Másodév mellé gyakornoki állás, vagy inkább várjak?

Ha nem buksz, akkor megéri a +1 év!

Nem mindegy, hogy 1-2-3 év gyakorlatod van, amikor kikerülsz a munkaerőpiacra.

A papír csak legyen meg, a lényeg a munkahelyen lesz, ott fogsz tapasztalni, és sokat tanulni.

Én azt javaslom, hogy nézz körbe, kérdezd meg, milyen lehetőségeid vannak gyakornoknak menni és akkor meglátod, hogy konkrétan mik közül is választasz.

Most van egy kép a fejedben, hogy az milyen lehet, de semmi konkrétum. Azzal, hogy megkérdezed a lehetőségeidet és körbenézel, még nem kötelezed el magad. Sőt, kérhetsz próbaidőt is (valószínűleg mindenképp lenne) és még akkor is mondhatod, hogy ez most túl sok, de később visszatérsz.

Szóval nem kell ezt itt és most eldönteni, nézd meg mi a konkrét helyzet! :)

"Ha nem buksz, akkor megéri a +1 év!"

Megkockaztatnam, hogy +3-5 ev is megeri, ha 1 ev gyakornokoskodas utan a fennmarado par targyat mar teljesidos, jol fizeto allas mellett tolja.

Elhelyezkedéskor az első kérdés az lesz:

- mennyi a gyakorlatod, mit tudsz ténylegesen megcsinálni

- a második csak az, hogy van-e papírod róla!

Sajnos teljes értékű választ nem tudok adni, mert gyakornoki állásom sosem volt, csak később már éles munkahelyeken. Azokon viszont nagyon szomorú körülményekkel találkoztam. Kevés idő valódi fejlődésre, mindenütt rohanás, ,,önkéntes'' és soha el nem számolt túlórák, kezelhetelten tömegű és minőségű, nagyon ronda legacy kód, rákszerűen halmozódó ,,technical dept'', bűnbakkereső főnök, munkahelyi terror, egymásra mutogató kollégák, eleve elhibázott és talajtalan üzleti tervek.

Persze az én esetem azért nem reprezentálja jól a valóságot, mert én nem normális ember vagyok, - nem is ismerem teljesen a Normálisak világát - hanem erős autisztikus személyiségzavaraim vannak (ezt általában a az állásinterjúkon is elmondom, és a önéletrajz mellé írt kísérőlevélbe is bele szoktam írni), így meg főleg csak ilyen fekete munkahelyeken dolgoztam. Volt ahol konkrétan büntetett előéletű, 8-osztályt végzett ember volt a ,,főnök'' (saját maga mesélgetett pereiről, NAV-os ügyeiről, tettestársairól) és teljesen talajtalan üzleti elképzelésekkel vágott bele webportálkészítési vállalkozásba, a ,,cégénél'' meg rajtam kívül csak juniorok voltak, mert az összes szeniorja elmenekült onnan. Masszív munkahelyi terrorral és afféle egymásra acsarkodó kápó-és spiclirendszerrel próbált belőlünk megmaradt juniorokból minél több munkát kihozni a végső összeomlásig.

Viszont dolgoztam két normális munkahelyen is, törvényes és szakmailag többé-kevésbé kompentens kisvállalkozásoknál. Az egyiket fiatal, frissen pályavégzett közgazdászok vezették, és főleg fiatal programozó diákok dogoztak. Az én közvetlen főnököm, a vezető fejlesztő is egy fiatal fiú volt. Gyakorlati téren, webprogramozási problémák terén nálam fényévekkel sokkal többet tudott --- nem volt olyan probléma, amit gyakorlatiansan meg ne tudott volna oldani vagy legalább tarthatóan rövidre zárni. Ezzel együtt, a kódminőség minősíthetetlen volt, tesztelhetetlen, óriási spagettikód-gubanc. Tanulásra szinte semmi lehetőség nem nyílt. Például egyszerűen nem lehetett megkapni a lehetőséget arra, hogy az ember például automata teszteket vezessen be, vagy hogy a kódot apróbb, fogalmilag jól megnevezett függvényekre tördelje, vagy hogy néhol magasabb szintű megoldásokkal, absztrakt osztályokkal, magasabbrendű függvényekkel tagolja a kódot ott, ahol lehetséges volt. Szabadidőben, hétvégéken, éjjelenként probálkoztam néha ilyennel, de vagy nem értette a főnök a kódot (maximum elismerte, hogy ugyanolyan jó, mint az övé, csak fölösleges), vagy pedig botrány volt a késések, elalvások miatt. Sok volt a hétvégi munka az állandó lemaradás miatt. Nagyon nagy tömegű volt a munka, és kevés volt a lehetőség arra, hogy az ember ,,hátralépjen'', gondolkodjék, fejődjön. Ez egyébként már csak a legacy kód puszta spagettitömege miatt is szinte lehetetlen volt.

A napi rutin nyújtotta fejlődést pedig kevésnek éreztem. Lényegében folyamatosan hizlaltuk a technikai adósságot, és rossz szokásokat ismételtünk, mert nagyobb átgondolásokra sosem volt keret. A programozótársak tudtak a problémáról, de azt az élet részének tekintették, a főnökség pedig csak szavakban tudott róla, a lényeget nem értették.

A programzó szakmában úgy érzem, a fejlődéshez nem elég a napi gyakorlat, hanem időnként a tudatos befektetésre, tudatosan kutatásra, önrevizióra is szükség van, ezt pedig szerintem a piac nem mindig tudja tolerálni.

A másik törvényes hely, ahol dolgoztam, szintén kisvállakozás volt. Talán az volt a legtisztább hely, ahol dogoztam, ott tényleg profi szenior vezette a szakmai munkát, idősebb matematikus és programozó. A próbahéten feladatokat adott. Hamar rájött és elismerte, hogy meg tudom oldani a problémákat funkcionális programnyelveken is (akár tiszta Haskell-ban), meg tudok automata teszteket írni, és ilyen ősibb fajta UNIX-os szript eszközökkel (bash-ból, AWK-ból, sed-ből curl-ból) összetákolva kisebb webprogram-tesztelő automata tesztkereteket is tudok írni. Az első héten feladatokat adott, aztán végül nyíltan elmondta a véleménylt, a végeredményt: nekik ennél tömegesebb és gyorsabb időigényű megbízásaik vannak, mint amit én tudok nyújtani. Az ügyfelek nem tudnak ilyen lassú munkát megfizetni, egyáltalán, ők maguk, maga a cég is is kissé lazább, csak felületesen tesztelt munkákat adnak le a megrendelőknek, legfeljebb utólag javítják, ha panasz van: maga a piac nem tud eltartani az ő profiljukban valamiféle minőségkritukusabb hozáállású fejlesztői szemléletet.

Ott végül egy ideig automata tesztelőkeretrendszereket fejlesztettem, de végül tényleg már nem tudtak több munkát adni.

A kérdésre visszatérve, szerintem a kérdés nehéz, és a választ csak nagyon sok eseti tényező figyelmebevételével lehet jól megadni. Jó programozó kevés van, mert az absztrakciók megragadása, és a tiszta és mindig jól továbbfeljeszthető kód megírása sokféle készséget követel. Ezért a tanlási folyamat nagyon összetett és igényes. A mindennapi gyakorlat pedig vagy segíti ezt a tanulási folyamatot, vagy nem. A piac nem feltétlenül olyan, hogy a sokféle készség kialakulását segítse (ha igen, akkor az szerencsés helyzet). Az egyetem elvileg épp arra ad lehetőséget, hogy rövidtávú szorítás és tét nélkül lehessen hosszútávú készségekbe belefektetni, még olyanokba is, amelyek bevallottan csak hónapok, esetleg évek alatt hozzák be a befektetett időt. Ilyeneket a piac csak kivételes esetekben tud támogatni. Én személy szerint az egyetemet próbálnám meg csontig minden lehetőség szintjém maximálisan kihasználni (valószínűleg tesztelési szemléletet, specifikációs módszereket, clean coding, tiszta kódolási technikákat, deklaratív programzási szemléletet,funkcionális programozási ismereteket tanulnék, akár elmenve egészen elméleti absztrakt szintekig is). De ez persze lehet hogy csak rám vonatkozik, mert nekem hiányzanak az ún. soft skilljeim, humán készségeim, amik a munkaerőpiacon kellenek (időgény becslése, gyors megoldások megtalálása), ezért én kénytelen vagyok folyamatosan túlkompenzálni a matematikai elméleti oldal terén.