Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Mi a véleményetek erről a...

Mi a véleményetek erről a szituációról?

Figyelt kérdés
Megismerkedtem egy lánnyal úgy 3éve, nagyon megtetszett már az első találkozásnál, sokat beszélgettünk bár csak a kék közösségi oldalon, fél év alatt 2x találkoztunk. Nyár elején kezdtünk el beszélgetni, szeptemberben találkoztunk először majd utána kb. 3hónappal legközelebb amikor elmentünk egy koncertre. Utána már nem találkoztunk majd csak következő év nyarán, nem jött össze semmi mert egy töketlen balfsz voltam, ez után elkövettem a legnagyobb hibát amit csak lehet ez egy részeg pillanatban történt, mégpedig az hogy fészbukon szerelmet vallottam (így visszagondolva elég kis fogyatékos voltam). Utána nem sokkal ősszel összejött egy sráccal, én ekkor feladtam. Idén nyáron ismét elkezdtünk társalogni de most is csak a "nagy kéken" majd Augusztus közepe tájékán találkoztunk, bár csak rövid időre talán fél órára. Majd egy hónap múlva ismét, ekkor viszont teljesen meglepődtem, nagyon fel volt pörögve mind a két óra hosszában míg együtt voltunk, végig hülyéskedtünk röhögcséltünk, aztán 1héttel utána ismét találkoztunk ekkor már az ő kérésére. Ez a találka is eltartott két óra hosszán keresztül ugyan abban a hangulatban mint az előző. Majd este írt hogy problémái vannak a párjával, nem elég humoros számára, és néha butácskán viselkedik, később viszont megírta hogy megbeszélték és minden rendben van. A helyzet az hogy, igen tetszik még nekem a lány most is. Nem szeretnék belerondítani a kapcsolatukba, szüleim úgy neveltek hogy ne vegyük el a másét, és a barátja sem ártott nekem semmit és nyilván én sem szeretném bántani. Szóval ti mit tennétek a helyemben?
2014. okt. 6. 15:11
 1/1 anonim válasza:
Mikor szerelmet vallottál a "nagy kék-en" a lány,hogyan reagált? Észreveszed rajta,hogy esetleg ő is vonzódik hozzád? Mikor írkáltok egymásnak akkor úgy írtok mint a barátok vagy csípkelődtök egymással úgy, mint akik ismerkednek?
2014. okt. 6. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!