Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Érthető, hogy ezután az...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Érthető, hogy ezután az önbizalmam a béka hátsója alatt van?

Figyelt kérdés
A barátnőm szóba hozta, hogy le akarja mérni a farkamat, ami furán hatott rám, nem is mondtam rá semmit, majd elővett egy vonalzót és megmérte. 12 cm volt, majd annyit mondott, "hú kisebbnek tűnt..." Azóta szabályosan szégyellem magam, kerülöm a barátnőmet, és azon helyzeteket, amiben újra pucéran láthat. Este történt a dolog. Mivel már a húsvéti szabinkat töltjük, így otthon vagyunk, s reggel rám akart mászni, de valahogy fel sem állt. Majd délelőtt is próbálkozott, de akkor nyíltan elutasítottam. Akkor kérdezte, hogy mi a baj, én elmondtam Neki, azóta próbál kiengesztelni. Azt mondta, hogy nem bántó volt a szándéka, de ez nekem akkor is úgy tűnt, úgy jött le, hogy nem tetszik a farkam a barátnőmnek. Már előre félek, hogy a hétvégi wellnessen mi lesz... Meg úgy összességében, hogy mit gondol erről.... Szarul esett....
2018. márc. 27. 15:16
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
47%
Én nöként mondom, h megértelek, nekem sem esett volna jol forditott helyzetben. Ha ez lelkileg igy megviselt, akkor sajnos lehet, h ez benned marad, és nem fog tovább müködni a kapcsolat.
2018. márc. 27. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
Persze, érthető. De veled a csajod még nagyon finom volt. Egy éjszakás csajok ha csak szexre keresnek férfit, akkor még 15-16 cm-es méretre is simán mondják, hogy bocsi, de ez nekik nagyon kicsik és otthagyják a férfiembert.
2018. márc. 27. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
82%

ööö,őszintén szólva én nem értelek.

Nem mondta, hogy túl kicsi, nem mondta, hogy kevés vagy neki, sőt még szexelni is akar veled, kezdeményez, ráadásnak meg még rosszul is érzi magát, amiért megbántott, úgy, hogy nem ált szándékában ezért még próbál vigasztalni is....

Fordított esetben ha egy nő hisztizne így, akkor el lenne horda hisztis p***-nak, de nem csak ő, hanem az egész női nem...

Azt persze értem, hogy a férfiak érzékenyek, ha a farkukról van szó, de én nem látom sehol az írásodban, hogy a barátnőd meg akart volna bántani, azt meg ne várjuk el a másiktól, hogy valótlanságokat hazudjon a szemünkbe.Miért nem elég az, hogy neki ez is tökéletesen megfelel és együtt vagytok?

2018. márc. 27. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
47%
Az arckifejezését kellett volna figyelned. Azt egyik sem tudja letagadni. A 12cm meg bőven kicsi méret. Lesznek még emiatt problémáid hidd el
2018. márc. 27. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
Ha ki akar engesztelni akkor használd ki a helyzetet, ilyenkor bármilyen perverzségre rá lehet venni a csajokat. :D
2018. márc. 27. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
Sokan írták hogy szakíts, de lehet a következő csaj meg az első alkalomnál kiröhög és faképnél hagy.. sok csaj nem békél meg ekkora mérettel.
2018. márc. 27. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
Gondolom nem tinik vagytok, amit nem értek hogy miért méregeti a farkad? Valóban ha már régebben szexre került a sor akkor csak meg lehetett elégedve a mérettel de csak azért mert 12 Centit mért akadt ki ennnyire, ez nekem fura. Nekem sosem akarta senki megmérni de szerintem nem is hagytam volna . Ezzel együtt hagyd magad kiengesztelni arra kellene rájönni hogy mi váltotta ki nála ezt a méricskélést lehet egy barátnője mondta vagy valahol olvasott valamit. Próbáljatok meg kibékülni nem egyszerű azért párt találni ha viszont nem tudsz neki megbocsájtani akkor nincs értelme a folytatásnak. Sokakkal egyet értek abban is hogy vannak ennél is nagyobb problémák de én remélem hogy meg tudtok békülni egymással.
2018. márc. 27. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
Állítólag a vizes péniszpumpa 6 hét alatt helyrehozza. Fent vagy youtube -on az élő teszt.
2018. márc. 28. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Érthető. A barátnőd egy gyökér, már bocsánat. (Egy lány véleménye)
2018. márc. 28. 03:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!