Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Férjem az alábbi indokokkal...

Férjem az alábbi indokokkal felmondhat azonnali hatállyal? Megállják a lenti okok az egyoldalú munkaszerződés módosítás való azonnali felmondást? Az új munkakörben töltött 11 hónap a munkatörvény szerint közös megegyezést jelent?

Figyelt kérdés
Férjemet 11 hónapja minden ok nélkül áthelyezték értékesítői munkakörből lapszabászatra.(szellemi munkásból, fizikai munkásnak) Már akkor jelezte, hogy nem fogadja el, de a munkáltató mondta, ha nem fogadja el, akkor felmondanak neki. Sajnos férjem kénytelen volt az új munkakörben dolgozni, de semmi ezzel kapcsolatos változást nem írt alá, új munkaszerződést sem kapott azóta sem. Sajnos pont az áthelyezés alkalmával épp 3. babával voltam terhes, így nem volt olyan helyzetbe hogy a multicéggel szembeszálljon. Az elmúlt 11 hónap alatt annyira megemelkedett a szabás munka, hogy egyszerűen fizikailag képtelenség állandó túlóra nélkül befejezni. Most jutott el odáig, hogy már nem bírja az embertelen bánásmódot és felmondjon a cégnek. Természetesen először közös megegyezéssel próbálta, hogy 5 év után a 2 havi végkielégítést megkapja. Ha simán mond fel, akkor nem jár neki végkielégítés, de ha azonnalival, akkor jár neki a 2 havi végkielégítés.

#felmondás #munkaszerződés #munkakör #munkaügy #munkavállaló #munkajog #munkavállalói felmondás #munkahelyi áthelyezés #munkaszerződés egyoldalú módosítása #új munkakör
2016. szept. 17. 19:48
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
94%
HA 11 hónapja minden tiltakozás nélkül végzi a munkát, akkor nem reklamálhat, hogy ezt nem akarta elvállalni.
2016. szept. 17. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
Felmondhat. Mar csak azert is mert valoszinuleg a tuloraval megszegtek a pihenest szabalyozo jogszabalyokat.
2016. szept. 17. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:

[link]


Írt alá valaha a férjed munkaköri leírást? Milyen konkrét munkakör szerepel a szerződésében?

Megkérdeznék egy munkajogászt, de szerintem jogszerű lenne az azonnali hatályú felmondás, ha annyi feladatot kap, hogy azt a rendes munkaidőben lehetetlen elvégezni. A cégnek nem érdemes bíróságra menni, mivel eleve szerződést kellett volna módosítani, amikor az abban szereplőtől teljesen eltérő munkakörbe helyezték át, ráadásul elmulasztottak munkaköri leírást is aláíratni vele.

2016. szept. 17. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
Nem rögzítették írásban felmondhat
2016. szept. 17. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat. A munkaszerződésben a munkakör belső értékesítő, és a hozzá tartozó munkáltatói tájékoztatásban az szerepel, hogy a munkaidő 7:30-tól 16:30 ig tart egyműszakos munkarendben. És ebben is belső értékesítő szerepel. A lapszabászaton 2 műszakos munkarend van, szerintem ez sem lehet törvényes. A lapszabászati épületben a többi dolgozó mellett, ő egyedül nem dohányos, és az elmúlt 9 hónapban a dohányzósok munka közben a műhelyben dohányoztak, ezzel is az egészségét károsítva. Azért nem mert semmit tenni eddig, mert én otthon vagyok most már 3 pici babával, a legnagyobb 4,5 éves a legkisebb 5 hónapos. De az áthelyezés idején 15-20 táblát adtak szabásra, most meg már van 60-70 tábla is. Sajnos ezt már fizikailag lehetetlen elvégezni, és ha nincs meg a munka akkor nem mehet addig haza amíg nincs meg. Ez a dolog több sebből vérez :-(
2016. szept. 17. 20:36
 6/17 A kérdező kommentje:
Egyetlen papírt írt alá az áthelyezés óta, ez pedig egy tájékoztatás a Lapszabászat új juttatási rendszeréről.
2016. szept. 17. 20:39
 7/17 anonim ***** válasza:

Az azonnali felmondást azért tartom neccesnek, mert az a helyzet nem most alakult ki ami a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Ez volt múlt héten és múlt hónapban is.

Azt kellene bizonyítania korábbi munkaidő elszámolásokkal, hogy a törvényes munkaidő és túlóra keretet kimerítette de ennek ellenére a munkáltató túlórát rendelt el. Mivel ilyen helyen a túlórát általában nem írásban rendelik el, elég nehéz a munkaügyi bíróságon bizonyítani hogy mi történt főleg ha a műszakvezető és a kollégák amnéziás tüneteket produkálnak a bíró előtt.

2016. szept. 17. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ. A cégnél beléptető rendszer van, tehát munkakezdésnél és munkavégzésnél is le kell csekkolni, ez lehet bizonyítási alap? Azon látszik, hogy a 8 óra munkaszünet után még hány órát kellett bent dolgoznia. Sőt a 11 hónap alatt hétvégén is be kellett menni havi 2 hétvégén. Az is csekkolva van a kártyával.
2016. szept. 18. 07:30
 9/17 anonim ***** válasza:
Gondolom az nem megoldás, hogy felmondjon rendesen és elmenjen táppénzre a felmondási idő alatt, igaz? Mindenképpen szükség lenne arra a végkielégítésre?
2016. szept. 18. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:
Férjemet minden ok nélkül helyezték át irodai munkáról fizikai munkásnak lapszabászatra. A fizetéséhez nem nyúltak és kerek perec megmondták, hogy vagy elfogadja az új pozíciót, vagy felmondanak neki. Sajnos a túlórákat megnéztük a bérpapírokon az évi összesen 83 óra van elszámolva. Ez sajnos még az évi keret alatt van. Azért tettem ki a kérdést, mert férjem közös megegyezéssel próbálkozott csütörtökön, de a főnök nem fogadta el a 2 havi végkielégítést, és kérte, hogy hétfőn folytassák a felmondás egyeztetését. Arra gondoltunk, hogy mivel nincs új munkaszerződés, 1 műszakról 2 műszakban kell most már dolgoznia, és az áthelyezés ok nélkül történt, és ő azért csinálta az új munkakört, mert féltette, hogy utcára kerül másik munka nélkül, egyedül tartja el a családot én 3 picivel vagyok itthon. Valahol azt olvastam, hogy áthelyezni más munkakörbe csak ideiglenesen lehet max. 44 napra, és a végleges áthelyezés már a mi esetünkben egyoldalú munkaszerződés módosítás :-(
2016. szept. 18. 08:58
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!