Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Nem furcsa ez? (balliberálisok...

Nem furcsa ez? (balliberálisok vs. , , magyarkodók")

Figyelt kérdés

Kissé érdekes gondolatmeneteik vannak néha azoknak, akik a ,,magyarkodók" ellen nyilatkoznak. Csak úgy általánosságban, néhány témát érintve kérdezlek Titeket, nektek is feltűntek-e hasonló logikai bukfencek:


1. Trianon, nemzetállam, kisebbségek:

A multikulturalizmus a ballib szerint jó, a bevándorlókkal nincs semmi baj, az idegengyűlölet elítélendő, stb. ezzel még nincs is nagy baj. De Trianon szerinte igazságos volt, hiszen a magyarok kisebb arányban voltak az összes kisebbséggel szemben, és milyen jó, hogy végre igazi nemzetállam lehetünk, kisebbségek nélkül (megjegyzem, ilyen logika alapján teljesen fel is lehetett volna számolni Magyarországot, az is igazságos lett volna. A ,,magyarkodók" szerinte iskolázatlanok - mégis a liberó az, aki nem ismeri a lokális etnikai arány fogalmát). Szóval a multikulti mindenhol oké, de a Kárpát-medencében nem.


2. Szóba kerülnek a ,,szélsőjobbosok", akik kirekesztik szegény cigányokat, zsidókat. Erre ugye jön egy ellenérv a szélsőjobbostól, hogy ő sem a származása miatt utál embereket, hanem a viselkedésük miatt, mi több, neki is van cigány, zsidó barátja, akivel jól megvan. Na és erre mi is a reakció a drága liberótól?? ,,Nemzeti zsidó, jobbikos cigány, hehehehe hát ez mekkora poén már, te sem gondoltad komolyan" és észre sem veszi, hogy ő volt a kirekesztő kettőnk közül.


3. Fikázza az árpád-sávos zászlót, be akarja tiltatni, stb. mert ugye ,,egyértelműek a nyilasokra utal, a sok ostoba náááci meg ott lengeti, nem tanultak történelmet" stb. Persze a sávokat megszámolni már nem képes, pedig általános elsős anyag, hogy a nyolc sáv nem kilenc.


4. A drága liberó prédikál arról, hogy a származás nem számít, az vagy, aminek vallod magad, stb. A ,,turbómagyarok" ellen mégis az szokott lenni a legfőbb érv, hogy minden magyar családban van lengyel, szlovák, szerb, német, stb. vér is, tehát senki nem mondhatja magát magyarnak. Szóval senkit nem lehet megbélyegezni származási alapon, de azért a liberális fajelmélet alapján a magyarok nem is léteznek (mert ilyet is rengeteget hallottam már, hogy valójában magyar nincs is, hiszen keveréknép vagyunk). Külön mesterdiplomát érdemelnek azok, akik egy német vagy szláv vezetéknevű szélsőjobbost a nevével támadnak, mert ugye a származás itt sem mérvadó.


5. Melegfelvonulás: a sok k.csög nááááci miért megy ki ellentüntetni, a másságot el kell fogadni, ne bántsuk a homárokat, stb. De azért adu ász érvként csak feljön az, hogy az ellentüntető is ,,látens buz.i", és ez mekkora gáz már. Szóval e helyzetben a felvilágosult, értelmiségi liberális pár mondaton belül is képtelen eldönteni, hogy most gáz-e melegnek lenni vagy nem...


6. A libsi szerint elítélendő a Magyarországon élő kisebbségek megfélemlítése, a rasszizmus, stb. Mondjuk ezzel egyet is értek, de az már azért elég szánalmas, amikor a szlovák, román, ukrán magyarellenes intézkedésekre annyi a reakciója, hogy az az érintett országok belügye, minek a felvidéki magyaroknak nyelvhasználat és magyar KRESZ tábla, minek az erdélyieknek magyar iskola, stb. tessék szépen asszimilálódni. Megnézném azért a reakcióját, ha pl. a békéscsabai szlovák gimnáziumot bezárnák, a sváb, szlovák, román kisebbségi önkormányzatokat meg megszüntetnék, nyilván az már nem belügy lenne, hanem ,,Európa szégyene" meg ,,magyar mentalitás".


7. Általánosítani a liberó szerint csúnya dolog, így nincsenek nagyképű franciák, alkoholista oroszok, rideg németek, nyugodt svájciak, magyarellenes szlovákok, tahó amerikaiak, csak az egyén van, származástól függetlenül. Persze ettől még a lopás, csalás, alkoholizmus, korrupció, rasszizmus, vesztegetés, stb. mind ,,jellegzetesen magyar" dolgok, mert ugye mindenki más ,,európai", csak mi nem. Mert ugye máshol mindenki tisztességes, szép és okos, csak azok a műveletlen magyarkodó nagymagyar díszmagyar magyarok nem.


Szerintem ízelítőnek elég volt ennyi is és értitek, mire gondolok.



2012. szept. 4. 15:20
1 2 3 4 5
 21/44 anonim ***** válasza:
0%

ma 12:35

Az árpádsáv a Horthy hóhérok zászlaja.

A zsidók meg a cigányok le "nácizzhatnak".

De te magyar vagy így maradj csendben. Jó lesz? Köszönöm.


Üdv:Egy baloldali liberális

2012. szept. 11. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/44 A kérdező kommentje:
Kedves agent provocateur ,,baloldali liberális", le lehetne már állni, ezeket tuti nem gondolod komolyan és én sem veszem be, hogy komolyan írod.
2012. szept. 12. 11:25
 23/44 anonim ***** válasza:
0%

Szia!


Komolyan gondolom fel vagyok világosítva,hogy a cigány bűnözés, már ha van akkor is toleránsnak kell velük lenni.

Vigyázz magadra ,mert fel is nyomhatlak Zsidózásért Cigányozásért te magyar.

Toleránsnak kell lenni.

2012. szept. 12. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/44 A kérdező kommentje:
Hajrá...
2012. szept. 12. 16:53
 25/44 anonim ***** válasza:
0%

Csak írtam, hogy tisztában legyél, a dolgokkal.

Tilos magyarországon bárkit is a származása miatt elítélni.

Ez rasszizmus ,mi bajod van hogy a Roma esetleg lop? SEMMI az ég világon semmi, őket így kell elfogadni.

Ellenben a rasszizmust teljesen be kéne tiltani.

2012. szept. 12. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/44 A kérdező kommentje:

,,A zsidók meg a cigányok le "nácizzhatnak".

De te magyar vagy így maradj csendben. Jó lesz? Köszönöm."

,,Ellenben a rasszizmust teljesen be kéne tiltani."


:D :D :D

2012. szept. 13. 09:28
 27/44 A kérdező kommentje:

De tudod mit? Tegyük fel, hogy betörök hozzád, esetleg még meg is verlek, aztán romának vallom magam. Ugyanis mindenki az, aminek vallja magát, nem lehet azt mondani, hogy a fehér bőröm miatt nem lehetek cigány (esetleg azt mondom, oláhcigány vagyok). Aztán leshetsz, ,,te magyar". :D


Te sem leszel matematikus ilyen logikai képességekkel...

2012. szept. 13. 09:31
 28/44 anonim ***** válasza:
84%

" Szociál-demokrata vagyok, mert az értékrendem polgári. Mint Máraié. Vagy Wesselényié. Becsületes munkából becsületes bért, emberi megélhetést, uzsoramentes hiteleket, az adott szónak súlyát, becsületet, jogot, kiszámíthatóságot, demokráciát.


Nemzeti konzervatív vagyok, mert a világ szellemi öröksége a nemzetek szellemi örökségének összessége, és a patriotizmus soha nem a másik ellen való, hanem a másikért, saját arcunkat mutatva. Nem globalizmus-maszlag, hanem a kultúrák, szokásjogok sokszínűsége, egymás kiegészítése, egymás mellett élése. Lásd a 48-as forradalmakat. A mi lelkesedésünket más népek szabadságáért, hisz nálunk és velünk harcoltak lengyelek, olaszok, németek, örmények, zsidók, szerbek, és a forradalom leverése után mi harcoltunk együtt Garibaldival az olasz szabadságért, majd Észak-Amerika és Dél-Amerika népeinek szinte minden szabadságharcában ott voltak a magyar emigránsok. Úgy is mondhatnám: ha szabadságról van szó, akkor sem, most sem engedünk a 48-ból.


Zöld párti vagyok, már nagyon régóta, mert ez a világ így nem tartható fenn, és ebben mindannyian felelősek vagyunk. Tehetünk és tennünk is kell sokat, de valahogy mindig csak önmagunk és lehetőségeink után kullogunk. Én is többet tehetnék. Annál sajnálatosabb, hogy a zöld pártok is letértek erről az útról, ők is a világ mengemtése és élhetővé tétele helyett inkább azzal foglalkoznak, hogy hogyan nevezik a homszexuálisok együttélését formálisan, és hogy fogadhassanak-e örökbe gyerekeket.


Liberális vagyok, mert ma már mindenki az, ki is lenne az a bolond, aki megkérdőjelezné az öt alapvető polgári és öt emberi jogot! Csakhogy ma a liberalizmus legnagyobb ellensége és szomorú paródiája éppen a modernkori (ultra)liberalizmus, melynél agresszívebb, rombolóbb, antidemokratikusabb erőt nem ismerek. A PC (témák tabuizálása, kettős mérce) ürügyén bontja le a demokráciát szerte a világon, tette már tönkre Európát, és álszent médiájának propagandája elérte a göbbelsi magasságokat. Agresszivitásában sem embert, sem Istent nem ismer. Felzárkózott a múlt század két nagy totalitárius rendszere mögé, kitalálta és állandósítja a gyűlöletbeszédet, és ellehetetleníti az őszinte, tabuk nélküli értelmes lényegi beszédet. Ami neki nem tetszik, legyen az szociológiai, társadalmi, gazdasági, világnézeti másság, azt elfogadni nem tudja (miközben fennhangon hirdeti), hanem megpróbálja anyagilag és erkölcsileg ellehetetleníteni, szalonképtelenné tenni, kiirtani, mondván, hogy nem kell rá figyelni, hisz szélsőséges, csőcselék, fasiszta, antiszemita, homofób, vagy ki tudja mi. Pedig nagyon sok dolguk lenne a liberálisoknak, ezer sebből vérzik a világ, népeket üldöznek, irtanak ki, alapjogokat és közösségi dolgokat tipornak lábbal, küzdhetnének a Benes-dekrétumok ellen, aminek jogtalansága egekig ordít, küzdhetnének a valóban üldözött többmilliós kisebbségek jogaiért, a felvidéki magyarokért, az erdélyiekért, a délvidéki vérengzések áldozatainak rehabilitásáért, a csángók és a rutének elismeréséért (Európa kéát legmostohább népe, Európa kurdjai, akiknek még a létét is tagadják), a romániai restituciós törvények foganatosításért, a felvidéki fasiszta nyelvtörvények és a sorozatos jogfosztások ellen, Sólyom László kitiltásáért emelhetnének fel a szavukat, küzdhetnének a kiközösítettek, üldözöttek millióinak jogaiért, a nyugat-európai neonácik ellen, a tolousi merénylők ellen, a kurdok, a katalánok, az okszitánok, a provansziak, a korzikaiak, palesztinok, kurdok, tibetiek, ujgurok jogaiért, erősíthetnének a valós demokratikus mozgalmakat, az egyénért, a népért, szociálisan érzékenyen, támogatva a bankadó minél szélesebb körű bevezetését a világban, a valódi kizsákmányolást enyhítendő. De eszük ágában sincs ehhez a nehéz, profitot nem termelő, verejtékes, gyors sikerrel nem kecsegtető munkához, inkább ráülnek a zsíros fazekakra és onnan oktatják ki a fél világot önmérsékletre, aszkézisre. A valódi kisebbségek helyett ál-kisebbségek ál-problémáit oldják meg hangosan, vallásszabadságért küzdenek, miközben maguk nem is burkoltan vallásellenesek, a szabad sajtóban aggódnak a sajtószabadságért, szabadon és hangosan ordibálnak arról, hogy nincs szólásszabadság. Ma a liberalizmus valódi arca az ordítozó Cohn-Bendit, a békés tüntetőkre lövető, és a verőlegényeket kitüntető, valamint a gazdák demonstrációját jogellenesen megtiltó Demszki, vagy az a Kuncze Gábor, aki annyira empatikus a jogaikban sértett magyar és külföldi turistákkal szemben, hogy az ő bajuk, hogy megsérültek, miért mentek ki az utcára. Ez a cinizmus netovábbja, a liberalizmus demokrácia-felfogása. És ők féltig ma a leghangosabban a demokráciát, ők, akik annyira leszerepeltek, és hitelüket vesztették, hogy mint párt, gyakorlatilag megszűnt, 1% alá csökkent, és be se jutott a parlamentbe. És amit azóta sem tudnak elfogadni. Egy megjegyzés 2006-hoz. Sok ember sérült meg akkor, maradandóan, én őket három csoportba tudnám sorolni: voltak a teljesen gyanútlan járókelők, magyarok, és külföldiek. Aztán voltak a békés tüntetők, és végül voltak a randalírozók. Az első kettőt a rendőrségnek kutyakötelessége megvédeni, őrizni, és óvni, de a randalírozókat sem bánthatja, őket szabályosan elő kell előállítani. Ehelyett az utasított, liberális szellemű rendőrség mindenkit válogatás nélkül agyba-főbe vert, taposott, lőtt, sőt, még lakásokba, kávézókba is betörtek, és az ott békésen iszogatókat is válogatás nélkül megverték. Soha nem volt még olyan mélyen a rendszerváltás óta a demokrácia Magyarországon, mint akkor.

És remélem soha többet nem is lesz."

2012. szept. 14. 02:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/44 anonim ***** válasza:
100%
Én ebben az egész nacionalista vs liberális "harcban" a középutat tartom helyesnek. Addig jó a liberális álláspont hogy legyen szekularizmus, ne legyenek tiltva a homosexuális kapcsolatok, és hogy a kisebbségnek is ugyan olyan jogai legyenek mint a többségnek. (sőt még a fű szigorú szabályok melletti legalizálásával is egyetértek) De! Magyar vagyok és nem világpolgár. Jó dolognak tartom a nacionalizmust, (azért még mindig van mire büszkének lennünk) amíg nem megy át sovinizmusba, és azt gondolom hogy a hagyományainkat nem árt ápolni. Továbbá, trianont semmiképp sem tartom igazságosnak. Az egy dolog, hogy Kb 50-50 volt a magyarok és a többi nép aránya az országban, de ez akkor sem volt igazságos. Főleg az, hogy rengeteg magyar többségű területet is elvettek. És hiába hogy nincs bajom a homosexuálisokkal, de ezeket a melegfelvonulásokat túlzásnak tartom. Ennek magánügynek kéne lennie. És az sem normális, hogy a rendőr fél elvinni egy bűnözőt, ha az cigány. (sajnos volt már erre példa) De ugyanígy nem normális a fundamentalizmus (szerencsére ebből itthon kevés van) és Hitler dicsőítése sem. Lehet lepontozni.
2012. okt. 11. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/44 A kérdező kommentje:
Dehogy pontozlak le, én is ugyanígy gondolom :)
2012. okt. 12. 16:52
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!