Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek megalázó a szakítás után három hónappal SMS-t küldeni, hogy igen, hibáztam, és ő volt nekem az igazi és sajnálom, hogy így alakult?
Három hónapja szakítottunk, konkrétan azért, mert 1,5 év után a kapcsolatban elkényelmesedtünk, hagytuk ellaposodni,leginkább én voltam a hibás, mert nem csináltam kettőnknek programokat, nem ajándékoztam meg apró figyelmességekkel, amit minden nő elvár. Meg rám ömlött egy csomó sulis teendő, így keveset is találkoztunk, amikor találkoztunk akkor meg ültünk a szobában. Aztán találkozott egy sráccal, és egyből le is lépett vele, engem meg elhagyott. Azóta nem is beszéltünk, nem tudom, h mi van vele, lehet, h még azzal a sráccal van, mert eléggé beleesett, holott nem sokkal korábban még konkrétan azt terveztük, hogy összeköltözünk, mert annyira összeillettünk. Aztán szakított velem és mondta, hogy vele még jobban összeillik mint velem. Nem tudom, hogy azóta változott-e a véleménye.
Mivel még mindig nem vagyok túl rajta,(valamennyire túl vagyok, csak folyamatosan hiányzik, de nem is ez a lényeg) plusz ha nem követem el a fent leírt hibákat, akkor még mindig együtt lennénk, mert nekem ő volt az igazi csak sajnos elhanyagoltam, hagytam ellaposodni a kapcsolatot.
Szerintetek ciki/megalázó lenne, ha írnék egy SMS-t, hogy nagyon sajnálom ami történt, nekem ő volt az igazi és amennyire csak lehet, megbántam, hogy elveszítettem?
Nincs különösebb célom, csak kíváncsi vagyok, hogy mit reagál. A lényeg, hogy ez ciki lenne?
21F
Megalázó.
De miért is ne? Tök jót nevetnének az új sráccal, csináld!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!