Kezdőoldal » Számítástechnika » Programozás » Kell legyenek saját projectjei...

Kell legyenek saját projectjeim ha programozó akarok lenni?

Figyelt kérdés
Első félév végén járó egyetemista vagyok, középiskola alatt rengeteget programoztam, szerettem csinálni, tanulni róla, bohóckodni kisebb programokkal, de most vizsgaidőszak végén már nem érzek kedvet arra, hogy kezdjek egy saját projektet, nincs olyan dolog amit szeretnék megvalósítani, és nyárra kellene valami amivel kitűnök mint gyakornoki helyre jelentkező, de úgy érzem bármit kezdenék is el nem fejezném be, pedig szabadidőm is lenne. Kell, hogy szabadidőm nagy részét egyetem mellett is programozással töltsem, vagy enélkül is lehetek majd jó szakember?
2015. jan. 6. 23:35
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Ez teljes mértékben tőled függ. Ha értesz hozzá, és nem tudnálak olyan feladat elé állítani, amit nem tudsz megoldani, akkor felesleges gyakorolni, elég szinten tartani, hogy ne felejtsd el.

Az írást se gyakorolja az ember, mert tudja.


Amíg viszont van olyan feladat, amit nem tudsz megoldani, addig igenis szükséges gyakorolni. És a nyakamat tenném rá, hogy találnék ilyet.

2015. jan. 6. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

(Sajnos vagy szerencsére) kell saját projekt. Nem kell olyan nagy dolgokra gondolni, amin több programozó dolgozik együtt. (Pl. wow, op.rendszerek, stb)

Plussz jó, ha elméleti tudásod van, mert lehet,hogy a gyakornoksági interjún tesztet íratnak.

(Ott is az kell, aki a legjobb(ak közt van))



(Vagy nyaligép vagy ismerős, de ezt a két dolgot felejtsük el.)

2015. jan. 6. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

Ha ki akarsz tűnni a tömegből, erősen ajánlott hogy részt vegyél projektekben vagy valamit fel tudjál mutatni mire befejezed az egyetemet. De ez nem azt jelenti hogy "saját" önálló projekteket kell csinálnod. Vegyél részt pl. open source projektekben (rengeteg van, biztos van valami ami érdekelne), segíts valamilyen közösséget a munkáddal, vagy ha érdekel valamilyen témakör, kutass utána és publikálj dolgokat.


A helyedben nem aggódnék a szakmai gyakorlat miatt, rengeteg hely van. Sokkal fontosabb, hogy majd pályakezdőként el tudj helyezkedni.

2015. jan. 7. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim válasza:
54%

Pár ötlet:

1.: Jeleníts meg paraméterezett testeket, amit megforgatsz a tengelyei körül és mozgatod ide-oda! Ha tanultál mátrix transzformációkat és szereted a kihívásokat, akkor akár az alapoktól is felépítheted.

2.: Csinálj konvex burok generálót először két dimenziós, aztán háromdimenziós véletlen szerű ponthalmazra! A 3D-set meg is forgathatod térben.

3.: Írj N ismeretlenes egyenletrendszer számítót!

4.: Csinálj életjátékot!

5.: Írj sakk programot mesterséges intelligenciával!

6.: Csinálj végig pár Unity3D tutorial-t! (elég látványos eredményeket érhetsz el vele akár 1-2 hét alatt is, ami jó referencia lehet később)

7.: Rajzoltass ki Madelbrot halmazt szép színesben! Csúszkával lehessen változtatni a részletességét.

2015. jan. 7. 02:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

"Kell, hogy szabadidőm nagy részét egyetem mellett is programozással töltsem, vagy enélkül is lehetek majd jó szakember?"


Kell. Az egyetemen nem fogsz megtanulni programozni, csupán iránymutatást adnak (sajnálom, hogy most rengeteg embert lelombozok, de ez a szomorú igazság). A tapasztalat pedig semmi mással nem pótolható; nélküle, illetve elhivatottság nélkül nem lehetsz jó szakember.


Sőt, nem csak gyakorolni érdemes, hanem jó szakembereket figyelemmel kísérni is (pl. találj megfelelő blogokat), mert tőlük nagyon sokat tanulhatsz (és fogsz is, ha majd egyszer munkába állsz).


Saját projektnek azoban valami olyat kell választani, ami érdekel is téged, úgyhogy kezdd egy szép nagy research-csel, hogy mi mozgathatná meg a fantáziádat...

2015. jan. 7. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

> Kell, hogy szabadidőm nagy részét egyetem mellett is programozással töltsem, vagy enélkül is lehetek majd jó szakember?


Igen. Nem az egyetemen fogsz megtanulni jól programozni. Enélkül nem leszel jó szakember.


Menj el gyakornoknak! (Nem, nem egyetemi tangyáragyként) Részidőben, kevés fizetéssel, egyenlőre nem a pénzért csinálod, de ha kikerülsz, jól fog jönni 1-2 év szakmai gyakorlat az interjún.


Képeld magad a leendő munkáltatód helyébe, felvennél olyan pályakezdőt aki még soha életében nem dolgozott rendes projekten? Mert én személy szerint nem. Aki képes rá, már volt szerencsére pénzzé tenni tudását, ha nem akkor ne az én pénzemen kezdje el.

2015. jan. 7. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
De hogy vesznek fel gyakornoknak ha csak annyit tudok a CV-be írni, hogy ismerek néhány nyelvet és szabadidőmben olvasgatok utána, csinálok kisebb dolgokat, de még nem csináltam semmi nagyobbat. (életjáték, sakk MI már megvolt, még Mandelbrotot is csináltam, de nem törődtem utána már a közelítéssel, csak a paraméterezés más)
2015. jan. 7. 16:01
 8/11 anonim ***** válasza:
Az egyik, hogy gyakornoknak felvesznek komolyabb referenciák nélkül is. A másik, hogy ennek ellenére célszerű saját projecteket is csinálni, de ahogy haladsz előre a tanulmányaidban egyre jobban látni fogod, hogy mi érdekel stb., illetve lehet az egyetemen is lesz lehetőség projectekbe beszállni.
2015. jan. 7. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Miért ne tennék? Pontosan a vázolt kategóriát hívják juniornak. Egy gyakornokkal szemben még kevesebb az elvárás.


Ám, ha jól emlékszem, a kérdésed nem egészen úgy hangzott, hogy felvesznek-e, hanem hogy lehetsz-e jó szakember. Ez utóbbi pedig nem megy, ha nem szánod rá az időt és energiát.

2015. jan. 7. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Szia, kérdezd meg az oktatókat az egyetemi projektekről. Van, amelyikhez tartozik tantárgy is, de nem kell felvenned, ha csak dolgozni szeretnél. Arra készülj fel, hogy nem fognak fizetni a munkádért, de tulajdonképpen itt csak kísérletezgetsz, kutatásban veszel részt. Annyit dolgozol, amennyit akarsz, vagy bírsz.
2015. jan. 7. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!