Volt olyan ruha, amit mások előtt kellett viselned, de te nagyon kellemetlenül, idétlenül érezted magad benne?

Húha, nekem csak gyermekkori dolgok jutnak eszembe. Szerencsére ma már mindenki megérti, ha valamit nem akarok felvenni, mert kényelmetlenül érzem magam benne.

Meg úgy ma már vannak alternatívák arra, hogy mindenféle ruhában csinosak legyünk, legyen akár nadrág, overall, stb.

Régebb pedig minden ünnepi alkalmat utáltam, mert anyám szoknyát erőltett rám. A sors fintora, hogy manapság szinte csak azt hordok, mert az kényelmes. De akkor utáltam, mert fiús lány voltam, két bátyám volt, imádtam a nadrágot, és nem szerettem csinos lenni. Irigyeltem apámat és a két tesót, hogy ők minden ilyen alakalommal laza szövetnadrágot hordhatnak, nem simul rájuk.

Szóval úgy születésem óta nagyjából 15 éves koromig utáltam minden csinosabb darabot, ami kiemel. Emlékszem rövid nadrágot se voltam hajlandó felvenni, nem szerettem megmutatni a lábaimat. Sőőőt, van a fotóalbumba egy kép rólam olyan 3-4 éves lehettem, valami borzalmas ruhába voltam valahol, és amikor megláttam tudtam, hogy ezt a ruhát akkor gyűlöltem :D Képek után már rémlett maga a ruha, fehér alapú volt, és rajta piros gombok, de valamiért akkor utáltam, és ez megmaradt :D

19/l

A szalagavatós-ballagós ruhánk. A felső része szörnyen idétlenül volt kivitelezve és az ujja túlságosan rövid volt, bevágott a hónaljba. Az anyaga pedig az a tipikus vastag, beleizzadós műszálas borzadály volt.

A rövid nadrágot sohasem szerettem, de a szüleim nagyon erőltették, és amikor fiatalabb voltam, - amikor még törődtem azzal, hogyan ítélnek meg az emberek a kinézetem alapján - muszájból vettem fel például strandra vagy nyári tornaóraára. Szerintem nincs semmi kivetnivaló abban, ha valaki hosszúnadrágban jár nyáron. Főleg, hogy léteznek lenge, szellőző hosszúnadrágok is, amik szerintem sokkal kényelmesebbek, mint a rövid gatyók. Nem tapad oda a csupasz bőröd a közterek padjaira vagy a tömegközlekedési eszközök üléseire. Én sokkal jobban megvagyok hosszúnadrágban, nem érzem úgy, hogy kinn van mindenem. Már egy jó ideje nem is hordok rövid nadrágot csak otthonra.

A térd felé érő szoknyákat sem kedvelem, nekem az már sokat mutat. Lehet ódivatú vagyok, de én jobban érzem magam a hosszabb szoknyákban. Persze, másokon nagyon jól mutat a mini szoknya vagy rövid szoknya, de úgy érzem, nem nekem találták ki.

Aztán ott vannak a sportcipők. Én valamiért nem szeretek sportcipőt hordani az utcára. A sportcipőt én csak sportoláshoz veszem fel, vagy ha tudom, hogy irdatlanul sokat kell mennem, (mondjuk várost nézek) hisz nem célom tönkretenni a lábam. De alapvetően elegánsabb utcai cipőben és magassarkúban érzem jól magam (nem tűsarkú, hanem olyan, amiben még tudok járni). A síktalpú cipőt nekem ortopédiai okokból nem is szabad hordanom, hacsak nem teszek bele speciálisabb talpbetétet.

19/L

Egy hússzínű koszorúslányruha és cicanadrág

18\l

Minden laza elállós ruhákat útálok, inkább lányos ruhák jönnek be, azokban érzem hogy van rajtam valami.

F.

Igen gyerekkoromban szinte minden ruhámat utáltam, sajnos ilyen megörökölt ruhákba kellett járnom kb 16 éves koromig. Így kénytelen voltam megszeretni őket és abból válogatni ami van, de így vissza emlékezve szinte majdnem mindenben kínosan, kényelmetlenül érzeztem magam.

Már akkor is utáltam a kivágott, rossz anyagú felsőket, de ha csinosabban akartam öltözni, csak olyan volt.

Mára már tudatosan választom a ruháim és fontosnak tartom hogy kényelmesek és csinosak is legyenek, így szinte mindig komfortosan érzem magam, ha megveszek valamit amiben mégsem érzem jól magam, el sem indulok benne. Félre teszem, selejtezéskor megszabadulok tőle.

Ennek ellenére van egy szoknyám, amit kihíztam de mégse selejteztem ki mert nagyon tetszik, hááát abban kellemetlenül éreztem magam, amikor bele gyömöszöltem magam.

Hazafele be akartam ugrani még ide-oda, de inkább mentem egyenesen haza, annyira kényelmetlen volt. Azóta sem vettem fel, valahol majd át alakíttatom.