Kezdőoldal » Szépség és divat » Bőr- és hajápolás » Hogyan oldjam meg a szőrtelení...

Hogyan oldjam meg a szőrtelenítést? Többi lent.

Figyelt kérdés

Nagyon, de nagyon régóta szenvedek ezzel az egész témával, a testem összes szőrrel borított területén. Erős, dús és sötét szálaim vannak. Legelső pár évben borotváltam magam. A lábam és a hónaljam minden alkalommal tiszta vörös pötty volt és viszketett. Ez azóta változott, már hozzászokott a böröm ezeken a helyeken és már nem piros. Viszont cserébe milliónyi kis fekete pötty szúr szemet az embernek, hiába sima a lábam. Emellett pedig másnapra már újra borostás vagyok.

Gondoltam, nem baj, kipróbálom az epilátort, az tövestül kihúzza a szálakat, sokkal jobb lesz a helyzet. Igen ám, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem húzza ki a gép rendesen a szálakat, akármilyen hosszúra hagytam, vagy behintőporoztam. Jött a nyár, úgyhogy muszáj volt már kitalálnom valamit. Elmentem kozmetikushoz gyantáztatni. De sajnos itt is csalódás ért, ugyanis a gyanta valamivel a bőröm alatt tépte el a szálakat, a tüszőt már nem húzta ki, emiatt kb 2-3 nap múlva már borotválhattam le a lábam.

A másik problémás terület a bikinivonal, illetve a combom belső fele. Nagyon érzékeny, borotvától piros lesz, gyanta itt sem szed ki semmit, ahogy az epilátor sem.

Mit tudnék csinálni? Nagyon el vagyok keseredve. Egyrészt mert engem is zavar ez a sok szőr, másrészt nem tudok rendes nyári ruhákat felvenni szívesen a korábban említett okok miatt.

Jár valaki hasonló cipőben? Mi segített neki? A legnagyobb baj, hogy ez az egész teljesen elveszi az önbizalmam. Légyszi aki tud, segítsen, köszönöm!:(



2018. júl. 31. 17:21
1 2
 11/17 anonim válasza:
48%
Farkamat, hónaljamat is szőrtelenítő krémmel szedem le, rákenem 10 percet rajtahagyom és leszedi az összeset. Arra kell odafigyelned hogy sokáig ne hagyd rajta mert megégeti a bőröd.
2018. júl. 31. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
51%
Vannak szőrtelenítő krémek esetleg, meg pl a Viszkok Fruzsi egyszer bemutatott egy olyan villanófényes gépet; de az amúgy mondjuk drága , meg pl a lézeres végleges szőrtelenítés ami megint egy másik dolog, nem tudomm, menynibe kerül, és amúgy azt ilyen 3-4-5 alkalommal meg kell még ismételni, mert ugye különböző növekedési fázisban vannak a szőrök.
2018. júl. 31. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Utánaolvasok a szőrtelenítő krémeknek, hátha kellemeset csalódom.

Fruzsi videóját pedig láttam, de őszintén szólva elképzelni nem tudom, hogy hogyan szőrtelenít az a villanófényes készülék, azt pedig végképp nem, hogy mennyire lehet az egekben a gép ára.:D

Ezek a lézeres kezelések mennyire hatásosak? Olvastam, hogy kb 4-5 évente kell ismételni. Megéri? Van valakinek tapasztalata?

2018. júl. 31. 22:51
 14/17 anonim ***** válasza:
51%
Hasonló cipőben járok sajnos..de nekem idővel bevált az epilátor..fürdés után testradírt használok és utána epilálom le magam (gyakorlatilag mindenhol) ezt egy hétig minden nap és utána 3 hétig rendben vagyok teljesen
2018. júl. 31. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
51%
Lehet esetleg szőkíttetni is (pajtimnak anno kozmetikus kiszőkíttette a bajuszát), hogy ne legyen olyan vadul fekete. Amúgy én arra gondolok, hogy én pl úgy tudom, hogy 4X-5X kell visszamenni lézeres szőrtelenítéshez, és hogy annak az a lényege, hogy annyira összeroncsolja a szőrtüszőt, hogy ne tudjon belőle többször szőr kinőni. Szal hogy én úgy hallottam, hogy nem 4-5 évente, hanem 4-5 alkalommal, de ezek lehetnek pl pár hónap eltéréssel is, tehát nem kell 4-5 évet várni egy teljes szőrtelenítésre. Amúgy nekem nincsen ilyesmikkel tapasztalatom; de én úgy tudom, hogy 4-5 alkalommal el lehet tüntetni teljesen a szőrt.
2018. júl. 31. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 A kérdező kommentje:

Köszönöm, hogy írtatok!

Én hibám, rosszul írtam. Úgy értettem, hogy a kezelések után, amikor már "kész", 4-5 évente ezt meg kell ismételni.

2018. aug. 1. 00:08
 17/17 anonim ***** válasza:
66%
Szia én is pont ugyan ilyen problémával küzdöttem. Tavaly ősszel elkezdtem gyantázni a lában több kevesebb sikerrel de ugye hosszú nadrág volt rajtam vagy vastag harisnya így nem látszott az átmeneti időszaknál sem meg az sem ha sebes vagy pöttyös volt a lában. Ezt egészen tavasz közepéig csináltam majd beütött hirtelen a kánikula így első pánikból leborotváltam de nagyon csalódtam mikor már másnap elkezdett szúrni így úgy döntöttem nincs mese muszáj elővennem az epilátorom amit még jó pár éve vettem de akkor nem vált be de gondoltam megpróbálom újra. És lássatok csodát azóta is azt használom és már egész jó a helyzet már a hónaljam is azzal szedem hónaljra kb. csak két perc valószínűleg már a gyantától kiritkulhatott. Azt nem mondom h tökéletes de sokkal sokkal jobb az epilátortól meg a gyantától a helyzete a lábamnak mint egy éve volt. Epilátort azért tudom ajánlani, mert elég durván észrevehető a rendszeres használata után, hogy ritkul vagy lassabban nő vissza a szőr és a kezdetleges fájdalom a szedéseknél is fokozatosan enyhül. Az mondjuk nálam igaz, hogy kissé egyenetlenül nő de ez a gyantánál is meg volt csak ott ugye várnom is kellett vele de télen még így is megérte a gyanta, mert ha már csak a felét is kiszedte tövestül már attól javult a helyzet. Még az egy nagy lájk a gyanta vagy epilátor mellett, hogy mikor elkezd visszanőni az szőr akkor is puhábban nem annyira szúrósan mint egy borotva után. Nagyon fontos mindemellett a rendszeres bőrradírozás is, mert a szőrbenövésekkel azért még most is meggyűlik a bajom de már közel sem annyira mint eleinte. Szóval így nyáron epilálást ajánlanék télre meg vagy maradsz az epilátornál vagy gyantázod. Ja és még egy a bikinivonalamnál nekem a cukorgyanta vált be amit magamnak készítek. Ezzel is nagyon sokat kísérleteztem régebben de egyik sem vált be de egy féléve találtam egy oldalon egy nagyon jó receptet azóta azt csinálom és szuperül bevállt. Az biztos, hogy elég macerás ennek a használata de ez a terület nálam olyan érzékeny, hogy bármi mással próbálkoztam nem vált be. Itt a cukorgyantás recept: [link]
2018. aug. 7. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!