Kezdőoldal » Sport, mozgás » Kerékpározás » Merre kerékpározzak?

Merre kerékpározzak?

Figyelt kérdés

Régóta kerékpározom, de nem profi szinten. Egy mezei MTB kerékpárral kezdtem, aztán később összespóroltam egy használt országútira.

Nemrégiben elkészült környékünkön az elkerülő gyorsforgalmi út, és ezzel együtt egy ún. szervizút is, ahol a mezőgazdasági gépek, kerékpárok közlekedhetnek. Eleinte örültem az új lehetőségnek, de most már sokan használják (jogosan, hiszen az út mindenkié)és bevallom, azóta nem szeretek arra járni, mert az az érzésem van, én sehol sem vagyok hozzájuk képest, sem teljesítményben, és a kerékpárom, ruházatom sem olyan profi,mint az Övék, cikinek érzem.

Nekem megvan a saját egyéni haladási tempóm, szeretem közben a tájat is nézni, feltöltődni mind testileg, lelkileg, viszont ez az új út inkább egy versenypályára hasonlít, ahol én feszélyezve érzem magam,teljesítménykényszer uralkodik el rajtam.

Van egy másik útvonal, igaz sok meredek dombbal, de egy része már fel van újítva, és elvileg a 2. felújítási ütem most várható. Ez ugyan autóút, de gyenge a forgalom, mivel a forgalom nagy része az új elkerülőn halad.

Érdemes lenne inkább arra kerékpároznom?

Köszönöm válaszaitok!



2020. márc. 29. 10:28
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Ha azzal foglalkozol, hogy kinek milyen holmija van és tudása, nyomorulttá teszed az életed! Mikor megyek a belvárosba a régi kerékpárral-ami nem néz ki rosszul egyébként- és szembe jön egy drága elektromos bringával valaki, érezzem magam rosszul? Van egy elég komoly is erdőre, mikor pedig azzal megyek a hegyre, hogy érezzem magam? Ha mindig azzal foglalkozunk, hogy ki mit gondol rólunk, a cuccainkról, akkor elmegyünk az élet mellett, ráadásul tönkre tesszük az életünket! Menj tekerni és érezd jól magad!!!
2020. márc. 29. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Mások se foglalkoznak veled, te se foglalkozz másokkal.
2020. márc. 29. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!


Lehet, kicsit túlkomplikáltam a mondandómat. Nekem teljesen mindegy, ki, miben és mivel teker, csak attól tartok, ha nem olyan vagyok, mint Ők, kinevetnek vagy beszólnak, hogy feltartom őket a haladásban, akadályozom őket.

2020. márc. 29. 15:10
 4/12 anonim ***** válasza:

a kerékpárokat szoktam nézni nem azt aki rajta ül, főleg nem azt milyen ruhában van - nem érdekel.

egyetlen esetben nézem meg a biciklistát - ha egy kerek popsival megáldott menyecske! :)

tekerj arra amerre szeretnél, öltözz úgy, ahogy szeretnél... aki cikinek tart valami ott nála van gond a toronyban nem nálad.

2020. márc. 29. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

Nem fogod akadályozni őket, ne az út közepén menj, és ne pont akkor gyorsíts, amikor kielőznek. Ennyi. Mindig lesznek nálad gyorsabbak és lassabbak is, nem kell vele foglalkozni, csak annyiban, hogy ne akadályozzuk és főként ne veszélyeztessük egymást.

Én is ilyen 20 éves melegítőben bicajozok, nem is vagyok gyors, de egyszer az út szélén szenvedtem a meghibásodott kerékpárral, és egy full versenyszerelésbe öltözött, csupa izom országútis fickó megállt, és segített...

2020. márc. 29. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm az újabb válaszokat! Igyekszem megfogadni a tanácsokat, útmutatásokat!

utolsó: nekem egyszer egy helyes nő szeretett volna segíteni, aki éppen arra futott, de látásból ismertem a hölgyet, tudtam, hogy van családja, másrészt defekt esetére volt nálam minden...De azért jól esett, hogy megkérdezte, mit segíthet...

2020. márc. 29. 18:58
 7/12 anonim ***** válasza:

A tinik tévképzete, hogy mindenki őket nézi.

Csak akkor nézem meg a bringást, ha nő. A srác tekeri, akkor mintha ott sem lenne.


Senkit nem érdekel, hogy milyen ruha van rajtad és az sem, hogy mennyivel mész. Közeleked ésszel, ennyi.

Ha téged zavar, hogy mások gyorsabbak, akkor tekerj többet, legyél gyorsabb!

2020. márc. 29. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

"mert az az érzésem van, én sehol sem vagyok hozzájuk képest, sem teljesítményben, és a kerékpárom, ruházatom sem olyan profi,mint az Övék, cikinek érzem."

Ezen egy másodpercig se görcsölj. Szarni kell mindenre, a többi bringás felszerelésére is. A bringás öltözet nem kisrészben a nyájszellem produktuma, és ahogy írod, te is hajlamos vagy rá, hogy ez beszippantson, pedig a bringázáshoz valóban szükséges, praktikus cuccok egyszerűen megoldhatóak. És nézzük reálisan, a többi biciglista is szarik rád. A szuper tiritarka vérprofi felszerelésű versenybringások meg szupermagasról szarnak rád, ők konkrétan tudomást sem vesznek rólad, vagyis nem kell aggódnod azon, hogy megvetéssel néznek rád :)

2020. márc. 30. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

"A bringás öltözet nem kisrészben a nyájszellem produktuma"


Fogadjunk, hogy nem tudod, mit beszélsz, nincs összehasonlítási alapod! Ha lenne, akkor nem írnál ilyenet.


"a bringázáshoz valóban szükséges, praktikus cuccok egyszerűen megoldhatóak."


Pontosan! Bemész egy bringás boltba és megveszed. :)

Vegyük sorra fentről lefelé!


Sisak: Ugye nem is kérdés, hogy nem divatcikk, hanem a legfontosabb védőfelszerelés? (Versenyeken kötelező.)

Szemüveg: Gurulj 50 km/h felett szemüveg nélkül. Be kell csuknod a szemed. Az sem baj, ha a rovaroktól és belógó ágaktól megvédi a szemedet.

Mez: Sokkal jobban elvezeti az izzadságot, mint egy pamutpóló. A zsebeibe pedig be tudsz pakolni mindent, ami egy 50 km-es tekeréshez kell. Nincs szükséged mellette táskára.

Nadrág: Egy jó betét nagyon sokat hozzáad a kényelemhez, főleg egy sportos nyeregnél! Az ágak sem akadnak bele, mint egy lifegő nadrágba és a darázs sem tud berepülni alá.

Zokni: A nyári bringás zoknik kb. ugyanolyan vastagok mind. Én mindig bringás zoknival próbálok cipőt, mert utcai cipőhöz vastagabb zoknit szeretek hordani. Később pedig nem kell a passzoló zoknijaimat elhasználni bringázáshoz. A bringás zokniban biztosan nem lesz varrás, ami nyomni fog.

Cipő: És és föld a tekerés élménye utcai cipő + taposó pedál kombinációban és bringás cipő + patent pedál párossal. Persze lehet írni hülyeségeket, hogy ezek felesleges csilivili cuccok és lehet helyettesíteni bármelyiket, de mindegyiknek megvan a szerepe és a praktikuma.


Ettől még senkit nem fog érdekelni, ha nincs ilyen felszerelésed.

2020. márc. 30. 02:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Nézd, én a másik csoportba tartozom, amerre járok ott általában én előzgetem az embereket. Engem ritkán előznek meg, mert a profik az országúton tekernek, nem a bicikliúton. De sose jutott még eszembe lenézni azt, akit megelőzök. És nem leszek rá mérges se, ha le kell lassítanom miatta, mert mondjuk szűk részhez érünk. Az igaz, hogy 45 évesen jól esik, amikor lehagyok egy 20 évest, de ilyenkor se arra gondolok, hogy ő a béna, hanem hogy megérte a sok edzés. A ruhákat, bicikliket meg abszolút nem szoktam figyelni. A biciklist is csak akkor, ha jó csaj :)
2020. márc. 31. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!