Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Nem furcsa ez? (balliberálisok...

Nem furcsa ez? (balliberálisok vs. , , magyarkodók")

Figyelt kérdés

Kissé érdekes gondolatmeneteik vannak néha azoknak, akik a ,,magyarkodók" ellen nyilatkoznak. Csak úgy általánosságban, néhány témát érintve kérdezlek Titeket, nektek is feltűntek-e hasonló logikai bukfencek:


1. Trianon, nemzetállam, kisebbségek:

A multikulturalizmus a ballib szerint jó, a bevándorlókkal nincs semmi baj, az idegengyűlölet elítélendő, stb. ezzel még nincs is nagy baj. De Trianon szerinte igazságos volt, hiszen a magyarok kisebb arányban voltak az összes kisebbséggel szemben, és milyen jó, hogy végre igazi nemzetállam lehetünk, kisebbségek nélkül (megjegyzem, ilyen logika alapján teljesen fel is lehetett volna számolni Magyarországot, az is igazságos lett volna. A ,,magyarkodók" szerinte iskolázatlanok - mégis a liberó az, aki nem ismeri a lokális etnikai arány fogalmát). Szóval a multikulti mindenhol oké, de a Kárpát-medencében nem.


2. Szóba kerülnek a ,,szélsőjobbosok", akik kirekesztik szegény cigányokat, zsidókat. Erre ugye jön egy ellenérv a szélsőjobbostól, hogy ő sem a származása miatt utál embereket, hanem a viselkedésük miatt, mi több, neki is van cigány, zsidó barátja, akivel jól megvan. Na és erre mi is a reakció a drága liberótól?? ,,Nemzeti zsidó, jobbikos cigány, hehehehe hát ez mekkora poén már, te sem gondoltad komolyan" és észre sem veszi, hogy ő volt a kirekesztő kettőnk közül.


3. Fikázza az árpád-sávos zászlót, be akarja tiltatni, stb. mert ugye ,,egyértelműek a nyilasokra utal, a sok ostoba náááci meg ott lengeti, nem tanultak történelmet" stb. Persze a sávokat megszámolni már nem képes, pedig általános elsős anyag, hogy a nyolc sáv nem kilenc.


4. A drága liberó prédikál arról, hogy a származás nem számít, az vagy, aminek vallod magad, stb. A ,,turbómagyarok" ellen mégis az szokott lenni a legfőbb érv, hogy minden magyar családban van lengyel, szlovák, szerb, német, stb. vér is, tehát senki nem mondhatja magát magyarnak. Szóval senkit nem lehet megbélyegezni származási alapon, de azért a liberális fajelmélet alapján a magyarok nem is léteznek (mert ilyet is rengeteget hallottam már, hogy valójában magyar nincs is, hiszen keveréknép vagyunk). Külön mesterdiplomát érdemelnek azok, akik egy német vagy szláv vezetéknevű szélsőjobbost a nevével támadnak, mert ugye a származás itt sem mérvadó.


5. Melegfelvonulás: a sok k.csög nááááci miért megy ki ellentüntetni, a másságot el kell fogadni, ne bántsuk a homárokat, stb. De azért adu ász érvként csak feljön az, hogy az ellentüntető is ,,látens buz.i", és ez mekkora gáz már. Szóval e helyzetben a felvilágosult, értelmiségi liberális pár mondaton belül is képtelen eldönteni, hogy most gáz-e melegnek lenni vagy nem...


6. A libsi szerint elítélendő a Magyarországon élő kisebbségek megfélemlítése, a rasszizmus, stb. Mondjuk ezzel egyet is értek, de az már azért elég szánalmas, amikor a szlovák, román, ukrán magyarellenes intézkedésekre annyi a reakciója, hogy az az érintett országok belügye, minek a felvidéki magyaroknak nyelvhasználat és magyar KRESZ tábla, minek az erdélyieknek magyar iskola, stb. tessék szépen asszimilálódni. Megnézném azért a reakcióját, ha pl. a békéscsabai szlovák gimnáziumot bezárnák, a sváb, szlovák, román kisebbségi önkormányzatokat meg megszüntetnék, nyilván az már nem belügy lenne, hanem ,,Európa szégyene" meg ,,magyar mentalitás".


7. Általánosítani a liberó szerint csúnya dolog, így nincsenek nagyképű franciák, alkoholista oroszok, rideg németek, nyugodt svájciak, magyarellenes szlovákok, tahó amerikaiak, csak az egyén van, származástól függetlenül. Persze ettől még a lopás, csalás, alkoholizmus, korrupció, rasszizmus, vesztegetés, stb. mind ,,jellegzetesen magyar" dolgok, mert ugye mindenki más ,,európai", csak mi nem. Mert ugye máshol mindenki tisztességes, szép és okos, csak azok a műveletlen magyarkodó nagymagyar díszmagyar magyarok nem.


Szerintem ízelítőnek elég volt ennyi is és értitek, mire gondolok.



2012. szept. 4. 15:20
1 2 3 4 5
 11/44 anonim ***** válasza:
30%

"Tévedés, csak a szélsőséges, náci roh-adékok utálnak bennünket!"



No comment... szerintem mások "b.d.szsidózásánál", illetve "n.cizásánál", "f.sisztázásánál", "r.hadékozásánál" undorítóbb dolog nincs.

Szégyellhetné magát, aki ilyet mond, de nagyon.

Én írtam, hogy számtalanszor csalódtam a liberálsiokban Magyarországon, többek között ezért.

Egyébként jónéhány dologban liberálisan gondolkozom, de a konzervatív oldalt sokkal hitelesebbnek és igazabbnak tartom. Magyarországon legalábbis.

2012. szept. 7. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/44 anonim ***** válasza:
9%

1. Trianon, nemzetállam, kisebbségek:

Ez hazugság, Trianon igazságos volt ,mert Romániában ,meg a többi országban kevés magyar van. Meg a magyarok diktatúrába tartották a kisebbségeket. Főleg a Horthy hóhérok.



2.A cigányoknak mindent tolerálni kel, mi van ha meg lop eltűröd, ez a baj a magyarokkal nem toleránsak.


3.Az árpádsáv a Horthy hóhérok zászlaja. Be kéne tiltani.


4.Amúgy minden ember egyforma lehet az szlovák román,szerb,magyar, mivel vagyunk másak a többi néptől semmivel. Emberek vagyunk.


5. Mi van ,hogy vannak melegek semmi. Örülj neki ,hogy vonulnak.

Engem örömmel tölt el, mindenki szabad véleményt nyilváníthat.


6. A románok ,hadd zárják be a magyar iskolákat meg a többit, itt van Magyarország ide kell költözni. A magyarok kiszorították a románokat. Így teljesen jogos.


7.Ezek tipikusan magyar szokások ezt jól írtad. A szlovákok románok nem gyűlölnek minket csak mi őket. A magyarok betelepültek Szlovákiába, Ukrajnába, Romániába, Szerbiába. Így mit várunk ha esetleg gyűlölnek minket.


Üdv:Egy baloldali liberális.

2012. szept. 8. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/44 anonim ***** válasza:
87%

Sokszor képmutatónak tartom a baloldaliakat. Nem értem, ha valaki szóban védi a romákat, melegeket, a zsidóságot az általánosító megjegyzések ellen, miért fasisztáznak, áciznak miért führerezik Orbánt...stb.


Nem értem, hogy lehet ekkora szitokszavakkal illetni másokat, hogy náci, fasiszta....stb., amikor tudjuk , történelmileg mennyire terhelt és negatív ennek a szónak a jelentése.

Illetve az lenne szerintem a minimum, ha valaki kiáll a kirekesztés, általánosítás ellen, hogy nem példálózik azzal, hogy a Magyar Gárda nyilas, náci, félelemkeltő alakulat.


Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok jobbikos. De amikor tudom, hogy hazugságokkal érvelnek - mert vidéki ismerősök révén IS , illetve némi utánajárással IS tudhatja az ember, hogy a gárdának egész más volt a lényege , mint amit a ballibek és a média sokszor ráaaggattak, akkor én szégyellem magam helyettük is..

2012. szept. 8. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/44 anonim ***** válasza:
0%

A másik a náci Jobbik, meg a Fidesz.

Meg a Magyar gárda is vicces, nyilasok. Embereket félemlítenek meg, és háborgatják a cigányokat, ez nagyon elítélendő. A cigányoknak tolerálni kell a lopásokat mert ők már ezt több mint 200 éves csinálják.


Üdv: Egy baloldali liberális.

2012. szept. 8. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/44 anonim ***** válasza:
87%

Hogy nevezheti valaki bohóckodó feltűnési viszketegségnek az árpádsávos zászlót, ha a melegfelvonulásokat védi ???


Tudod az a vicc, hogy a pl. a melegkérdés pont egy olyan téma abból a néhányból , amiben én személy szerint lazább vagyok a konzervatívoknál , és úgy gondolom, kellene lennie, mert el kell pár évtized alatt jutnia a társadalmunknak addig, hogy ne féljünk ettől a dologtól, ne tartsuk betegségnek..stb. , és abban is egyetértek ,hogy az alatr az idő alatt a kisgyerekeiket sétáltató anyukák mehetnek máshová. Szóval nem kerítek a kérdésdnek nagy feneket, felvonulnak évente, ez sztem nem gáz.

DE. Lojális vagyok azokkal a tőlem ebben a témában konzervatívabb emberekkel (akár kisgyerekes családokkal, vallásos emberekkel, akár csak olyanokkal, akiknek nem tetszik a rendezvény a harsánysága és provokáló jellege miatt). Szóval megértem azt is, hogy kicsit soknak gondolják azt, ami ott folyik .Nem értem ,hogy egy liberálisnak sokszor miért esik nehezére ezt elfogadni.

Egyébként ugyanezzel az erővel szidhatná a keresztény egyházakat is, hisz ők a melegséget egyfajta rossz hajlamnak tekintik, amit kordában kell tartani.


Egy nagyon jó példa lehet egy ismerősöm arra, amit a ballibekben ezen a téren képmutatónak tartok : az illető 28 éves, meleg férfi, református gyülekezetbe jár, és jobboldali, Fideszes szavazó.

Azt hiszem, egyszer beszélgetett a melegség témájáról a lelkészével, és csalódottan távozott, de van annyira értelmes, hogy ettől még ne hagyja ott a hitét és ne adja fel a hitéletét, egyszerűen elfogadta és gyorsan továbblépett azon, hogy ezek az egyház számára manapság is nehéz kérdések, de ettől ő még nagyon sok jót kap és kapott attól a közösségtől és a lelkészétől is .


A melegfelvonulást meg ő is kissé harsánynak tartja, annak ellenére, hogy ő is meleg.

Szóval bírom a nagy jogvédő liberálisokat, de nem tudom, mit szólnának egyesek közülük ahhoz, hogy a melegek közt is ugyanúgy vannak, akik túlzásnak és provokálónak érzik a melegfelvonulást.


Még egyszer hozzáteszem : én személy szerint NEM érzem annak, meg nem is tartom akkora problémának mint amit sokan kreálnak belőle- mindkét oldalon - , de megértem azokat a heterókat is, azokat a kisgyerekes anyukákat is, azokat a melegeket is, azokat a lelkészeket is, akik számára ez kicsit erős.



De nem is ez volt az, ami felháborított, ez csak megjegyzés lett volna a melegtémára, amit úgy érzek, sokszor pajzsként használnak a liberálisok, hogy ezzel érezzék igazoltnak, ők mennyire lojálisok.


Ami felháborított, az az volt, hogy valaki képes leírni, hogy neki semmi baja a melegfelvonulással és szidja azokat, akiket ez zavar, DE az árpádsávos zászlót és azokat, akik számára ez fontos, bohóckodónak, feltűnési viszketegségben szenvedőnek tartja.


Ez akkora képmutatás számomra, hogy egyik fal adja tőle a másikat.


Most komolyan ,valaki kardoskodik a melegek mellett és ezzel párhuzamosan az árpádsávos zászló ellen ???

Miért nem mindkettő MELLETT állnak ki ??

2012. szept. 8. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/44 anonim ***** válasza:
77%

Ja, én írtam, hogy csomószor csalódtam a liberális magyar oldalban.

Hét például ezért..

2012. szept. 8. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/44 anonim ***** válasza:
81%
Én sem szeretem a liberálisokat, és nem a nézeteik, hanem azt elfogultságuk miatt. Mindenkit védenek, csak a magyarokat nem. Ha megjelenik a Gárda, akkor megy a "félelemkeltés" szöveg, de mikor kiderül, hogy komplett falvakat terrorizálnak cigányok (az összes helyi cigánnyal baj van), akkor kussolás van. Amikor a Kuruc szidja a zsidókat, akkor de szemét...Amikor egy zsidó származású író szidja a magyarokat, akkor persze szólásszabadság van. Na és, hogy ne általánosítsunk, mivel minden egyes gyilkosság egyedi eset. Ilyen alapon pitbull tenyésztést sem kellett volna betiltani, végülis az összes halálos kutyatámadás egyedi eset volt. Ott miért általánosítottak? Talán mert veszélyes fajról volt szó.
2012. szept. 10. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/44 anonim ***** válasza:
96%
Pardon fajtára gondoltam
2012. szept. 10. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/44 anonim ***** válasza:
79%
Kérdező a sok balos libsi ezt nem érti meg(tisztelet a kivételnek) hiába mondod neki, hogy a nyilas meg az árpád sávos zászló két különböző dolog nekik az egy fasiszta jelkép nekik István nem magyar volt hanem Európai.... Nem értem őket többségük valóban magyar ellenes...
2012. szept. 11. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/44 anonim ***** válasza:
65%

Nekem nagyon gyanús ez a gyakorikerdesek.hu


Pl: amikor valaki kiír zsidó szócikkes témát, és ahhoz érkezik egy-két "light"-os hozzászólás a zsidókat érintően (értsd, "elegünk van abból, hogy folyton lenácizzák a magyar népet"), akkor le van pontozva adott komment jobb esetben 10-15%-ra, de olykor 0%-ra is.

Azt ugye senki sem gondolja, hogy a magyar nemzetiségüek ezzel egyet értenének.


Apropó: kíváncsi lennék, hogy a gyakorikerdesek.hu tulajdonosi hátterére.

2012. szept. 11. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!