Miért olyan nehéz dolog megtisztelni hazánkat, Magyarországot azzal, hogy vigyázzva, azaz mozdulatlanul, oldalra zárt egyenes, vagy imára kulcsolt karral állunk ÉS éneklünk a Himnusz alatt?

Annó az egyik március 15-ei iskolai megemlékezésen az egyik kis suhanc ünneplő helyett rózsaszín (!) rövid ujjú ingben jött be, és nem állt fel a Himnusz alatt. Egykori kémiatanárom karon ragadta, és úgy b*szta ki a kis szart a nagyteremből, hogy a taknyán csúszott hazáig (gondolom, csak véletlen, hogy ez a gyerek az egyik vezető politikusunk fia :)).

Na, ez lehetne a követendő példa a kis renitenskedő hippikkel szemben.

18 vagyok, még nekünk is így tanították. Amikor műsorzáráskor a tv2 vagy rtl en megy a himnusz ott azért nem állok fel:D de tömegben cikinek érezném ha ülve maradnék vagy hangoskodnék.

Aki azt hiszi hogy ő menő attól ha lázad ez ellen a hagyomány ellen, azzal a neveletlen tahóságát mutatja be, szerintem, pedig egyáltalán nem vagyok mélymagyar.

Volt egy 40éves diktatúránk amikor igaz hogy nem csináltak nagy ügyet abból hogy ha "Magyar-kodtál" de nem is nézték jó szemmel az internacionale okán.

Aztán az elmúlt 20 ból 12 amikor ha ha csak hangosabban akartál magyar lenni akkor már is rasszista , fasiszta, soviniszta, lettél.

Miért csodálkozunk?

Elkorcsosult a világ. A fiatalabb korosztály pedig pláne nem tartja be. Állni még csal állnak, bár közben erre-arra néznek, vigyorognak. De hogy énekeljenek is? Nincs az az Isten! A kommunista korszakban nevelkedett szüleik nem tanították meg nekik, hogy ezt így illene....

Csütörtökön voltunk a Párommal a Szent Jobb-körmeneten, ott is szólt közben egyszer a Himnusz. Igaz, nem láttam végig a sort, mert sokan voltunk, de azt láttam, hogy kb. mi páran teljes természetességgel megálltunk (ezzel feltartóztatva a hátunk mögött levő nem tudom hány emberkét is) és mi akkor is vigyázba állva és énekelve hallgattuk végig a Himnuszt, az előttünk levő emberkék meg gond nélkül elsöpörtek.

Az a baj, hogy ha valaki büszke arra, hogy magyar, hazáról beszél szimplán Magyarország helyett, sőt még a Himnuszt is énekli: egyből rásütik, hogy mélymagyar, elkezdik alázni, hogy mit magyarkodik, sőt még azt is megkaptam egyszer, hogy náci vagyok (!), rasszista, antiszemita és fasiszta. Szép, mondhatom. És mindezt azért, mert van bennem magyarságtudat. Tán szégyellnem kellene, hogy magyar vagyok? Már a saját országunkban is?

Trükkös kérdés... Egyfelől egyet is lehet vele érteni, másfelől meg nem. Mert szerintem ez egy kicsit olyan, mint pl. a karácsony, az anyák napja, vagy a különböző családtagok születésnapja: k*ra semmit nem ér az, ha ezeken a napokon ugyan elárasztod az érintetteket a (látszólagos) szereteteddel meg ajándékokkal, de a fennmaradó 364 napban kutyába sem veszed és le se sz*rod őket. Összességében tehát épp hogy az számít a legkevesebbet, hogy ezeken az ünnepnapokon hogy viszonyulsz hozzájuk, és az a legtöbbet, hogy a többin hogyan.

Ugyanígy, a haza sem jut előbbre semmivel azzal, ha a Himnusz alatt merev vagy, mint a cövek, de egyébként meg adót csalsz, sikkasztasz, törvényt szegsz, gáncsoskodsz a többiekkel, szemetelsz, és még sorolhatnám. Összességében tehát sokkal többre megy a haza egy olyan emberrel, aki esetleg mocorog vagy egyéb módon "illetlen" a Himnusz alatt, viszont egyébiránt meg tisztességes, becsületes életet él, és odateszi magát az ország előbbre jutásához.

Szóval összegezve, a magaviselet és az illem az ünnepek alkalmával jó dolog és elvárható, de még sokkal jobb, ha a fennmaradó 364 napban él jól és érdemesen az ember. Ha pedig mindkettőre képes egyszerre, hát annál jobb.

Ami meg a magyarságtudatot illeti, azzal is csak annyi a gond, mint például az iszlámmal: alapvetően az is egy jó vallás, ugyanúgy békét hirdet és szeretetet, mint a kereszténység, de mégis, ha meghalljuk, mire asszociálunk...? Naná, hogy bin Ladenre, 9/11-re, meg a terroristákra. Holott az iszlám egyébként jó, és minden normális muszlim nyugodtan lehet büszke rá, hogy az - csak a szélsőségek rossz fényt vetnek a normálisakra is.

No, ugyanez a helyzet a magyarságtudattal is. Nincs semmi gond a normális formáival, az úgymond "egészséges nemzettudattal", amikor az ember attól függetlenül, hogy büszke a hazájára, nem veszi semmibe és nem gyűlöli az idegent se, és teljesen jól kijön vele, ha olyan, akár barátjává, munkatársává is fogadja, stb. ... semmi gond. Viszont itt is itt vannak a szélsőségek, akik tényleg idegengyűlölnek, verekednek, rombolnak, és többnyire sötétek, mint egy fekete lyuk a mélyűrben - nos, ők ugyanúgy rossz hírbe hozzák a tisztességes magyarságtudatúakat, mint a terroristák a normális muszlimokat.

És mivel mindig a renitenskedők csapják a legnagyobb zajt, ők a leghangosabbak, máris sokkal jobban odafigyel rájuk mindenki, mint a "csendes többségre". És ezért van az, hogy ha valakiről kiderül, hogy erőteljes "nemzeti érzelmeket" ápol, akkor jó eséllyel máris ugyanolyan gyanakvóan fognak nézni rá, mintha az derülne ki róla, hogy muszlim.

Ahhoz tehát, hogy a magyarságtudat teljességgel elfogadott, mindenki által megbecsült és senki által el nem ítélt dolog legyen, az kell, hogy megszabaduljunk a vadhajtásaitól, és mindenki csak arra lásson példát, hogy a "nemzeti érzelmű" magyar tisztességes, becsületes, tettekkel tesz a hazájáért, nem csak szavakkal, de ugyanakkor intelligens is, művelődik, tanul, nyitott a külvilág és az újdonságok felé, nem nézi le a nem-magyarokat, és ugyanúgy esélyt ad nekik is mindaddig, amíg azok maguk rá nem szolgálnak a megvetésére (EGYÉNként, nem pedig CSOPORTként, ezt se felejtsük; igen, sok a rossz cigány, de vannak jók is, stb.). Akkor máris nyugodtan vállalhatná bárki a magyarságtudatát és nem lenne vele baj.