Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Ennek meg mégis mi lehet az...

Ennek meg mégis mi lehet az oka, mással is van ilyen?

Figyelt kérdés
Úgy érzem valami páratlan fura figura vagyok, és jól el is vagyok egyedül, mégis időnként, ha például párokat látok együtt vagy csak úgy jön a kangörcs, jó érzés lenne, vágyom rá, hogy nekem is legyen egy csajom, akivel kib-szottul jól érzem magam, sokat hülyülünk, jól el tudok dumálgatni, és persze hatalmasat szexelünk kettesben. Mégis akárhány csajjal ismerkedem, valahogy egyik sem az igazi, és van, hogy már végül a csajok futnak utánam és engem meg baromira nem is érdekelnek, inkább játszom, filmet nézek, zenét hallgatok, netem olvasgatok. Pedig jó is lenne egy megfelelő társ, mégsem találom és jó is nekem egyedül többnyire, csak ne jönne elő néha ez a fura érzés, vágy, hogy csak jó lenne egy csajt magamhoz ölelni, szeretni, meg viszont szeretve lenni, de leginkább emellett egész napokat végig szeretkezni. Aztán elmúlik a vágy, majd minden kezdődik előlről, de én a helyem és a párom nem találom sehol, míg mások már házasodnak, szülnek stb. Telnek az évek nekem meg alkalmi vagy iszonyat rövid kapcsolataim vannak csak.
2015. febr. 22. 21:25
 1/3 anonim ***** válasza:
Vannak mások is így.
2015. febr. 22. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Ömmm...

Nyuszi vagy? Nem mersz felvállalni egy kapcsolatot?


Honnan ismerjelek jobban mint te magadat?

2015. febr. 22. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Ez volna a normális, hogy nem egy akármilyen kapcsolatra vágysz, hanem egy igazán jóra, ami testileg-lelkileg kielégít; amíg meg nincs meg az ehhez megfelelő személy, inkább vagy egyedül, mint valami pótkapcsolatban. E tekintetben nagyon eltorzult szerintem a legtöbb ember gondolkodása, hogy nem azért vágynak kapcsolatra, hogy a már teljes életüket még jobbá tegyék, hanem alapjáraton csak egy kapcsolatban tudnak teljes emberként funkcionálni, önállóan nem. Szóval nincs ezzel semmi gond, légy büszke magadra és ne add fel, amíg nincs meg az igazi :)
2015. febr. 22. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!