Támogatnátok, hogy a megcsalás büntetendő legyen?

"Akkor nagyon nincs rendben az értékrended. A szexualitás egy belsőséges bizalmi kapcsolat, nem szimpla testnedv ürítés."

Szerintem nagyon is rendben van az én értékrendem :). Nem állítottam semmit "testnedv ürítésről", pusztán azt akartam kifejezni, hogy a házasság nem CSAK szerelem és intimitás, hanem egyéb - többek között gazdasági - együttműködés is.

A megcsalással az a marha nagy probléma, hogy az egyik ember közös megoldás helyett inkább külső "erőforrásból" elégíti ki a szükségletét, amivel azt üzeni a másiknak, hogy "ha te nem adod, megszerzem máshol", ami egyszerre árulás is és zsarolás is. Ez kétségtelenül érzelmileg és szexuálisan fáj a legjobban, de másban is megjelenhet.

Ha egy ember eladósítja magát, az addig magánügy, ameddig nem házas, családos. Ha mindezt azért teszi, mert a férje nem egyezett bele egy pénzügyi manőverébe, az durva árulás, egyben zsarolás is. Bizalomra "némileg" ártalmas.

"Van egy olyan gyanúm, hogy nem tévedett az állítással és a srác a gyerek születése előtt is papucs volt."

Természetesen az volt - különben nyilván nem hagyta volna -, de ez ebből a szempontból lényegtelen. Ha valaki túlzottan alárendelődő, az nem jelenti azt, hogy jogod van megalázni mások előtt.

"Az elhanyagolt fél jogosan érzi sértve magát, de nincs egy szinten a megcsalással."

Természetesen szerintem sincs egy szinten, nem is szeretnék ilyen butaságot mondani. :) De mondjuk több éves elhanyagolás kivált egy kéthetes viszonyt? :)

Viccet félretéve szerintem érdemes belegondolni annak a lélektanába, mi zajlik le egy olyan emberben, akit mondjuk évek óta hanyagolnak, és hiába próbál változtatni. Nem értek egyet a megcsalással ilyenkor sem, de őszintén nem tudnék követ dobni senkire sem ilyenkor, ennyi.

"Az ember ritkán létesít intim kapcsolatot például a karrierjével. "

Szerintem ez egy kulcsmondat. Érdekes kérdés, hogy mennyire az a fontos, hogy velem legyen intim kapcsolata, és mennyire az, hogy mással ne. Ha utóbbi az erősebb késztetés, akkor nyilván össze sem vethető a kettő. Ha az első, akkor a végeredmény hasonló: valami mást részesít előnyben velem szemben.

Mármint tini koromban nekem abszolút a második elsődleges szempont volt: ha csak ránézett a párom egy másik csávóra, kivert a víz és haragudtam rá. Mostanra valahogy azt érzem, hogy nem feltétlenül zavarna, ha kalandozna erre-arra, ameddig én vagyok első helyen. Viszont egy idő után ki vagyok attól, ha hanyagol.

"Nem csak úgy találomra kiemelünk egy elemet, hanem a legsúlyosabbat emeljük ki."

Értettem én, meg mint mondtam egyet is értek. Egyszerűen csak komplex és árnyalt kérdéskörnek látom a dolgot, ennyi. Én nagyon régóra ritkán húzok vizes lepedőt arra, aki félrelép. Nem értek ettől vele egyet, nem legitimálom, sosem tettem meg, csak meg tudom érteni.

"Egyszerűen csak komplex és árnyalt kérdéskörnek látom a dolgot, ennyi."

Én pedig egyszerűen morális relativizmusnak tartom ezt a gondolkodást, ami eltereli a felelősséget és mozsdatja a hibást az által, hogy a másikat is vádoljuk, hogy ő kergette bele. Lehet, hogy ezt tette, de ez még nem hatalmaz fel semmire. Meg lehetett volna beszélni, akár akár külső felet is bevonva (párkapcsolati terápia), végső esetben meg lehetett volna szakítani előtte a párkapcsolatot.

Ez kicsit olyan, mint amikor valaki azzal érvel, hogy bizonyos esetekben a "művi megözvegyülés" jobb módja a házasságból kilépésnek, mint a válás.

A erkölcsi relativizmus annyiból valóban él, hogy számomra valóban kisebb bűnnek számít a megcsalás, mint sokaknak, és ez irányban szívesen nyitnék új nézőpontokat. Ugyanakkor nem akarom a legitimálni a megcsalást magát, mert szerintem is elcseszett dolog.

Nem akarom a megcsaló felelősségét sem csökkenteni, hiszen neki mindig van választása, ő döntött úgy, hogy megcsalja a párját. Az áldozathibáztatás sem kenyerem.

Egyszerűen csak nem tudok fekete lepedőt húzni kategorikusan minden házasságtörőre, és nem tudnám ezeket az eseteket jogilag büntetendő esetként kezelni.