt az idő alatt én ezeket vettem észre sajnos, nem mondom azt, hogy a többi jó volt, mert biztos nem ok nélkül válaszottak helyettük mást, vagy mondtak le önként, de hogy én szerintem Miskolcon eddig nem történt pozitív dolog, az is biztos.

Lehet ezzel jönni, hogy ez most nem egyszerű időszak, viszont ha arra volt kapacitás, hogy a negatív dolgokat meglépte, akkor ennyi erővel fakíthatott volna valami jót is, de mindegy ez csak az én véleményem.

Arra vagyok kíváncsi, ki hogy látja?

Egyéb észrevétel, tapasztalat amit észrevett az ő ideje alatt.

Meghallgatok mindenkit.



2020. okt. 10. 09:12
1 2 3 4 5
 11/47 A kérdező kommentje:

Meg kell mondjam az őszintét eléggé kiábrándító ez az egész, mert a közbiztonság romlása tényleg érzékelhető, ráadásul a korábbi évekhez képest, jelentősen leromlott.

Ellenben a korrupció és különösen a bűnözések száma "szépen" megnövekedett Borsodban, azon belül is Miskolcon.

Ráadásul a Nagy Virágzás helyett ténylegesen a drogosoktól, egyéb züllött fazonoktól és kábszeresektől "Virágzik" Nagy Miskolc.

És sanszos, illetve kétesélyes, de nagy valószínűséggel, ha eddig nem volt változás pozitív értelemben főleg, akkor ezután sem lesz.

Vagyis Miskolc belátható időn belül "kinyírja" magát.

2020. okt. 14. 12:08
 12/47 nemaRendőrség ***** válasza:
58%

Azért nem kell vészmadárnak lenni.

Pali bácsi nem olyan erős hogy lerombolja a várost.

Elvan a haverjaival miközben minden más pusztul szép lassan fokozatosan.


Mint ahogy baloldali vezetésektől megszokhattuk

2020. okt. 14. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/47 A kérdező kommentje:

"Pali bácsi nem olyan erős hogy lerombolja a várost."


Szerencsére meg szerencséje.

De elég baj viszont, hogy hagyja ezt az egészet, hogy zülljön, romboljon tovább.

Szóval ha nem ő, akkor majd az idő eldönti helyette a város sorsát.

Viszont én leszek nagy valószínűséggel a 13. hozzászóló és Veres "elvtársnak" tegnap 13.án volt 1 éve, hogy megválasztották.

Bár nem vagyok babonás, ugyan ez a 13-as szám kicsit érdekes, viszont sokak számára lehet nem véletlen jelent pechet, balszerencsét, kb ami a balsorssal egyenlő.

És ha már balszerencse, balsors, akkor baloldal.

Kedves 12-es válaszoló a polgármester politikai beállítottságát illetően igazad lehet, mert bár "függetlennek" kiálltja magát, viszont számos plakáton szerepelt alatta az, hogy kik "támogatták".

Min. 5 párt csak, hogy párat soroljak:

A DK, a párbeszéd, a momentum, a jobbik, LMP, stb.

Amikor a Fideszes képviselők is elmondták a városlakóknak ezt az egészet, hogy elcsitították őket hogy, csak aljas koholmány, rágalom és blöff az egész.

Szóval a végén még kiderül, hogy lehet nem volt annyira alaptalan.

2020. okt. 14. 12:48
 14/47 anonim ***** válasza:
40%

"A Miskolci Naplót pedig naprakész, hiteles helyi újságból egy ócska, rágalmazó propagandalappá alakították."

Hiteles? A Minap, 2019 előtt? LOLOLOLOLOL

2020. okt. 17. 01:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/47 anonim ***** válasza:
29%

"Megemelt bérlet és buszjegy árak ami nem gondolom, hogy a miskolciaknak hiányzott volna, de ők tudják."

Ha a fideszes önkormányzat kicsit többet hagy a kasszában, lett volna pénz kifizetni az MVK-t. Csőd szélén áll a cég, valamiből fenn kell tartani.


"Továbbá a város, az egész város ahogy kinéz, az szerintem ocsmány."

Minden városnak vannak tisztább meg koszosabb részei. Gondolom, a bíróság környékére nem a feddhetetlen úriemberek járnak.


"A közlekedésben okozott káosz se volt kellemes, amit az eredményezett, hogy egyszerre több részt, útszakaszt lezártak, ráadásul a belvárosban ezzel nem kevés fennakadást, torlódást és bosszúságot okozva az autósoknak."

Már az útfelújítás is baj? Egyébként tessék busszal járni, a város dolga elsődlegesen a tömegközlekedés fenntartása (a miskolci egész színvonalas, ha szerinted nem az, akkor nem sok magyar városét próbáltad), nem pedig annak biztosítása, hogy minden Jóska-Pista tetszése szerint foglaljon egymaga egy fél busznyi helyet az úton.


"A másik, hogy az önkormányzati lakások lakbére is, legalább 40%-al meglett emelve, amire koronavírus vagy "járvány" idején nem gondolom, hogy szükség lett volna."

Az önkormányzati lakásokat most tervezik felújítani, mert a tisztelt bentlakók úgy vannak vele, hogy onnantól, hogy egy lakás önkormányzati, még a festés is az önkormányzat dolga, nekik csak annyi a dolguk, hogy lakjanak benne. Én eleve felszámolnám az egész bérlakásrendszert, piaci alapon tízszerese jönne be belőle.


"És sajnos afelett sem szabad elsiklani, hogy szerintem a közbiztonság is romló tendenciát mutat..."

A PRE-STAT térképe szerint a közbiztonság évek óta javul országszerte, te is meg tudod nézni, ügyfélkapu kell hozzá.


"Egyetemtől, mindenhonnan elveszi a pénzt majd odaadja az időseknek, megnövelte kemény egy ezressel a Salkaházit. Ez kb semmi emelés a személy szempontjából, de súlyos pénzek a városnak."

A miskolci nyugdíjasok száma ~25 000 körül lehet, mindegyiknek adni plusz egy ezrest kb. évi 25 millió, ami röhejes összeg egy ekkora város költségvetésén belül. (Arról még nem is beszéltünk, hogy nem minden nyugdíjas kapja, csak egy bizonyos összeghatár alatti nyugdíjjal.) Egyébként a fidesz hozta létre a programot, Veres kénytelen fenntartani, különben búcsúcsókot adhatott volna a nyugdíjas szavazatok jó részének.


"Azt is tegyük hozzá, hogy hivatalba lépésekor a korábbi ígéretei ellenére elküldte a hivatali dolgozók kb 30-40 százalékát, hogy legyen hely a saját (illetve a mögötte álló balos pártok) embereinek."

Az mivel lenne jobb, ha megtartja a régi krizaista csapatot, akik mindenben gáncsolnák?


"Azt is hozzá tehetjük még, hogy jócskán csökkentette a város sporttamogatasat, DVTK felnőtt labdarúgásnál a legszembetűnőbb, de máshol is."

Nehéz helyzetben van a város, ilyenkor nem a cirkusz az elsődleges.


"Tetemvári gettóval nem kéne kezdeni valamit?"

Erre mondjuk kíváncsi lennék, mit fog vele kezdeni az ellenzéki média, tekintve, hogy a Kriza kontra Számozott utcák ügyben megtudtuk, hogy a nyomortelepek felszámolása főben járó bűn egy polgármesternél.


"Volt róla szó közgyűlésen. Két ember támogatta az ötletet, mindenki más leszavazta."

Tehát ha egy felvetést megbeszélnek és megszavaznak a közgyűlésen, az nem minősül munkának, mert nem neked tetsző döntés született?


"A DK, a párbeszéd, a momentum, a jobbik, LMP, stb. Amikor a Fideszes képviselők is elmondták a városlakóknak ezt az egészet"

Nagy tehetség kellhetett a fidesz részéről, hogy leleplezze, kik Veres támogatói, hiszen minden plakátján szerepelt, csak le kellett olvasni róla. A fidesz emellett azonban arra is utalt, hogy Verest Gyurcsány fogja irányítani kézivezérléssel, ezt már ők sem tudták mással alátámasztani, mint egy ezer éves képpel, amin Veres és Gyurcsány kezet fog, azt is egy rossz minőségű régi újságból vágták ki, látszottak rajta a pixelek.

2020. okt. 17. 02:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/47 anonim ***** válasza:
100%

Az önkormányzati dolgozók kirúgásával az volt a baj, hogy közvetlenül a választás napján mindenkit biztositott arról, hogy nem lesznek elküldések. És nem vezetőkről van szó, akik "gáncsolhatnák" őt a munkában, egyszerű hivatalnokokról.


Amit leírtál ide, az mind szép, de akkor megkérdezem: tulajdonképpen mit csinált eddig Veres?

2020. okt. 17. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/47 A kérdező kommentje:

Lehet lesz pár ember, akinek nem fog tetszeni a hozzászólásom, de úgy vagyok vele, hogy nem érdekel.

Szerintem Miskolc eddigi legmoslékabb polgármestere, már ha lehet annak nevezni.

Nem mintha az előzőek (Káli, Kriza) arról lettek volna híresek, hogy jók voltak, de ez eddig konkrétan nem csinál semmit. A maszkot is az egész városban hordani kell, mert arra nem volt képes, hogy megszavazza, mely részeken kell, illetve nem.

2020. nov. 14. 21:52
 18/47 A kérdező kommentje:

Ja és míg el nem felejtem. Nem bántásból, de az is milyen már, hogy a miskolciaktól várja, hogy az adventi villamos közlekedjen, vagy nem.

Gondoltam magamban, mi van ez nem tud dönteni, vagy mi?

Ez kb. olyan, mintha az ember éhes lenne, de nem tudja eldönteni, hogy most egyek, vagy ne egyek.

Én nem tudom honnan szalajtották ezt a Verest, de inkább hagyták volna ott, ahol volt.

Aztán továbbra is panaszkodnak sokan, hogy mi lesz ha kilakoltatják őket, mert az önkormányzati lakások megemelkedett lakbérét nem fogják tudni fizetni.

Az ilyen emberekre tekintettel van? Gondol az ilyenekre egyáltalán?

Kötve hiszem. De sokan legyenek csak tőle elájulva, bár tudnám mit látnak benne.

Szerintem nem nagy szám.

2020. nov. 14. 22:00
 19/47 A kérdező kommentje:
A buszközlekedés szintén le lett építve, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből az egészből.
2020. nov. 14. 22:01
 20/47 anonim ***** válasza:
77%

Szerintem reggel beül a városházára, ott eszeget-iszogat estig, azután hazamegy.

Nem leépíti a várost, csak hagyja magától lepusztulni.

2020. nov. 16. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!