Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Ez normális, volt már valaki...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez normális, volt már valaki hasonló cipőben?

Figyelt kérdés
Van egy barátom, nyár eleje óta vagyunk együtt. Nekem ő az első (én későn kezdtem), neki már volt több kapcsolata, volt 4 évig tartó is. Az együttlétek az elején fájtak, kicsit szerencsétlenkedtünk emiatt. Már ekkor is feltűnt, hogy nagy a vágya, akar engem, de együttlét közben többször lelankadt. Már az első együttlétünk is 3 órát tartott, nagyon felizgult, kedveskedtünk egymásnak többféle módon, mivel az elején a hüvelyem még szűköcske volt, fájdogált, egyéb módon is próbáltam a kedvére tenni, de az izgalom egy pontján egyszerűen lelankadt, aztán összebújós szünet következett, majd újra ugyanaz a forgatókönyv. Mindkét kezemmel igyekeztem csúcsra juttatni, nagyon élvezte, de megint lelankadt újra és újra, még a kezemet is levette róla. Ez azóta is nagyjából így van, 3 óra alatt nagy nehezen sikerül elmennie, ha sikerül neki egyáltalán. Tanulékony vagyok, hagyom, hogy irányítson, hogy mit hogy szeret. Nem vagyok ronda se. Mi lehet a baj? Ha beszélni próbálok vele, kitér.

2017. dec. 10. 12:08
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
96%
Sokan vannak hasonlo cipöben, akik sokat önkielégitenek. Megszokják a saját technikájukat és másképpen nehezen vagy sehogy sem tudnak elélvezni. Ha nem hajlando leállni ezzel akkor csak rosszabb lesz.
2017. dec. 10. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
89%
A sok pornó meg a recska
2017. dec. 10. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%

Lehet az is amit az első mondott, de még sok minden.

Nekem pl. volt egy nagyon perverz barátnőm akivel a szeretkezések tényleg pornósak voltak, vagy még annál is akciódúsabbak.

Utána a következő barátnőm aki egy kis érzékeny, törékeny és visszafogott, inkább passzív lányka volt nehezen hozta ki belőlem azt 100%-os erekciót.

Mert tetszett meg minden, nagyon szép lány, de ha pl. megszoktam a 100% öklendezős mélytorkot már nehezebben állt fel arra, hogy csak a végét cirógatja a nyelvével. Először olyan inherszegénynek hatottak a szeretkezéseink.

De aztán sikerült összecsiszolódni, de ez 3 hónap volt.

Utána már sikerült megtalálnom benne azokat a dolgokat melyek kihozzák belőlem az állatot, vele is.

Pl. későn jöttem rá, hogy mennyire izgató az Ő élvezetére koncentrálni, mert az addigi tapasztalataim nem erre vezettek rá.


Unokatesómnak pl. meg most a depresszió gyógyszere miatt van erekciós zavara, de az is megoldódni látszik.


Meg még lehet vagy 1000 dolog.


Nem értem miért rögtön mindenki a maszturbació/pornó függőséggel jön.

2017. dec. 10. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:
Nekem ez a 3 óra nagyon fárasztó is, nedvességgel sem bírom. Rövid, gyors együttlétre vágyom. De a 3 órát se bánnám, ha végig állna neki, de ezek a 15 perces lankadt ölelkezős szünetek lelkileg fájnak, úgy érzem, hogy nem vagyok elég jó, néha sírni van kedvem.
2017. dec. 10. 12:23
 5/15 anonim ***** válasza:
100%
Nem feltétlenül kell a pornóra, recskára fogni! Lehet lelki, vagy szervi gond is. A kérdésedből ítélve, még fiatalok vagytok, nem szabad annyiba hagyni, mert előbb-utóbb inpotensé válik.
2017. dec. 10. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
95%
Mennyi idős a barátod, ha szabad kérdezni, mert gondol te még fiatal vagy, vagy későn kezdted a szexuális dolgokat. Azért is lenne fontos a kora, mert mondjuk 30 felé már több férfinak lankad a szerszám és bármilyen egészségügyi baja is lehet, ami miatt nem áll fel neki. Írtad volt 4 éves kapcsolata lehet ott megszokott egy bizonyos dolgot és azt annyira megszokta, hogy most valahogy nálad nem működik ez a dolog. Én elhiszem, hogy nagyon lelombozó tud lenni, mikor kérnéd a kőkemény brét a lábad közé és menet közben durr , mintha kilyukadt volna leereszt a cerka vagy, mint egy döglött zokni csak ott cafog ahelyett, hogy állna, mint a cövek... ha nincs egészségügyi problémája, akkor valószínű nem fog változni ez a helyzet, ha meg van probléma, akkor meg azért nem, szóval nehéz a helyzet és egy ilyen simán a kapcsolat végét is tudja kreálni, ha nem találtok megoldást. Ne hárítson , ha kérdezel ezt mond meg neki, mert azzal a kapcsolatotokat ássa még jobban alá! Legyen őszinte, ha kérdezed és ne tereljen.
2017. dec. 10. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:
ő 29, én 25... nemcsak azért rossz ez, mert én magam kevésbé élvezem, hanem azért is, mert szeretném, ha ő élvezné, az ő izgalma rám is hat, egyébként mielőtt először megtörtént, mondta, hogy neki hosszabb idő kell az csúcsra éréshez, de nem erre gondoltam
2017. dec. 10. 13:25
 8/15 anonim ***** válasza:
Akkor menjetek el együtt egy kivizsgálásra , vesd fel neki a témát mit szólna hozzá, ha nagyon ellenkezik és megmakacsolja magát és netán ez a kapcsolatra megy, akkor azt mondom még mindig jobban jártok egymás nélkül, ha egy ilyen miatt is szétmentek, mint mondjuk pár év múlva egy gyerekkel a vállatokon mennétek szét. Tudom ez így túl keménynek tűnhet, amit írok, de nem csak a jelenben kell élni, főleg nem, ha két ember együtt tervez, hanem bizony a jövőbe is kell tekinteni, hogy mi lesz. A másik, ha netán tényleg baj van a szerszámmal és te meg kívánod a szexet az meg hosszú távon , megint csak elég rossz végkifejletet tud hozni. Fogd meg a kezét és menjetek el a dokihoz ne féljen.
2017. dec. 10. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:

Erekciós problémák esetén mindig lelki okokra kell gondolni elsőre. Talán itt a legigazabb a mondás: fejben dől el.

A fiziológiai okokat persze ki kell zárni, de az egyszerű.

A pszichés okok sokfélék lehetnek, és a maszturbálás szinte sosincs köztük. Azzal legfeljebb ébrentartani lehet a libidót, elrontani nem.

Sok beszélgetés a témáról, ez az első lépés, sajnos egyúttal ez a legnehezebb is. Paradox módon egy idegennek könnyebb megnyílni, ezért kell esetleg szakemberhez fordulni. A türelem sokat segít, idővel javulhat a helyzet, amikor a helyzet megszokottá válik, elmúlik a teljesítménykényszer, stb.

2017. dec. 10. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:
Őszintén szólva megfordult a fejemben a szakítás, én szeretnék a páromnak örömet szerezni, az önbecsülésemnek nagyon nem tesz jót, ami történik. Még megpróbálok beszélni vele erről. Nem vagyok valami tapasztalt, köszönöm az eddigi válaszokat!:)
2017. dec. 10. 14:09
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!