Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Gyanúsítottként be idéztek a...

Gyanúsítottként be idéztek a rendőrségre. Mire számítsak?

Figyelt kérdés
Derült égből, villám csapásként ért, hogy egyszer csak be idéztek gyanúsítottként a rendőrségre. Kaptam egy 1 oldalas levelet, melyben röviden és tömören le írták a következőket. - 2012. évi C. törvény 219. § (1) bekezdés a pontjába ütköző és az (1) bekezdés a pontja szerint minősülő jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezeléssel vádolnak. - Na már most ez érdekes, mert erről semmit sem tudtam idáig. Sőt azt se tudom ki jelentett fel! És milyen adatokkal élhettem vissza! Ehhez hozzá jön még az idézés következő sorai is! - A Be. § (5) A megidézett felhívható arra, hogy az ügyre vonatkozó iratain kívül a bizonyításnál felhasználható feljegyzéseit vagy egyéb tárgyait hozza magával. - Mit is kellene magammal vinni? Mert semmi előzmény nincs, legalább is én ez idáig semmilyen előzményről nem tudok. Épp ezért semmilyen feljegyzésem nincs, és ez ügyben semmilyen tárgyam nincs. Legalább is én nem tudok, jelenleg ilyesmiről! Most akkor mi van? Erre írtam, hogy derült égből villám csapás. Halvány lila fogalmam sincsen, hogy mi akarna ez lenni. És arról, meg egyáltalán, semmi infóm, hogy ki küldhette ezt a kedves karácsonyi ajándékot. Vagyis magyarán, azt se tudom ki jelentett fel, és hogy kinek az adatival élhettem vissza. Ilyenkor mire számíthatok?

2015. dec. 16. 13:56
1 2 3 4 5 6
 31/58 anonim ***** válasza:

még régebben elfogadták a védékezésnél hogy a cselkménx kicsit vagy egyáltalán nem jelent veszélyt a társadalom (törvényes) rendjére.


büntethetőségek alól kizáró körülmények (egy részét fejből): -végszükség,

- nem beszámítható v kóros elmeállapot

- tévedés

-kényszer

-jogos védelmi helyzet (de ez csak garázdaság és közeli cselekmények)

gyerekkor (14 ill 12 év alattiaknál)

2015. dec. 20. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/58 A kérdező kommentje:
Kedves 30-as válaszíró! Ma, most délután már túl vagyok rajta. Mivel ma délelőtt voltam. Egy elég rendes és kedvesnek tűnő előadó nőt fogtam ki. A lényeg az hogy csak közvetett bizonyítékaik vannak ellenem. De facto, vagyis nincsen ellenem közvetlen bizonyíték. Épp ezért tagadtam a terhemre rót cselekményt! A közvetett bizonyíték pedig egy IP cím ami az adott időpontban, és adott bűncselekmény elkövetésekkor, állítólag az én internet előfizetésemhez volt rendelve. Az okozott kár, állítólag 4800 Ft. Igen, én vagyok az internet előfizető! Ezt a tényt a vallomásomban is el ismertem, de a terhemre rót cselekményt nem ismertem el, és épp ezért panasszal éltem a gyanúsítással. Már csak azért is mert az én általam előfizettet internetet, az öcsém is rendszeresen használja. Ezen kívül, alkalmanként az unokanővérem gyermekei is használják az internet előfizetésemet. Már amikor épp nálam vannak.
2015. dec. 21. 15:51
 33/58 anonim ***** válasza:
Nade mi volt a cselekmény?
2015. dec. 21. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/58 anonim ***** válasza:

Hát igen, ez így elég sovány...

Mi volt a konkrér cselekmény?

2015. dec. 21. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/58 A kérdező kommentje:
Egy általam nem ismert céghez, az interneten keresztül lett regisztrálva, és lett egy 4800 Forint értékű rendelés lett leadva, persze szintén interneten keresztül. A rendelés ki lett szállítva! A címzett akihez ki lett szállítva, az nem vette át, és nem fizette ki. Mondván hogy (mármint a címzett) nem rendelt semmit. Mi volt a rendelésben? Állítólag, legalábbis pizza és üdítő. Már csak azt nem értem, ha a címzett nem vette át a rendelést, és így az adott rendelés vissza lett küldve.
2015. dec. 22. 08:38
 36/58 A kérdező kommentje:
Szóval, ha a rendelés vissza lett küldve, és nem lett át véve. Azaz akkor ebben az esetben, az adott termék, vagyis a pizza, és az üdítő. A sértettnél, vagyis az adott cégnél maradt. Vagyis kára nem származott. Mert az adott termékek nála maradtak. Akkor meg milyen kárról írhatnak?
2015. dec. 22. 10:22
 37/58 anonim ***** válasza:
Az üdítő még hagyján, de a frissen sütött pizzával szerinted mit kezdenek, ha nincs kinek kiszállítani, és vissza kell vinniük? Megmikrózzák, azt viszik a következő vevőnek? Aligha. Szóval azt valóban el tudom képzelni és fogadni, hogy az az ő káruk.
2015. dec. 22. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/58 anonim ***** válasza:
100%
Azt mondjuk nem igazán értem, hogy ebből hogy lett büntetőeljárás!? :)
2015. dec. 22. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/58 anonim ***** válasza:
100%
Micsoda, ez komoly? Egy pizzás cég feljelentést tesz, hogy nem vették át a pizzát és a rendőrség rárepül, a netszolgáltatótól kikéri az adatokat és megkeresi a madarat? Mindemellett, hogy mindenki ismeretségében van olyan, akit komoly kár elszenvedése mellett pattintottak le a pitsába...? Ha ez igaz, a rendőrség még a most feltételezettnél is súlyosabb önazonossági válságban van :))
2015. dec. 22. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/58 A kérdező kommentje:

Zápor, részére! Én ehhez nem értek, és nem is érdekel, hogy ki mihez kezd egy pizzával. Azt én se igazán értem, hogy lett ebből büntető ügy. De az lett! Sajnos! A kár érték mindössze 4800 Ft! Ráadásul jóval, többe kerül maga a bűntetető el járás mint a kár érték. De ugye, emlékszel még mivel indítottam ezt a kérdést? Igen! Jogosulatlan adat kezeléssel idéztek be. És erre ez lett belőle. De hozzá kell tenni, hogy csak közvetett bizonyíték van ellenem. Ami egy IP cím, ami az adott időben az én internet előfizetésemhez volt ki osztva. De közvetlen bizonyíték nincs ellenem.

zoligyerek, részére! Azt nem tudom, és fogalmam sincs arról, hogy a rendőrség válságban lenne! De az adott ügy, igen is, nagyon is komolynak tűnik! Mert volt, itt az adott ügyben, személyes adatokkal való visszaélés, információs rendszerrel való vissza élés, és még egy át nem vett rendelés is. Aminek 4800 Ft, az értéke. Információs rendszernek minősül, például egy pizzéria internetes oldalának, a megrendelő oldala. Hogy összeségében mit kaphatok? Állítólag maximum 5 évet, minimum fel felfüggesztettet. Mind ezt csak közvetett bizonyítékok alapján. - De nézzük, ezt egy kicsit más szemszögből! Ugye, otthonodban neked is van, villany, gáz, víz. Amit ugye nem csak az előfizető használ, hanem mondjuk a vele egy háztartásban / egy lakcímen élő közvetlen család tagjai is. Nyilván így van ez! Na és mi a helyzet egy vezetékes internettel? Nem tudom mi a helyzet Zápor és zoligyerek, válasz íróéknál. De nálam, az a helyzet hogy hárman vagyunk egy háztartásban, és az egy háztartáson belül, mindent közösen használunk. Gondolok itt, Villany, Gáz, Víz, vezetékes telefon, vezetékes internet, kábel televízió. Ráadásul, mint már írtam is, alkalmanként amikor az unokanővérem meg látogat a gyerekeivel, akkor az unokanővérem gyerekei is használják az internetemet. Na épp ezért, csak közvetett bizonyíték. Most gondoljon bele bárki, aki ezen sorokat olvassa. Ön mit tenne az én helyemben? És mit érezne, hasonló helyzetben? Ráadásul nem is gyanúsíthatóm meg hívatalosan, a család tagjaimat, és a rokonaimat. Mert én vagyok az internet előfizető. És különben is én vagyok, a hibás mert mért adok engedélyt másnak az internet előfizetésem, használatához. Szóval, ez NONSZESZ! De ez van! Ha esetleg, van valaki olyan, aki olvassa ezen sorokat, és az az olvasó, ismer egy olyan ügyvédet, aki pár ezer Ft-ért (Pár ezer maximum: 25 - 30 ezer Ft) vagy, lelki ismeretességből ingyenesen fel vállalná az ügyemet. Az ha teheti kérem szépen jelentkezzen. Tudom, kevés ilyen van. De, hátha akad mégis ilyen ügyvéd. Ez csak ötlet, volt. - De a tények ismeretében, éppen ezért jó, az ilyesmit is megosztani, hogy más ne járjon, úgy mint én.

2015. dec. 22. 16:27
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!