Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Szerintetek jó volt a magányny...

Szerintetek jó volt a magánynyugdíj megtakarításának államosítása? Milyen érvekkel, tényekkel támasztható ez alá?

Figyelt kérdés
Minden szempont érdekel, az indítékoktól kezdve az eljárásig. Szerintetek jól jártunk, vagy sem?

2013. jan. 6. 19:03
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
14%

Én az mnyp megtakarítást sosem tekintettem a saját pénzemnek, és mint kiderült, igazam volt.

Mert a megtakarítás az, ami az ember saját számláján van, szabadon rendelkezhet vele, bármibe befektetheti vagy kiveheti.

Az mnyp pénzt pedig kötelezően levonták, és csak egy ígérvényt adtak érte, hogy cserébe majd kapsz valamennyit 20-40 év múlva. A pénz nagy része pedig valójában az államhoz került, a költségvetésbe. Az ember meg egy számlalevelet kapott az mnyp-től, hogy ennyi meg annyi pénzed van, pedig az csak egy fiktív összeg volt, az állam azt már rég elköltötte. Ebben hasonlított a zeekler-hez, akinek ez mond valamit. Szóval egy nagy lopás volt az egész, csak a pénztárak nyúltak le évente 10 milliárdokat.

A nyugdíjat egyébként is a befizetett nyugdíjjárulék alapján kapják a nyugdíjasok, ez most is így van, az mnyp-vel is így lett volna, és ezután is így lesz.

2013. jan. 6. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
60%

Ahogy nézem, itt sokan még mindig nem tudják, hogy mi is volt az a (kötelező) magánnyugdíj-pénztár.


"Szemétség volt elvenni az emberek megtakarításait."


Azt a pénzt gyakorlatilag az állam fizette be, nem az emberek. Egész pontosan az állam helyett a mnyp kapta meg, és névreszólóan könyvelte, befektette - nem túl nyereségesen, viszont érdekes módon nekik mindig megvolt a pénzük.


"nem voltam magánnyudíj pénztári tag, jól jártam, mert legalább nem rólam húzták le adók formájában azt a pénzt"


De. Csak te közvetlen az államnak adtad, nem átmenetileg az mnyp-nek.


"Amúgy a magánnyugdíj rendszer egy rossz rendszer volt"


Nem lett volna rossz rendszer, csak nem egy olyan országban kellett volna bevezetni, ahol eleve nagy veszteségű volt a nyugdíjkassza. Vagy legalább nem akkora mértékben kellett volna bevezetni, de legalábbis nonszensz volt a közel 5%-os működési költség.


"Emlékszem hogy ezt önkéntes magánnyugdíj tagságnak nevezték....önkéntes....pff. Kötelező volt belépni még tanuló koromban."


Van önkéntes mnyp és van (volt) kötelező. A kettő nem ugyanaz. Az önkéntes ma is létezik, és csodával határosan lényegesen alacsonyabb arányú működési költség is elég.


"Faterom élettársa több év megtakarítását bukta el, összesen 4 millió Ft-ot."


Kérdem én, hogy ha nem a mnyp-be kerül az a pénz, akkor be tudta volna tenni a bankba? Nem. Megkapta volna a kezébe? Nem. Akkor mit is bukott el?


Persze a félrevezettek most úgyis lepontoznak, mert még ilyen egyszerű dolgokat sem képesek felfogni és megérteni. Ez olyan, mint a rendszámra szóló parkolóhely. Attól, hogy a te rendszámod van ott, még nem viheted haza.

2013. jan. 6. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:
47%

Egyértelmüen bebizonyosodott,hogy jó volt.

Soha nem kapták volna meg az emberek a megtakarításaikat.

Ez a dolog a Horn -rendszerben kezdődött 1995-ben.Egyszerüen egy kísérlet volt,amit nyugatról erőltettek ránk,tudván,hogy ott sose tudott működni.

Soha sehol nem kapott senki a magánnyugdíjon keresztül nyugdíjat.

A manyup pénztárakat egy idő után mindig a tulajdonosok becsődöltetik és igy nem kell a pénzeket már kifizetni,és a felhalmozott tőkét lenyúlhatják .

Két láb működik nyugaton:

1. állami nyugdíj/Havi járulék befizetéses/

2.Önkéntes nyugdíj pénztár.azoknak akik még több nyugdíjat szeretnének kapni havi járulékot fizetnek ebbe az alapba,és ez azután kivehető a nyugdíjas években.

Ez a kettő tud működni.Nincs magánnyugdíj nevezetű

lenyúlás sehol külföldön.

Nagyon jól ismerte fel a jelenlegi pénzügyi vezetés,hogy ezt meg kell szüntetni,mert nem tud működni,és embertömegek lesznek becsapva.

A legszörnyűbb,hogy a fiataloknak kötelező volt belépni.

Nekem mivel idősebb vagyok,már szerencsére nem kellett,de nagyon sok embert megvezettek,és szegények még mindíg azt hiszik,hogy elvették tőlük a megtakarított pénzüket.

Ahelyett,hogy örülnének,mert így jó helyre került:AZ ÁLLAMI ALAPBA,AMIRE MINDÍG SZÁMÍTHATNAK!!!

2013. jan. 6. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 rémuralom ***** válasza:
52%

"Két láb működik nyugaton:

1. állami nyugdíj/Havi járulék befizetéses/

2.Önkéntes nyugdíj pénztár.azoknak akik még több nyugdíjat szeretnének kapni havi járulékot fizetnek ebbe az alapba,és ez azután kivehető a nyugdíjas években.

Ez a kettő tud működni.Nincs magánnyugdíj nevezetű

lenyúlás sehol külföldön. "


Tyű, de okosak vagyunk. Nézz magadba, és válaszold meg magadnak a kérdést: szerinted az ÖNKÉNTES nyugdíjpénztár nem MAGÁNnyugdíjat fog adni? És az önkéntes nyugdíjpénztár jófej, ők nem fognak becsődölni, mielőtt fizetni kéne?

Elmondom neked, több, nálunk jobban álló országban van kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság. Ha igényt tartasz rá, utánanézek, hogy pontosan hol, még a vonatkozó törvényekből is idézek neked. Az is előfordulhat, hogy találok olyat, ahol már negyven évnél régebben csinálják, így már vannak olyanok is, akik kizárólag magánnyugdíjat kapnak. Ez utóbbiban nem vagyok biztos, de mondom, nincs kizárva.


Ezt az édesded kommunista dogmát meg, hogy "az államra mindig lehet számítani", igazán el kéne már felejteni, mert amíg mindenki az állam csöcsét akarja szopni, addig sosem fogunk felnőni és felelős döntéseket hozni.

2013. jan. 7. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
0%

Az önkéntes pénztár teljesen más,mint a magánpénztár.

A magán nevezetű az kötelező volt,az önkéntes meg önkéntes ahogy a nevében is van,tehát nem kötelezö.

Az embereket beleterelték 1995-ben ebbe,mint egy marhavagonba,nem volt kiút,csak annak aki már középkorú volt,az választatott. A pénzét amit kötelezően levontak mindenkitől kezelte egy magasan megfizetett "átláthatatlan rendszer".

Volt olyan ismerősöm,akinek teljesen minuszba ment a betett pénze.

A legtöbb ember bizony a végelszámoláskor nem kapott egy fillért,sem, vagy valamicske morzsát odadobtak neki.

Ezt szüntette meg nagyon bölcsen a jelenlegi kormány,mielőtt minden pénzt eltüntettek volna.

Az állami nyugdíj nem ördögtől való,az egész világon az az elsődleges nyugdíj,a többi az vagy van,vagy nincs.

Ahogy éppen a tulajdonos gondolja.Mint a prémium.

Ez nem valami szocialista csökevény.

2013. jan. 7. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 A kérdező kommentje:

"Emlékszem hogy ezt önkéntes magánnyugdíj tagságnak nevezték....önkéntes....pff. Kötelező volt belépni még tanuló koromban."


Rosszul emlékszel. A nyugdíjnak két kötelező pillére volt: az állami, amit az APEH szedett be, és a másik a kötelező magánnyugdíjpénztár. Ezenkívül még volt a valóban önkéntes kiegészítő magánnyugdíjpénztár, amibe a több nyugdíj reményében lehetett befizetni. Erre nem tehette rá az állam a kezét.


"Faterom élettársa több év megtakarítását bukta el, összesen 4 millió Ft-ot"

- Erről is Orbánisták tehettek (nem iróniának szántam, hanem komolyan.)


"A mai nyugdíjasok nyugdíjára nem volt fedezet évi közel 400 milliárd forint hiányzott a nyugdíjalapból,a kiesett pénzt hitelekből kellett pótolni ami eladósodáshoz vezetett."

Pénz az van, csak nem arra fordítják, amire kellene. Az államosított pénzen is inkább MOL részvényt aranyáron, meg mindenféle stadiont és egyéb marhaságra költötték.

Az, hogy a jelenlegi nyugdíjasoknak kell, csak rizsa volt: már elfogyott az egész, nem termelődik újra, de a probléma nem oldódott meg, mert pl. a korrupciót és a többi pénzszivárgót nem áll érdekükben felszámolni.


"Bár ha azt is tudnád, hogy akkor sem kaptál volna nyugdíjat, ha nem veszik el talán te sem aggódnál ennyire."

- Ezt mire alapozod?


"Azt a pénzt gyakorlatilag az állam fizette be, nem az emberek. Egész pontosan az állam helyett a mnyp kapta meg, és névreszólóan könyvelte, befektette - nem túl nyereségesen, viszont érdekes módon nekik mindig megvolt a pénzük."

- Azt valójában a dolgozó bruttó béréből vonták le és utalta a munkáltató a dolgozó által kiválasztott magánnyugdíjpénztári SAJÁT számlájára.


"Volt olyan ismerősöm,akinek teljesen minuszba ment a betett pénze.

A legtöbb ember bizony a végelszámoláskor nem kapott egy fillért,sem, vagy valamicske morzsát odadobtak neki.

Ezt szüntette meg nagyon bölcsen a jelenlegi kormány,mielőtt minden pénzt eltüntettek volna."

- A "bölcs kormányunk"-nak köszönhetik az ismerőseid a morzsákat, és a mínuszt!

Miért is? Azért, mert a megtakarítást a kormány tőzsdézte el, nem a MANYUP! Ugyanis a megtakarítást az állami rendelkezéseknek megfelelően kétféleképpen fektette be a MANYUP egyik rész az államkötvény, a másik pedig a részvény volt. A MANYUP a tagok korához igazítva fektette be a becsordogáló pénzt, vagyis nagy általánosságban hosszú lejáratú államkötvényekben, és a részvények is olyanok voltak, amiknek hosszútávon lett volna hozama.

A bölcs kormányunk mit tett? ész nélkül tőkésítette a megtakarításokat, így ORBÁN nemcsak hogy kicsalta, de MEG IS LOPTA a kiszálló tagokat, mert az államkötvény lejárta előtt egy százalék kamatot sem ad. A másik fele pedig a részvény volt, ami evidens, hogy a legnagyobb gazdasági világválság kellős közepén bármelyik részvény értéke zuhant, mint a kő, erről nem a MANYUP tehet. Ha az állam kivárta volna, hogy vége legyen a válságnak (de legalább idáig várt volna), akkor mindenki sokkal többet kapott volna!

A "bölcs vezérünk" azonban gyorsan akart több dolgot bizonyítani: egyrészt, hogy a MANYUP rosszul gazdálkodik, ezért ők voltak a bölcsek és megmentettek mindenkit, másrészt, azzal, hogy "széttéptek" egy halom államkötvényt, egy rakás államadósságtól szabadultak meg azt a látszatot keltve, hogy jó gazdálkodással a válság idejében is képesek voltak csökkenteni az államadósságot.

Ráadásul a pénz nagy részét teljesen haszontalanul költötték el.


Véleményem szerint nem volt tökéletes a MANYUP rendszere, de nem tönkretenni kellett volna, hanem kivizsgálni, és szigorúan szabályozni a működését.


Az állami nyugdíj valóban nem ördögtől való, csak néhány év múlva semmit sem fog érni: már most is egyre több nyugdíjast tart el egyre kevesebb adózó, és ez csak úgy lehetséges, ha egyre feljebb emelik (végül gyakorlatilag eltörlik) a nyugdíjkorhatárt, vagy egyre kevesebbet ér, és a végén, csak egy napi kenyérjegyet kapnak, nehogy "konyakra költsék", ahogy az egyik fideszes szerint a tanárok szeretnék az ígért béremelésüket. Én azt is hozzátenném, hogy nehogy gyógyszerre: így a korai halálozás miatt kevesebbeknek kellene fizetni.

Ha a MANYUP megtakarítást a "bölcs vezér" nem tőzsdézi és kótyavetyéli el, hanem hűen kezeli a befizető érdekei szerint, akkor a MANYUP csődbűntett-veszély és a jelenlegi kaotikus nyugdíjkilátások is megelőzhetőek lettek volna. Bár a Selmeczi Gabriellára még a kiflim csücskét se bíznám rá! (Nem elég, hogy ellopta, amikor lebukott, még volt pofája mentelmi jogára hivatkozni!) Hát ilyen "ember" ítélte el a MANYUP-ot, és persze jött a koncepciós eljárások.

Erről mi a véleménye, kedves előttem szóló?!

2013. jan. 7. 23:21
 17/27 A kérdező kommentje:

"Ahelyett,hogy örülnének,mert így jó helyre került:AZ ÁLLAMI ALAPBA,AMIRE MINDÍG SZÁMÍTHATNAK!!!"

- Miféle állami alapról van szó, amire "mindig lehet számítani"?!

Az elhappolt pénzt mindenféle dologra elköltötték - volt, nincs! Nincs alap, csak fedezet nélküli ígéret! - hála a "Bölcs Vezérnek"!

2013. jan. 7. 23:37
 18/27 anonim ***** válasza:
22%

Jézusom 17.

Önnek lövése sincs arról amiről kellene.

Ezért van a rengeteg félreértés.Mit költöttek el? A nyugdíjalapot már rég elköltötték?

Akkor a postás már nem tudna kimenni....egyenlőre még kimegy.

2013. jan. 8. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 rémuralom ***** válasza:
45%
De igen, ördögtől való az állami nyugdíj. Mert piramisjáték. Addig működik zavartalanul, amíg jóval több befizető van, mint kivevő. A világháború után, amikor az átlagos élettartam a hatvan évet alig érte el, meg amíg az élettartam javulásához baby boom párosult, addig semmi gond nem volt. Aztán a baby boom elapadt, a nyugdíjasok meg csak nem akartak hatvan évesen meghalni. Ez előrevetíti a nyugdíjrendszer összeomlását. Ezt hosszú évekkel, évtizedekkel ki lehet tolni olyan módszerekkel, mint a nyugdíjkorhatár emelése, a nyugdíjkassza hiányának pótlása hitelből és a nyugdíjak csökkentése/befagyasztása/inflációnál alacsonyabb emelése és a nyugdíjjárulék emelése. Azonban eljön egy pont ahonnan már nem érdemes tovább emelni a nyugdíjjárulékot, ahol már szinte teljesen elértéktelenednek a nyugdíjak, ahol már valószínűleg előbb halsz meg, mint nyugdíjba mehetnél, vagy ahol a nyugdíjak felét az államadósság rovására fizetik ki. És onnan már nem lehet mit csinálni, össze fog omlani a rendszer, és csak annak lesznek békés öreg napjai, akik saját megtakarítással rendelkeznek és akiket tud és akar támogatni a családjuk. A többiek hatvanegynéhány évesen éhen halnak. De mindegy, nem magyarázom tovább, úgysem hiszitek el, amíg be nem következik.
2013. jan. 8. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:
25%

Ki lehet tolni,meg át is lesz szervezve,át is kell.

Minden változik a világban, ez is át lesz szervezve,

Nicht beszáren.Lépésről-lépésre,Orbánék nem hülyék.

Ő,ha kell,biztosan elő tudja azért venni a diplomáját.


Nem hiszem,hogy létra kell neki.....,és még azóta se találta meg.

2013. jan. 9. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!