Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Szerintetek csal a pasival...

Szerintetek csal a pasival kapcsolatban a megérzésem? Mit gondoltok erről a dologról?

Figyelt kérdés
Pár hónapja beszéltem utoljára egy ismerősömmel, akivel nagyon ritkán beszélünk, de az utolsó beszélgetéseink nagy vonalakban arról szóltak, hogy ő mennyire szívesen megismerne, ha nem lenne senkim. Elmondta azt is, hogy sajnálja hogy van párom, mert látna lehetőséget arra, hogy mi ketten mint kapcsolatban lévők alakítsunk egy párt. Hozzátette azt is, hogy ha netán szétmennénk a mostani párommal, szóljak neki. Pontosan nem így fogalmazott, de ez volt a lényege a mondandójának. Ez eddig oké, viszont van egy érdekes megérzésem. A megérzéseim viszont nem nagyon szoktak csalni. Sokat láttam fent facen esténként, láttam hogy ki és be lépked, nem úgy tűnt mint aki a nagy cseverészései miatt van fent. Visont, volt egy olyan megérzésem, hogy miattam van fent, illetve inkább azért, hogy várja én keressem. Egy után viszont eldöntöttem, látva a ki és be lépkedéseit, és figyelmbe véve hogy mi a megérzésem, hogy nem fogom szülinapján felköszönteni. így is tettem, az eredmény az lett, hogy azóta egyszer láttam fent. Az is akkor történt, amikor az egyik barátnőm írt az üzenőfalamra hogy felköszöntse a barátom, és engem is, amire én válaszoltam, ő fogta magát, és lelépett. Azóta eltelt elég sok idő, hírét sem láttam fent, holott korábban esténként mindig fent láttam. Ti hisztek az ilyen jellegű női megérzésben? Nekem ilyen téren, nagyon ritkán csalt a megérzésem. 18L

2014. júl. 12. 15:54
 1/6 anonim ***** válasza:
Ez a kérdés már volt.
2014. júl. 12. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Nem értem a kérdést pontosan? Mivel kapcsolatban vannak megérzéseid? Hogy jön ide, hogy mikor van fent egy közösségi oldalon és mikor nem?
2014. júl. 12. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Az első mondatom végén pont van, nem kérdőjel, bocs.
2014. júl. 12. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
69%

Nekem az a megérzésem hogy nem körülötted forog a világ, akármennyire is ez a megérzésed. Az is a megérzésem hogy mindenki magasról tesz rá hogy ki kir köszönt fel facebookon a születésnapjÁn, ahol a pofádba nyomják hogy hé, ma van annak a születésnapja akit életeben egyszer láttál és mégis bejelölt.


Az is a megérzésem hogy annak ellenére hogy a megérzéseim tökéletesen helytállóak, ez a válasz 0%-ban hasznos.

2014. júl. 12. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

"ahol a pofádba nyomják hogy hé, ma van annak a születésnapja akit életeben egyszer láttál és mégis bejelölt"


Ezt nem értem, ha csak egyszer láttál valakit és nem is vagy rá kíváncsi, akkor ne jelöld vissza.

De nem lesz jó a megérzésed sem, mert amúgy a hozzászólásod többi részét értem és egyet is értek vele, ezért tőlem kapsz egy zöld kezet, így 0%-os már biztos nem lesz a válaszod.

2014. júl. 12. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Bizony, és ebben az esetben paradoxon áll elő. :)
2014. júl. 12. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!