Senki számára nem vagyok elég érdekes/értékes. Hogyan legyen így önbizalmam?

Hát elég rosszul hangzik sajnàlom:((

Ha szeretnéd beszélgethetünk hátha jobb kedved lesz

Egyszer élünk soha ne add fel:)

Nem akarlak elkeseríteni, de sokan vannak még így rajtad kívül. A gáz az, hogy közel a 30-hoz, most én is itt ülök a gép előtt, és nem egy lány kezét sétálgatok a például a Margit-szigeten.

Abban stimmelünk: NAGYON-NAGYON HIÁNYZIK A NŐ, MINT TÁRS.

Ezért meg is értelek, hogy felvetődnek benned is, hozzám hasonlóan ezek a kérdések.

Amit # 2 mond. Meg kell tanulnod, hogy mi a különbség a magány és az egyedüllét között. Amikor ez sikerült, akkor el kell érned, hogy ne magányos legyél, hanem egyedülálló. Utána magától fog menni a csajozás.

# 4: Neked is szólt ez. :)

Ha ez esetleg vigasztal, akkor leírom, hogy én a 30-as éveimben járok, és ráadásul még soha nem volt dolgom nőkkel, úgy értem, hogy semmilyen kapcsolatom nem volt velük.

A tulajdonságaimból fakadóan, ebben az egészben talán az a szerencsém, hogy átmenetileg le tudom magamat kötni az itthoni elfoglaltságaimmal, amit hobbinak is lehet nevezni. De aztán rajtam is eluralkodnak ezek a nagyon rossz gondolatok.

Bármiféle tapasztalat híján, ahogyan elképzelem, igazából nem is tudom, hogy képes lennék-e tartósan kötődni, felvállalni mindazt, amit egy kapcsolat jelent. Az ember valahogy meg is szokja ezt az életet. Mivel rendkívül érzékenynek, nagyon érzelmesnek tartom magamat, lehet, hogy a sors akart ezáltal úgymond "megkímélni" egy sor érzelmi vihartól, megrázkódtatástól, amit a párkapcsolatok, szakítások jelentenek? Valahogy, ahogyan elképzelem, túl nagy ellentét feszül a valóság ridegsége, és a párkapcsolatokkal együtt járó "rózsaszínű ködös" világ között. Mert nekem messze nemcsak a lányokkal, nőkkel, ismerkedésekkel kapcsolatban vannak nagy problémáim, hanem úgy általában az életben is. Még az is lehet, hogy egyszerűen képtelen lennék élvezni egy párkapcsolatot, mert "megölne" a féltékenység.

Én is attól tartok, hogy unalmas lennék egy nőnek, egy ilyen visszahúzódó emberrel, mint én, nem tudom, hogy mit lehetne kezdeni. Folyamatosan fenn kellene tartani az érdeklődését, és ez állandó belső feszültségeknek a forrása lenne.

Hasadt egy állapot ez, fogalmam sincsen, hogy mit is szeretnék valójában. Egyértelműen a nők hiányoznak a legjobban az életemből, az kétségtelen, de aztán rögtön jönnek ezek a fentebb említett gondolatok.

A legrosszabb az, amikor kimegyek az utcára, és látom a szebbnél szebb lányokat, nőket. Ilyenkor én is úgy érzem, hogy legszívesebben véget vetnék ennek az egésznek, de nem az életemnek, hanem mondjuk elmennék egy másik bolygóra, és ha jól érezném magam, akkor ott maradnék örökre.

Hello!

Én is így vagyok kb. csak nekem eddig nem volt kapcsolatom.

Én is keresem azt az egyet, akinek tényleg kellek, eddig hiába.