A szocializmusban lazább volt a munkamorál?

#7 Bizony én "irodistaként" nagyon sokat túlóráztam és még túlóra pénzt sem kaptunk érte. Elvileg le lehetett volna csúsztatni, de valahogy arra sohasem került sor. Zárásban hétvégén és ünnepnapokon is mindig dolgoznunk kellett, volt olyan is, hogy egész éjjel bent voltunk egy kolléganőmmel, reggel elmentünk hozzánk lefürödni, és utána vissza a munkahelyre. Ezek a zárások olyan 3 hétig eltartottak, és azért közben is volt meló. Mire észrevettük volna, már itt is volt a következő zárás.

Cserébe olyan 20-30 százalékkal több volt a fizetésünk mint a kényelmesebb munkakörben dolgozóknak.

A fizikai munkások a legtöbb helyen teljesítménybérben voltak elszámolva. Nálunk az ÉPFU-nál pl. alig lehetett visszafogni a sofőröket, hogy ne lépjék át az órakeretüket.

Az általad említett "dokumentumfilmet" én is láttam, de az igazság az, hogy a valóságban viszont soha nem láttam ilyent. Persze lehettek azért ilyen munkahelyek is, ha nem is ennyire eltúlozva, csak én nem láttam, mert nem dolgoztam ilyen helyen.

Azt tudom, hogy pl a közszférában sokkal lazább volt a tempó, mint az ún. "termelői szférában". Szóval munkahelye és munkaköre válogatta.

Üzenem 74 és 70 százalékosnak ellentétes előjellel le- ill. felpontozóknak, hogy 11-es és a 12-es is én vagyok.

Vajon mi járhatott a fejetekben?

Azért ne játszuk a munka hősét..dolgoztam irodában tudom mi megy ott, úgy kell csinálni mintha.. vagy itt is volt nemrég ilyen kérdés : https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__munkahely-kollegak__..

szóval hagyjuk, a léhűtés kamumunka, semmit érő munkakörök betöltése manapság is úgyanúgy dívik. Nem azt mondom, hogy nem jó ez csak ne tegyünk úgy, hogy az "átkosban" nem dolgozott senki, most meg mindenki megszakadva gürizik.

Teljesen más világ volt, így teljesen más volt a munka világa is. Nem volt ennyi elektronikai cikk, ergo nem tudták ennyire monitorozni az embereket, és nem is akarták különösebben.

Én a rendszerváltás előtt születtem, de érdekelt a téma, és rengeteget meséltek nekem idősebbek. Nem is annyira a fiatalságukat sírták vissza ezekben a beszélgetésekben, hanem azt a világot, ami az állítólagos diktatúra alatt is perspektívákat, kiszámíthatóságot, és nem mellesleg rengeteg laza munkahelyet jelentett.

Le kell szögezni, voltak kemény helyek akkor is, mert meg kellett termelni a dolgokat az öntödében, a kohászatban akkor is. Csak nem foglalkoztak a fegyelmezési szabályokkal ekkora szinten, amitől az emberek felszabadultabbak voltak.

Apám 1982-ben kezdett dolgozni egy nagy székesfehérvári gépgyárban, ahol öregapám művezető volt. Délutános műszakban, aki megcsinálta a normát, hazamehetett. Emellett a cégnél kemény ivászatok, kártyázások mentek. Külön volt könyvtáros, küldönc, fűtő, udvaros, sportfelelős, tájékoztatási munkatárs, pártbizalmis, mindenféle bullshit állás.

Délelőttös műszakban kiugráltak a kerítésen, és elemtek kocsmába néhányan.

A kollégák legfrisebb évjáratú boraikat, illetve új főzésű pálinkáját kötelező volt lemeózni a műszakban. Délután műszakban a falunk kocsmájától indult a munkásbusz.

A gyár 2 műszakban termelt, ha épp kevesebb volt megrendelés, egy 60 főnyi tömeget éjjeles műszakban "foglalkoztattak", ami annyit jelentett, eltüntették őket. Ez a tömeg éjjel aludt a targoncán, széken, kartonpapíron, kalodában, aki nem tudott, az ivott az erre rendszeresített italos szekrényből, hallgatta a rádiót, és kártyázott. A dolgozók simán azt vittek onnan el, amit akartak.

Apám később más munkahelyre került esztergályosnak, vödörszám állt itthon az esztergalapka, esztergakés.

1991-ben aztán az 1000 fős üzemből lett 200 fős cég, még megvan, de pár emberrel esztergálnak valamit.

Utcabelim a közútnál dolgozott, ha ő volt beosztva telephely őrnek, ami azt jelentette, volt egy közutas telephely 2 falu között, és ő őrizte az ott tárolt útszóró sót, táblákat, hófogókat. Ez azt jelentette, hogy reggeltől estig piált, az őrkutyákat elvitte fürdetni a patakra, meg 1-2 haverja is bekapcsolódott, ha unatkozott.

Szomszédom a TSZ-ben volt szárítóüzem-kezelő. Az üzem mellett van egy víztározó, a műszakban mentek napernyőkkel a strandra, és söröztek, néha visszaugráltak a kerítésen megnézni, mi a helyzet odabenn. A tolólapos traktort elkérte, pénzért tolta a borosgazdáknak a szőlőhegyi dűlőutakat. A gázolajat természetesen lopta mindenki. A gabonát is persze, az otthoni baromfiknak.

Idősebb munkatársam a fehérvári műemlékgondozó-vállalatnál kezdett 1982-ben. Októbertől áprilisig az időjárás miatt nem nagyon dolgozott a mintegy 50 fős brigád, hanem a telephelyen voltak, ahova kötelező volt bejárni télen is. Kötelező volt átöltözni, és ültek, rakták a kályhát, keményen ittak, és kártyáztak. Az előző nap legrészegebbjének büntetése: aznap ő lapátolta a havat, hamuzta a kályhát, fűtött, söpört, valamint az összeírt alkoholért ő ment a boltba.

Az igazgatónő néha rájuk sandított, persze lebaszás is volt, mert pálinkaszagot érzett. A vége az lett, hogy ő is kért egy fél barackot, és elment a dolgára.

Másik munkatársam az Ikarus egyik bedolgozó cégénél volt melós. Délutános műszakban általában délután 6-ra megvolt a norma, utána az ebédlőben minden nap egy demizson bor, szóda, és kártyázás ment(90-es évek eleje).

Ugyanott az egyik srácnak esküvője volt, és a megmaradt ital egy részét behozta a gyárba. A portások beengedték a kocsit a gyárudvarra, a rámpára rátolatott a gyerek, és délutános műszakban piáltak a portások, a takarítónő, az öltözőfelelős, meg a melósok.

A helyközi járatos buszsofőrök közül is volt olyan, hogy egy-egy sör lement a két kör között a kocsmában.

Nagybátyám egyszer annyira részeg volt a gyárban, hogy elaludt egy vas kalodában, és csak a másnapi műszakban ébredt fel kartonpapír halmok alatt.

Egy másik volt munkatársam a bányánál dolgozott, és szivattyúőr volt a beosztása. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a lakott területektől, illetve mindentől is kilométerekre az erdőben volt egy szivattyúház, ami a feltörő karsztvizet nyomta ki a bányából. Piros gomb villanása, illetve hang esetén meg kellett nyomni egy gombot, amitől beindultak a szivattyúk. Napi 3x kellett ezt elvégezni. Éjjelre kispárnával ment dolgozni.

A szomszédos vízmű melósai 6-kor a szemben lévő kocsmában kezdtek, 8-kor nekiláttak valamit csinálni, utána ettek, aztán megint karbantartás, és műszak vége.

Másik munkatársam szakmunkás-tanuló volt Ózdon, a kohászati művekben. Volt egy öreg mestere, akivel minden nap így zajlott: 6-kor munkakezdés, ki mit csinált előző nap?, mire ezt elmesélték, reggel 7-lett, akkor kávé. Fél 8 lett, már de dolgozzunk, mert nemsoká reggeli, várjuk meg. 8-kor reggeli, 9-ig. Akkor menjünk karbantartani. A séta 1 km volt a "tetthelyhez", odaértek fél 10-re, és megkezdődött a másfél órás érdemi munka. 11-kor visszaindulás, mert nemsoká műszak vége, és hát haza kell menni.

Na, ez ízelítő. :)