Kezdőoldal » Számítástechnika » Programozás » Szoftverfejlesztőként van...

Szoftverfejlesztőként van értelme Proginf MSc-t végigcsinálni?

Figyelt kérdés

Az ELTE IK-ra járok proginf MSc-re (ez az 1. félévem).


Összességében nem szeretem csinálni. A BSc-n még voltak tárgyak amik szerethetőek voltak, de a mostani tárgyaim nem tetszenek. A legnagyobb problémám, hogy amiket tanulunk, az köszönőviszonyban sincs azzal, amivel egyetem után foglalkozni szeretnék. Nem akarok példákat írni. Az egyetlen egy tárgy, amin hasznosat tanultam speci volt.


Nincs budapesti lakásom, ezért számomra egyre inkább 1. helyre kerül az, hogy saját egzisztenciát építsek. De hát az órák 16:00 után vannak, miért nem csinálom munka mellett? BSc alatt 3. évben diákként dolgoztam párhuzamosan egyetem mellett, de minden időmet felemésztette, fárasztó volt, egy idő után kiégtem. 40 órás főállás mellett MSc-t vinni meg (a saját meglátásom szerint, és azon csoporttársaim szerint, akik csinálják) hasonlóan fárasztó.


Persze fontos szempont hogy az ember mit akar csinálni egyetem után. Biztos hogy nem fogom a sejtautomaták elméletét kutatni, és az is hidegen hagy, hogy többszálú programok helyességét bizonyítsam formális matematikai eszközökkel. Most úgy tudom elképzelni a pályám csúcsát, hogy itthon (Magyarországon) desktop, android vagy embedded fejlesztés területen egy csapat architektje vagyok. Ennél többre nem vágyom.


Nézzük a konkrét kérdésemet. Itt gyk-n és fórumokon 2 eléggé különböző véleménnyel találkozok. Sokszor olvasom, hogy valaki azon a véleményen van, hogy az MSc később fog megtérülni, mert valóban felvesznek gyakorlatilag mindenhova MSc nélkül, de x év után MSc nélkül lassabb az előrehaladás (ranglétrán). Én ezt nem hiszem el, legalábbis az alapján, amit ott láttam, ahol diák voltam, nem. Vajon az kivételes eset volt? A másik vélemény pedig azt állítja, hogy 5-7 év után senki nem fogja nézni hogy hol mit végeztem, a munkatapasztalat fog számítani.


A kérdésem az az, hogy Ti hogyan vélekedtek erről a kérdésről.



2020. máj. 26. 20:29
 1/9 anonim ***** válasza:
11%
Max munka mellett van értelme.
2020. máj. 26. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
17%

Szerintem az MSc-n bármennyire is fura tárgyaknak tűnnek, olyan mélységkben megtanulod a dolgokat, amivel később egy adott problémát a tanultaknak köszönhetően könnyebben, optimálisabban, hatékonyabban stb. oldod meg.


Az, hogy fárasztó, na ne már :)

akkor vállalj fél állást. :)

2020. máj. 26. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 Derwer ***** válasza:
53%

Szerintem, ITban, MSCnek nem sok értelme, haszna van.

Oké, nem fejlesztőként dolgozom, hanem hálózatok részen.

2020. máj. 27. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
21%
Utolsó, oké akkor ne alkoss ilyen véleményt. Mire alapozod? .... :@
2020. máj. 27. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
80%
Én megcsináltam főállású munka mellett. 4 fölötti átlaggal, szóval azt sem lehet mondani, hogy csak melegedni jártam be. Egyébként mindenképp hasznosnak gondolom, amennyiben szeretnél mélyebb ismereteket az elméleti dolgokban is. Nyilván jó pont a későbbi karrieredben, hogy van egy MSc diplomád, de alapvetően egy mezei architect bárkiből lehet.
2020. máj. 27. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
20%
Kizárólag a papírért van értelme, magát az anyagot simán el lehet sajátítani egy BSc után magadtól, akár magasabb színvonalon is, lásd pl. MIT OpenCourseWare.
2020. máj. 27. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 Derwer ***** válasza:
69%

#5: Azért gondolom így - bár a lepontozás alapján kevesen értenek egyet -, mert szerintem egy BSC és utána egyéb ipari minősítések megszerzése (CISA, Microsoft, CISCO, Juniper, stb) sokkal többet adnak az előmenetelhez, minden napi munkavégzéshez.


Mint írtam, én üzemeltetésen, nem fejlesztésen dolgozom, így a fejlesztőknél lehet más a kép, bár szerintem nem jelentősen.

2020. máj. 27. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
36%

" egyéb ipari minősítések megszerzése (CISA, Microsoft, CISCO, Juniper, stb) sokkal többet adnak az előmenetelhez, minden napi munkavégzéshez."


Vagy nem!

Ezek az általad sorolt, amúgy hulladék szintű képzések csak szimpla és színvonaltalan lehúzások.

Az MSc meg azoknak való, akik a szakmát mélységeiben kivánják művelni és színvonalas cégnél szeretnék ezt végezni, érdemi, komoly feladatok megoldásán fáradozni és nem a százhuszonhetedik bérszámreszelgető szaharral akarnak foglalkozni nyugdíjig.


Fel kéne fogni, hogy ugyanaz az egyetem képezi a komoly dolgokkal foglalkozó, a fejlődést biztosító, high end mérnököket is amelyik a "futottak még", "nagyon erős segítséggel, de csak átcsúszott" kategóriát képviselik.


Nem tudom, az megvan-e, hogy 15 évvel ezelőtt hol tartott a számítástechnika és hol tart ma, mondjuk hardverben?

Na, a különbséget nem az útpadkáról felszedett szántó-vetők hozták össze, hanem olyan mérnökök, akiket érdekelt a sejtautomaták világa meg a helyességbizonyítás, meg a párhuzamos végrehajtás, meg más számításelméleti "baromság".


Nem tudom, az is megvan-e, hogy ma azért és csak azért lehet számítógép az asztalodon, mert élt a 19. században egy George Boole nevű faszi, aki olyan dolgozatot hozott össze gyertyavilágítás mellett, aminek a hasznát, tudta jól, hogy soha az életben nem fogja látni. Ezzel a tudattal is halt meg 1864-ben. Hetven év múlva vette kézbe a munkáját egy másik zseni, bizonyos Claude Shannon. Na, ezért van neked ma számítógéped, mert Boole, tisztán elméleti munkája egyáltalán megszületett.

2020. máj. 27. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
89%

#8 "Na, a különbséget nem az útpadkáról felszedett szántó-vetők hozták össze, hanem olyan mérnökök, akiket érdekelt a sejtautomaták világa meg a helyességbizonyítás, meg a párhuzamos végrehajtás, meg más számításelméleti "baromság"."


Három dolog:

1. Senki, de tényleg senki nem írta, hogy ezek baromságok lennének

2. Ezek a mérnökök nem azért tették le az asztalra azt, amit, mert elvégezték az idevágó egyetemi képzést, az nekik csak egy lépcsőfok volt a sok közül. Az egyetem nem "szül" világmegváltó mérnököket, a nagy nevek már azelőtt magasan kiemelkedtek az átlagból, hogy betették a lábukat az egyetemre. Ha egyáltalán.

3. A kérdező világosan kifejtette, hogy ő NEM a fent említett réteghez kíván tartozni, tehát a hosszas fejtegetésed arról, hogy a számítástechnika kik révén és hogyan jutott oda, ahova, teljesen céltalan.

2020. máj. 28. 05:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!