Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Lányok ezt miért csináljátok?...

Lányok ezt miért csináljátok? Komolyan érdekelne.

Figyelt kérdés

Az internetes ismerkedésről van szó (facebook, társkereső, gyakori és egyéb közösségi oldalak). Ha én írok rá egy lányra, akkor mindig azzal kezdem, hogy miért írtam rá, illetve megkérdezem, hogy zavarom-e, van-e kedve beszélgetni. Ilyenkor azt szokták mondani, hogy nem zavarok. Az esetek többségében egy ideig (pár óra vagy 1-2 nap) jól eldumálgatunk, reagálunk egymásra, a lány is érdeklődik felőlem, kérdezget. Aztán hirtelen eltűnik, mindenféle magyarázat nélkül. Oké, nyilván nem vonhatom felelősségre, de azzal akivel már több levélváltáson túl vannak és számít az ő jelenlétére, annak legalább egy félmondatot szerintem illene legalább odabiggyeszteni. A lányok többségének bejövök, a stílusom is az a "normálisabb" fajta. Ez beképzeltségnek tűnhet, de tényleg tisztelettel beszélek a lányokkal. És rajtuk is mindig azt érzem, hogy eleinte élvezik a beszélgetést. A legutóbbi eset olyan volt például, hogy egy napot beszéltünk, aztán napokig, majd hetekig semmi. Pár naponta egy-egy köszönést odaszúrtam neki, hátha reagál, aztán rákérdeztem, hogy ugyan miért nem ír, persze finom stílusban téve mindezt. Erre a lány elkezdett személyeskedni és teljesen úgy viselkedett, mintha mi sosem beszéltünk volna. Ha meg esetleg nem emlékszik rám, akkor egy kicsit vissza kellene lapoznia az üzenetek között. De MINDEN eset így végződött eddig. Erre mi a magyarázat, csajok? Ha valaki nem szimpatikus, akkor miért beszéltek vele órákat, napokat? Főleg úgy, hogy a legelején még meg is kérdezem, hogy van-e kedve beszélgetni. Én a "nem akart megbántani" című történetre tudok elsősorban gondolni, de ezzel bánt meg és aláz meg igazán, hogy faképnél hagy, aztán úgy tesz, mintha misem történt volna. Interneten keresztül simán meglehet mondani a másiknak, hogy ne zavarjon...

És mondom, nem néhány esetről van szó, a netes ismerkedéseim 90%-a így végződik/végződött. A személyes ismerkedést most hagyjuk, ott is voltak már próbálkozásaim, de most kifejezetten az internetes ismerkedésre szerettem volna fókuszálni.


2014. szept. 23. 22:02
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:

Nem vagy megfelelő bocsi.


17/n

2014. szept. 23. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
En nem vagyok bunko de ezt en is szoktam xd es igen, ilyenkor az elejen mindenki szimpi nekem de egy ido után megunja az ember és nem faradozik az illeto leepitesevel. De mondjuk ha vki nagyon szimpatikus azt rendszeresen keresem :) es én is tenyleg csak a birkakat valogatom ki xd meg a folyton panaszkodokat. Ez nem a te hibad! Nincs veled semmi gond. Csak szimplan bele faradnak a csajok, megunjak, mar nem lesz kedvuk hozza ;)))) 16/ L
2014. szept. 23. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
Megmondom én neked. Közben talált jobbat, és onnantól már szarik rád, sajna ez a helyzet. A lányokat elhalmozzák levelekkel.
2014. szept. 23. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 A kérdező kommentje:
De Ti komolyan így gondolkodtok? Akivel egyik nap még órákat beszéltem, azt másnap már meg sem ismerem?
2014. szept. 23. 22:10
 5/17 anonim válasza:

ez engemet is érdekelne

de még hozzátennék annyit, hogy ha már heteket írok vele, és már ott tartunk, hogy találkozzunk, akkor is ugyan ez történik... vagy jönnek a kifogások

a legjobb amikor meg némelyik lányok nyafognak, hogy miért nem hívja őket senki ,,randira,, amikor meg odakerül a sor egyszerűen eltűnnek...

2014. szept. 23. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 A kérdező kommentje:
A félreértések elkerülése végett: én nem azt várom el egy "internetes" lánytól, hogy állandóan velem foglalkozzon, de ha már napi rendszerességgel beszélünk mondjuk egy hete és utána hosszú időre eltűnik, akkor egy egysoros üzenetet igazán dobhatna, hogy mi van vele.
2014. szept. 23. 22:14
 7/17 anonim ***** válasza:
100%
Én ezért mondom el minden fiú/férfitársamnak,, NEM KELL ROHANNI A LÁNYOK UTÁN, mert utána a lányok persze hogy beképzeltek meg ilyenek lesznek. Ha mondjuk neked kérdező, írna sok lány, egyidő múlva, az akivel legelőször beszélgettél le lesz sz@@va mert van másik 15 is akivel beszélgetsz. Na a többi (én nem) de a legtöbb fiú ilyen a lányokkal. Sok fiú ír egy lánynak, így a lány tud válogatni, Társkeresőn is nézegettem egy lánynak napi szinten írnak 100-120 levelet még egy fiúnak 1 vagy 2 t vagy egyet sem.. Engem is írányitanak a hormonok nekik nem lehet ellenállni mármint a hormonoknak, de ezért nézek inkább pornót,, minthogy csorgjon a nyálam, minden lány felé.. Én tisztelem a lányokat, de őket és úgy tekintem mint bárkit, ők is emberek,, nem kell utánuk futni,,, én úgy vagyok vele hogy magammal törődők,, meg a kariieremre és ha ne talán tán beszélgetni, ismerkedni, akarna velem egy lány nem fogok ellenállni neki , de nem is fogok meghajolni neki.. CSak ha kiérdemli.. 22/f
2014. szept. 23. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:
Utolsó válaszoló: Értem mit akarsz mondani, de ha nem is próbálok meg ismerkedni és nem hajtok utánuk, csak ülök és várom a csodát, azzal sem leszek előrébb.
2014. szept. 23. 22:29
 9/17 anonim ***** válasza:
88%

1. Te akár ezen az oldalon is mennyi olyat látsz, hogy "Valaki írjon rám, mert unatkozom."? Kur-.va sokat. Tömérdek olyan ember van (rengeteg fiatal lány), aki lóf-.aszt sem csinál egész nap és "unatkozik". Nekik jól jössz egy rövid ideig, ezért hagynak beszélni.


2. "Nem válaszol, akivel órákat beszélgettem." ...FACEBOOKON, AZ INTERNETEN KERESZTÜL. Ami akár egy intelligensebb robot program is lehetne. Ez semmit nem jelent a legtöbb embernek. Nekem sem. Amikor nem látom, hallom, szagolom vagy akár tapintom azt, akivel beszélek, az a "beszélgetés" nem sokat jelent nekem sem, ahogy a legtöbb embernek sem.


3. "Ez beképzeltségnek tűnhet, de tényleg tisztelettel beszélek a lányokkal." - És? Eddig milyen sikereid voltak? Szerinted erre nedvesedik a lányok puncija?


4. "A lányok többségének bejövök, a stílusom is az a "normálisabb" fajta." Milyen sikereid voltak eddig? Mennyi lánynál kezdeményeztél életedben? Mennyi lánnyal voltál randizni? Hány lánnyal csókolóztál? Mennyivel feküdtél le? - Jó dolog azt hinni, hogy bejössz sok lánynak, de amíg ennek nincsenek kézzelfogható eredményei, mit ér az egész?


5. Felejtsd el az internetes ismerkedést. Ha nem olyan lányra írsz rá, aki alapból beléd van zúgva (/nagyon-nagyon tetszettél neki régebben vagy most), akkor értelmetlen az egész.

Emlékszel arra, hogy milyen nehéz odamenni élőben egy lányhoz és kezdeményezni nála? És ahhoz képest, hogy milyen ku-.rva könnyű, semmibe nem kerülő dolog írni valakinek? Pont ezért nem fogsz ezzel jutni sehová. MERT A KEMÉNY MUNKÁT, AMIT NEM LEHET MEGKERÜLNI, MEG AKAROD KERÜLNI ILYEN EGÉRUTAKKAL, MINT AMILYEN A NETES ISMERKEDÉS.

2014. szept. 23. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
ma 22:21 válaszoló vagyok. Nem hát. én is nem is mondtam hogy előrébb leszel. De ha most nem tudom mennyi idős,, vagy magadra koncentrálsz,, és a későbbiekben is,, egy idő múlva biztos fogsz magaad mellé találni lányt, de azt is csinálhatod hogy, írsz egy neked tetszőő lánynak aki vissza is ír,, jót beszélgettek meg minden, esetleg ajándékod is adhatsz neki,, meg minden, úgy beszélgettek hogy tényleg ő is jól érezze magát közben tehát hogy hiányooljon téged.. stb.. és másnap 2-3 hétig off, nem beszélsz vele sőt fel sem mész mondjuk facebookra tráskeresőke, ha nem ír meg semmi,,, vagy nem likolja a képedet, akkor hagyd a pi..ába ha igen,, akkor folytassátok a beszélgetést abból már lehet majd valami. De én még mindig azt mondom,, ne menj a lányok után, tördőjél inkább magaddal, és egyidő után úgy is össze fogsz futni valakivel, elvégre mi is megszülettünk tehát a szüleink is valahogy összejöttek annak idején, mindennek elfog jönni az ideje.
2014. szept. 23. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!