Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A miskolci Veres Pálnak miért...

A miskolci Veres Pálnak miért volt jó hitegetnie a városlakókat?

Figyelt kérdés

Igyekszem rövidre zárni.

Ugyebár itt van lassan 1 éve, talán a napokban lesz pont 1 éve, hogy megválaszották polgármesternek és emlékszem, hogy kampányolni meg ígérgetni tudott ő is mint a többi, viszont a nagy ígéretekből nem lett semmi, legalábbis eddig.

Viszont a negatívumok amiket észre vettem vele kapcsolatban, azok a következők:

-Megemelt bérlet és buszjegy árak ami nem gondolom, hogy a miskolciaknak hiányzott volna, de ők tudják.

-Továbbá a város, az egész város ahogy kinéz, az szerintem ocsmány. Múltkor pl. sétáltam a bíróság környékén és elég lelombozó volt ott végig menni és elmondanám, hogy csak akkor lett utána "tisztaság", miután rá 1,2 napra esett az eső..

-A közlekedésben okozott káosz se volt kellemes, amit az eredményezett, hogy egyszerre több részt, útszakaszt lezártak, ráadásul a belvárosban ezzel nem kevés fennakadást, torlódást és bosszúságot okozva az autósoknak.

-A másik, hogy az önkormányzati lakások lakbére is, legalább 40%-al meglett emelve, amire koronavírus vagy "járvány" idején nem gondolom, hogy szükség lett volna.

-És sajnos afelett sem szabad elsiklani, hogy szerintem a közbiztonság is romló tendenciát mutat... Jó az egy olyan dolog Miskolcon ami sajnos mindig jellemző volt, független attól hogy ki volt itt, de összességében nem pozitív az összkép.

Végezetül:

Nem tisztem senkit se megbántani, aki kedveli, de ezalatt az idő alatt én ezeket vettem észre sajnos, nem mondom azt, hogy a többi jó volt, mert biztos nem ok nélkül válaszottak helyettük mást, vagy mondtak le önként, de hogy én szerintem Miskolcon eddig nem történt pozitív dolog, az is biztos.

Lehet ezzel jönni, hogy ez most nem egyszerű időszak, viszont ha arra volt kapacitás, hogy a negatív dolgokat meglépte, akkor ennyi erővel fakíthatott volna valami jót is, de mindegy ez csak az én véleményem.

Arra vagyok kíváncsi, ki hogy látja?

Egyéb észrevétel, tapasztalat amit észrevett az ő ideje alatt.

Meghallgatok mindenkit.



2020. okt. 10. 09:12
1 2 3 4 5
 31/47 A kérdező kommentje:

Na mit találtam.


[link]


Példának okáért annyit elmondanék, vagy nevezzük nevén a dolgokat, hogy egyáltalán nem vagyok egy politikusról sem jó véleménnyel, meg egyikről sem.

De!

Tulajdonképpen ez a Veres mit/miket csinált itt eddig? Kíváncsi vagyok, hogy aki védi az ezek után is fogja-e.

Ha lehet ilyet mondani, akkor az előző polgármestereket, akik itt voltak Miskolcon egyiket se kedveltem, de odajutottam a napokban, hogy még a Káli/Kriza párost is visszasírom!

Ők is szélhámosok voltak, de ők legalább kaptak hideget-meleget, ez meg mintha aranyból, vagy márványból lennne mintha tilos lenne ócsárolni, vagy megjegyzéseket tenni rá, stb.

Ő sz@rta a spanyolviaszt, vagy mi? Ki a f****m ő?

A lényeg, hogy az Avasi kilátó csillog, villog persze a drágult MVK bérlet, buszjegyárakból, illetve a sarcolt önk. lakások lakbéréből futja..

De a sok ökör majd akkor is védje, amikor az önkormányzati lakásokat nem 40%-al, hanem akár 100%-al felfogja vinni, akkor dumáljanak, hogy: "Jaj de rendes és jó csávó ez a Veres" Aha, nagyon...

Nagyon kíváncsi lennék, ha ez a Veres kapna egy ellenőrzést, akkor mit csinálna, mi lenne a reakciója. Mert ugyebár lehet itt azzal jönni, hogy Kriza mit csinált, hát ébresztő félkettő, már mióta nem ő van itt, ezt már előlehetne venni, mert több mint 1 éve itt van, már nyugodtszívvel felelősségre lehetne vonni!

De persze mindig ez a visszamutogatás, meg ezekkel jönnek, hogy ez mit csinált, az mit csinált.

Kit érdekel. Az már a múlt. Jó hogy nem már majd visszakanyarodnak sokan Koboldhoz, meg T.Asztaloshoz.. Ennyit erről.

2020. dec. 20. 19:28
 32/47 anonim ***** válasza:
0%

A kassza eddig is üres volt, köszönhetően a kedvenc fideszednek. A vírus mindenkinek megnehezíti a helyzetét. Most komolyan ez a baj, hogy nem kapnak jutalmat a dolgozók? A jutalom opcionális, nem olyasmi, amit el lehet várni.

Nekem se tetszik VP minden húzása, de még mindig messze jobb az előzőeknél.

Azt meg eleve nem értem, minek vannak önkormányzati lakások. Más is a saját pénzén vesz lakást. A városnak nem dolga házinénit játszani.

2020. dec. 21. 04:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/47 anonim ***** válasza:
81%

#32

Tényleg nevetséges, hogy próbálod védeni, ahogy tudod, minden semmi ellenére. Veres telt kasszával kapta a várost. De komolyan, nagyon gáz, amit te csinálsz.

2020. dec. 21. 07:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/47 A kérdező kommentje:

#32 Tanulj meg szöveget értelmezni "okoska"! De bírom nagyon az ilyen beböfögéseket, hogy: "kedvenc fidesz, stb." Amikor világosan leírtam agyhalott, hogy nem szimpatizálok egyikkel se! De igen! Kezdek rájönni, hogy veresnél eddig még a Káli/Kriza páros is jobb volt, sőt szinte mindegyik és most már kimerem jelenteni, hogy Miskolc legrosszabb polgármestere! Már ha lehet annak nevezni.. de csókolgassátok, meg terítsétek le neki a veres szőnyeget, nagy tudásúak!

Majd "meghálálja" nektek!😏

Virágozzon Nagy Miskolc?

K*****a "virágzik"..

2020. dec. 21. 11:51
 35/47 anonim ***** válasza:
86%
VerÚgy látszik, sajnos Veres hagyja lerohadni a várost, de akkor én inkább elköltözök innen.
2020. dec. 21. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/47 anonim ***** válasza:
0%
oké, járj ide hisztizni továbbra is, engem nem érdekel
2020. dec. 21. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/47 A kérdező kommentje:

És még annyit megemlítenék, hogy én nem így álltam ő hozzá, hanem úgy voltam vele, hogy ok. Kapjon egy esélyt, az jár mindenkinek! De..

Amikor választások előtt, igencsak tudott kampányolni, akkor hol mondta azt, hogy az mvk tarifák az egekbe lesznek, ugyanígy, más kellemetlen dolgokat szintén meglépett..

Volt itt minden szép és jó, amik választás után nem valósultak meg, viszont a nem kívánatos dolgok meg sajnos igen.. és elnézést kérek, ha kicsit indulatos voltam, nem akartam senkit se megbántani, de Veres Pál nem az az ember, akinek mondja magát!

2020. dec. 21. 12:03
 38/47 anonim ***** válasza:
86%

#36

Ki hisztizik?

A polgármester alkalmatlan. Az ő tökölése miatt olyan fennakadások történnek, amelyek 2019 novembere előtt Miskolc-szerte elképzelhetetlenek voltak. Rendben volt minden az előző városvezetés alatt, most meg mintha minden kicsúszott volna a városvezető kezéből. A közbiztonságot, a közigazgatást, mindent. Ne is beszéljünk a beruházások hiányáról (Kriza alatt rengeteg fejlesztés valósult meg Miskolcon, de ha elkezdeném sorolni, holnapig itt ülnék.)

Lehurroghatsz nyugodtan, de továbbra is azt gondolom, hogy Kriza sokkal jobban vezette városunkat - még ha vele kapcsolatban is hiányoltam sokmindent.

2020. dec. 21. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/47 A kérdező kommentje:
#39 Kezdek rájönni, hogy ennél mindegyik jobb volt! Ez úgy adja elő a dolgokat, mintha minden a legnagyobb renben lenne, közben tudjuk, hogy nem.
2020. dec. 21. 12:22
 40/47 A kérdező kommentje:

38 akart lenni.

Mindenesetre sok jót Miskolcnak nem jósolok.

2020. dec. 21. 12:27
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!