Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Hogyan ismerkedhetnék meg úgy...

Hogyan ismerkedhetnék meg úgy egy fiúval, hogy ne legyen kínos egyikőnk számára se?

Figyelt kérdés

Van egy két osztállyal felettem járó srác a suliban, akivel a folyosón és az aulában elég gyakran pillantgatunk egymás felé. Ha nem csak véletlen volt, akkor volt olyan eset is, hogy kifelé menet (még a suliban) éppen vettem fel a sapkámat, aminek fülek vannak a tetején, és amikor felnéztem rá, láttam, hogy elmosolyodott ennek láttára. Amikor elmegy mellettem, akkor meg vagy a szemembe néz, vagy látványosan mellém (mindkét irányba elnéz mellém, de nem rám). Állítólag amikor beteg voltam, és otthon maradtam, akkor sokszor pillantott a barátnőim irányába, aztán óvatosan körbe, mintha valakit keresne.


Barátnője is van/volt, bár sosem láttam együtt őket az iskolában. Viszont volt egy olyan nap, amikor szünetekben csak az aulában ült, lehajtott fejjel; látszott rajta, hogy bántja valami. Ellenben ha ez nem annak a jele volt, hogy szakítottak, akkor szó sem lehet róla, hogy bepróbálkozzak nála. Nem szeretnék gerinctelen lenni.


Az egyik kérdésem az, hogy ebből szerintetek lehetne valami? A másik pedig az, hogy ha igen, akkor hogy kerülhetnék a közelébe? Két lány osztálytársa a közös ismerősünk, valamint pár végzős srác, de mindannyiukkal csak köszönőviszonyban vagyok. Szünetekben meg lehetetlen dolog a közelébe férkőzni, mert mindig olyan helyen van, ahol legalább két tucat ember vonul/bandázik.



2013. dec. 28. 17:45
 1/5 anonim ***** válasza:
Egyáltalán beszéltetek már egymással?
2013. dec. 28. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim válasza:
Uhh te jo eg nehol olyan mintha magamat olvasnam...!
2013. dec. 28. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Nem beszéltünk még egymással, épp erre kérnék tanácsokat. :)
2013. dec. 28. 18:59
 4/5 anonim ***** válasza:
szerintem annyit tehetsz, h próbálod vele felvenni a szemkontaktust és rámosolyogsz. ennyi. de előtte nem ártana biztosra venni, h van-e barátnője. az, hogy lehajtott fejjel ül, meg körbetekint, lehet csak belemagyarázás is. mosolyogj és legyél arrafelé, ahol ő van. és továbbra is lesd a reakcióit. hajrá! :)
2013. dec. 29. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
#4: Köszönöm a tanácsokat és a jókívánságot! Igyekszem így tenni. :)
2013. dec. 30. 01:30

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!