Csak én tartom elmeroggyantaknak azokat a nőket, akik 10-15 év elteltével is reménnyel telve szerelmesek abba a férfiba, aki időközben már megházasodott, s gyereke lett?

Az ilyen nők miben reménykednek? Hogy a szeretett férfi otthagyja a saját családját értük? Ráadásul ha az ember szeretné őket felvilágosítani, hogy 15 év elteltével, 30 éves kor fölött ideje lenne már elgondolkodni, és sok más férfival is ismerkedni, körbenézni a nagyvilágban, akkor még ők vannak megsértődve, és hülyének, értetlennek titulálják az önzetlen, segítőkész, racionálisan gondolkodó jóembert, aki fel szeretné végre nyitni a szemüket. Hülyét kaptam, amikor olyanokat hallottam egy ilyen nőtől, hogy "ő minden férfiban ŐŐŐ-t keresi".

Voltam már én is reménytelenül szerelmes valakibe, nem egy, nem két hónapig, és minden hülye apró pillanatba a lehetőséget, az esélyt képzeltem bele, de könyörgöm, 15 év után nem beteges ez már egy kicsit?

Bosszantó különben, hogy legalább 5-6 hozzá hasonló nő van a közvetlen ismerősi körömben, akik több mint 10 éve totál bele vannak esve valakibe, és képtelenek felengedni a görcsükből. Az ilyenek végtére is mi a francot képzelnek? Szívem szerint felpofoznám az ilyet.

(Még mielőtt szapulásomba kezdenétek, nem, nem próbálkoztam be egyiknél sem, mert egyik nő sem az esetem, csupán frusztráló azt nézni, hogy évek óta bőgnek azon, hogy senkit nem találnak maguk mellé, miközben ők maguk tehetnek az elmebajukról és eszük ágában sincs változtatni rajta.)